Hírek Olyan jó lett a búzatermés, hogy alig bírják elszállítani Kanadában

Bár a nemzetközi élelmiszerárak fél éve csökkennek, még mindig 5,5 százalékkal haladják meg az egy évvel korábbi szintet, így továbbra is szükség van a jó terméseredményekre azokban a régiókban, amelyek jelentős exportra képesek.

Ezek egyike Kanada, ahol az idei 34,6 millió tonnás búzatermés a harmadik legmagasabb a feljegyzések 1908-as kezdete óta. Erre továbbra is nagy szükség lenne a nemzetközi piacokon, hiszen a búza az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének adatbázisa szerint 2,2 százalékkal drágult augusztusról szeptemberre. A probléma csak az, hogy ennek el is kell jutnia a kikötőkbe az ország – tengerektől jellemzően messzebb fekvő – termőterületeiről.

Ez pedig nem is olyan egyszerű, ahogy a Bloomberg írta nemrég, az ország két meghatározó vasúttársaságánál összesen 2400 gabonaszállító kocsi kapacitásának megfelelő mennyiségű szállítási megrendelés halmozódott fel. Az egyik ilyen vállalatnál, a Canadian Pacificnél ez háromheti szállításnak felel meg. Ha a trend nem változik, akkor a gabonakereskedő vállalatoknak át kell ütemezniük az értékesítést.

A gondokat fokozza, hogy repcéből is 42 százalékkal több termett, mint tavaly, és ezt is el kell szállítani. Itt egyébként az esetleges késlekedésnek kisebb lehet a világpiaci hatása, mert a növényi olajoknál jelentősen estek az árak augusztusról szeptemberre, és összességében már olcsóbbak, mint bármikor az utóbbi fél évben. A kedvező délkelet-ázsiai termés mellett ezt az ukrán napraforgó-szállítások beindulása is segítette.

1665640509206.png
 
A feleségem csak nevet rajtam mert az utóbbi időben mérem az elektromos készülékek fogyasztását
- a moso- és mosogató-gépen a short-programok helyett az Eco-t használom ami órákig tart
- naponta többször változtatom a rollók szinét a nap erejének megfelelően
- a forró ételt amit le akarok fagyasztani a lakószobába hűtöm először
- ez elfagyasztott ételt a hűtőbe teszem felmelegedni, hogy ne vesszen el a hö
- a vizespoharakban maradt vízzel öntözőm a virágokat
- a fütés helyett bekapcsolom a TV-t, rádiót mindegy milyen program megy
- megváltoztattam a TV felbontóképességét Ultra-HD-röl SD-re mert az kevesebbet fogyaszt :)
- ha dekkolté jön visszakapcsolom, vagy hozom a nagyitót :)

fernseher-aufloesungen-1024x576.png

- Egy halom pénzt kiadtam az ajtók, ablakok tömítésének az érdekénen
- nem is sorolom tovább, az akciók már most többe kerültek mint az év végi utánafizetés lesz.. :)

Apropos, gáz

- Életem első lakásához, amit egyedül béreltem és laktam Németországban sikerült hozzájutnom
- Mindez annak ellenére, hogy egyetemre jártam és kezdetben csak ösztöndíjam volt
- Viz-számla, gáz-számla addig idegen szó volt a számomra,
- Gyerekként tudtam, hogy van villanyszámlás, azért tartanak az emberek kutyát, és miatta engedik le a rolót napközben.

A Németországi appartement-ben gáz fűtésé volt
- Ha éjjel beugrott a konvektor és a fém részek elkezdtek kitágulni felriadtam, és nem tudtam elaludni míg vége nem lett
- A havi gázszámla nem volt magas, mig meg nem érkezett az év vége, december.

Hát életemben még nem voltam annyira megijedve,
- a levélládától vissza sem mertem menni a lakásomba
- a nyitott borítékot a kezembe tartva rohantam a közelbe lakó háztulajdonoshoz.
- Lihegve mondom neki, "Hívja rögtön a tűzoltókat! Azonnal ürítsek ki a lakásokat! Gázömlés van!"
- Ö csak nevetett, én pedig bizonygattam az "anomáliát" a számlából, "a gázcsövön egészen biztos egy lyuk van"
- Több okból rosszul aludtam az este, mi van ha mégis gázömlés van, na és miből fizetem ki ezt a nagy összeget :)
 
Vigyázz nehogy mániákus legyél. :D

A körtéket én is kicseréltem LED-re. A harminc éves sztereómhoz a két aktív hangszóróval, amik szintén árammal működnek, külön kapcsolót vettem. Csak akkor vannak bekapcsolva, ha zenét hallgatók. Éjszaka és ha elmegyek otthonról minden Standby le van kapcsolva. Még a modem is.
A szigeteléssel még kell foglalkoznom.
A fűtés költségei négyzetméterre van elszámolva. Azért a fölöttem levő csupa ablak attika lakás fűtését valószínűleg fizetem én is egy kicsit.
 
Utoljára módosítva:

A körtéket én is kicseréltem LED-re.
Mi történt ?
Valami baj van?
habár most olvasok egy elemzést az Economist, A neves angol gazdasági lap szerint Európa recesszióba tart, ellenben az orosz gazdaság tudja finanszírozni a gazdaságát, sőt gazdasági válságból lábal ki.
. Az adatok szerint az orosz gazdasági aktivitás élénkebb, mint más nagy európai országokban. Az autóipar termelése, amely néhány hónappal ezelőtt gyakorlatilag nullára esett vissza, szintén megugrott, ez pedig a lap szerint arra utal, hogy a gyártók a nyugati forrásokat kihagyva szereznek be alapanyagot. Dollárban kifejezve Oroszország havi árubehozatala most már szinte biztosan meghaladja a tavalyi átlagot.
(ha ez így van akkor lehet fagyoskodnunk....)
 
Mániákus még nem lettem, mert a feleségem tanácsára csak hetente olvasom le a villanyórát, korábban naponta :)
Biztos, hogy ki tudjuk fizetni a regie-t, de elkezdtem C-vitamint enni és vásároltam egy kötött pulóvert.
Alig várom, hogy eljöjjön a forralt-bor ideje, az is melegit

De most egy konkrét kérdés: van aki kiismeri magát joghurttal?
- A joghurt ára szinte megduplázódott, én pedig kétnaponta megeszek 500 ml-ert
- Az Amazonnál láttam pár évvel ezelőtt egy joghurt gépet, ami 55 °C-on tartja 5 napon keresztül az 1 liter tejet
- Állítólag ez kell a megéréshez
- A kérdés ugy hangzik: lehet e H-tejből joghurtot csinálni?
- Mert ha nem akkor a saját készitésü drágább mint a bolti. :)

Apropo, villanyszámla:
- Amikor felbomlott az első házasság én elkötöztem egy hat lakásos családi házba.
- Sokat voltam külföldön és kiküldetésbe, a lakás gyakorlatilag üres volt, a legtöbb fogyasztást a mosógép okozta
- Meg is jegyezte az aranyos szomszéd-néni, hogy a pincei teregetőben minden nap lóg ágynemű!
- "Mit csináljak" -panaszkodtam - a nők nem akarnak abba az ágyneműben hálni amelyikben a konkurens már volt.
- Néhány év múlva elköltöztem és le kellett jelentsem a villanyórát
- Akkor derült ki hogy két villanyóra fel volt cserélve a házban.
- Hogy ne komplikáljuk, nem korrigáltuk a különbözetet, az idős házaspár örült, engem meg nem érdekelt :)
 
Ne aggódj, ez az ország szolidáris és tul fogjuk élni a telet,
Biztos vagyok benne, ha minden szakad mennek a vöröskeresztes csomagok Magyarországra mint mindig.

Ami az orosz autóipart illeti:

- Eltudom képzelni, hogy az alkatrészhiány ellenére megugrott az Orosz autógyártás
- Az autók többsége nyugaton tele van tömve mikroprocesszorokkal, elektronikával amik nagy része teljesen fölösleges
- Azelőtt is volt zápor-jóska, Volga, Pobeda.
- A kérdés, hogy a kényelemhez szokott oligarchák mennyire fogják hiányolni a luxust?
- Az egyszerű autókból meg hiányzik a biztonság, ugy hogy csak otthon fognak tudni kocsikázni, külföldön nem

Nyugaton egy Mittelklasse autót néhány perc alatt összeszerelnek a robotok,
- A szerelő-szallagon dolgozók egy ergonomikus munkahelyen dolgoznak,
- Az autó emelkedik fel a csavarhúzó magasságába, nem kell hajolgatni, autó alá feküdni
- Röviden, a gyártás drágább és lassabb lesz, export-chance csökken
 
Ne aggódj, ez az ország szolidáris és tul fogjuk élni a telet,
De, a következőket is? Hisz láthattad a klíma is változik. Lassan jobb lesz a mezőgazdasági termelés Kanadában mint itt európában.
Van még létjogosultsága a Zöld mozgalmaknak?
Az ilyen akciókra gondolok:
Paradicsomlevest öntöttek a Just Stop Oil aktivistái Vincent van Gogh Napraforgók című festményére a londoni Nemzeti Galériában, írja a Guardian.
A paradicsomlevesnek is volt üzenete: „A megélhetési költségek válsága az olajválság költségeinek része, az üzemanyag megfizethetetlen több millió fázó, éhező család számára. Még egy doboz levest sem engedhetik meg maguknak.”
(a leves az nem dobozban készül......maga a doboz is környezetszennyező...
1665767415132.png

ez a nemzedék csak ártani tud amit a nagyszüleik megteremtettek azt elpusztítsák...az a színes haj biztos természetes semmi környezet károsítás nem történt az előállítása közben......ahogy mondani szoktam menjenek kapálni és majd 20 év múlva lehet lázadozni ha lesz hozzá erejük......)
 
Mániákus még nem lettem, mert a feleségem tanácsára csak hetente olvasom le a villanyórát, korábban naponta :)
Biztos, hogy ki tudjuk fizetni a regie-t, de elkezdtem C-vitamint enni és vásároltam egy kötött pulóvert.
Alig várom, hogy eljöjjön a forralt-bor ideje, az is melegit

De most egy konkrét kérdés: van aki kiismeri magát joghurttal?
- A joghurt ára szinte megduplázódott, én pedig kétnaponta megeszek 500 ml-ert
- Az Amazonnál láttam pár évvel ezelőtt egy joghurt gépet, ami 55 °C-on tartja 5 napon keresztül az 1 liter tejet
- Állítólag ez kell a megéréshez
- A kérdés ugy hangzik: lehet e H-tejből joghurtot csinálni?
- Mert ha nem akkor a saját készitésü drágább mint a bolti. :)

Apropo, villanyszámla:
- Amikor felbomlott az első házasság én elkötöztem egy hat lakásos családi házba.
- Sokat voltam külföldön és kiküldetésbe, a lakás gyakorlatilag üres volt, a legtöbb fogyasztást a mosógép okozta
- Meg is jegyezte az aranyos szomszéd-néni, hogy a pincei teregetőben minden nap lóg ágynemű!
- "Mit csináljak" -panaszkodtam - a nők nem akarnak abba az ágyneműben hálni amelyikben a konkurens már volt.
- Néhány év múlva elköltöztem és le kellett jelentsem a villanyórát
- Akkor derült ki hogy két villanyóra fel volt cserélve a házban.
- Hogy ne komplikáljuk, nem korrigáltuk a különbözetet, az idős házaspár örült, engem meg nem érdekelt :)
A joghurtról kérdezd Forumvezető "Beka Holt". Asszem ő ért hozzá. #6,561
 
Utoljára módosítva:
De, a következőket is? Hisz láthattad a klíma is változik. Lassan jobb lesz a mezőgazdasági termelés Kanadában mint itt európában.
Van még létjogosultsága a Zöld mozgalmaknak?
Az ilyen akciókra gondolok:
Paradicsomlevest öntöttek a Just Stop Oil aktivistái Vincent van Gogh Napraforgók című festményére a londoni Nemzeti Galériában, írja a Guardian.
A paradicsomlevesnek is volt üzenete: „A megélhetési költségek válsága az olajválság költségeinek része, az üzemanyag megfizethetetlen több millió fázó, éhező család számára. Még egy doboz levest sem engedhetik meg maguknak.”
(a leves az nem dobozban készül......maga a doboz is környezetszennyező...Csatolás megtekintése 1886750
ez a nemzedék csak ártani tud amit a nagyszüleik megteremtettek azt elpusztítsák...az a színes haj biztos természetes semmi környezet károsítás nem történt az előállítása közben......ahogy mondani szoktam menjenek kapálni és majd 20 év múlva lehet lázadozni ha lesz hozzá erejük......)
Most el kell menjek de a fiatal generacióról csak annyit, hogy gyakorló papaként mondhatom
Nagyon megvagyok elégedve a gyerekeimmel, a barátaikkal és a fiatalokkal általában.

Tekincs már vissza mit követtek el a mi szüleink, nagyszüleink
Tekincsél vissza hogy verték, idoktrinálták a felnöttek a mi generaciónkat :) :)

Elküldött az anyám egyházi iskolába a "jók közé", és már az elsö nap az volt a téma melyik "atya" adja a legnagyobb fülest.
 
Mi történt ?
Valami baj van?
habár most olvasok egy elemzést az Economist, A neves angol gazdasági lap szerint Európa recesszióba tart, ellenben az orosz gazdaság tudja finanszírozni a gazdaságát, sőt gazdasági válságból lábal ki.
. Az adatok szerint az orosz gazdasági aktivitás élénkebb, mint más nagy európai országokban. Az autóipar termelése, amely néhány hónappal ezelőtt gyakorlatilag nullára esett vissza, szintén megugrott, ez pedig a lap szerint arra utal, hogy a gyártók a nyugati forrásokat kihagyva szereznek be alapanyagot. Dollárban kifejezve Oroszország havi árubehozatala most már szinte biztosan meghaladja a tavalyi átlagot.
(ha ez így van akkor lehet fagyoskodnunk....)

Lerendezhetném azzal, hogy nem élsz ott - gondolom nem is éltél - nem beszéled a nyelvet (nálam mindkettő igen) és az Economist egyszerre ír arról, hogy az oroszok vesztésre állnak, mert nem tudják finanszírozni háborút ill. az általad említett aktív orosz gazdaságról.

de menjünk bele (leegyszerűsítve)

Hatnak-e az oroszok elleni gazdasági szankciók?
Igen.

Milyen gyorsan?
Sok sok sok év. Ha nem lesz hamar még több, akár évtized(ek).
(Lásd, hogy kerülik ki Törökország, Kína, az Arab stb. országok segítségével.)

Oroszország népe elveszti e közben lassan, de biztosan a gazdasági szuverenitását Kína felé?
Igen.

Oroszoknál általános, hogy az idősek értenek egyet ill. támogatják a háborút, de a fiataloknak kell(ene) mennie harcolni.

Általános, hogy vidéken nagy a Z támogatottsága különösen a Telegramot es VPN-t nem használók - így csak kormánypropagandából tajekozodok - körében.
(Lásd Magyarország).

Ez az egész helyzet gyengíti az EU-t?
Igen.

Hosszabb távon a mai formában fennmaradhat az EU?
Nem, ha nem történik hirtelen csoda.
(Csak egy jóval lazább szövetség képzelhető el, sok hátránnyal - valószínű már a mi életünkben)

A ma ismert EU szétesésével hosszabb távon jól jár a világ?
Nem.

Amerikának érdeke e a háború befejezése?
Nem.

ha már pötyögök

Viktor örök élet + egy nap kormányzása gyengíti e Magyarországot és az EU-t?
Igen.

Viktornak van e koherens politikája az ügyben?
Nincs.

(minden napra jut egy ellentmondás:
- “békepárti”, de egy épkézláb ötletet nem adott a béke megoldására (Szijjártó heti városlátogatása nem ötlet) + minden héten megszavazza a szankciókat
- Trumpot támogatja, de közben ahhoz a Kínához dörgölőzik ill. Kínai kölcsönöket lebegtet amely ellen a Trump kormány az eddigi legkomolyabb szankciókat hozta.
- kitűzi kommunista 5 éves tervébe, hogy MO akkumulátor gyártó nagyhatalom lesz, amely nagyobb környezeti pusztítással jár mint +2 atomerőmű és az összes nem éghető 3 évig vizes fa kivágása együttvéve .. minden nap egy nagyobb ökörség ..
talán épp kínai mondás - vagy nem:

az tesz a legtöbbet, aki fát ültet abban a tudatban, hogy az árnyékában ülést már nem élheti meg)
 
De most egy konkrét kérdés: van aki kiismeri magát joghurttal?
- A joghurt ára szinte megduplázódott, én pedig kétnaponta megeszek 500 ml-ert
- Az Amazonnál láttam pár évvel ezelőtt egy joghurt gépet, ami 55 °C-on tartja 5 napon keresztül az 1 liter tejet
- Állítólag ez kell a megéréshez
- A kérdés ugy hangzik: lehet e H-tejből joghurtot csinálni?
- Mert ha nem akkor a saját készitésü drágább mint a bolti. :)
Nekem ilyen kis gépem van, a legmagasabb zsírtartalmú tejből készítem a joghurtot, ha nincs házi tej itthon. Nem olyan, mint a bolti, de nekem ízlik.
Ezt a receptet használom évek óta:
A gépben egyszerűen készíthetünk joghurtot: 1 liter tej és 1 kicsi doboz élőflórás joghurt szükséges hozzá. A tejet felforraljuk, és langyosra lehűtjük. Egy mélyebb edényben lassanként összekeverjük a joghurtot a tejjel, és a gép üvegcséibe öntögetjük. Az üvegeket fedő nélkül tesszük a gépbe. A gépre ráborítjuk a tetejét, és bekapcsoljuk, ami majd magától kikapcsol. Legkevesebb 8 órát kell az üvegeknek a gépben lenniük. Amikor kész hűtőbe tesszük, és ekkor már fogyasztható. Friss gyümölccsel, dzsemmel, müzlivel, mézzel ízesíthető. Tejipari szakboltokban, kis kapszulákban joghurt kultúrákat vásárolhatunk, amit utána fenntarthatunk, szaporíthatunk. Mindnek kicsit más az íze, érdemes megkóstolni több félét.
3.jpg
 
Kedves Beka Holt, felbátorítottál, ugy gondolom belevágok és még ma megrendelek egy masinát.
Nemcsak spórolás véget hanem mert egy kísérletező típus vagyok.

Amióta több idöm van kertészkedés és lekvár főzés a hobbym. Különösen vegetativan szaporodó dolgokat (saláta, torma, ingva, melissza, leveny, metélőhagyma, levendula, rozmaring, tárkony, zsálya, oregánó, menta és kakukkfű amit sikerült sok munkával elszaporitanom.

Valamit félre olvashattam mert nekem 5 nap és nem 5 ora volt az emlékezetembe.
5 napot nem tudnék várni a joghurtra. Még egyszer köszönöm szépen.

Majd beteszem az üres gyerekszobába és kevesebbet kell fütenem, :)

.
 
Kanadának és Oroszországnak kezdetben jót fog tenni a globális felmelegedés, mert fagyos területek újra használhatok lesznek a mezőgazdaság számára. Oroszországból egy gabona-kamra is lehet mint ahogy most Ukrajna.

Putyin kapzsisága arra utal, hogy függőségbe akarja kergetni a világot, energia és élelmiszer szempontjából.
Mert ahogy Sziberia és Kanada egyre jobban alkalmas lesz gabonatermesztésre annál jobban fogja Afrikát és a világ másik sarkát sulytani az aszály.
 
Canada az elso 10 be benne van a vilag gabona termesztesebe. Mivel a lakossaga 33millio csak, igy az export az elsok koze teszi a vilagon.
Ne kivanjal melegebbet mint ami nalunk is volt mert a 40-43C a gutautes kerulgetett mindenkit.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,736
Tagok
615,332
Legújabb tagunk
Kecskés Loretta
Oldal tetejére