Orbán 18 ezer bevándorlót engedett be pénzért az országba

Magyarország az utóbbi négy évben nagyjából 18 ezer EU-n kívüli embert engedett be a letelepedési kötvények révén, amivel több mint egymilliárd euróhoz jutott – írja a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című német konzervatív lap.

Más országok is keresnek így pénzt, hét további EU-tagállamba vásárolhatják be magukat idegenek, de egyik ország sem harcol hivatalosan annyira vehemensen és hangosan a menekültek befogadása ellen, mint Magyarország – írják.

Hozzáteszik: míg Orbán egy júliusi nyilatkozatában elmondta, hogy a migránsok biztonsági átvilágítása hónapokig tartana, a kötvényprogram keretében 30 nap is elég erre, és nem egészen világos, mennyire alapos az ellenőrzés.

Orbán letelepedési kötvénybizniszében sok minden hamisnak tűnik, a forgalmazási jogosultságot például pályázat nélkül kapták meg adóparadicsomban bejegyzett ügynökségek – hívja fel a figyelmet a tekintélyes német lap.

letelepedes.jpg
 
Az allamkotvenyekre az allam szavatol. Kesz rafizetes mert a kamat is nagyobb mint jelenleg van, es bizony semmilyen megkotes nincs, hogy muszaly munkahelyet teremteni stb. A visszafizetes a mindenkori kormany kotelessege.
 
Kdeves Melitta,
azért én nem fektetem be a pénzem Magyar Államkötvénybe.......:D
 
Asszem,mintha ezeket a vagyonokat érő "kötvényeket" kis hazánk a jövőben visszavásárolja a letelepedett "szerencsétlenektől" akiknek véletlenül volt a zsebében több százezer Euro,de szerintem más valuta is jól jött....:)
Remélem,amikor rájönnek ezek az emberek az idő letelte után,hogy egy kalap szart se ér a befektetésük,lesz köztük pár tökös legény aki elintéz pár "irodistát" ahol "vette" ezeket a vagyont érő papirokat....:D
Ezek a harmadik országból érkezett, letelepedési engedéllyel rendelkezők magyarországi lakcímmel rendelkeznek, nem kell nekik munkavállalási engedélyt és vizumot kérni és szabadon mozoghatnak az EU területén, de 180 naponta vissza kell jönnie, aztán kezdheti előröl. Azonos jogokkal rendelkeznek a Magyar állampolgárokkal. A letelepedési engedély 5 évig érvényes és további öt évre meghosszabítható.
Kell-e ettől nagyobb biznisz annak, aki erre a kalandra beinvesztál néhány százezer forintot.
Akik ebben részt vesznek nem hülyék, hanem ügyeskedők, akár kapják, akár adják.
(fersténzi? :D )
 
Magyarország az utóbbi négy évben nagyjából 18 ezer EU-n kívüli embert engedett be a letelepedési kötvények révén, amivel több mint egymilliárd euróhoz jutott – írja a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című német konzervatív lap.

Más országok is keresnek így pénzt, hét további EU-tagállamba vásárolhatják be magukat idegenek, de egyik ország sem harcol hivatalosan annyira vehemensen és hangosan a menekültek befogadása ellen, mint Magyarország – írják.

Hozzáteszik: míg Orbán egy júliusi nyilatkozatában elmondta, hogy a migránsok biztonsági átvilágítása hónapokig tartana, a kötvényprogram keretében 30 nap is elég erre, és nem egészen világos, mennyire alapos az ellenőrzés.

Orbán letelepedési kötvénybizniszében sok minden hamisnak tűnik, a forgalmazási jogosultságot például pályázat nélkül kapták meg adóparadicsomban bejegyzett ügynökségek – hívja fel a figyelmet a tekintélyes német lap.

Csatolás megtekintése 1571694
*
Pénz beszél, döbrögi pedig pénzért szélesre tárja a kapukat. Hja' akinek nincs pénze, az gebedjen meg a kerítésen kívül. Azokat lehet kívül rekeszteni... Ezeket? Majd bolond lenne. Ezek szerint ez a kormány még mindig nem tudja, hogy a halottas ingen nincsen zseb. Nincs az a pénz, hiába harácsolnak, amit magukkal vihetnek -majd- abba a másik világba. Úgy mennek, ahogyan jöttek, meztelenül. De már azokat az éveket is kipárnázták, amelyek előttük állnak. Nem is értem, miért ez a féktelen harácsolás.:o
 
A kötvény az kötvény, s az állam nem csak a tőkét kell visszafizesse hanem a szerződésben ígért kamatot, hozamot is. A kötvény nem más, mint egy váltó. Ha nem fizetsz , adósságod keletkezik, s ennek rendezésére vannak hazai és nemzetközi jogi szabályok. Ezért a legbiztosabb befektetés az államkötvény, igaz lényegesen alacsonyabb a hozama, mint a kockázatosabb kötvényeknek.

A "letelepedési kötvény" államkötvény. Váltó Orbánéktól, bocs, bocs, váltó tőlünk azoknak, akik adták a pénzt. Olyan külföldieknek, akik még magyar állampolgárságot is kaptak, a tőkét is megkapják és hasznuk is lesz.
Orbánék, Rogán Tóni vezetésével zsebreteszik a közvetítői díjat- sok milliárd forintot.
Ki fog itt ráfizetni?
Te, én, mi, ti - ők biztosan nem!
 
Ezek a harmadik országból érkezett, letelepedési engedéllyel rendelkezők magyarországi lakcímmel rendelkeznek, nem kell nekik munkavállalási engedélyt és vizumot kérni és szabadon mozoghatnak az EU területén, de 180 naponta vissza kell jönnie, aztán kezdheti előröl. Azonos jogokkal rendelkeznek a Magyar állampolgárokkal. A letelepedési engedély 5 évig érvényes és további öt évre meghosszabítható.
Kell-e ettől nagyobb biznisz annak, aki erre a kalandra beinvesztál néhány százezer forintot.
Akik ebben részt vesznek nem hülyék, hanem ügyeskedők, akár kapják, akár adják.
(fersténzi? :D )

Így, így,,,,, a kulcs: szabadon mozogni az EU területén.... ide a kutya sem akar telepedni.
 
A kötvény az kötvény, s az állam nem csak a tőkét kell visszafizesse hanem a szerződésben ígért kamatot, hozamot is. A kötvény nem más, mint egy váltó. Ha nem fizetsz , adósságod keletkezik, s ennek rendezésére vannak hazai és nemzetközi jogi szabályok. Ezért a legbiztosabb befektetés az államkötvény, igaz lényegesen alacsonyabb a hozama, mint a kockázatosabb kötvényeknek.

A "letelepedési kötvény" államkötvény. Váltó Orbánéktól, bocs, bocs, váltó tőlünk azoknak, akik adták a pénzt. Olyan külföldieknek, akik még magyar állampolgárságot is kaptak, a tőkét is megkapják és hasznuk is lesz.
Orbánék, Rogán Tóni vezetésével zsebreteszik a közvetítői díjat- sok milliárd forintot.
Ki fog itt ráfizetni?
Te, én, mi, ti - ők biztosan nem!
*
Nem, régen sem, de most sem tetszik, sőt egyre jobban NEM TECCCCCIK ! :mad:
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,149
Tagok
615,634
Legújabb tagunk
verenicebraga
Oldal tetejére