Orbán az első EU-s vezető a Riporterek Határok Nélkül sajtószabadság ellenségeit felsoroló listáján

Orbán Viktor magyar miniszterelnök az első uniós vezető, aki felkerült a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró-szervezet „sajtószabadság ellenségeit” felsoroló listájára, írja az Euractiv. A hétfőn közzétett listán 37 olyan állam- és kormányfő szerepel, akik az RSF szerint „különösen drasztikus módon testesítik meg a sajtószabadság kíméletlen elnyomását”.

Amióta Orbán Viktor és Fidesz pártja 2010-ben hatalomra került Magyarországon, lépésről lépésre ellenőrzésük alá vonták a magyar médiát, indokolta Orbán felvételét a listára a Riporterek Határok Nélkül. A szervezet áprilisban közzétett idei jelentése szerint tovább romlott a sajtószabadság helyzete Magyarországon az elmúlt egy évben. Hazánk már csak a 92. helyen áll a világ országai között.

„A politikai-gazdasági manővereknek és a Fideszhez, a kormánypárthoz közel álló oligarchák médiavállalkozások megvásárlásának köszönhetően a Fidesz ma már az ország médiapalettájának 80 százalékát ellenőrzi” – áll a közleményükben. Az RSF ismertetőjében szó esik az Origo és az Index bekebelezéséről, valamint a Klubrádió elnémításáról is.

A listára való felkerülésével igazi elit társaságba került Orbán. Az ötévente megjelentő listán a magyar miniszterelnök mellett helyet kapott mások mellett Kim Dzsongun észak-koreai, Hszi Csin-ping kínai, Bassár el-Aszad szíriai és a gépeltérítő Alekszandr Lukasenko belarusz diktátor, Vlagyimir Putyin orosz elnök, valamint Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceg is, aki 2018-ban megölette Dzsamál Hasogdzsit, a Washington Post újságíróját.

A listára a kormány részéről Varga Judit reagált. Az igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán azt írta, hogy „a Soros ex machina ismét belendült”. Varga szerint a valóság a szervezet állításaival szemben az, hogy „Magyarország egyike azon kevés uniós tagállamnak, ahol a médiában és az ideológiai vitákban, valamint a közvéleményben is valódi pluralizmus érvényesül”.

Dömötör Bálint

sajto.jpg
 
Addig míg a pénzét elfogadták amíg taníttatta ezt a csürhét, szerették!
Aztán az adományait ellopták, (pl. iszapkatasztrófa károsultak megsegítése)
meggyalázták az anyját, (fajtalankodás az édesanyjával) (2018. sváby andrás, hajdú péter)
javasolták hogy vegyék el az állampolgárságát, (2018. A Fidesz frakcióvezetője szerint ha Soros György nem tudja igazolni magyar állampolgárságát, akkor kitiltható Magyarországról!)
kikiáltották az ország legnagyobb és legveszélyesebb ellenségének.

Ettek abból a tányérból amit ő töltött meg, és most ugyanabba a tányérba szarnak!

És még te vagy megsértődve?
 
Gondolom olvastál ezekröl ügyekröl kritikus cikkeket is. Ha nem írtak volna róla, nem tudnád.
Képzeld el olvastam , de nem a "hivatalos állami" lapokban ! Csak kérdem akkor már töled , lett e a máltai állafö valamiért is felelöségre vonva ? Kezdve a jogállamisággal folytattva a korrupciókkal , tetözve e gyilkosággal ?? Vagy mi is lett a szadiak ügyéböl ? Ja nebántsuk mert vesz sok fegyvert tölünk meg szállit olajat , na ne már !
 
Orbán ámokfutásainak az ejnye-bejnyén kívül semmi következménye nem volt.
 
Nebutáskodj már , hogyan is lett volna bántodása ?? Gumelig tanuld már meg végre a politika a legnagyobb curva ! Mindenkivel ágyba megy ha érdeke ugykivánja ! Addig amig "haszmos volt" az Nép pártnak vagy hogy a fenébe is hivják és a Flinten Uschit megvállasztotta elnöknönek addig jó volt ! Tudnék több példát is emliteni , de érdemtelen az egész politka öregem , politika !
 
Így kell nézni.
 
Gyula ez így is van. Az EU-nak erősen korlátozottak a lehetőségei egy ország belügyeibe bele avatkozni. Orbán és csapata tudatos hisztizéssel és hazudozással vezeti félre választóit. Legyen az a akácfa, uborka és a fene tudja hány ilyen "rémhír"
 
Nos ide másolok egy rövidke írást....nem csodálkoznék ha törölve lenne hisz maga egy mocskolódás.
De leirat a mai magyar helyzetről.

Bayer számon kéri Ruttén a holland sajtó helyzetét

2021. július 7. 7:45

„Újságírókat lőnek le Hollandiában, és nekünk jártatod a szádat?!” – írta közösségi oldalán a publicista.

Megírtuk, hogy fejbe lőttek egy újságírót Hollandiában a nyílt utcán, miközben Mark Rutte holland miniszterelnök a magyar sajtó helyzetén aggódik és letérdeltetné Magyarországot. A publicista erre a helyzetre reagált. Mint fogalmazott:
„Természetesen a magyar sajtó helyzetéért érdemes aggódni, nyugaton minden rendben van!
Rutte, te szarjankó, újságírókat lőnek le Hollandiában, és nekünk jártatod a szádat?!
A meglőtt kollégának mihamarabbi felépülést kívánok!”
– írja Bayer Zsolt.
 
Nézd meg inkább ezt a képet hála istennek nem kell sokat agyalni hogy mire ikszeljek a konzultáción annyira jó hogy a szellemi szintemnek megfelelő képekkel segítik a döntésemet.................
1625650972744.png
 
Orbán Viktor magyar miniszterelnök az első uniós vezető, aki felkerült a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró-szervezet „sajtószabadság ellenségeit” felsoroló listájára, írja az Euractiv. A hétfőn közzétett listán 37 olyan állam- és kormányfő szerepel, akik az RSF szerint „különösen drasztikus módon testesítik meg a sajtószabadság kíméletlen elnyomását”.

Amióta Orbán Viktor és Fidesz pártja 2010-ben hatalomra került Magyarországon, lépésről lépésre ellenőrzésük alá vonták a magyar médiát, indokolta Orbán felvételét a listára a Riporterek Határok Nélkül. A szervezet áprilisban közzétett idei jelentése szerint tovább romlott a sajtószabadság helyzete Magyarországon az elmúlt egy évben. Hazánk már csak a 92. helyen áll a világ országai között.

„A politikai-gazdasági manővereknek és a Fideszhez, a kormánypárthoz közel álló oligarchák médiavállalkozások megvásárlásának köszönhetően a Fidesz ma már az ország médiapalettájának 80 százalékát ellenőrzi” – áll a közleményükben. Az RSF ismertetőjében szó esik az Origo és az Index bekebelezéséről, valamint a Klubrádió elnémításáról is.

A listára való felkerülésével igazi elit társaságba került Orbán. Az ötévente megjelentő listán a magyar miniszterelnök mellett helyet kapott mások mellett Kim Dzsongun észak-koreai, Hszi Csin-ping kínai, Bassár el-Aszad szíriai és a gépeltérítő Alekszandr Lukasenko belarusz diktátor, Vlagyimir Putyin orosz elnök, valamint Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceg is, aki 2018-ban megölette Dzsamál Hasogdzsit, a Washington Post újságíróját.

A listára a kormány részéről Varga Judit reagált. Az igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán azt írta, hogy „a Soros ex machina ismét belendült”. Varga szerint a valóság a szervezet állításaival szemben az, hogy „Magyarország egyike azon kevés uniós tagállamnak, ahol a médiában és az ideológiai vitákban, valamint a közvéleményben is valódi pluralizmus érvényesül”.

Dömötör Bálint

Csatolás megtekintése 1804596
*
Ott a helye vityónak - az észak-koreai és a többi vezető között. Csak éppen az a gondom, hogy vityó a mi országunkat teszi tönkre. Emberek életét, megélhetését stb. A bűnlajtroma végtelen... A még, még, még, neki soha, semmi nem elég. Mintha nem tudná, a élet véges, még neki is! Aztán mit visz magával? Többnyire az emberek többségének - és nem a nyaloncainak - gyűlöletét, keservét, és átkát. Most lubickol, de meddig?! A meddignek is van határa, kérdés, mikor jön az el. Már az Alsónémedi határában lévő kavicsbányára is rávetette magát, onnan bányásszák ki (tervei szerint) a kavicsot az újabb vasút álmára... Nem is bosszantom magam, de mást sem, tény, végtelenül dühös és elkeseredett vagyok.
 
Távolálljon tölen Orbánt védeni , de ugy hallkan megkérdezném ám mit is keres a Magyar média világban a német Funke - Bartelsmann média csoport ??
Hol volt és van ez az ugynevezett "Riporter HAtárok Nélkül" csoport amikor a máltai újságirónöt kocsijával együtt felrobbantották és a máltai kormány se az EU nemtörekedett az ügyet kideriteni ? Hol voltak amikor a szaudik az újságirót feldarabolták ? napokon belüll elvolt intézve a dolog ! Hol vannak Julien Assange ügyében ?? Ja az más ! Keresd kinek az érdeke !
És most a hollandoknál szépen belelődöztek egy újságíróba. Ja, persze a holland szuperországban minden ok, minden jó úgy ahogy van, igaz, kedves Mark Rutte? Az a nagy helyzet, hogy igazság nincs a mai világban, mindenki úgy ferdíti a tényeket, ahogy akarja- és ebben élen jár a dicsőséges USA és Nyugat-Európa.
 
Megvertek két meleg orvost Pécsen​

Elfogta a rendőrség azt az apát és fiát, akik szerdán megtámadtak két német lányt Budapesten, állításuk szerint a szivárványos arcfestésük miatt.
Nem sokkal később elfogták azokat a támadókat is, akik vasárnap este Pécsen megvertek (többször megütöttek és megrúgtak) két férfit – jelentette az RTL Híradó, ami szerint mindketten melegek, egyikük el is vesztette az eszméletét. Hogy miért támadtak a két orvosra, a rendőrség vizsgálja.

Alrescha

Az a nagy helyzet, hogy igazság nincs a mai világban, mindenki úgy ferdíti a tényeket, ahogy akarja- és ebben élen jár a dicsőséges USA és Nyugat-Európa.

A tenyekbol az adott hirekbol dolgozik a media.
 
Szijjártó nyilatkozik.
Hamis hír, hogy az egyes rendelkezései miatt sokak által bírált magyar gyermekvédelmi törvény összemosná a pedofíliát és a homoszexualitást – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a CNN hírtelevíziónak adott interjújában.
(hirtelen gyermekvédelmi törvény lett a pedofil törvényből.)
egyik része szigorú következményeket ír elő a pedofília vonatkozásában, másik része pedig a kiskorúak szexuális orientációval kapcsolatos neveléséről szól.

Ez két teljesen különálló és elszigetelt rész a törvényben, semmi sem keveredik össze”
(ezért volt kár az ellenzéknek szavazni erről a törvényről.mert jól nem tudnak belőle kijönni. már látszik is hogy a közvélemény kutatók erősödő fideszt és gyengülő ellenzéket mérnek. nincs ezeknek valami tanácsadó szolgálatuk? mert folyamatosan fejjel szaladnak a falnak.
főleg az ilyen hírek sem segítenek rajtuk....:
Betört az osztrák oe24.at online újság szerkesztőségébe és megtámadta a lap dolgozóit az Alerta Feminista elnevezésű csoport húsz tagja – közölte a Médi1. A lap szerint a támadás oka, hogy

az anarchista feminista szervezet így akart tiltakozni a közelmúltban 3 afgán migráns által megerőszakolt és meggyilkolt 13 éves lány történetét bemutató tudósításaik rasszista jellege ellen.
értitek!!!!!?????- megerőszakoltak egy 13 évest és feministák védik az erőszaktevőket.)
 
... (ezért volt kár az ellenzéknek szavazni erről a törvényről.mert jól nem tudnak belőle kijönni. már látszik is hogy a közvélemény kutatók erősödő fideszt és gyengülő ellenzéket mérnek. nincs ezeknek valami tanácsadó szolgálatuk? mert folyamatosan fejjel szaladnak a falnak.
...
nem értek egyet, Szijjártó nyilatkozata a harci kedv tüzelésére hivatott módon a saját nyájhoz szól, akinek pedig elege van az orbán rezsimből, az pláne nem fog egy újabb, törvénybe csomagolt uszítás miatt rá szavazni
az ellenzéki oldalról majdnembiztos szavazatok mennének a levesbe, ha azt látnák, hogy ezek is csak beszari, marker nélküli, népszerűséghajhász forradalmárok, akik orbán aljas populista narratívájának sikeréhez igazítják mindenkori elveiket
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Keresem shadows-tól a nyári emlék midijét ha vaki tudna segítsen.Köszönöm
Kérlek frissiteni
fonixportal wrote on worker's profile.
Szia olvastam az egyik topikban itt https://canadahun.com/temak/képregények-ii.53601/page-44#post-5063789 a hozzászólásodnál hogy neked megvan az összes Botond képregény ha szépen kérem feltudnád valahova tenni hogy letölthessem köszönöm.
KÉREK MINDENKIT, HOGY HAGYJANAK EZZEL BÉKÉN EGYSZER ÉS MINDENKORRA!!!

KRESLEY COLE HALHATATLANOK ALKONYAT UTÁN 16-17. RÉSZ NEKEM SINCS MEG!!!!
MIndenkinek írnám, hogy nem tudom honnan terjed ez a fars információ, nekem is csak azok a részek vannak meg, amiket kiadtak magyarul. Senki nem fordít olyan könyvet, ami kiadói gondozásban van. Nem vagyok semmilyen különleges csoport tagja. KÉREK MINDENKIT, HOGY HAGYJANAK EZZEL BÉKÉN EGYSZER ÉS MINDENKORRA!!!

NINCS MEG MAGYARUL A 16-17. RÉSZ!!!!!

Statisztikák

Témák
36,812
Üzenet
4,479,104
Tagok
594,967
Legújabb tagunk
Medvecukor75
Oldal tetejére