Orbán beszédére reagált a román államfő: "Én az Európai Unióért szállok síkra"

Klaus Iohannis román államfő az egységes Európai Unió híve, ezért nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek szerinte újabb "törésvonalakat" nyitnának az unióban.

a2000.jpg

A román elnök keddi sajtóértekezletén újságírói kérdésre válaszolva a magyar miniszterelnök Temesváron elhangzott beszédére reagált így, amelyben Orbán Viktor jelezte: Magyarország készen áll, hogy a szomszédjaival, köztük Romániával, felépítsen egy új Közép-Európát.

"Én az Európai Unióért szállok síkra, nem más entitásért, amelyet kisebb léptékben és közelebb hoznánk létre. Nem hiszem, hogy új törésvonalakat kellene megnyitnunk az EU-ban, ellenkezőleg: mindannyiunknak azon kellene lehetőségeinkhez mérten dolgoznunk, hogy eltüntessük a létező törésvonalakat"
- magyarázta fenntartásait a román államfő.

Iohannis kifejtette: továbbra is elkötelezett híve lesz a történelmi gyökerű, Kelet és Nyugat között továbbra is létező, az egykori vasfüggöny nyomvonalán húzódó törésvonal felszámolásának. Úgy vélekedett, hogy enyhébb mértékben ugyan, de különböző álláspontok figyelhetők meg az EU-ban Észak és Dél között, és szerinte ez ellen is tenni kell.

"Nem fogok soha részt venni az EU-n belüli rész-entitások létrehozásában, amelyek újabb törésvonalakat nyitnának. Ez egy olyan megközelítés, amelyet én nem fogok támogatni"
- szögezte le a román elnök.

Iohannis az Egyesült Államok új bukaresti nagykövete, Adrian Zuckerman megbízólevelének átvétele alkalmából válaszolt az újságírók aktuálpolitikai kérdéseire. Ezek sorában reagáltatták Orbán Viktor beszédére, amely az 1989-es forradalom kitörésének 30. évfordulója alkalmából rendezett temesvári gálaesten szombaton hangzott el.

A kormányfő akkor arról beszélt: Magyarország ki akar törni abból a helyzetből, hogy Európa második vonalába tartozik, azon európai országok egyike akar lenni, ahol a legjobb élni, a legkorszerűbb technológiával akar termelni, és a világ egyik legbiztonságosabb országa akar maradni. Ezt a célkitűzést a szomszédos államokkal együtt könnyebb elérni, mint egyedül - mondta Orbán Viktor, hozzátéve: nagyszerű esélyt lát arra, hogy a jövőben románoknak és magyaroknak közös céljaik lehessenek.

atv/MTI
 
ez a kis paródia azért jellemző (1:20 -nál kapcsolódik a témához)

" viszlát balfék" mondja Macron .... hát van benne valami, amerikai légitámaszpontot telepítettek de az amerikaiak nem adják meg a vízumot nekik, EU tagország de a franciák hazatoloncolják a román államplgárokat, még a schengeni országok közé sem engedik
 
Utoljára módosítva:
ez a kis paródia azért jellemző (1:20 -nál kapcsolódik a támához)

" viszlát balfék" mondja Macron .... hát van benne valami, amerikai légitámaszpontot telepítettek de az amerikaiak nem adják meg a vízumot nekik, EU tagország de a franciák hazatoloncolják a román államplgárokat, még a schengeni országok közé sem engedik

ismerik oket azert nem kapnak vizumot es azert toloncoljak ki oket !!
a sok erdelyi mo-t ugrodeszkanak hasznalta mert romankent kipenderitettek volna mindenhonnan
nagyon johelyen van mindd ott ahol van
 
Klaus Iohannis román államfő az egységes Európai Unió híve, ezért nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek szerinte újabb "törésvonalakat" nyitnának az unióban.

a2000.jpg

A román elnök keddi sajtóértekezletén újságírói kérdésre válaszolva a magyar miniszterelnök Temesváron elhangzott beszédére reagált így, amelyben Orbán Viktor jelezte: Magyarország készen áll, hogy a szomszédjaival, köztük Romániával, felépítsen egy új Közép-Európát.

"Én az Európai Unióért szállok síkra, nem más entitásért, amelyet kisebb léptékben és közelebb hoznánk létre. Nem hiszem, hogy új törésvonalakat kellene megnyitnunk az EU-ban, ellenkezőleg: mindannyiunknak azon kellene lehetőségeinkhez mérten dolgoznunk, hogy eltüntessük a létező törésvonalakat"
- magyarázta fenntartásait a román államfő.

Iohannis kifejtette: továbbra is elkötelezett híve lesz a történelmi gyökerű, Kelet és Nyugat között továbbra is létező, az egykori vasfüggöny nyomvonalán húzódó törésvonal felszámolásának. Úgy vélekedett, hogy enyhébb mértékben ugyan, de különböző álláspontok figyelhetők meg az EU-ban Észak és Dél között, és szerinte ez ellen is tenni kell.

"Nem fogok soha részt venni az EU-n belüli rész-entitások létrehozásában, amelyek újabb törésvonalakat nyitnának. Ez egy olyan megközelítés, amelyet én nem fogok támogatni"
- szögezte le a román elnök.

Iohannis az Egyesült Államok új bukaresti nagykövete, Adrian Zuckerman megbízólevelének átvétele alkalmából válaszolt az újságírók aktuálpolitikai kérdéseire. Ezek sorában reagáltatták Orbán Viktor beszédére, amely az 1989-es forradalom kitörésének 30. évfordulója alkalmából rendezett temesvári gálaesten szombaton hangzott el.

A kormányfő akkor arról beszélt: Magyarország ki akar törni abból a helyzetből, hogy Európa második vonalába tartozik, azon európai országok egyike akar lenni, ahol a legjobb élni, a legkorszerűbb technológiával akar termelni, és a világ egyik legbiztonságosabb országa akar maradni. Ezt a célkitűzést a szomszédos államokkal együtt könnyebb elérni, mint egyedül - mondta Orbán Viktor, hozzátéve: nagyszerű esélyt lát arra, hogy a jövőben románoknak és magyaroknak közös céljaik lehessenek.

atv/MTI
*
Nem vagyok irigy, soha nem is voltam. De most? Lassan, de biztosan okker sárga leszek. Miért? Mert Romániának egy diplomatikusan válaszoló, békés, intelligens miniszterelnöke van. Most károkhatnék egy sort, hogy kár, kár, kár, de mi ezt nem énekelhetjük el a sajátunkról. Arról a vezetőről, aki folyamatosan az uszításban találja és leli örömét. Ha nincs célszemély, akkor keres. No szóval, van okom besárgulni.
 
Igen ezt is megértük,hogy Románia közelebb áll az Európai szellemiséghez mint Magyarország.Mi pedig csak csúszunk egyre lejjebb.
 
"
reagált a román államfő: "Én az Európai Unióért szállok síkra""
Világos mint a Nap. Mindenki tanuljon oroszul, a kövi háborúban a románok, megint velük lesznek.
 
Igen ezt is megértük,hogy Románia közelebb áll az Európai szellemiséghez mint Magyarország.Mi pedig csak csúszunk egyre lejjebb.
Nahát a magyar állampolgárok ezreit is hazatoloncolják a franciák mint a románokat? Mióta is ácsingóznak, hogy a schengeni övezetbe kerüljenek? ....még a V4 -nek sem kellenek.
Söt ... az eltévedt migránsok is sírva kérik, vigyék vissza őket a szerbekhez.
 
Igen van hová fejlődniük még.De nézd meg ők honnan indultak,és mi honnan.Ők előre mennek mi visszafelé.Románia befogadta a kvóta alapján kiosztott menekülteket.Vagy nézd meg a Microsoft botrányt.Náluk már börtönben ülnek a bűnösök ,köztük egy miniszter is,aki lemondott mikor kipattant az ügy nálunk ez sem divat.Itt még vádemelés sem történt.Az átkosban világszínvonalú pop rock együtteseink voltak a Románoknál csak a bocskoros népzenei nyekergést lehetett hallgatni.Mára fordult a helyzet ebben is.Mi még az Eurovision sem indulunk a homofób kormány miatt.Mondjuk sok értelme nem is volna mert a popszakma a megasztáros celebek szereplésévé degradálódott.
 
Igen, igen, ez történik velünk, amíg o.v. ott ül, ott osztja az észt, ahol nem kellene. Egyetlen ember miatt, dől az országunk becsülete, jövője. No persze, o.v. nincs egyedül, az őt körül rajongó nyaloncai, a szintén nyakkendős bűnözők éltetik. De csak addig, amíg az ő csuprukba is folyik a méz, de folyamatosan. Amint bármi módon a "csap" el lesz zárva, azonnal neki is ugranak. Tanmeseként említem meg A dzsungel könyvéből Akelát. Tipikus emberi viselkedés, idézem:
"Akela, a Rideg farkas, sziklája mellett hevert, annak jeléül, hogy a Csapat vezérsége megüresedett; Sir Kán pedig nyíltan járkált fel s alá, és hízelegve vették körül hulladékon hízó farkashívei. Bagira Maugli mellé telepedett le. Maugli térde közé szorította a tüzes kosarat. Amikor mind összeverődtek, megszólalt Sir Kán. Ezt se merte soha megtenni, amíg Akela virágjában volt. - Nincs joga - suttogta Bagira. - Mondd meg ezt! Gyáva fickó! Maugli talpra ugrott. - Szabad Nép! - kiáltott fel. - Hát Sir Kán vezeti a Csapatot? Mi köze egy tigrisnek ahhoz, hogy ki a mi vezérünk? Mivel látom, hogy a vezérség megüresedett, és felkértek, hogy szóljak... - így kezdte mondókáját Sir Kán. -Ki kért fel? - szólt közbe Maugli. - Hát mind sakálok vagyunk, hogy csúszunk-mászunk ez előtt a mészáros előtt? A Csapat vezérsége egyedül a Csapat dolga.
Most ilyen kiáltások hallatszottak: -Hallgass, emberkölyök! - Engedjétek beszélni! - Megtartotta a Törvényünket!
Aztán mennydörgő hangon szólaltak meg a Csapat vénei: -Engedjétek beszélni a Halott Farkast.
Ha a Csapat vezére elhibázta az ugrást, Halott Farkasnak nevezik hátralevő életében, de ez nem szokott soká tartani.
Akela nehézkesen emelte föl öreg fejét: -Szabad Nép! És ti is, Sir Kán sakáljai! Tizenkét esztendeig vezettelek benneteket vadászatról vadászatra, s ezalatt se csapdába nem került, se meg nem nyomorodott senki. Most elhibáztam az ugrást. Tudjátok, hogyan szőtték-fonták ezt a ravaszságot. Tudjátok, hogy fiatal őzbak nyomára vezettek, csak hogy kiderüljön a gyöngeségem. Ügyesen csinálták. Most jogotok van, hogy megöljetek a Gyűlés Szikláján. Kérdezem tehát: ki akar végezni a Ridegfarkassal? Mert az meg az én jogom, a Vadon Törvénye szerint, hogy egyenként jöjjetek ellenem.
Hosszú csönd támadt, mert egy farkas sem merészelt egymagában halálos harcra szállni Akelával..."
*

Igen, igen, nem véletlenül idéztem Rudyard Kiplingtől, máig időszerű művéből A dzsungel könyvéből... Csak o.v. és Akela között óriási különbség van Akela javára.
Miért?
Akela jól vezette a farkas csapatot, a népét...

Az általam behozott videónak nemcsak a zenéje pompás, de a szövege? No kérem, a szövege mindent el- és kimond. Büszke szeretnék lenni magyarságomra, s nem szégyenkezni olyan ember miatt, aki olyan bagázzsal vette körül magát, akik arcátlanul szétmorzsolják országunkat. Hogyan és mire értem? Ember-ember ellen feszül, dominó törvény szerint dőlnek a dolgok itthon, s az az ember, akinek dolga és felelőssége volna, hogy jól vezesse az országot, nem ezt teszi. Ennek az ellenkezőjét viszont igen. Kihordatja a mi pénzünket, hogy a többiről ne is énekeljek.
o.v. fél az összefogástól, jogosan, mert ha a nép összefogna, gyorsan vége szakadna a "királyságának", amit kiépített, a korrupcióknak amit megszervezett...
Ennyit Akeláról és o.v.-ről. Ez a videó éppen azt példázza, hogy kell egy Csapatot erőssé, büszkévé tenni... o.v. ennek az ellenkezőjét teszi.
 
Nem is fog mert ennél a kormánynál az az első hogy semmi rosszat nem szabad leírni aki hibáz vagy rossz szándékú az csak az ellenség lehet.
Ezt sulykolják már évtizedek óta és először sikeressen lassan azért kopik a máz...
*
Mondták, mondják, írták, írják "Isten malmai lassan őrölnek". No igen, a lassúsággal van bajunk elég, de őrölnek, abban reménykedem.
 
Akela jól vezette a farkas csapatot, a népét...
Nem szeretem a farkasokkal való bárminemű költői összehasonlítást
A farkas együtt üvöltést sem.
Mert nekem a farkasokkal üvöltésről minden rossz jut eszembe.
A megtévesztett bénultan ujjongó nép ki 1933-1945 ig tartó eseményt idézte elő.
Mennyi bajt hoz a nem önálló gondolkodás és annak mindennemű letörése.
A kultúrából kiűzni a véleményt a kreativitást.

Ennek jó megszólalója lett most Nagy Ervin
Nem volt választékos de nagyon igaz
„Olyan pöcegödörszerű képződmény a magyar politikai élet, amit én ámulva-bámulva nézek. Nagyon rossz valahogy a túlélőjének lenni... hát nagyon komoly indulatokat gerjeszt bennem egy-egy ilyen félnótás országgyűlési seggnyalónak a hozzászólása, olyan embereket bélyegeznek meg, akik egyébként köztiszteletnek és közszeretetnek örvendenek, akikre egyébként nem szokták rásütni, hogy ez állandóan ott van a baloldali tüntetésen, meg ez liberális bérenc, meg ilyenek.

"Egy ilyen típusú csávó azért, hogy a főmérnöknek fölfelé nyaljon, emberekről bármit ki mer jelenteni egyfajta politikai szituációban, amitől ő azt gondolja, hogy ebből valamifajta nyeresége lesz. Ez öngyilkosság. Öngyilkosság azt a fajta-féle kultúrát kicsinálni, ami nemcsak a baloldalé, hanem a jobboldalé is. Szerintem nem volt jó ötlet rálépni a művészek bütykére.
Nagyon rossz ötlet volt, mert ha a kreatív energiáinkat elkezdjük használni a politikában, akkor nagy szarban lesznek. Az én kultúrám üzengetett a korabeli kommunistáknak, meg szocialistáknak, a Kádárnak igen, meg az Aczél Györgynek, akkor marha menő volt ott ülni. Most hirtelen, hogy ellenünk fordultak ezek a kis mocsoládék, oszt néha nem Orbán Viktor-bábukat égetünk a színpadon, hanem megfricskázzuk a hatalmat, ahogy megfricskáztuk egyébként a Tüttő Katát, is!!
 
Utoljára módosítva:
Igen ezt is megértük,hogy Románia közelebb áll az Európai szellemiséghez mint Magyarország.Mi pedig csak csúszunk egyre lejjebb.
*
Nem vagyok irigy, soha nem is voltam. De most? Lassan, de biztosan okker sárga leszek. Miért? Mert Romániának egy diplomatikusan válaszoló, békés, intelligens miniszterelnöke van. Most károkhatnék egy sort, hogy kár, kár, kár, de mi ezt nem énekelhetjük el a sajátunkról. Arról a vezetőről, aki folyamatosan az uszításban találja és leli örömét. Ha nincs célszemély, akkor keres. No szóval, van okom besárgulni.
Romániának van egy diplomatikus fikusza a Cotroceni-palotában. Te pedig ilyen gondolatokkal jobb ha nem énekelsz semmit, a károgásod is sok. De hát láttunk karón varjút eleget...
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,738
Tagok
615,332
Legújabb tagunk
Kecskés Loretta
Oldal tetejére