Orbán fegyverét fordította Orbán ellen az uniós vezető

Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke párhuzamot vont napjaink migrációs helyzete és az 1956-os magyar menekülthullám között az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén elmondott szerdai felszólalásában.

"Mi történt volna, ha 1956-ban a svéd, a dán, a holland, a belga és a luxemburgi kormányfő, valamint a német kancellár azt mondják, hogy a magyarok nem tartoznak ide kulturálisan, ezek az emberek elfogadhatatlan módon megváltoztatnák a kultúránkat?" - tette fel a kérdést Timmermans az MTI tudósítása szerint.

"Büszke vagyok arra az európai örökségre, amelyben egy embertelen kommunista rezsim üldözöttjei menedéket találtak más európai országokban" - közölte az alelnök, Morvai Krisztina független képviselő kérdésére válaszolva. Hozzátette, a magyar közösségek hihetetlen mértékben hozzájárultak a helyi társadalmakhoz Európa-szerte.

Timmermans hangsúlyozta, sokat javulna a helyzet, ha az uniós országok mindegyike eleget tenne a vállalásainak és szolidaritást mutatna a migrációs áramlás által leginkább érintett tagállamokkal.

"Nem hagyhatjuk magára Olaszországot, mindenkinek ki kell vennie a részét a megoldásból" - szögezte le, hozzátéve, hogy "ha összetartunk, eredményeket érhetünk el".

Mint mondta, Olaszországban és Görögországban hihetetlen mértékű a szolidaritás a menekültekkel és a migránsokkal, de ennek is megvannak a korlátai.

Az alelnök továbbá kiemelte: "nincs senki az Európai Bizottságban, aki bármivel is gyanúsítaná" a Földközi-tengeren migránsokat mentő civil szervezeteket (NGO), senki nem kérdőjelezi meg, hogy ezen szervezetek szándéka "jó és nemes", Olaszországnak ugyanakkor ki kell dolgoznia egy magatartási kódexet a balesetek megelőzésére.

1956.jpg

http://www.napi.hu/nemzetkozi_gazda...totta_orban_ellen_az_unios_vezeto.643116.html
 
Már megint ezzel a demagóg marhasággal jönnek.
1956-ban a menekült magyarok
- elfogadták az eljárási rendet. Nem hőbörögtek a táborokban, ahol akár évekig is vártak ügyük elbírálásra, hogy nekik szarvaspörkölt jár áfonyadzsemmel, meg puha-pihe ágyikó színes tv-vel, jakuzzival,
- nagyrészük szakképzett, azonnal munkába állítható értékes ember volt, hajlandóak voltak tanulni azért, hogy minél előbb befogadják őket. Horribile dictu diplomás, nyelveket beszélő emberek is voltak közöttük szép számmal
 
Ja, és Timmermann hazudik. Lenne szíves elolvasni az olasz véleményeket. Nem igazán a fene nagy együttérzés és szolidaritás látszik. Sokkal inkább az, hogy "az olaszoknak" egyre inkább tele van a puttonyuk.

(...)az olasz sajtó bírálja az európai országokat. A La Stampa című napilap szerint a római kormány teljesen egyedül maradt a migrációs áradattal szemben. Mint írják, a frissen megválasztott Emmanuel Macron francia elnök hazája közvéleményétől tartva nem kíván Olaszországnak segíteni, Angela Merkel német kancellár pedig az ott közelgő választások miatt. Korábban az ellenzéki Öt Csillag Mozgalom miniszterelnök-jelöltje is a tétlen EU-t támadta. Az olasz Luigi Di Maio egy Facebook-posztban kifejtette: az olaszországi partokon kikötők nyolcvan százaléka nem üldözés vagy konfliktus elől menekül, hanem gazdasági bevándorló, tehát nem is lehetne Olaszországban.
 
Azért egy kicsit árnyaljuk már ezt a képet!

Gondolom, egy orientalista professzornak (Maróth Miklós) lehet hinni:(a forrás teljesen mindegy, akinek az kell megtalálja a gúglival :) )

Keresztény területen pedig csak úgy tudják gyakorolni a vallásukat, ha összetelepülnek. Ez európai szemmel nézve szociális kérdés, az ő szemszögükből nézve azonban vallási parancs.
Az iszlám állam kritériuma az, hogy kinek a nevében hirdetik az imát és kinek fizetik az adót, valamint hogy a muszlim törvények megvalósulnak-e vagy sem.

Ki tudja, hogy kinek a nevében hirdetik az imát Belgiumban, a Molenbeek-negyedben? Mert a zakátot fizetik, és nem a belga államkincstárnak. Az ő felfogásuk szerint a Molenbeek negyed az iszlám területe, a belga államnak pedig semmi köze hozzá. Ezért van az, hogy Londonban a mecset környékén megállítja a söröző fiatalokat a saría-járőr, mondván, ez az ő területük, itt nem lehet sörözni. Az iszlám állam tehát jelen van Európában, csak ezt Európa még nem fogta fel. A muzulmánoknál egybeesik a vallási és politikai közösség. Ami nálunk szociális kérdés, az náluk vallási. Ahol többségben vannak és a saría szerint élnek, az az ő területük.

Ezek szerint integrálni sem lehet őket?

Nem, ugyanis be kell tartaniuk az iszlám törvényeit, téríteniük kell.
 
Nem gondolom, hogy különbek lennénk mi, kelet- és közép-európaiak a nyugatiaknál, de alábbvalók sem. Felettébb különös, hogy a volt gyarmattartók oktatnak ki minket emberiességből és műveltségből, az a nyugat, amely rezzenéstelenül szemlélte az 56-os szabadságharc leverését vagy épp a srebrenicai népirtást, s persze azóta is előszeretettel vezényel le háborúkat a világ számos pontján, illetve az üzlet részeként nagy volumenben állítja elő az ehhez szükséges fegyverarzenált, miközben hatalma tudatában erkölcsi prédikációt tart. Semmi kétségem afelől, ha olyan keményre fordul a helyzet bevándorlásügyben (márpedig van az a kritikus tömeg), hogy az már a nyugatiak (továbbá az ottani establishment) érdekeit is veszélyezteti, olyan erőteljes (és erőszakos) intézkedéseket lát majd a világ, amelyek mellett a szigorított jogi és fizikai határzár eltörpül.

(Mellesleg a bevándorlók nagyrészt valóban az európaitól eltérő kultúrkörből érkeznek, ezért is sántít a párhuzam. Amennyiben évi egymillió bevándorlót kellene befogadnia Európának, az ötven év alatt 50 millió ember. Családegyesítéssel annak többszöröse. Ennyi idő alatt ekkora embertömeg integrációja nem lehetséges, különösen akkor, ha erre hajlandóság sincsen a befogadottak részéről. A következmények egyértelműek. Az EU ma arra sem képes, hogy a kisebbségi jogok érvényesítésére rászorítsa a tagországokat - mivel valójában nincs mindenre kiterjedő érték- és érdekközösség -, akkor miként lenne képes arra, hogy a jövőben megvédje saját, kisebbségbe szorult kultúráját egy ki tudja milyen felépítésű társadalmi rendszerben.)
 
Maróth Miklós kicsit nagyobb koponya, mint a hazudozó Timmermann:

Maróth Miklós: Széchenyi-díjas magyar klasszika-filológus, orientalista, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, 2008-tól 2014-ig alelnöke. 1992 és 1999 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar dékánja, máig annak tanára. Az ELTE-n végzett arab-latin-görög szakokon, 1964 és 1965 között a Bagdadi Állami Egyetem hallgatója volt, később a Bécsi Egyetemen is tanult. 1987-ben a Harvard Egyetem vendégkutatója volt.
 
Lassan már senki nem beszél menekültekről hanem bevándorlókról. Már csak ezért is sántít Timmermans összehasonlítása. Polgárháborús menekülteket mi is fogadtunk be pl. Görögországból azzal jogos lenne a párhuzam. Az olaszok meg talán ne hordanák haza tömegével a bevándorlókat akkor nem lenne akkora probléma. De persze köztudott hogy vannak akiknek nagyon is jó üzlet.
 
Filozofusnak eleg gyatra. Tele van hazugsagokkal es uszitasokkal amiket leirsz.
Adokat az allamnak fizetnek meg belgiumba is.
Ajanlom Randoti proffeszort mert o legalabb nem csak a konyvekbol tudja a humanumot hanem a valosagba is.
A menekult ugyet meg kell oldani Eu ba.
Az olaszok jogosan varjak el , hogy ez a kzoosseg aminek tagja es befizetoje, segitsen ki ki a maga modjan ebben az ugyben.
Mindennek ellen mond amiket irkalsz itt, Canada Usa Ausztralia bevandorlasi politikaja ahol lehet kicsit lassabban de be tudnak illeszkedni.
Szem ellenzosen latsz es tejekozodsz, Marshall segely gondolata van mar a polcon hogy Afrikat megsegitik, es mar a migracio joval lecsokken. Le fog csengeni a menekult valsag is , ahogy elcsendesul a haboru.
Kulonben a legnagyobb Eu gazdasaga a nemet evi 800ezer emebrt tud befogadni. Lehet ennek osszetetelen is valtoztatni, mosogatni betanitott munkara es szakmara 1 ev alatt munkaerove valhat barki akarhonan jon.
A menekult problemanak ezer oldala van mert emebrekrol beszelunk , human kotelessegunk segiteni a bajbajutottaknak.
Meg fogjak oldani a problemat elobb utobb vagy a magyarokkal egyutt vagy nelkuluk.
 
Ti nem fogadtok be 1200 embert akit papiron alairt Orban.
Ne allits hazugsagokat.
Meg mindig ez a fo problema Mo -gal az Eu ba.
 
Melyik része volt hazugság?
Az 56-osok polgárháborús menekültek voltak. Ahogy a görögök is. Ott megállna az összehasonlítás.
 
Filozofusnak eleg gyatra. Tele van hazugsagokkal es uszitasokkal amiket leirsz.
Adokat az allamnak fizetnek meg belgiumba is.
Ajanlom Randoti proffeszort mert o legalabb nem csak a konyvekbol tudja a humanumot hanem a valosagba is.
A menekult ugyet meg kell oldani Eu ba.
Az olaszok jogosan varjak el , hogy ez a kzoosseg aminek tagja es befizetoje, segitsen ki ki a maga modjan ebben az ugyben.
Mindennek ellen mond amiket irkalsz itt, Canada Usa Ausztralia bevandorlasi politikaja ahol lehet kicsit lassabban de be tudnak illeszkedni.
Szem ellenzosen latsz es tejekozodsz, Marshall segely gondolata van mar a polcon hogy Afrikat megsegitik, es mar a migracio joval lecsokken. Le fog csengeni a menekult valsag is , ahogy elcsendesul a haboru.
Kulonben a legnagyobb Eu gazdasaga a nemet evi 800ezer emebrt tud befogadni. Lehet ennek osszetetelen is valtoztatni, mosogatni betanitott munkara es szakmara 1 ev alatt munkaerove valhat barki akarhonan jon.
A menekult problemanak ezer oldala van mert emebrekrol beszelunk , human kotelessegunk segiteni a bajbajutottaknak.
Meg fogjak oldani a problemat elobb utobb vagy a magyarokkal egyutt vagy nelkuluk.
Kinyilatkoztatsz. Esetleg tényekkel alá tudod-e támasztani az állításaidat?
Abban igazad van, hogy a menekült ügyet meg kell oldani. Csak hogy a legtöbb "közönséges halandó" látja, hogy az EU nem jól próbálja megoldani. Onnan Kanadából lehet, hogy ez nem látszik, mert hozzátok csak bizonyos hangok érnek el.
 
Ti nem fogadtok be 1200 embert akit papiron alairt Orban.
Ne allits hazugsagokat.
Meg mindig ez a fo problema Mo -gal az Eu ba.
Ez csúsztatás.
Magyarország (Orbán) az önkéntes kvótát írta alá. A kötelezőt nem. Az EU pedig a kötelező kvótát akarja "keresztül verni".
Ja, és nem csak MO, hanem a csehek, lengyelek, szlovákok is.
Aztán beszéljünk arról is, hogy Ausztria miért is zárta le a Brenner hágót? Hoppácska. :)
 
Látom mindenki a befogadás ellen van.
Akkor feltenném a kérdést, az a rengeteg ember akit a fidess meg rogán tónika hozott be Magyarországra mindenféle ellenőrzés nélkül, eszméletlen mennyiségű pénzt bezsebelve, amit később a magyaroknak kell visszafizetni, ők miért nem bántják a szemeteket???
Mert köztük is van jócskán muszlim, meg körözött bűnöző, nem beszélve a sok ukránról. Velük minden rendben van?
Jó lenne már gondolkodni, ki a veszélyesebb: aki fizet, de azt sem tudjuk kicsoda, vagy olyan menekültek, akik ellenőrzötten kerülnek az országba?
És igaza van az Uniónak. Ez egy szervezet, ami az összefogáson alapul. Ha pénzt adnak Magyarországnak, az rendben van, de ha tenni is kell valamit, akkor jönnek a kibúvók.
És akkor az emberséget még meg sem említettem.... Bár olyan már nincs Magyarországon.
 
Kinyilatkoztatsz. Esetleg tényekkel alá tudod-e támasztani az állításaidat?
Abban igazad van, hogy a menekült ügyet meg kell oldani. Csak hogy a legtöbb "közönséges halandó" látja, hogy az EU nem jól próbálja megoldani. Onnan Kanadából lehet, hogy ez nem látszik, mert hozzátok csak bizonyos hangok érnek el.
Kulon neked ajanlva.

http://www.atv.hu/videok/video-20170704-radnoti-sandor

Mivel mi is eljottunk es vegig jartuk a lagert es az egesz procedurat, raadasul Canada 2-300ezer embert fogad be evente , naponta talalkozunk az uj bejovokkel.
googlet is hasznalhatod az Orban median kivul is.
A kvotat megszavazta Orban, es ugy mindent megszavaznak es nem diktalnak eloirnak.
Egyedul o hatarolodott el ennek teljesitesetol es milliardokat kolt plakat erdore, az Eu ellen.
Ide el er a hir , jobban mint otthon nektek mert valogatva forditanak csak le a tenyekbol nem beszelve a media kormanyzati tulsulyatol.
 
Akkor feltenném a kérdést, az a rengeteg ember akit a fidess meg rogán tónika hozott be Magyarországra mindenféle ellenőrzés nélkül, eszméletlen mennyiségű pénzt bezsebelve, amit később a magyaroknak kell visszafizetni, ők miért nem bántják a szemeteket???
Mert köztük is van jócskán muszlim, meg körözött bűnöző, nem beszélve a sok ukránról. Velük minden rendben van?

Miből gondolod, hogy nem? Engem pölö rohadtul zavar. Semmmi nincs rendben velük.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,431
Tagok
615,656
Legújabb tagunk
tifani1214
Oldal tetejére