Eleni Kounalakis volt amerikai nagykövet budapesti éveit feldolgozó könyvet adott ki, amelyben részletesen beszámolt arról, hogy mit gondol a magyar miniszterelnökről és a kormány tevékenységéről.
Amikor 2013-ban Eleni Kounalakis amerikai nagykövet szolgálati idejének lejártával elköszönt a magyar miniszterelnöktől, Milan Kunderáról, a demokráciáról, szabadságról és elnyomásról beszélgettek. Orbán Viktor A lét elviselhetetlen könnyűsége kapcsán megemlítette, hogy a magyarok a történelem nehéz súlyától, míg az amerikaiak ennek könnyűségétől szenvednek. Kounalakis megjegyezte, hogy a cseh író a szabadságot egyaránt féltette a külső és belső elnyomástól.
Orbán erre felcsattant. „Volt egy választás, az emberek nekem adták a hatalmat és a felelősséget, hogy vezessem az országot. Sok a probléma, mindent megteszek azért, hogy megoldjam őket. Ha nem tetszik az embereknek, amit csinálok, akkor a következő választáson másra szavaznak” – mondta. A nagykövet azzal vágott vissza, hogy az Egyesült Államokban nemcsak négy évenként, hanem minden nap el kell számolni. Utoljára csaptak össze és utoljára sem kerültek közelebb az álláspontok.
A volt amerikai nagykövet Eleni Kounalakis budapesti éveit feldolgozó, most megjelent könyv, a Madam Ambassador Three Years of Diplomacy, Dinner Parties, Democracy in Budapest (Nagykövetasszony. Három év diplomácia, vacsora, demokrácia Budapesten) központi témája a demokrácia, a szabadság értelmezése és az azért való küzdelem a „2/3-os magyar forradalom” idején. De felveti azt a kérdést is, hogy mennyire avatkozhat bele egy diplomata egy szuverén állam belügyeibe.
A művet kísértetként hatja át Orbán Viktor, róla vagy politikájáról beszél mindenki. „Néhányan őrültnek tartják. De nincs igazuk. Nagyon okos, racionális ember. De különbözik a koncepciója a demokrácia, a szabadság, de még a szabad piac kérdésében is. Úgy tekinti önmagát, mint az egyetlen ember, aki megvédi a magyar embereket a romboló külső hatásoktól. De ha tágabb értelemben nézzük, mint energiabiztonság, keleti partnerség – Afganisztán – teljes az egyetértés Magyarországgal. Mint mindig, most is megbízható partnerek a magyarok” – tájékoztatta a nagykövetasszony Bill Clinton volt amerikai elnököt a magyar helyzetről.
Bár megérkezésekor, 2010-ben még Bajnai Gordon volt a miniszterelnök, de mindenki tudta, hogy pár hónap múlva Orbán Viktor lesz az ország vezetője. A kérdés csupán az volt, milyen mértékű győzelmet arat. Kounalakis tudta, hogy együtt kell dolgoznia vele, még akkor is, ha Orbánt szeszélyesnek, időnként modortalannak tartotta. Nem akart Nancy Brinker sorsára jutni, akinek ajtót mutatott Orbán. (Emlékezetes: az előző amerikai nagykövet a 2001-es terrortámadás után tett megjegyzést az egyre növekvő magyarországi antiszemitizmusra, amire Orbán miniszterelnökként annyira feldühödött, hogy gyakorlatilag nem vett tudomást Brinkerről – a szerk.) A 2/3-os győzelem után pedig világossá vált számára, hogy nem az ellenzéki pártokat, köztük a Jobbikat kell figyelniük, hanem a magabiztos kormánypártot. Már az első intézkedések –Nemzeti Emlékezés Napja, a határon túli magyarok honosítása – aggodalommal töltötték el, de a washingtoni külügyminisztérium ezt magyar belügynek tekintette, és nyugalomra intette a diplomatát. A nagykövet feladata egyébként is világos volt: Afganisztánra, az energiabiztonságra és a szélsőségek elleni harcra kellett koncentrálnia.
A könyv tanúsága szerint a diplomatát mégis a belpolitikai problémák izgatták. A törvényeket futószalagon gyártották, aminek csúcsa az új alkotmány volt. Felemelte szavát a média-, az egyházi törvény ellen, harcolt a központi bank és a bíróságok függetlenségéért. Nem értette, hogy az Európai Unió miért nem regulázza meg Magyarországot. Akármilyen amerikai vendég érkezett Budapestre, akármilyen ügyben tárgyaltak, a nagykövet arra biztatta őket, hogy emeljék fel szavukat a demokráciadeficit ellen. Ilyen volt Eric Holder igazságügyi miniszter, Janet Napolitano nemzetbiztonsági miniszter, Nancy Pelosi, a Kongresszus akkori elnöke. Az amerikai vendégek néha nem értették a helyzetet. Holder például felvetette a bíróságok ügyét Navracsics Tibornak, és úgy érezte, hogy kielégítő választ kapott. Nem volt hajlandó Orbán Viktornak is elismételni az aggodalmakat. A legfontosabb amerikai vendég azonban a nagykövetasszony barátja, Hillary Clinton volt.
A külügyminiszter a Tom Lantos Intézet avatására érkezett Budapestre. Eredeti tervek szerint már a parlamenti beszédében felvetette volna a magyar demokrácia problémáit, amit Lantos unokája, a külügyi főtanácsadó Tomicah Tillemann irt. Eleni Kounalakis megrémült. Úgy érezte, hogy a magyar népet sértenék meg azzal, ha már az ünnepi beszédben megleckéztetik. Egész éjjel dogoztak, végül a beszédet átírták. Hillary Clinton később négyszemközt találkozott Orbánnal, és a közös sajtótájékoztatón bírálta az antidemokratikus intézkedéseket. A hatás óriási volt nemcsak a magyar ellenzéki, de a külföldi sajtóban is. Amikor később kiszivárogtattak egy Orbánnak szóló dorgáló Hillary Clinton- levelet, az EU is komolyan vette a magyar alkotmány problematikus voltát. Kounalakis úgy érezte, elérte célját.
Míg a belpolitikai irányvonallal nem értett egyet, a miniszterekkel jó kapcsolatot ápolt. Barátjának nevezte Hende Csabát, akivel együtt utazott a Balkánra és Afganisztánba. Martonyi Jánost művelt, igazi atlantistának tartotta, aki fölött átnyúlt a „sarmos pr-os”, Szijjártó Péter. Kounalakis időszakának legnagyobb külpolitikai válsága, az azeri baltás gyilkos szabadon bocsátása is Szijjártó nevéhez fűződik, Martonyi nem is tudhatott róla. Politikai sztárnak tartotta Navracsics Tibort, akinek előmenetelében néhányan egy Orbán-ellenes puccs lehetőségét láttak. Szavahihetőnek ítélte Pintér Sándort és hallgatott Sólyom László tanácsaira.
Név szerint nem esik viszont arról szó, hogy milyen ellenzéki politikusokkal és civil szervezetekkel tárgyalt és miről. Hillary Clinton villámlátogatásakor jutott idő arra is, hogy civilekkel, ellenzékiekkel beszéljen, de nem derül ki a könyvből, hogy kik voltak ők. Eleni Kounalakis osztotta Clintonnak azt az elvét, hogy egy szabad társadalom a demokratikus kormányon, a szabad piacon és a civil szervezeteken alapuló háromlábú szék. Az amerikaiak segítették a civil kezdeményezéseket, de helyettük nem végezték el a munkát. A nagykövet az aktív állampolgár kitüntetéssel jutalmazta azokat, akik valóban tesznek valamit a közösségért. Eleni Kounalakis támogatta a homoszexuális közösséget, amit azzal is kifejezett, hogy felvonult a 2012-es budapesti meleg parádén.
A nagykövet úgy vélte, hogy az Orbán-kormány az áldozat szerepét sulykolta a magyar népbe, ennek hangsúlyozására kiemelt szerepet kapott Trianon, a német megszállás, a kommunizmus terrorja, a jelenben pedig a nyugati hatalmak befolyása.
A könyv kitér a magyarországi antiszemitizmusra is. Bár az amerikaiak hivatalos álláspontja az volt, hogy ez elszigetelt csoportokhoz köthető, a követség annyi panaszt kapott, hogy hihetővé vált a mélyebb probléma. Kounalakis úgy látta, hogy Magyarország fehérre akarja mosni második világháborús történelmét, hiányolta, hogy Németországhoz hasonlóan nem volt széleskörű diskurzus a holokausztról.
Számtalan vendéggel találkozott Soros Györgytől Habsburg Györgyig, Károly brit hercegtől Angelina Jolie-ig. A gyakorlatias ingatlan-befektető üzletasszony intézte el telekcserével, hogy az amerikaiak visszaszolgáltatták a várbeli egykori Táncsics-börtön épületét.
Eleni Kounalakis elegáns könyvet írt, távol tartotta magát a politikai pletykáktól. Úgy beszél barátairól, családjáról, hogy nem teregette ki a magánélet titkait. A kaliforniai első generációs görög üzletasszony a Demokrata Párt aktivistája, anyagi támogatója, Hillary Clinton nagy támogatója volt. Többen biztatták, lépjen aktív politikai pályára, de ő nagykövet akart lenni.
Az álom teljesült Obama megválasztásával. Igaz, Eleni Szingapúrba szeretett volna menni, és oda is képezték ki, de tervét az utolsó pillanatban megfúrták. Helyette négy európai fővárost ajánlották fel neki. Budapestet választotta, és költözött Magyarországra férjével és két kisfiával. Mivel a gyerekek San Franciscóban már kínai iskolában tanultak, a szülők nem akarták, hogy elfelejtsék a mandarin nyelvet. Hétvégi kínai iskolát kerestek nekik Budapesten. Maguk is meglepődtek, hogy milyen nagy és befolyásos kínai közösség él Budapesten. 1988-ban Magyarország és Kína között vízummentességet vezettek be, a kínaiak tömegesen jöttek és maradtak. A hatóságokat akkor nem érdekelte az illegális bevándorlás.
Eleni Kounalakis egy helyütt azon töpreng könyvében, hogy mi lett volna, ha Szingapúrba kerül? Beavatkozhatott volna az ő belügyeikbe is? Elismeri, hogy nem. De hát Magyarország barát és NATO-partner, szükségük volt a segítségre.
VAlasz.
Amikor 2013-ban Eleni Kounalakis amerikai nagykövet szolgálati idejének lejártával elköszönt a magyar miniszterelnöktől, Milan Kunderáról, a demokráciáról, szabadságról és elnyomásról beszélgettek. Orbán Viktor A lét elviselhetetlen könnyűsége kapcsán megemlítette, hogy a magyarok a történelem nehéz súlyától, míg az amerikaiak ennek könnyűségétől szenvednek. Kounalakis megjegyezte, hogy a cseh író a szabadságot egyaránt féltette a külső és belső elnyomástól.
Orbán erre felcsattant. „Volt egy választás, az emberek nekem adták a hatalmat és a felelősséget, hogy vezessem az országot. Sok a probléma, mindent megteszek azért, hogy megoldjam őket. Ha nem tetszik az embereknek, amit csinálok, akkor a következő választáson másra szavaznak” – mondta. A nagykövet azzal vágott vissza, hogy az Egyesült Államokban nemcsak négy évenként, hanem minden nap el kell számolni. Utoljára csaptak össze és utoljára sem kerültek közelebb az álláspontok.
A volt amerikai nagykövet Eleni Kounalakis budapesti éveit feldolgozó, most megjelent könyv, a Madam Ambassador Three Years of Diplomacy, Dinner Parties, Democracy in Budapest (Nagykövetasszony. Három év diplomácia, vacsora, demokrácia Budapesten) központi témája a demokrácia, a szabadság értelmezése és az azért való küzdelem a „2/3-os magyar forradalom” idején. De felveti azt a kérdést is, hogy mennyire avatkozhat bele egy diplomata egy szuverén állam belügyeibe.
A művet kísértetként hatja át Orbán Viktor, róla vagy politikájáról beszél mindenki. „Néhányan őrültnek tartják. De nincs igazuk. Nagyon okos, racionális ember. De különbözik a koncepciója a demokrácia, a szabadság, de még a szabad piac kérdésében is. Úgy tekinti önmagát, mint az egyetlen ember, aki megvédi a magyar embereket a romboló külső hatásoktól. De ha tágabb értelemben nézzük, mint energiabiztonság, keleti partnerség – Afganisztán – teljes az egyetértés Magyarországgal. Mint mindig, most is megbízható partnerek a magyarok” – tájékoztatta a nagykövetasszony Bill Clinton volt amerikai elnököt a magyar helyzetről.
Bár megérkezésekor, 2010-ben még Bajnai Gordon volt a miniszterelnök, de mindenki tudta, hogy pár hónap múlva Orbán Viktor lesz az ország vezetője. A kérdés csupán az volt, milyen mértékű győzelmet arat. Kounalakis tudta, hogy együtt kell dolgoznia vele, még akkor is, ha Orbánt szeszélyesnek, időnként modortalannak tartotta. Nem akart Nancy Brinker sorsára jutni, akinek ajtót mutatott Orbán. (Emlékezetes: az előző amerikai nagykövet a 2001-es terrortámadás után tett megjegyzést az egyre növekvő magyarországi antiszemitizmusra, amire Orbán miniszterelnökként annyira feldühödött, hogy gyakorlatilag nem vett tudomást Brinkerről – a szerk.) A 2/3-os győzelem után pedig világossá vált számára, hogy nem az ellenzéki pártokat, köztük a Jobbikat kell figyelniük, hanem a magabiztos kormánypártot. Már az első intézkedések –Nemzeti Emlékezés Napja, a határon túli magyarok honosítása – aggodalommal töltötték el, de a washingtoni külügyminisztérium ezt magyar belügynek tekintette, és nyugalomra intette a diplomatát. A nagykövet feladata egyébként is világos volt: Afganisztánra, az energiabiztonságra és a szélsőségek elleni harcra kellett koncentrálnia.
A könyv tanúsága szerint a diplomatát mégis a belpolitikai problémák izgatták. A törvényeket futószalagon gyártották, aminek csúcsa az új alkotmány volt. Felemelte szavát a média-, az egyházi törvény ellen, harcolt a központi bank és a bíróságok függetlenségéért. Nem értette, hogy az Európai Unió miért nem regulázza meg Magyarországot. Akármilyen amerikai vendég érkezett Budapestre, akármilyen ügyben tárgyaltak, a nagykövet arra biztatta őket, hogy emeljék fel szavukat a demokráciadeficit ellen. Ilyen volt Eric Holder igazságügyi miniszter, Janet Napolitano nemzetbiztonsági miniszter, Nancy Pelosi, a Kongresszus akkori elnöke. Az amerikai vendégek néha nem értették a helyzetet. Holder például felvetette a bíróságok ügyét Navracsics Tibornak, és úgy érezte, hogy kielégítő választ kapott. Nem volt hajlandó Orbán Viktornak is elismételni az aggodalmakat. A legfontosabb amerikai vendég azonban a nagykövetasszony barátja, Hillary Clinton volt.
A külügyminiszter a Tom Lantos Intézet avatására érkezett Budapestre. Eredeti tervek szerint már a parlamenti beszédében felvetette volna a magyar demokrácia problémáit, amit Lantos unokája, a külügyi főtanácsadó Tomicah Tillemann irt. Eleni Kounalakis megrémült. Úgy érezte, hogy a magyar népet sértenék meg azzal, ha már az ünnepi beszédben megleckéztetik. Egész éjjel dogoztak, végül a beszédet átírták. Hillary Clinton később négyszemközt találkozott Orbánnal, és a közös sajtótájékoztatón bírálta az antidemokratikus intézkedéseket. A hatás óriási volt nemcsak a magyar ellenzéki, de a külföldi sajtóban is. Amikor később kiszivárogtattak egy Orbánnak szóló dorgáló Hillary Clinton- levelet, az EU is komolyan vette a magyar alkotmány problematikus voltát. Kounalakis úgy érezte, elérte célját.
Míg a belpolitikai irányvonallal nem értett egyet, a miniszterekkel jó kapcsolatot ápolt. Barátjának nevezte Hende Csabát, akivel együtt utazott a Balkánra és Afganisztánba. Martonyi Jánost művelt, igazi atlantistának tartotta, aki fölött átnyúlt a „sarmos pr-os”, Szijjártó Péter. Kounalakis időszakának legnagyobb külpolitikai válsága, az azeri baltás gyilkos szabadon bocsátása is Szijjártó nevéhez fűződik, Martonyi nem is tudhatott róla. Politikai sztárnak tartotta Navracsics Tibort, akinek előmenetelében néhányan egy Orbán-ellenes puccs lehetőségét láttak. Szavahihetőnek ítélte Pintér Sándort és hallgatott Sólyom László tanácsaira.
Név szerint nem esik viszont arról szó, hogy milyen ellenzéki politikusokkal és civil szervezetekkel tárgyalt és miről. Hillary Clinton villámlátogatásakor jutott idő arra is, hogy civilekkel, ellenzékiekkel beszéljen, de nem derül ki a könyvből, hogy kik voltak ők. Eleni Kounalakis osztotta Clintonnak azt az elvét, hogy egy szabad társadalom a demokratikus kormányon, a szabad piacon és a civil szervezeteken alapuló háromlábú szék. Az amerikaiak segítették a civil kezdeményezéseket, de helyettük nem végezték el a munkát. A nagykövet az aktív állampolgár kitüntetéssel jutalmazta azokat, akik valóban tesznek valamit a közösségért. Eleni Kounalakis támogatta a homoszexuális közösséget, amit azzal is kifejezett, hogy felvonult a 2012-es budapesti meleg parádén.
A nagykövet úgy vélte, hogy az Orbán-kormány az áldozat szerepét sulykolta a magyar népbe, ennek hangsúlyozására kiemelt szerepet kapott Trianon, a német megszállás, a kommunizmus terrorja, a jelenben pedig a nyugati hatalmak befolyása.
A könyv kitér a magyarországi antiszemitizmusra is. Bár az amerikaiak hivatalos álláspontja az volt, hogy ez elszigetelt csoportokhoz köthető, a követség annyi panaszt kapott, hogy hihetővé vált a mélyebb probléma. Kounalakis úgy látta, hogy Magyarország fehérre akarja mosni második világháborús történelmét, hiányolta, hogy Németországhoz hasonlóan nem volt széleskörű diskurzus a holokausztról.
Számtalan vendéggel találkozott Soros Györgytől Habsburg Györgyig, Károly brit hercegtől Angelina Jolie-ig. A gyakorlatias ingatlan-befektető üzletasszony intézte el telekcserével, hogy az amerikaiak visszaszolgáltatták a várbeli egykori Táncsics-börtön épületét.
Eleni Kounalakis elegáns könyvet írt, távol tartotta magát a politikai pletykáktól. Úgy beszél barátairól, családjáról, hogy nem teregette ki a magánélet titkait. A kaliforniai első generációs görög üzletasszony a Demokrata Párt aktivistája, anyagi támogatója, Hillary Clinton nagy támogatója volt. Többen biztatták, lépjen aktív politikai pályára, de ő nagykövet akart lenni.
Az álom teljesült Obama megválasztásával. Igaz, Eleni Szingapúrba szeretett volna menni, és oda is képezték ki, de tervét az utolsó pillanatban megfúrták. Helyette négy európai fővárost ajánlották fel neki. Budapestet választotta, és költözött Magyarországra férjével és két kisfiával. Mivel a gyerekek San Franciscóban már kínai iskolában tanultak, a szülők nem akarták, hogy elfelejtsék a mandarin nyelvet. Hétvégi kínai iskolát kerestek nekik Budapesten. Maguk is meglepődtek, hogy milyen nagy és befolyásos kínai közösség él Budapesten. 1988-ban Magyarország és Kína között vízummentességet vezettek be, a kínaiak tömegesen jöttek és maradtak. A hatóságokat akkor nem érdekelte az illegális bevándorlás.
Eleni Kounalakis egy helyütt azon töpreng könyvében, hogy mi lett volna, ha Szingapúrba kerül? Beavatkozhatott volna az ő belügyeikbe is? Elismeri, hogy nem. De hát Magyarország barát és NATO-partner, szükségük volt a segítségre.
VAlasz.
