Orbán hírhedt lett! – A világsajtó helyszíni tudósítókkal erősítve közvetíti a tüntetést

Kovács Zoltán felkötheti a gatyót, ha cáfolni akar......

Ahogy az várható volt, Orbán nemzeti kerítése nem tudja megállítani az elégedetlenkedő tömeg tüntetéssorozata hírének terjedését a világsajtóban. A nagyobb portálok helyszíni tudósítókat küldtek, így nehéz dolga lesz Kovács Zoltánnak, ha cáfolni akar.

Magyarországon nap, mint nap vannak kormányellenes tüntetések

– ezzel a címmel közölt cikket a vasárnap esti budapesti és vidéki tüntetésekről a New York Times. Kiemelik a beszámolóban, hogy a hideg dacára is több ezren mentek utcára.
WP_20181216_16_40_48_Pro-300x168.jpg

Wall Street Journal

Vasárnap mintegy 10 000 magyar vesz részt a kormányellenes tüntetéseken Budapesten. Már negyedik napja tartanak a tiltakozások az Orbán Viktor miniszterelnök, Európa egyik legtámogatottabb nacionalista vezetõje, valamint az új 400 órás túlóraszámot lehetővé tevő törvény ellen – kezdi tudósítását a Wall Street Journal, amely a cikkben részletesen bemutatja a Munkatörvénykönyvének rabszolgatörvényként elhíresült, a héten megszavazott módosítását. Azt is megemlítik az írásban, hogy a Fidesz álláspontja a jogszabály nem munkavállaló-ellenes, mint ahogy azt mondják róla. Idézik Hidvéghi Balázst, a párt kommunikációs vezetőjét, aki elmondta, hogy szerintük ez csak a bevándorláspárti Soros-hálózat akciója.

Debreceniek üzenik Orbánnak: Elegünk van!

A rabszolgatörvény elleni tiltakozás országossá vált, Debrecen is csatlakozott. A „Mi vagyunk Debrecen” civil csoport, tüntetésre hívott minden debrecenit, aki úgy érzi, hogy megálljt kell parancsolni a Fidesz gátlástalan hatalmi önkényének.

Bloomberg

Szintén részletes cikket közölt a tüntetésekről a Bloomberg, amelyben a négy hétig tartó franciaországi sárgamellényes tüntetésekkel állítja párhuzamba a magyar helyzetet. Azonban hangsúlyozzák, hogy míg Emmanuel Macron elnök és a francia kormány meghátrált, Magyarországon egyelőre nem látni, hogy ez bekövetkezhetne.

Reuters

A Reuters pedig helyszíni tudósítót küldött a demonstrációra, amelyben idézik Székely Tamást, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnökét, aki sztrájkokat ígért, valamint arról beszélt a tüntetésen, hogy “ez a kormány semmibe veszi a dolgozókat”.

Le Figaro

A Le Figaro “Újabb tüntetés Orbán ellen” címmel számol be a budapesti eseményekről.

news-1172463_640-640x430.jpg
 
A német cégnek korántsem biztos, hogy megéri olyan szinten kihasználni a magyarországi gyárában a munkását, ahogy ezt a törvény lehetővé teszi. A munkás ugyanis bármelyik németországi gyárban is talál munkát, és ha a két bér között nagyságrendnyi különbség van, akkor nincs az a törvény, amivel a melóst Magyarországon tudja tartani.
A válaszod igaz az viszont a baj vele.Emitt volt a második hangsúly:
Tehát a német sajtó megpróbál objektív lenni, nem "nacionalista", nem "gondolkodik" a hallgatok helyett mind a magyar köz-TV
 
A gúnynak van alapja - egy meglehetősen gusztustalan cselekvés. A jókívánság ettől független. Mivel mindenkinek szólt, ezért részedről nem ízléses a többes-szám második személyű beszédmód kisajátítása.
Megismétlem nem kell tőled mert gúny, akadjon a torkodon
Nincs önözés a neten
A te torkodon így helyes neked mondom közvetlen
És nem kell a cinizmusod sem
Viszont kellene egy válasz ahol a damokráciát tagadó üzenetedre adtam válaszként.
De az nincs és ki ne ragadj egyetlen mondatot vagy betűt.
Mindég egészében kell nézni egy üzenetet.
Még ha jobboldali vagy akkor is.
És megszoktad a másik oldal libsizését komcsizását soros bérenc besorolását
Most is gusztustalannak nevezel egy kétségbe esett politikaimperformance-t
Amire TI kényszerítettétek az ellenzéket
A gusztustalanná minősített cselekedet és a képviselők fellépése.Mégis találkozik a lakosság támogatásával.sőt őszfogásként a teljes ellenzéki táborral és a lakosság politika nézete különbsége ellenére együtt tüntetnek ellene a rendszereteknek
Kiástátok 2003 körül a lövészárkot ellenségként kezelitek azóta akik nem nevezik magukat jobboldalinak.
akik nem hordták tüntetően a kokárdát az legazembereztétek.
Mit vársz ha megtapostátok a magyarság egyik felét?
Nem kellett volna azt csinálni.Már nem bízunk jókívánságban
A gúny inkább sajátod.
Képmutató kívánság Orbán reszortja
Ő is válasz elkerülésként használja.
 
Utoljára módosítva:
ez a tetel igaz DE !!!
a magyar betanitott munkas kepzetlen es nem beszel nyelveket -- egyet SEM ! (ezt ugye nem kerdojelezzuk meg leven teny )
aki(k) utra kelnek azok kepzettek , minimum valamilyen szakkepzessel rendelkeznek -- ez is teny
a kepzetlen nyelvet nem ismero szalagmunkas arra hogy orszagot valtson nem eleg bator -- ez is teny (keves kivetellel)
tehat : attol nem kell felnie a magyarorszagon mukodo multinak ,hogy a szalagmelletti dolgozoi
tomegesen fognak az anyaorszagi uzemek elott munkara jelentkezni
Ennyi!
Nagyon igaz.:(
 
A BBC vezető európai hírként számolt be a budapesti tüntetésekről a honlapján. A brit közszolgálati médium azt írja: a mostanihoz hasonló demonstrációk ritkán fordulnak elő Magyarországon, ahol Orbán Viktor kormányfő széleskörű támogatást élvez annak ellenére, hogy az EU rendszeresen elítéli.

A Reuters brit hírügynökség azt emelte ki, hogy biztonsági őrök dobtak ki két ellenzéki képviselőt az állami televízióból, miután azok megpróbálták beolvasni petíciójukat.

A Time magazin, más amerikai sajtóorgánumokhoz hasonlóan, az AP hírügynökség beszámolója alapján foglalkozott a budapesti eseményekkel. Elegünk van – idézi a lap a tüntetőket.

A CNN az ATV felvételeinek felhasználásával számolt be a budapesti zavargásokról. Az amerikai hírtelevízió a CNN partnereként utalt az ATV-re.

Az Orbán-ellenes tüntetések felduzzadtak, a demonstrálók az illiberális kormányzás ellen tiltakoznak – erről ír a
Bloomberg helyszíni tudósítója, aki kiemeli: a tüntetők az igazságszolgáltatás és a média szabadságát is követelik. Az amerikai hírügynökség szerint a magyarok a francia sárga mellényesek mintájára mentek ki az utcára, de az egyelőre nem látszik, hogy a kormány Magyarországon is engedne a követeléseiknek.

A Le Figaro francia lap az AFP hírügynökség tudósítása alapján arról ír, hogy az emberek a nacionalista kormányfő ellen is tüntettek, akit egyre inkább tekintélyelvűnek tartanak.

A Deutsche Welle német közszolgálati médium azt húzta alá, hogy az ellenzéki pártok a zöldektől a szélsőjobbig most először fogtak össze 2010. óta, és az elmúlt több mint tíz évben ezek voltak a legerőszakosabb tüntetések.

A Die Presse az APA hírügynökség tudósítása alapján arról ír, hogy a kormányellenes tüntetések eszkalálódnak. Az osztrák lap kiemeli: a békésnek indult demonstrációk estére zavargásokba torkollottak.
-
 
A német cégnek korántsem biztos, hogy megéri olyan szinten kihasználni a magyarországi gyárában a munkását, ahogy ezt a törvény lehetővé teszi. A munkás ugyanis bármelyik németországi gyárban is talál munkát, és ha a két bér között nagyságrendnyi különbség van, akkor nincs az a törvény, amivel a melóst Magyarországon tudja tartani.

A német televízióban utaltak arra, hogy Orbán gyűlöli a kapitalistákat,
magát a "kisemberek" szószolójának nevezi de
ezzel a törvénnyel csak a nagy konszernek érdekeit szolgálja.
És kik ezek Magyarországon? A német autóipar.
-
Bizony az autóiparban a szalagon dolgozok helyzete nagyon rossz.
Három műszakban dolgoznak és ha valaki kiesik akkor még 8 óra alvásra sincs idejük, be kell ugrani.
-
Szerintem a BMW azért ment Magyarországra mert Trump kényszeradót vetett ki a Német autóiparra.
Ha az alkatrész Magyarországról jön, nem fog a törvény. :)
-
Hogy válaszoljak is. De bizony a Német cégnek nagyon megéri ha a magyar munkás túlórázik, ezt ugyanis Németországban csak külföldiekkel tudják megcsinálni.
-
A német autó-cégeknél, az étkezési szünetben még a villanyt is lekapcsolja a szakszervezet, nehogy valaki dolgozzon. Ha bejön valaki és hangosan beszél kidobják. Szundiznak nappal. :)
-
Igaz, ahogy lejárt a szünet már serényen tevékenykednek.
 
Sajnos komoly mentális problémát jelez, ha a fikció és a valóság összemosódik! Őszintén aggódom érted!;)
Ha ezt komolyan írtad, akkor elképesztően fiatal lehetsz. Mert tudod ha valaki legalábbis húsz éves elmúlt, akkor józan ésszel illene rájönnie arra - ha csak nem kórosan naív - hogy soha még egyetlen olyan regény se született, legyen az bármi fantasztikus is, amit felül ne múlt volna idővel a Valóság. Az egyetlen kivétel az, ha olyan regényről van szó ami fizikailag nyilvánvalóan lehetetlen dologról ír. Ha azonban olyasmiről szól amit a Természet törvényei nem tiltanak, akkor holtbiztosra vehető hogy valamikor, valahol meg fog történni, sőt jelentős az esélye annak, hogy már rég meg is történt, nem is egyszer, legfeljebb ennek híre még nem terjedt el széles körben.

Igen, a Valóság mindig felülmúlja az emberi képzelőerőt.
 
A német televízióban utaltak arra, hogy Orbán gyűlöli a kapitalistákat,
magát a "kisemberek" szószolójának nevezi de
ezzel a törvénnyel csak a nagy konszernek érdekeit szolgálja.
És kik ezek Magyarországon? A német autóipar.
-
Bizony az autóiparban a szalagon dolgozok helyzete nagyon rossz.
Három műszakban dolgoznak és ha valaki kiesik akkor még 8 óra alvásra sincs idejük, be kell ugrani.
-
Szerintem a BMW azért ment Magyarországra mert Trump kényszeradót vetett ki a Német autóiparra.
Ha az alkatrész Magyarországról jön, nem fog a törvény. :)
-
Hogy válaszoljak is. De bizony a Német cégnek nagyon megéri ha a magyar munkás túlórázik, ezt ugyanis Németországban csak külföldiekkel tudják megcsinálni.
-
A német autó-cégeknél, az étkezési szünetben még a villanyt is lekapcsolja a szakszervezet, nehogy valaki dolgozzon. Ha bejön valaki és hangosan beszél kidobják. Szundiznak nappal. :)
-
Igaz, ahogy lejárt a szünet már serényen tevékenykednek.
Ernő, itt nem is a Németországban dolgozó magyarokról van szó. Őket minden hónap végén rendesen kifizetik, túlórával együtt. Így persze hogy van az a pénz, amiért a munkás örömmel ugrik minden füttyentésre.
Magyarországon viszont csak füttyentés lesz, pénz meg lehet, hogy csak 3 év múlva. Vajon így is biztosítva lesz folyamatosan a BMW-nek a szükséges létszám?
 
Csak nem szabadnapos vagy?:D
Ideiglenes eltávozást kapott arról a helyről ahol az üldözési mániáját kezelik, s most jól kihasználja hogy nincs a közelében egyetlen ápoló vagy pszihomókus sem. Legyünk megértőek iránta, neki is kell egy kis kikapcsolódás. Még mindig jobb ha itt engedi ki a gőzt mint ha ámokfutni kezd, és kényszeresen végigkutat minden nyilvánosvécét, hátha épp oda rejtőzött el egy titkos muszlim migráns.
 
Ilyennel nem kéne jönni.
Pletyka lehet és magad égeted
Emlékszünk Brezsnyevre?
A lélegeztető csövére ültek"véletlenül " az apartcsikok.
A Sztálint pedig hívei segítették át.
A főemberei pedig késleltették az orvost.Talán maga Berija keze van benne.
Aki nálunk a Pintér.
*
Nem, nem érzem azt, hogy leégettem magam, mert megjelöltem a forrást és FIGYELMEZTETTEM az olvasót, hogy a hír nem biztos, hogy igaz. Azt is megírtam, hogy a Faceról hoztam.
De az is kikerülhetetlen lesz, hogy a felcsuti csutit pontosan a saját pártja teszi majd a süllyesztőbe. Amikor már többen, egyre többen belátják, hogy egy gennyes fekéllyé vált, s már nem termel több pénzt nekik, a közvetlen holdudvarának. Ez úgy szokott lenni, ha a vezírt már nem ismerik el, akkor a közeli alattvalói tépik szét. Emlékezz Akelára, ő még nagyot tudott ugorni, benne még volt erő, A dzsungel könyvében, amit biztosan olvastál. U.ez van az embereknél is. Ha a vezír már nem tud ugrani, ha már nincs benne erő, s valljuk be, már régen nincs... Mint tudjuk, akkor elemésztik. Még idegen kezűség sem szükségeltetik...Csak idő kérdése.
 
Kedves Inotai úr! Azt kell mondjam, a Kádár-rendszer szomorú öröksége, ha valaki még mindig kiskorú és manipulálható masszának tekinti a népet. Az emberek képesek felelősen mérlegelni, hogy mi a jó számukra, s képesek eme megfontolásaik alapján döntéseket hozni. A politikai demagógia valóban világjelenség, de ehhez hozzájárulnak az írástudók Önhöz hasonló nyilatkozatai is. Maradok tisztelettel: js

A Kádár-rendszer szomorú öröksége sajnos ÉPP AZ, hogy a nép igenis kiskorú és manipulálható. Ez van. Mondjuk nem is lehet más mert nincss egyetlen korosztály se a népben aki élt volna igazi demokráciában, azt meg kéne tanulnia ugye, ami nem kis dolog, de ezt nehezíti hogy rögvest rázúdult a modern világ minden új kommunikációs lehetősége is stb. És ahhoz se ért.

Átlagember úgy nőtt fel kérlek, hogy ami ki van nyomtatva az igaz, tiszteli az írott szót. Ha a TV-ben van akkor meg pláne, hiszen az olyan komoly dolog, olyan technikás és drága és tudományosnak tűnő!

Mégis, mit vársz egy olyan néptől aki még képes volt Isaura szabadságára is pénzt gyűjteni, annyira elhisz mindent a tévének?! Ezek után mered azt állítani hogy nem manipulálhatóak könnyen?! Na menj a csudába, nem hiszem hogy annyira naív vagy hogy ezt komolyan gondolod!
 
ez a tetel igaz DE !!!
a magyar betanitott munkas kepzetlen es nem beszel nyelveket -- egyet SEM ! (ezt ugye nem kerdojelezzuk meg leven teny )
aki(k) utra kelnek azok kepzettek , minimum valamilyen szakkepzessel rendelkeznek -- ez is teny
a kepzetlen nyelvet nem ismero szalagmunkas arra hogy orszagot valtson nem eleg bator -- ez is teny (keves kivetellel)
tehat : attol nem kell felnie a magyarorszagon mukodo multinak ,hogy a szalagmelletti dolgozoi
tomegesen fognak az anyaorszagi uzemek elott munkara jelentkezni
Ha tudnád (megtudhatod, mert utánanézhetsz), hogy a facebookon a müncheni magyarok csoportjában naponta hány német nyelvet egyáltalán nem beszélő magyar jelentkezik hogy munkát keres! És kap is. Ott, ahol több magyar dolgozik, át tudja vészelni a kezdeti nehézségeket ha elég elszánt. A muszáj az nagyon nagy úr tud lenni!
 
ellenzék politikai akciója egyáltalán nem egy hiteles politika megjelenítéséről, és pláne nem a szólás- és gyülekezési szabadság gyakorlásáról szól, hanem egyszerű zavarkeltés, amely még az állam bedöntésétől se riadna vissza, és nem válogat az eszközökben.

Miért kéne válogatnia az ellenzéknek az eszközökben? Orbán talán válogat az eszközökben?

Én még emlékszem arra az időre amikor az MSZP-SZDSZ volt hatalmon. Messze nem volt akkor se tökéletes minden (naná hogy nem!), de a jelenlegi bunkó macsó-stílushoz képest kifejezetten úriemberhez méltónak volt mondható a viselkedésük. Kulturált. Udvarias. Oké, tuti hogy tudsz beidézni valami elfogadhatatlant abból az időből is, ebben biztos vagyok. De nem annyit mint ma van, s nem ilyen súlyosakat.

Azaz: Ezt az ordenáré putri-stílust igenis a Fidesz vezette be. Azt is hogy semmitől se riad vissza. Bűnözőkkel szövetkezéstől se amúgy, gondoljunk ne is elsősorban Gruevszkire mert az egy piti kispályás, hanem például Pharaonra...
 
azok azok a keves kivetelek
nem tomegek
osztan azt se ne hagggyad maa ki a bulibol ,hogy
ezek a semmi tudashatterrel utnak indulokat hasznaljak ki sajat honfitarsai (oszt egyhonap multan ballag csoron megkopasztottan haza)
es ugye a magyart is beszelo hatarun tuli mar kintlevo ugyesgyerkocok akiknek se inge se gatyaja egy anyaorszagi
ugy megfosszak mint a libat
Ilyenre is van példa bőséggel, persze. Meg a kici kínaji áldozatairól is naponta hallani, mégis bedőlnek neki.
 
ez a tetel igaz DE !!!
a magyar betanitott munkas kepzetlen es nem beszel nyelveket -- egyet SEM ! (ezt ugye nem kerdojelezzuk meg leven teny )
aki(k) utra kelnek azok kepzettek , minimum valamilyen szakkepzessel rendelkeznek -- ez is teny
a kepzetlen nyelvet nem ismero szalagmunkas arra hogy orszagot valtson nem eleg bator -- ez is teny (keves kivetellel)
tehat : attol nem kell felnie a magyarorszagon mukodo multinak ,hogy a szalagmelletti dolgozoi
tomegesen fognak az anyaorszagi uzemek elott munkara jelentkezni
Nekem ebből az írásodból végkövetkeztetésem:
Mégis csak a "külföldi tőkéseknek kedvez a rabszolga törvény
A magyar munkavállaló pedig nem fog, nem tud, oda menni ahol e törvény nem hatályos.(talán csak nem a röghöz kötöttség egyik közvetett formája alakül ki?)
Ebből simán következik: Eladta a lakosságot Orbán rabszolgának, választást sem hagyva
azt gondolom az alabbiakra erdemes lenne odafigyelni
A fenti ábra amit betettél pedig a magánpénzek lefoglalását helyezi kilátásba
 
Utoljára módosítva:
Nagy a rémület, biztonsági őrt rendeltek a Fidesz összes vidéki lapjához

A Nyugat.hu értesülése szerint az összes vidéki MediaWorks-lap épületéhez biztonsági őrt rendeltek ki központilag. Így tehát a szombathelyi Vas Népéhez is, ahova a helyi Momentum is elment az ellenzéki képviselők öt pontból álló követelésével, bízva abban, hogy megjelentetik. A tüntetőknek ajtót nem nyitottak, így a párt aktivistái a postaládában hagyták a közleményt.
 
g olvasni te szerencset
azt gondolom az alabbiakra erdemes lenne odafigyelni
ilyen olyankor tortenik a penzugyi vilagban
HA varhato a nagy bmeg

Csatolás megtekintése 1639759
Ez a hír a panikkeltes kategóriájába tartozik!
Gondolkozzunk már kicsit!
Az MNB egy bank az NHB részére írta ezt elo a bank likviditási helyzetének javítás érdekében. Az MNB ék ez a dolga, feladata! Anno a posta a k lerohanasa ilyen felelőtlen hireszteleseknek volt köszönhető, de a tozsdekrachok is sokszor ilyenek öl indultak el!
 
Utoljára módosítva:
g olvasni te szerencset

Ez a hír a panikkeltes kategóriájába tartozik!
Gondolkozzunk már kicsit!
Az MNB egy bank az NHB részére írta ezt elo a bank likviditási helyzetének javítás érdekében. Az MNB ék ez a dolga, feladata! Anno a posta a k lerohanasa ilyen felelőtlen hireszteleseknek volt köszönhető, de a tozsdekrachok is sokszor ilyenek öl indultak el!
NEm panikkeltes es a napi hirekben tobb helyen szerepel. Szakember Bodnar es masok is nyilatkoztak.
Az informacio sok embernek az eletet menti meg hogy masodszor ne vetkozon le a bank altal.
 
NEm panikkeltes es a napi hirekben tobb helyen szerepel. Szakember Bodnar es masok is nyilatkoztak.
Az informacio sok embernek az eletet menti meg hogy masodszor ne vetkozon le a bank altal.
Csalodtam benned Melitta!
Eddig felelosegteljesportalnak lattam a CH-t, aminek van egy politikai elkotelezodese, de mindez nem az emberek ellen! Egy bankpanik nem jatek! Most a politika erdekeben ebbol is azt akarnak csinalni.
Ezt nem szabad!
Itt most a magyarok megtakaritasairol van szo!
Panikot okozasaban kozremukodni, segiteni azokat akik kaoszt szeretnenek a bankkugyekben is...

Ennnyirol van szo ami itt all pl, es nem a magyar bankrendszer osszeomlasarol!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

https://www.portfolio.hu/finansziro...kifizeteset-az-mnb-az-nhb-banknal.308121.html
 
Az MTVA-t Pintér cége jogosultság nélküli volt rendőrök és egyéb mindenre kapható félbűnözők vették hatalomba
A Pintér magáncégének társa Tasnádi László a volt rendőr, politikus, a harmadik Orbán-kormány rendészeti államtitkára.
aki
Egykori államvédelmis ügynököt irányított.Tehát Ő maga is a Káder rendszer politikai osztály III/II kémelhárítója volt
Pintér Sándor volt cégénél, a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt.-nél igazgató Tasnádi László
Nos ezek a brigantik vagy túszul ejtették a Tv-t vagy jogosultságukat átlépő magán emberek
6348798_b0b9386580b8d7606a91713970c84154_wm.jpg

Itt egy fotó hogy kinek a cége és mi a neve:
a-civil-zrt-logojaval-ellatott-ing-forras-tordai-bence-videojafacebook_lgc.jpg

https://mfor.hu/cikkek/vallalatok/pinter-volt-cege-is-orzi-az-mtva-szekhazat.html
Tehát a lánc látszik A Pintér adja az utasításokat.Neki pedig a munkaadója.
Vagyis az egész épületet nem a köz és nem az államhatalom hivatalos szervei őrzik és irányítják
Hanem magán személyek
 
Utoljára módosítva:
Csalodtam benned Melitta!
Eddig felelosegteljesportalnak lattam a CH-t, aminek van egy politikai elkotelezodese, de mindez nem az emberek ellen! Egy bankpanik nem jatek! Most a politika erdekeben ebbol is azt akarnak csinalni.
Ezt nem szabad!
Itt most a magyarok megtakaritasairol van szo!
Panikot okozasaban kozremukodni, segiteni azokat akik kaoszt szeretnenek a bankkugyekben is...

Ennnyirol van szo ami itt all pl, es nem a magyar bankrendszer osszeomlasarol!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

https://www.portfolio.hu/finansziro...kifizeteset-az-mnb-az-nhb-banknal.308121.html

Igazan sajnalom hogy csalodast okoztam, de meg jobban ki kell abranditsalak nem en talaltam ki ezt az ujabb barbatrukot a bankoknal amibe bele lehet bukni ha valaki nem informalodik nem tajekozodik kello kepen.
Azt viszont en sajnalom hogy mint melymagyar nem viseled sziveden a magyarok sorsat esetleges ujabb banki buktat hisz meg az elozot se furodtek ki.
Abban is tevedsz ez nem job es baloldali valasztas es elkotelezettseg csak ovatossag es elorelatas ha mar a banki szakemberek igy nyilatkoznak akkor feltetlen ovatosnak kell lenni.
A bank rendszer osszeomlasahoz semmi kozom(zunk) mert nem a hirvivot kell ostorozni hanem akirol szo van , aki kulonbozo trukkel operal az ujabb ugyeskedesekre.
Gondolom ezt a hangnemet nem engeded meg magadnak az otthoni webportalokon, akik szinten lekozoltek a hirt.
Kerlek fogdd vissza magad.
 
Kedves Eddy
A hir adott , olvassuk velemenyedet.
de
Nem vagyunk hirdetooszlop
HA vegigjartad a linjeidet csak talaltal koztuk olyant ami alatamasztja ezt hirt.
 
g olvasni te szerencset

Ez a hír a panikkeltes kategóriájába tartozik!
Gondolkozzunk már kicsit!
Az MNB egy bank az NHB részére írta ezt elo a bank likviditási helyzetének javítás érdekében. Az MNB ék ez a dolga, feladata! Anno a posta a k lerohanasa ilyen felelőtlen hireszteleseknek volt köszönhető, de a tozsdekrachok is sokszor ilyenek öl indultak el!
És akkor hogyan hozod összhangba mindezt a betétbiztosítási alap 100000 EUR határával, ami testvérek között is legalább 30 millió FT (azaz eddig garantált a bankbetétek kifizetési határa)?
 
És akkor hogyan hozod összhangba mindezt a betétbiztosítási alap 100000 EUR határával, ami testvérek között is legalább 30 millió FT (azaz eddig garantált a bankbetétek kifizetési határa)?
A betetbiztositasi alap egy bank felszamolasa eseten nyujt vedelmet a beteteseknek.
A mostani MNB intezkedesek pont azt vannak hivatva biztositani, hogy erre ne keruuljon sor, a bank ne keruljon csodhelyzetbe, vagy ha ez megtortenik akkor a vezeteshez kozel allo nagybetetesek ne jatszhassak ki a kicsiket!
Tehat ha egy bank nem kerul felszamolasi eljaras ala, vagy a felugyelet neem vonja vissza az engedelyet nincs szukseg a beteetbiztositasra!
 
Mintha kvestor balhe miatt meg mindig varakoznak a befektetok a penzukre.
Broker MArcsi is nagyon ellenoriztek, hogy ilyen sikeresen csinalta az uzletet.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,798
Tagok
615,336
Legújabb tagunk
Pántlik László
Oldal tetejére