Orbán hírhedt lett! – A világsajtó helyszíni tudósítókkal erősítve közvetíti a tüntetést

Kovács Zoltán felkötheti a gatyót, ha cáfolni akar......

Ahogy az várható volt, Orbán nemzeti kerítése nem tudja megállítani az elégedetlenkedő tömeg tüntetéssorozata hírének terjedését a világsajtóban. A nagyobb portálok helyszíni tudósítókat küldtek, így nehéz dolga lesz Kovács Zoltánnak, ha cáfolni akar.

Magyarországon nap, mint nap vannak kormányellenes tüntetések

– ezzel a címmel közölt cikket a vasárnap esti budapesti és vidéki tüntetésekről a New York Times. Kiemelik a beszámolóban, hogy a hideg dacára is több ezren mentek utcára.
WP_20181216_16_40_48_Pro-300x168.jpg

Wall Street Journal

Vasárnap mintegy 10 000 magyar vesz részt a kormányellenes tüntetéseken Budapesten. Már negyedik napja tartanak a tiltakozások az Orbán Viktor miniszterelnök, Európa egyik legtámogatottabb nacionalista vezetõje, valamint az új 400 órás túlóraszámot lehetővé tevő törvény ellen – kezdi tudósítását a Wall Street Journal, amely a cikkben részletesen bemutatja a Munkatörvénykönyvének rabszolgatörvényként elhíresült, a héten megszavazott módosítását. Azt is megemlítik az írásban, hogy a Fidesz álláspontja a jogszabály nem munkavállaló-ellenes, mint ahogy azt mondják róla. Idézik Hidvéghi Balázst, a párt kommunikációs vezetőjét, aki elmondta, hogy szerintük ez csak a bevándorláspárti Soros-hálózat akciója.

Debreceniek üzenik Orbánnak: Elegünk van!

A rabszolgatörvény elleni tiltakozás országossá vált, Debrecen is csatlakozott. A „Mi vagyunk Debrecen” civil csoport, tüntetésre hívott minden debrecenit, aki úgy érzi, hogy megálljt kell parancsolni a Fidesz gátlástalan hatalmi önkényének.

Bloomberg

Szintén részletes cikket közölt a tüntetésekről a Bloomberg, amelyben a négy hétig tartó franciaországi sárgamellényes tüntetésekkel állítja párhuzamba a magyar helyzetet. Azonban hangsúlyozzák, hogy míg Emmanuel Macron elnök és a francia kormány meghátrált, Magyarországon egyelőre nem látni, hogy ez bekövetkezhetne.

Reuters

A Reuters pedig helyszíni tudósítót küldött a demonstrációra, amelyben idézik Székely Tamást, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnökét, aki sztrájkokat ígért, valamint arról beszélt a tüntetésen, hogy “ez a kormány semmibe veszi a dolgozókat”.

Le Figaro

A Le Figaro “Újabb tüntetés Orbán ellen” címmel számol be a budapesti eseményekről.

news-1172463_640-640x430.jpg
 
Ennyit ér egy mentelmi jog orbanisztánban...ergo: mit csinálhatnak akkor egy egyszerű állampolgárral:-(((
Akinek van idegzete végignézheti. Elképesztő.

Huhhhhhhhh
Teeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee
Megölték! Megölték ....
Mosolygok
Nem latod hogy ez egy cirkusz Teeeeeeeeeeeeeee
Kapaszkodik a korlatba, utána vegigfekszik a foldon es varja hhogy fenykepezzek :)
Vizagyuk, gumilövedekek, könnygaz europa nagyvarosaiban de nekunnk egy bohoccal kell foglalkozni aki mediasztar szeretne lenni :)

Foglalkozik valaki a cafeteri megszuntetesevel?
Ad megoldast barki is az egeszsegugy problemaira?
Az oktatas, gondjaira...
A ciganysag problemaira...
A nyugdijasok helyzetere ...
Soroljam mennyi gond van meg ebben az orszagban?

Megoltek...megoltek ...
 
Szégyelhetnéd magad Eddy, de nagyon!

Persze, Te nevetségesnek tartod, hogy már a földön kell fetrengenie egy ellenzéki országgyűlési Képviselőnek, hogy elmondhassa miért küzd a kisemberek miatt?

Persze, akinek a gyereke zsíros állásban van és maga is jó pénzért dolgozik, félti az állását és csontig be..al a regnáló harácsok bandájának...értelek én hidd el nagyon jól és át is látok rajtad.
 
Latod ezt teszi a politikai elvakultsag.
Bantod tamadod a masikat!
Vadolsz, sertesz
 
Huhhhhhhhh
Teeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee
Megölték! Megölték ....
Mosolygok
Nem latod hogy ez egy cirkusz Teeeeeeeeeeeeeee
Kapaszkodik a korlatba, utána vegigfekszik a foldon es varja hhogy fenykepezzek :)
Vizagyuk, gumilövedekek, könnygaz europa nagyvarosaiban de nekunnk egy bohoccal kell foglalkozni aki mediasztar szeretne lenni :)

Foglalkozik valaki a cafeteri megszuntetesevel?
Ad megoldast barki is az egeszsegugy problemaira?
Az oktatas, gondjaira...
A ciganysag problemaira...
A nyugdijasok helyzetere ...
Soroljam mennyi gond van meg ebben az orszagban?

Megoltek...megoltek ...
-
Ne gúnyolódjál inkább szégyelld magad, hogy egy olyan kormányt támogatsz aki nem engedi a demokratikusan választott politikusoknak végezni a munkájukat.
-
A közmédiák mindenki pénzéből vannak fenntartott.
Nem értem miért támogatod azokat, akik az ország felét nyíltan meglopják.
-
Németországban egy képviselőnek joga van akár egy katonai-bázist is ellenőrizni,
Magyarországon még a közmédiák épületéből is kidobják őket erőszakkal.
-
 
Latod ezt teszi a politikai elvakultsag.
Bantod tamadod a masikat!
Vadolsz, sertesz

Ezt most kinek mondod?
A kormánynak aki már évek óta gyúlólétszító plakátokkal tapétázza aki az országot?
Annak aki heccel azok ellen akiket barátainknak kéne, hogy nevezzen?
Annak aki csibész államfőnek, körözött Neonáciknak a menedéke?
-
A kormány tagadja meg a dialógust, azáltal, hogy a médiákból nem tudhatja meg a nép mi történik a saját hazájában?
-
Azt akarod, hogy felkeljen a nép és az idén karácsonykor Bukaresti jelenetek játszódjanak le Budapesten?
 
-
Ne gúnyolódjál inkább szégyelld magad, hogy egy olyan kormányt támogatsz aki nem engedi a demokratikusan választott politikusoknak végezni a munkájukat.
-
A közmédiák mindenki pénzéből vannak fenntartott.
Nem értem miért támogatod azokat, akik az ország felét nyíltan meglopják.
-
Németországban egy képviselőnek joga van akár egy katonai-bázist is ellenőrizni,
Magyarországon még a közmédiák épületéből is kidobják őket erőszakkal.
-
Tehat ha egy kepviselo be akar menni a televizio studiojaba akkor egy demokraciaban ezt megteheti este 11-kor is.
Szerintem ma van vagy 190 kepviselo a parlamentben.
Ha mind ezt akarna tenniakkor egy kuulon csatornat arra kell fenntartani, hogy a kepviselo ha olyanja van eppen, akkor bemehessen es elmondhassa a velemenyet.
Izgalmas tv musor lesz.
Szerintem ez a Hayde parkban igy mukodik, de egy tvcsatornanal nem.
Ba ki tudja!
Lehat hogy nalatok a tv ugy mukodik, hogy kepviselok jonnek mennek, aztan ha ugy erzik mondanivalojuk van, akkor nem a parlamentben kernek szot, hanem a tv nyilvanossaga elott teszik.
Normalis helyen - szerinted - megszakitjak az eppen futo programot, es bejatszak a kepviselot.
Komolyan gondoltad?
 
Igazad van a költői kérdéseddel kapcsolatban.
Vlóban, egy normális országban egy normális kormányzat mellett erre semmi szükség nem volna, mert Tízezer ember nem ácsorogna az utcán elkeseredésében!!!!!!

Tudod, még az állatvilágban is úgy működik, hogy amikor a másik a földön fekszik mozdulatlanul...! Na az a legszánalmasabb pillanat!!!
Ez egy elkeseredett ember volt ott a földön mozdulatlanul, szótlanul kétségbe esett arccal...nem látszott mosoly,röhej az arcán csak a mérhetetlen rémület!!!!
Az állatvilágban az ilyet már nem bántják...ez is jól példázza a jelenlegi kormányzat viselkedését és hozzáálását, mely már valóságos hatalom ami még a természet törvényét is felülírta.
Végtelenül elkeserítő!
na, ezt kellene észrevenni(ahogy nekem írtad)
 
Tehat ha egy kepviselo be akar menni a televizio studiojaba akkor egy demokraciaban ezt megteheti este 11-kor is.
Szerintem ma van vagy 190 kepviselo a parlamentben.
Ha mind ezt akarna tenniakkor egy kuulon csatornat arra kell fenntartani, hogy a kepviselo ha olyanja van eppen, akkor bemehessen es elmondhassa a velemenyet.
Izgalmas tv musor lesz.
Szerintem ez a Hayde parkban igy mukodik, de egy tvcsatornanal nem.
Ba ki tudja!
Lehat hogy nalatok a tv ugy mukodik, hogy kepviselok jonnek mennek, aztan ha ugy erzik mondanivalojuk van, akkor nem a parlamentben kernek szot, hanem a tv nyilvanossaga elott teszik.
Normalis helyen - szerinted - megszakitjak az eppen futo programot, es bejatszak a kepviselot.
Komolyan gondoltad?

Ez egy különleges nap volt és nem tömegesen érkeztek a képviselők hanem áttekinthető számban.
-
Az lett volna a normális, hogy a közmédiák menjenek a politikusokhoz,
de ez nekik úgy látszik már 12 éve megvan tiltva.
-
Ne mond nekem, hogy az újságírók, a közmédia rendezői (egy országban ahol 450 túlóra megengedett) este 23:00 orátol már nem dolgoznak.
-
De legyünk elnézöek és hagyjuk az éjszakai műszakot,
a képviselőket ma délelőtt is kidobták a szó szoros értelemben.

-
Kérlek szépen én bejátszok neked egy M1 es híradást ahol egy német szatíralap cikkét adta le a magyar köz-TV "fö hirként". Bocsánatkérés a mai napig nuku.
Egy olimpiai aranyérem miatt megszakad az adás,
ha Párizsban tüntetnek Macron ellen akkor nem spórolva a költségeket élőbe közvetítik.
-
Hát az embereknek joguk van a köz-TV-n amit ök fizetnek, a saját képviselöjüket is hallanai.
-
Hallatlan, hogy menyire nem vagy tisztába a demokráciával. Nem csoda, hogy nem érzed jol magad az Europai Unioban.
-
 
-
És még egy.
A képviselőnek minden időben joga van belépni egy közintézménybe,
legyen az rádió, televízió, kaszárnya, vagy vízművek, hogy csak néhányat említsek. ;).
-
Ez csak diktatúrákban nem lehetséges.
Te valószínű egy ilyenben születtél bele, egy ilyenbe szocializálódtál.
-
 
Ok
De veletek ellentetbenen megneztem a berakott videot.
1:40 korul van az a jelenet, ahhol a kutya nem foglalkozik a kepviselo urral.
Ő lelkesen hevereszik a foldon, korulaljak a biztonsagi emberek, es probaljak meggyozni, hhogy alljon mar fel. Neki ez eszeben sincs!
A korulotte levo ellenzeki kepviselok kozben a videonak mondjak a felhaborodott dolgokat, es nagyon szomoruak, mert senki nem akarja bantani Hadhazyt.
Ennyi

A belepessel egyebkent nem volt gond, de o fel akarta olvasni a peticiojukat.
Ezt nem engedtek.
Egy munkahelyen nem nagyon lehet ugy, es oda setafikalni ahogyan es ahova akarsz.
Valoszinu ez neked uj, de ez mindnhol a vilagon igy van
 
Nos,Ernoe!
Azért legyünk őszinték. Ahogy írtad, joga van belépni, de nem önkényesen intézkedni. A belépést első körben nem tagadták meg.
Itt inkább a " Rendkívüli helyzet" fogalmára kellene tekintettel lenni(kellett volna).
Tudod, csak azt nem értem: ha nincs a jelenlegi kormánynak félnivalója,akkor miért is nem lehetett egy köztévében-aminek a rendkívüli helyzetekben igenis élőben kellene rendelkezésre állnia- 5 percet biztosítani,megszakítva az éppen aktuális műsort?
 
Ok
De veletek ellentetbenen megneztem a berakott videot.
1:40 korul van az a jelenet, ahhol a kutya nem foglalkozik a kepviselo urral.
Ő lelkesen hevereszik a foldon, korulaljak a biztonsagi emberek, es probaljak meggyozni, hhogy alljon mar fel. Neki ez eszeben sincs!
A korulotte levo ellenzeki kepviselok kozben a videonak mondjak a felhaborodott dolgokat, es nagyon szomoruak, mert senki nem akarja bantani Hadhazyt.
Ennyi

A belepessel egyebkent nem volt gond, de o fel akarta olvasni a peticiojukat.
Ezt nem engedtek.
Egy munkahelyen nem nagyon lehet ugy, es oda setafikalni ahogyan es ahova akarsz.
Valoszinu ez neked uj, de ez mindnhol a vilagon igy van
Milyen igazad van! valóban, egy tűzjelzőt nem szokott az ember minden ok nélkül ütögetni még a munkahelyén sem.
Ja, persze van akinek most nagggyon jó. Az miért is tiltakozna és ütné be a tűzjelzőt,leszarva a többieket akik esetleg bennt égnek.
Fő a cinizmus és az egyedi látószög.
Igazad van!
 
Huhhhhhhhh
Teeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee
Megölték! Megölték ....
Mosolygok
Nem latod hogy ez egy cirkusz Teeeeeeeeeeeeeee
Kapaszkodik a korlatba, utána vegigfekszik a foldon es varja hhogy fenykepezzek :)
Vizagyuk, gumilövedekek, könnygaz europa nagyvarosaiban de nekunnk egy bohoccal kell foglalkozni aki mediasztar szeretne lenni :)

Foglalkozik valaki a cafeteri megszuntetesevel?
Ad megoldast barki is az egeszsegugy problemaira?
Az oktatas, gondjaira...
A ciganysag problemaira...
A nyugdijasok helyzetere ...
Soroljam mennyi gond van meg ebben az orszagban?

Megoltek...megoltek ...
Most mi is a baj?
Foglalkozik egy problémával , majd sorban jönne a többi ha legalább elkezdhetné...
Ha meg a cafetériával jönne akkor meg az lenne a baj...
Ne a kákán keress csomót.
...tudom a választ...˝kellemes karácsonyt˝.....
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,799
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére