Orbán katonákat küldene Afganisztánba

Sajtóértesülések szerint Orbán Viktor felajánlotta Recep Tayyip Erdoğan török elnöknek, hogy katonákat küldene Afganisztánba a kabuli reptér védelme érdekében.


Bennfentesek szerint a lépést többek közt az magyarázza, hogy a magyar miniszterelnök egyre inkább a partvonalon érzi magát a NATO-ban és az EU-ban – írja az Index.
A török elnök múlt héten vetette fel nyilvánosan, hogy Magyarország, Törökország és Pakisztán közösen biztosíthatnának védelmet a kabuli nemzetközi reptéren a NATO kivonulása után.

Erdoğan javaslata meglepte a nemzetközi közvéleményt. A pakisztániakkal való kollaborálás kevésbé érte váratlanul az embereket, mivel ők szintén érdekeltek a térségben, és jó kapcsolatot ápolnak a tálib lázadókkal. Magyarország említése viszont annál nagyobb meglepetést okozott.

Orbán javasolta, hogy magyar katonákat is küldjenek a reptérre a török misszió keretében – mondta a sajtónak egy bennfentes a török elnök és a magyar kormányfő másfél héttel ezelőtti találkozójával kapcsolatban. A forrás szerint a magyar miniszterelnök ezzel azt szeretné bizonyítani a törököknek, hogy olyan partnerként számíthatnak Magyarországra, ami „képes eredményeket letenni az asztalra”.
Eközben washingtoni források szerint Törökország és az Egyesült Államok közt is egyezség jöhet létre a kabuli reptér védelméről.

Híresztelések szerint a törökök pénzbeli, illetve logisztikai támogatást kérnének az amerikaiaktól és a NATO-tól a jelenlétért cserébe.

torok magyar zaszlo.jpg
 
Hollandiát ... a holland miniszterelnök zárná ki Magyarországot az EU-ból, valami állítólagos melegellenes törvény miatt, és osztja az észt az orosz elnökkel való találkozórol is.
Nagyon sok minden osszejott ezzel a homo torvennyel, ugy nez ki betelt a pohar. NEm csak a vetok az Eus penzek lenyulasa, hanem mikor mar latni kene hogy nagyon mellenyult, akkor visszakozni illene, de legalabb hallgatni es nem szitani a tuzet, nem fizetett hirdetesekkel europai orszagokban szidni az Eut.
Mit gondolsz a nyugaton elo adofizetoknek hogy lehet elmagyarazni Tiborcot MEszarost , a vetokat a szembe menest a kiplakatolast stb stb.
MIndenki fejeben egyertelmu nem tetszik a rendszer nem erzed jol magad a Eu kozossegebe, ki kell lepni ilyen egyszeru. Az nem megy a penz az kell de majd mi megmondjuk a tutit.
Fizetett ellensegre nincs szukseguk.
Raadasul nem egy orszagnak van ebbol elege hanem mar tobb mint tiz orszag alairta, szoval igazan el kene gondolkozni ,nem stimmel valami. Egy ember bukasaval magaval rantja az egesz orszagot.

Nem sok ember tolong hogy beszelgesen Mr.Orbannal.

1624882335296.png
 
Utoljára módosítva:
Nem sok ember tolong hogy beszelgesen Mr.Orbannal.
Csak most (24. -én) fogadták el Brüsszelben az ún. Matić-jelentést, valami ilyesmi címe van “szexuális és reproduktív egészség és jogok” az abortuszra, a gender ideológiára vonatkozik ... még csak most kezdődik a církusz
Csak figyeld hogyan fog növekedni a népszerüsége ... elvégre megint előrelátó volt, pont mint az illegális migrációval kapcsolatban, ott is hogy megváltoztak a vélemények.
 
Csak most (24. -én) fogadták el Brüsszelben az ún. Matić-jelentést, valami ilyesmi címe van “szexuális és reproduktív egészség és jogok” az abortuszra, a gender ideológiára vonatkozik ... még csak most kezdődik a církusz
Csak figyeld hogyan fog növekedni a népszerüsége ... elvégre megint előrelátó volt, pont mint az illegális migrációval kapcsolatban, ott is hogy megváltoztak a vélemények.
Most lehetne írni hogy micsoda előrelátás de, ez csak egyszerű józan paraszti ész.
 
Elfogták azt a két afgán férfit, akit a hét végén megtalált 13 éves kislány megerőszakolásával és meggyilkolásával gyanúsítanak. A kancellár megdöbbenését fejezte ki az eset kapcsán, és mély együttérzését a család felé. Kijelentette, ilyen „barbár bűncselekmény felett nem lehet napirendre térni, a bűnelkövetőket nem támogatni kell a hamis tolerancia jegyében, hanem minél előbb ki kell toloncolni az országból.”
Nem állítjuk le az Afganisztánba történő kitoloncolásokat, és nem enyhítünk a menekültügyi törvényen – jelentette ki Sebastian Kurz osztrák kancellár kedden.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm a fordítást, szeretem ezt a sorozatot.
Nagy Attiláné wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm a fordításaidat.
Nagy Attiláné wrote on Ajuda67's profile.
Köszönöm a fordításaidat.
Létrahuszár wrote on boszorka9395's profile.
Kedves Ismeretlen!
A segítséged szeretném kérni. Régi tag vagyok, de csak nézgelődni szoktam bizonyos témákban. Mivel a történelem nagyon érdekel, feltettem három írást. Nem tudom, hogyan kell úgy feltenni a következőt, hogy az az előző elé kerüljön. Netán mindegyiket új fórumtémaként kell feltenni? - mert ez számomra logikátlan lenne. Kérlek, ha tudsz, segíts! Előre is köszönöm: Létrahuszár

Statisztikák

Témák
36,885
Üzenet
4,492,889
Tagok
596,120
Legújabb tagunk
Anetta13579
Oldal tetejére