Orbán Viktor 100 hazugsága

Ne abból ítéljenek, amit az én szavaim értelmezésre révén tulajdonítanak a kijelentéseimnek!” (Orbán Viktor)

Köztudott, hogy a teljes fideszes politikai elit és médiabirodalom Orbán Viktor utasítására hazudja tele az étert, tehát azt is mondhatnánk, hogy a miniszterelnök az elmúlt években több százezer hazugsággal gazdagította az országot. De ennek a hazugságáradatnak a méretét szuperszámítógépek nélkül talán meg sem lehetne becsülni. Ha viszont azt akarjuk felmérni, maga a kormányfő mennyire szavahihető ember, amikor nyilvánosan beszél, már világosabb a helyzet.


Orbán a magyarországi politika legnagyobb játékosa, aki nagyon odafigyel arra, mit mond, ráadásul a pártalelnökével, Németh Szilárddal ellentétben neki nem a hablatyolás a fő foglalkozása. Viszont mivel a rendszerváltás óta a hazai politikai élet csúcsán van, talán mindenki másnál többször szerepelt nyilvánosan, így bőven van honnan meríteni, amikor az ember olyan helyzeteket keres, amikben Orbán úgy nem mondott igazat, hogy igazából tudta, mi a valódi helyzet.

Annak ellenére, hogy Orbán majdnem 30 éve politizál, mind a 100 hazugság a 2010 óta tartó korszakban hangzott el. (A módszertanról érdemes tudni, hogy amikor a gazdasági helyzetről beszél, azt vettem alapul, hogy Orbánnak tisztában kell lennie a valós adatokkal, így amikor itt „téved”, akkor valójában hazudik.) A lista nem követ időrendi vagy fontossági sorrendet, és nem is teljes, sőt a tendencia alapján valószínűleg egyre gyakrabban bővíthető.

A cikk kétoldalas, a második rész ide kattintva olvasható.

1. „Oligarchák a Nemzeti Együttműködés Rendszerében nincsenek, és nem is lesznek”
Orbán ezt 2012-ben mondta a Parlamentben úgy, hogy már az ország egyik leggazdagabb embere volt Mészáros Lőrinc, és még a szövetségese volt Simicska Lajos is, akit ráadásul most már maga a fideszes médiabirodalom oligarcház.

2. Magyarországon szoktak idézni Putyin könyvéből

https://streamable.com/nmiqy


„Én úgy tudom, hogy te írtál is egy kis könyvecskét róla. Szoktak idézni belőle Magyarországon. »Vlagyimir Putyin azt mondta a dzsúdóról, hogy... azt mondta, hogy...«, mit lehet tőled tanulni, ellenfél tisztelete... Szokták idézni itt Magyarországon” – mondta Orbán a Magyarországra látogató Putyinnak, csakhogy az orosz elnök 2004-es könyvét magyarra le sem fordították, itthon meg sem jelent, és gyakorlatilag sehol sem idézték.


3. Elrendelte a civil szervezetek elleni támadást, majd pár hónap múlva egy német interjúban úgy tett, mintha nem is tudná, miről van szó
„Ezt most hallom először” – hazudta Orbán 2015 elején.

4. Összesen 742 ezer forintja van, az is a feleségével közös bankszámláján
Aki bármikor olvasott Orbán Viktor rokonainak, barátainak és üzletfeleinek elképesztő meggazdagodásáról, az pontosan tudja, ebből mennyi lehet igaz.

5. „Sosem volt, sosem lesz, most sincs semmilyen strómanom”
A miniszterelnök ezt másfél éve mondta a Parlamentben, majd hozzátette: „Sosem voltam vagyonos ember, nem is vagyok, nem is leszek.” Itt egy link, ami mindent megmagyaráz.



6. A magyar futballban ma jobban mennek a dolgok

Orbán erről épp az andorrai lebőgés előtt beszélt. Ehhez képest klubszinten a csapatokba ölt milliárdok ellenére semmi sem lett jobb, a nézőszám nem nőtt az új stadionokban, a magyar válogatottnak esélye sem volt a vb-részvételre, és a 19. helyről visszacsúszott az 59.-re a világranglistán. De az akadémiai rendszer fényezése is komolytalan, pláne hogy épp a felcsúti Puskás Akadémia az, ami már szinte egyáltalán nem is játszat akadémistákat. A felhúzott, nagyrészt üres stadionok és a fociba tolt közpénzmilliárdok ellenére sem igaz, hogy jobban menne a magyar futballnak.

7. A brüsszeli bürokraták Soros tenyeréből esznek, Brüsszel Soros befolyása alatt áll
Orbán szeptemberben a Parlamentben azt mondta, hogy a brüsszeli bürokraták „Soros tenyeréből esznek”, és az ő tervét valósítják meg. Akkor megkérdeztük Julian Kinget, az Európai Bizottság biztonságért felelős biztosát, hogy kétnapos budapesti programjában szóba hozta-e bármelyik magyar politikus Sorost. King együtt ebédelt Pintér Sándor belügyminiszterrel, tárgyalt az igazságügyi minisztérium egyik államtitkárával, Takács Szabolcs EU-ügyi államtitkárral, és a Parlament EU-bizottságának fideszes tagjaival is, de azt mondta, hogy egyikük sem hozta szóba Sorost. Ezért megkérdeztük mi, milyen a kapcsolata Kingnek, a kollégáinak és a bizottságnak Sorossal, valóban az ő tervét hajtják-e végre, és fogyasztanak-e a tenyeréből. Értetlenül nézett, majd kinevetett minket.

Orbán októberben az Európai Parlament Magyarországra látogató bizottságának tagjairól is azt mondta, „Soros emberei” voltak, akik „az ő tenyeréből esznek”, „Brüsszel Soros György befolyása alatt áll”. Bizonyíték nem hangzott el, de beszédes, hogy a bizottság semmi rosszat nem mondott az egyébként masszívan veszteséges felcsúti kisvasútról. (Véleménycikkünk szerint a kormány és a Fidesz azért tiltakozott ennyire a bizottsági látogatás ellen, mert gőgös giccs miatt kínos volt nekik, hogy nyugati politikusok megnézik a miniszterelnök háza melletti stadiont és kisvasutat.)

8. A „Stop Brüsszel!” nem Brüsszel-ellenes indítvány
Ez kicsit olyan, mintha egy tüntető azt üvöltené, hogy „Állítsuk meg Orbánt!”, majd azt mondaná, hogy egyébként nem Orbán-ellenes. Ilyesmit állítani nyilvánvaló hazugság.

9. A Bizottság nem cáfolta meg a nemzeti konzultációt
Orbán áprilisban az Európai Parlamentben egy kérdésre azt mondta, nem az Európai Bizottság cáfolta meg a nemzeti konzultáció állításait, hanem ő cáfolta meg Frans Timmermans bizottsági alelnököt. A valóság ezzel szemben az, hogy az Európai Bizottság tételesen cáfolta az akkori nemzeti konzultációt, miközben Orbán csak megismételte a konzultáció hazug állításait.

10. „A nemzeti konzultációnk szerintem valós tényeken alapul”
Orbán ezt ugyanazon a brüsszeli sajtótájékoztatón mondta áprilisban. Valójában viszont mind a 6 felvetés benne teljes hazugság.

11. „Mi 2010 óta a legfontosabb közös ügyekben kikérjük a magyarok véleményét”
Orbán ezt a nemzeti konzultációs fórumsorozatot lezáró ünnepségen mondta júniusban. Ez akkora kamu, hogy például arról is mindenki utólag értesült, hogy Orbán 2014 januárján hirtelen, titokban állapodott meg Putyinnal a paksi atomerőmű minimum 3000 milliárd forintos bővítéséről, illetve 2010 óta még egyetlen országos (például a vasárnapi zárva tartásról szóló) vagy fővárosi (az olimpiai) népszavazást sem hagytak végigvinni.

12. Európában tilos kimondani az igazságot
Orbán a 2016. március 15-i beszédében sorolta, hogy miket tilos kimondani Európában. Ezeket mind többször kimondta előtte és azóta is, és semmilyen retorzió nem érte, tehát hazugság, hogy tilos ilyeneket mondani. Orbán valami lázadó, nagy téttel bíró tettként tünteti fel azt, amit csinál, mintha bátorság kellene ahhoz, hogy kimondjon valamit, amihez egyébként semmiféle bátorság nem kell, főleg nem tilos. Erről szól a politikai korrektséggel való szakítása is.

13. Magyarországon a gazdasági növekedés mintegy kétszerese az EU átlagának
Orbán Tusnádfürdőn kiragadott, pillanatnyi adatokat hasonlított össze: az addigi legutóbbi negyedévben majdnem kétszer akkora volt a magyar növekedés, mint az európai (3,6 vs. 2 százalék), csakhogy az addigi utolsó nyolc negyedév éves GDP-növekedésének átlaga Magyarország esetben 2,46 százalék, az EU egészében pedig 2 százalék volt. Arról nem is beszélve, hogy ezt az adatot Orbán az erős magyar gazdaságra hozta fel példának, de arról nem beszélt, hogy 2010 óta Szlovákia és Lengyelország is lehagyta Magyarországot az egy főre jutó GDP-ben, Románia pedig rengeteget ledolgozott a korábban még szakadéknyi hátrányából.


Orbán Viktor az előadása előtt a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az erdélyi Tusnádfürdőn 2017. július 22-én.Fotó: Veres Nándor / MTI / MTVA
Ráadásul amíg 2010-ben egy magyarra 9800 eurónyi GDP jutott, egy átlagos régieurópaira pedig 29 700 euró, addig 2016-ban ez a két szám 11 500 és 33 500 volt, tehát az arányon 1,33 százalékpontnyit sikerült javítani, azaz az EU-átlagot így kb. soha nem érjük utol.

14. „Színvonaltalan, de széles körben elterjedt” nézet, „hogy a magyar gazdaság csak azért fejlődik, mert európai uniós támogatások állnak rendelkezésre”
Orbán ezt a Kavosz szeptember eleji ünnepségén tartott beszédében mondta. Csakhogy még a kormány által a KPMG-től és a GKI-től rendelt tanulmány egyik fő megállapítása is az volt, hogy ha nem lettek volna EU-s források, akkor a magyar gazdaság 2006 és 2015 között 4,6 százalékos növekedés helyett 1,8 százalékos csökkenést produkált volna. A tanulmány megállapította azt is, hogy a magyar gazdaság kórosan függ az EU-s támogatásoktól.



15. „Ha szélesebb jogot adnának, ha szélesebb lehetőséget kapnék, el is tudnék járni”
Orbán Viktor ezt 2012-ben Novák Előd akkori jobbikos parlamenti képviselőnek válaszolta (kétszer is) arra, hogy a Fidesz miért nem tárja fel az ügynökmúltat. Orbán kamuzott, hiszen az akkori kétharmadukkal könnyedén alkotmányt módosíthattak volna – ahogy azt hatszor is megtették –, de még csak erre sem lenne szükség, egy egyszerű feles törvénnyel rendezni lehetne az egész kérdést, ahogy az a környező posztkommunista országokban mindenkinek sikerült. (Azóta sem változott semmi.)

16. Ha a népszavazás eredményes, Orbán benyújtja az alkotmánymódosítást
Orbán a kvótanépszavazás előtt pár nappal azt mondta: „A népszavazás eredménye határozza meg, hogy milyen irányban indulunk tovább. (...) Ha eredményes, meggyőző erejű, akkor abból más természetű lépések következnek, mintha satnyább.” Csakhogy a kvótanépszavazás érvénytelen lett: 3,2 millióan szavaztak nemmel, ami az összes választópolgár 39,4 százaléka. Ehhez képest Orbán a kvótanépszavazás után bejelentette, hogy a Parlament elé viszi az alkotmány módosítását, mintha csak érvényes lett volna a népszavazás. Hazugság volt, amit ígért. (Az alkotmánymódosítása egyébként elbukott.)

17. Brüsszel nyíltan a terroristák pártjára áll
Ez júniusban tényleg elhangzott a kormányfő szájából a Parlamentben. Ez nemhogy hazugság, hanem inkább már őrültség. (Egyébként a Röszkén dobálózó Ahmed H.-ra utalt, akinek másodfokon hatályon kívül helyezték a terrorizmusról szóló ítéletét, bár most megint terrorcselekmény elkövetésével vádolják. Mindenesetre jó kérdés, terrorizmus-e az, ha valaki egy megafonba üvölt, és köveket dobál át egy kerítésen.)

18. Senki sem tudja, hány CEU van
Akkor, amikor Kósa Lajos, akinek a CEU-botrány idején az volt a szerepe, hogy összevissza beszéljen, és már négy CEU-t emlegetett, Orbán a Kossuth Rádióban bedobta, hogy senki sem tudja, hány CEU van. Pedig ez kamu, már akkor is pontosan tisztában lehetett lenni vele.

19. A civiltörvény többek között azért kellett, hogy fel lehessen térképezni a Soros-hálózatot, és tudni lehessen, ki honnan kap pénzt
Ezt Orbán ugyanabban az interjúban mondta, és ez sem volt igaz, mert az NGO-knak valójában addig is nyilvánosságra kellett hozniuk, honnan kapnak pénzt, a törvény csak a megbélyegzésről szólt.

20. Nem kell félni a baloldal kritikájától, „amikor populistának hívnak minket, mert tudjuk, hogy nem vagyunk azok”
Orbán erről márciusban beszélt az Európai Néppárt máltai kongresszusán, miközben olyannyira tudja, hogy populista, hogy két évvel korábban a Politicónak még azt mondta: „Azért hívnak populistának, mert az vagyok. A baj az, hogy senki nem tudja, hogy ez valójában mit jelent. A magyar fülnek nem hangzik rosszul a populizmus. Populistának lenni azt jelenti, hogy az embereket próbálod szolgálni. Ez pozitív.”



21. „Nem ismert egyetlen olyan menekültek sérülésével járó eset sem, amely Magyarország területén történt volna”
Orbán Viktor ezt röviddel azelőtt mondta Brüsszelben, hogy két rendőrt gyorsított eljárásban elítéltek azért, mert migránsokat bántalmaztak a déli határon. Az egyikük szolgálatteljesítés közben a jobb térdével arcon rúgott egy ülő menekültet. De az Oxfam jelentése szerint korábban több menekültet is bántalmaztak a hatóságok.

22. Ha az emberek akarnak dönteni az olimpiáról, akkor majd dönteni is fognak

A kormányfő ezt január 30-án a szegedi sajtótájékoztatóján mondta. Három héttel később, miután a Momentum bőven elég aláírást gyűjtött a népszavazáshoz, a köztévé bejelentette: a miniszterelnök, a főpolgármester és a MOB vezetőjének találkozóján az az elhatározás született, hogy Magyarország visszalép a budapesti olimpiai pályázattól, mert „a pályázat súlyos presztízsveszteség lenne az országnak”. Pedig Orbán 2007-ben és 2008-ban még nagyon népszavazáspárti volt.

23. Az EU-tól a saját pénzünket kapjuk vissza
„Az uniós pénzeket nem tekinthetjük úgy, mintha ajándék lenne, az ugyanis jár nekünk, a csatlakozásunk fontos alapköve. Amikor olyan táblákat látunk, hogy azt az EU támogatta, az formailag igaz, de akkor a saját pénzünket kapjuk vissza” – mondta Orbán 2013 júliusán a Parlamentben. Ez nem igaz, Magyarország nettó haszonélvező az EU-ban, többet kap vissza, mint amennyit befizet. (Az más kérdés, hogy ebből mennyi látszik.)

24. „Magyarországról egyetlenegy migráns sem fog Ausztriába érkezni”
Orbán ezt állítása szerint Angela Merkelnek mondta 2015 őszén. Aztán a magyar állam az osztrák határhoz buszoztatta a be sem regisztrált migránsokat. Azóta Magyarország kerítést épített, határvédelmet erősített, és egy sor intézkedést hozott a menekültek ellen, de azért továbbra is jutnak át migránsok Magyarországon keresztül az osztrák határon. Ausztria a nyáron itt is megerősítette az ellenőrzést.

25. „A most parlament előtt lévő alkotmánymódosítás is az Alkotmánybíróság jogkörét bővíti"
Orbán ezt 2013 márciusában a 4. alaptörvény-módosításról mondta. Ez egyértelmű hazugság volt, hiszen a módosításnak hála az Országgyűlés bárhogy módosíthatja az Alaptörvényt, azt az Alkotmánybíróság tartalmi szempontból nem vizsgálhatja, tehát elvileg az alkotmányos alapjogokat sértő, és a nemzetközi jogba ütköző rendelkezéseket is az Alaptörvénybe lehet emelni.
 
Az eladót már nem nagyon tudom noszogatni, mert tegnapra kicsit besokallt a noszogatásból és letiltott. Ma reggel kezdeményeztem a bankban a pénz visszahívását, nem tudom, hogy ennek a hatására, vagy van-e köze ahhoz, hogy időben a csomag státusza a ups-nél Verlorenes Paket-ra változott. Szerintem ez nagyon nem jól hangzik.
Írtam priviben is, ide csak annyit, hogy ha tudod, azért olvasd át az eladó oldalán lévő jogi információt. Ott le kell, hogy legyen írva, hogy tudod visszakapni a pénzed és mi a teendő az elveszett csomagok esetén. Bár, lehet, hogy kis cégnél ők semmilyen felelősséget nem vállalnak, és ez lesz leírva...
De pl. az Amazonon található eladók (a partner cégek, akiknek a termékeit az Amazon beteszi a keresőbe), nagyon korrektek, már minőségi panasz esetén volt, aki visszautalta a vételárat, és a termék is nálam maradhatott... Persze meg van ennek is az oka, ami más lapra tartozik.
 
-

"Paris-Attentäter traf ungarische Rechtsextreme"
-
A 130 áldozatot szedö Párizsi-merénylet szervezöje Salah Abdeslam,
a merényletet követöen két honappal magyar szélsöjobboldallal találkozott Budapesten. :(

-
Még a végén ugy járunk mind a Reichstag felgyujtásával. :)
-
Magyarország - a jobboldali extremizmus uj otthona? auslandsjournal"-Doku im ZDF
-
Meglehet nézni a ZDF Mediathekban. Az adás 13.11.2017 – 14:15 volt.
-
En attol félek, hogy Orbán kezéböl kifog csuszni a zsinor amivel játszik és nem lesz ura a helyzetnek. A nationalizmust szitani veszélyes mert még lágralobban.
 
Utoljára módosítva:
-

"Paris-Attentäter traf ungarische Rechtsextreme"
-
A 130 áldozatot szedö Párizsi-merénylet szervezöje Salah Abdeslam,
a merényletet követöen két honappal magyar szélsöjobboldallal találkozott Budapesten. :(

-
Még a végén ugy járunk mind a Reichstag felgyujtásával. :)
-
Magyarország - a jobboldali extremizmus uj otthona? auslandsjournal"-Doku im ZDF
-
Meglehet nézni a ZDF Mediathekban. Az adás 13.11.2017 – 14:15 volt.

Isten őrizz, igy is hányok tőlük. :(
 
Ezt nem mondod?
Megfeledkeztél a mértékről a mennyiségről
Nem mindegy a kispályás (nokiás doboz).
Vagy a rendezzünk olimpiát VB-t csináljunk nagy beruházást Paks satöbbi amiből törvényesen lehet síbolni.
Az államivá tett lopás megtámogatva Polt Péterrel
Már ugye miért lenne mindegy a mérték és a pofátlanság?
No meg a cinizmussal megspékelt kommunikáció.
Ami már rád is átragad a tökmindegy szóval

És mit kaptál cserébe mindazért a mértéktelenné tett dolgokért?
Kaptál egy kampányt egy megvédünk migráns kampányt egy Soros ellenség.
Ezt kaptad cserébe.Érzelmileg ki vagy elégítve?
Mert ez pont elég ugye azért a sok hazugságért?

De neked tökmindegy mekkora hülyének néznek?

És az is mindegy mert nem kerülsz orvosi dolgok közelébe.
Hogy több műtő van de kevesebb műtétet csinálhatnak.
Mert beruházás üzlet.Működtetni nyűg.
Jobb kihasználatlanul és gyakran üresen?

Ezért hát pocsékoljuk az erőforrást
Betegek Halnak meg műtétek maradnak el
Mondta 2001-ben Mikola István
20011001mikolasze.jpg

Azóta ezt tovább romlott
http://www.origo.hu/itthon/20011009egeszsegugy.html
Az autópályát elkerülő autópálya helyetti gyorsútnak kinevezett szakasz...
https://tldr.444.hu/2017/12/11/magy...urce=projectagora&utm_medium=contentdiscovery
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,801
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére