Orbán Viktor fiának egyháza erős jellemű srácokat vár, akik nem félnek Jézus menyasszonya lenni

A miniszterelnök fia, Orbán Gáspár gyülekezete hirdetést tett közzé Facebook-oldalán. Eszerint önkénteseket keresnek, mert jelenleg férfi erősítésre van szükségük.

– Gyere és mutasd meg, hogy Jézust követni férfias és kemény feladat! Keresünk edzett, erős jellemű srácokat akik nem félnek Jézus menyasszonya lenni

– írják a posztban.
40766762_2121153821456775_3469502769579163648_n.jpg

A 24.hu riportsorozata nyomán számoltunk be tavaly, Orbán Gáspár egész életét átadta Jézusnak, a Felház rendezvényein ismeretlen nyelven imádkozik. A szervezet annyira megerősödött három év alatt, hogy országos terjeszkedésbe kezdett.
 
Azt írják, hogy
- A lányok már bizonyítottak, most férfi erősítésre van szükségünk!
Ez a férfiakra is vonatkozó vőlegény-menyasszony hasonlat már az Ószövetségben is felmerül. Az Ószövetség istene Hóseás könyvében Izrael férjének nevezi magát.

Az Újszövetségben pedig a fia, Jézus az, akit több helyen is vőlegénynek neveznek.

János evangéliumában Keresztelő János nevezi Jézust vőlegénynek, míg Lukácsnál maga Jézus titulálja magát vőlegénynek, olyan összefüggésben, hogy a tanítványai a násznép:

A farizeusok és a közülük való írástudók pedig zúgolódtak, és ezt mondták tanítványainak: „Miért esztek és isztok a vámszedőkkel és bűnösökkel együtt?” Jézus így válaszolt nekik: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket megtérésre.” Ők pedig ezt mondták neki: „János tanítványai gyakran böjtölnek és imádkoznak, ugyanígy a farizeusok tanítványai is; a tieid pedig esznek és isznak.„ Erre Jézus így válaszolt: „Rávehetnétek-e a násznépet, hogy böjtöljön, amíg velük van a vőlegény?”
 
A férfiak egy speciális csoportjának szól az üzenet az alábbi írás szerint:

"Nem alig leplezett homoszexuális utalás, hogy Orbán Gáspár szektája olyan izmos fiúkat keres hirdetésben, akik Jézus menyasszonyai szeretnének lenni"

Talán ezért nem ugrott rá itt a fórumon senki.

Ez igaz ami allitasz nyilvan ha oda megy valaki ,ebbe a korbe,kiderul milyen mennyasszony lesz. Ez a kor viszont egyre bovul, jelenleg mar orszagos szintu ,amibe biztos vagyok nem a fiaink onkenetes vagyanak ,jelentkezesenek koszonheto hanem a kedves papa segitsege hatszele ami segiti a perselypenzt is ami mar 30 millko felett van.

Hamar vallas akkor Ivanyiek azok akik valosagban nem szentmalasztokkal segitenek hanem a raszorulokon ehezokon stb.
Felhaznak elobb lesz 1% ado elfogadasa ,mint ahogy az Ivanyiek visszakapnak.
Csupan az osszehasonlitas kedveert nem lehet napirendre terni felette.
Hogy kit hogy fognak mirtuszban ketyemotyazni vegul is maganugy.
 
Ez a férfiakra is vonatkozó vőlegény-menyasszony hasonlat már az Ószövetségben is felmerül. Az Ószövetség istene Hóseás könyvében Izrael férjének nevezi magát.

Az Újszövetségben pedig a fia, Jézus az, akit több helyen is vőlegénynek neveznek.

János evangéliumában Keresztelő János nevezi Jézust vőlegénynek, míg Lukácsnál maga Jézus titulálja magát vőlegénynek, olyan összefüggésben, hogy a tanítványai a násznép:

A farizeusok és a közülük való írástudók pedig zúgolódtak, és ezt mondták tanítványainak: „Miért esztek és isztok a vámszedőkkel és bűnösökkel együtt?” Jézus így válaszolt nekik: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket megtérésre.” Ők pedig ezt mondták neki: „János tanítványai gyakran böjtölnek és imádkoznak, ugyanígy a farizeusok tanítványai is; a tieid pedig esznek és isznak.„ Erre Jézus így válaszolt: „Rávehetnétek-e a násznépet, hogy böjtöljön, amíg velük van a vőlegény?”
Hogy tobb ezer eve szajhagyomany utjan ki mit mondott....
Eleg sokan forgatjak ki , ugy-e a kat. egyhaz is boldog lenne ha nem tortent, terotenenek szexualis visszaelesek.
A mai vilagban , elesen elhatarolodnak a dolgok.
A pride felvonuloit egyesivel akasztanak sorba , akkor ilyen nyilatkozatot nem lehet kiadni a felhaznak se mint amit tett.
Mit mondhat az a pap aki egy fiut magaeva tesz?isten szolgaja vagyok es te is az leszel,hogy isten neveben, isten ezt akarja , vagy isten igy tudja az ordogot kiuzni beloled, hogy feltolt szent malaszttal?
Engem mindig felhaborit ha embereket megtevesztenek agymosasat csinalnak vagy kihasznaljak hiszekenyseguket.
Fiatalokat konyebb felrevezetni mert meg nincs kello tapasztalat, es a naivitas es bizalom a fiatal hitteritokkel a letszam egyre gyarapodik.
 
Ez a férfiakra is vonatkozó vőlegény-menyasszony hasonlat már az Ószövetségben is felmerül. Az Ószövetség istene Hóseás könyvében Izrael férjének nevezi magát.

Az Újszövetségben pedig a fia, Jézus az, akit több helyen is vőlegénynek neveznek.

János evangéliumában Keresztelő János nevezi Jézust vőlegénynek, míg Lukácsnál maga Jézus titulálja magát vőlegénynek, olyan összefüggésben, hogy a tanítványai a násznép:

A farizeusok és a közülük való írástudók pedig zúgolódtak, és ezt mondták tanítványainak: „Miért esztek és isztok a vámszedőkkel és bűnösökkel együtt?” Jézus így válaszolt nekik: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket megtérésre.” Ők pedig ezt mondták neki: „János tanítványai gyakran böjtölnek és imádkoznak, ugyanígy a farizeusok tanítványai is; a tieid pedig esznek és isznak.„ Erre Jézus így válaszolt: „Rávehetnétek-e a násznépet, hogy böjtöljön, amíg velük van a vőlegény?”
Előre szólok, a keresztény vallásokban sem vagyok otthon!
De, ha Jézus vőlegényhez hasonlította magát, akkor az egész közösséget mondhatta menyasszonynak. Ő a vőlegény, és az egyház a menyasszony, de nem emelt a leendő ara rangjára külön külön senkit.
Arról már nem is beszélve, hogy mi ez kiemelés? - edzett, erős jellemű srácokat - a vallás nem mindenki előtt nyitott? Azt hittem a vallás mindenki előtt nyitott, a nyápic előtt ugyanúgy, mint az edzett előtt!
a hit az nem képesség, hanem szabad választása az egyénnek, nem függ attól fel tud-e emelni 50 kilót vagy sem.
 
A férfiak egy speciális csoportjának szól az üzenet az alábbi írás szerint:

"Nem alig leplezett homoszexuális utalás, hogy Orbán Gáspár szektája olyan izmos fiúkat keres hirdetésben, akik Jézus menyasszonyai szeretnének lenni"

Talán ezért nem ugrott rá itt a fórumon senki.
Ugorjon rá a rosseb, de a Fórumos fiúkat ahogy ismerem, szintén ezt mondanák...még hogy a Gazsi meg Jézus menyasszonyai...
 
Rosszul látjátok fordítva áll a dolog..
Nem Jézus akarja magáévá tenni Őket, hanem Ők szeretnék Jézust magukévá tenni...
Szerintem ez már Jézusnak is sok(k).. (Na ezért kellenek az edzett fiúk, hátha vonakodik..)
 
Nos a vezérhangya megindult a fejemben.
Az egyik itteni cikkben Orbán pózol belga neonácikkal, fiacskája pedig erős jellemű fiúkat toboroz "egyháza" számára. Mihez kell erős jellem?
Milyen érdekes....
 
Előre szólok, a keresztény vallásokban sem vagyok otthon!
De, ha Jézus vőlegényhez hasonlította magát, akkor az egész közösséget mondhatta menyasszonynak. Ő a vőlegény, és az egyház a menyasszony, de nem emelt a leendő ara rangjára külön külön senkit.
Arról már nem is beszélve, hogy mi ez kiemelés? - edzett, erős jellemű srácokat - a vallás nem mindenki előtt nyitott? Azt hittem a vallás mindenki előtt nyitott, a nyápic előtt ugyanúgy, mint az edzett előtt!
a hit az nem képesség, hanem szabad választása az egyénnek, nem függ attól fel tud-e emelni 50 kilót vagy sem.

edzett, erős jellemű srácokat - nem fizikailag erős srácokat, hanem erős jellemű srácokat. Az erős jellemet nem a felemelt kilókban mérik...
 
A férfiak egy speciális csoportjának szól az üzenet az alábbi írás szerint:

"Nem alig leplezett homoszexuális utalás, hogy Orbán Gáspár szektája olyan izmos fiúkat keres hirdetésben, akik Jézus menyasszonyai szeretnének lenni"

Talán ezért nem ugrott rá itt a fórumon senki.

Talan nem vagy eleg izmos? vagy mennyasszony nem akarsz lenni?;)
 
Csak elmagyaráztam Neked, mert te kezdtél nyápicokról meg 50 kilót emelgetőkről beszélni... Bocs.
Értelek én téged, csak a tagtoborzást elvárásait nem értem! A gyenge jellemű könnyen befolyásolható emberek miért nem kellenek? Miért a kiemelés? Csak erős jelleműeket várnak! És a többiek, ők miért nem jók, mi alapján döntik el ki fér el közöttük és ki az akit nem szívesen látnak a soraikban?
 
Nézd, az előbb még a nyápicokkal volt gondod (bár a szöveg nem erről szól), most meg a gyenge jelleműekről.

De szerintem olyasmiről lehet szó, mint az Egri csillagokban, hogy "Inkább kevés oroszlán, mint sok nyúl.".

Te szereted magad gyenge jellemű emberekkel körülvenni? Vagy szeretnél olyan szervezet vezetője lenni, ami ilyenekből áll?
 
Úgy látszik nem értitek... Azért keresnek edzett, erős jellemű srácokat mert olyan nincs közöttük... (S ehhez a menyasszonysághoz nem férfiasság, hanem gyomor kell, kellene.. Hiába alakultak át a táplálkozási szokások , minden szemetet az emberek még nem esznek meg .. Na meg a jó bornak is kell cégér.. Hát még a silánynak...)
 
Érdekes, én nem pont arra gondoltam, hogy a srác meleg, amikor ezt írtam:

Nos a vezérhangya megindult a fejemben.
Az egyik itteni cikkben Orbán pózol belga neonácikkal, fiacskája pedig erős jellemű fiúkat toboroz "egyháza" számára. Mihez kell erős jellem?
Milyen érdekes....

Konkrétan arra gondoltam, hogy a fiú azt apjának segít minél több fiatalt a befolyása alá terelni, tekintve, hogy az idősebb generációt már jócskán meghülyítették, kimosták az agyukat. Most a fiatalokon van a sor, akik ugye rengetegen vannak, tájékozódnak, véleményük van, hovatovább menekülnek inkább külföldre, mert még él bennük egy egészséges értékrend.
Azért írtam idézőjelbe az egyház szót, mert Orbán Gáspár nem egyházat alapított, hanem egy szektát. Az apuka már sikeresen bebizonyította kb. 2 millió emberen, hogy működik a dolog, most a fiacskáján van a sor, hogy a fiatalokat is csatasorba állítsa.

Érdemes ezt elolvasni: http://webzegezis.hu/2017/04/vigyazz-az-agyadra-szektak-toborzasi-es-befolyasolasi-technikai-i/

Az Orbán család igazi családi vállalkozás.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,117
Üzenet
4,799,585
Tagok
615,614
Legújabb tagunk
AndikaLaOL
Oldal tetejére