Orbán Viktor megtekintette az országos aranytartalékot

Matolcsy György jegybankelnök társaságában személyesen megtekintette kedden Magyarország jelenlegi, 94,5 tonnás aranytartalékát Orbán Viktor miniszterelnök, majd sajtótájékoztatót tartottak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) budapesti logisztikai központjában, ahol a miniszterelnök elmondta:

„Zavaros idők jönnek, veszélyes idők jönnek, nem tudja folytatni a világ az életét ott, ahol a járvány előtt abbahagyta, és ilyenkor tartalékra, fedezetre és biztonságra van szükség.”
Orbán Viktor az MTI szerint hangsúlyozta: ahhoz, hogy az embereknek legyen pénzük, arra van szükség, hogy a pénznek legyen értéke, a pénz értékét pedig három dolog garantálja: az arany, a jegybank és a kormány.

A miniszterelnök felidézte, hogy néhány évvel ezelőtt arra lettek figyelmesek, hogy mozgás indult meg az aranypiacon, megváltozott a jegybankok aranyvásárlási és tartalékolási politikája. Úgy látták, az a meggyőződés alakult ki, hogy ugyan pénz van a piacon, és a hitel bőségesen elérhető, de olyan idők jönnek, amikor csak hitelre támaszkodni nem biztonságos. Ekkor döntött úgy a kormány, hogy legyen több aranytartalék Magyarországon. A miniszterelnök beszámolója szerint a hagyományos tárolási helyekről több évig tartó procedúra hazahozni az aranykészleteket, Magyarországon pedig a legmodernebb nemzetközi biztonsági körülmények között őrzik nemcsak a készpénzt, hanem az aranyat is. Ez nem egy „kóceráj”, Magyarország a technológiai versenyben is igen előkelő helyen van – mondta a kormányfő.

Matolcsy György, az MNB elnöke úgy fogalmazott: különleges és örömteli pillanatban vagyunk, a nemzet aranya hazaérkezett, Magyarország aranytartaléka gyarapodott. Megköszönte a munkát mindazoknak, akik az elmúlt egy évben részt vettek a Magyarországra érkezett 63 tonna arany hazahozatalában. A jegybankelnök szerint különleges gazdaságtörténeti pillanat ez, mert még soha nem volt ilyen magas az aranykészlete Magyarországnak. A jegybank amúgy 2018-ban döntött úgy a miniszterelnök tanácsára, hogy megtízszerezi Magyarország aranytartalékát, majd az elmúlt évben újabb bővítésről döntöttek, így jelenleg 94,5 tonna az aranytartalék.

Ezzel „már kihúzhatjuk magunkat”, hiszen a világon az aranytartalék rangsorában az 56. helyről a 36. helyre ugrott Magyarország, a térségben pedig a hatodikról a harmadik helyre léptünk, Lengyelországban és Romániában van csak nagyobb aranytartalék – fogalmazott. Az egy főre jutó aranytartalékban a térségben Magyarország éllovas lett. Minden egyes magyarra 0,31 (8,7 gramm) uncia arany jut, ami már tekintélyes szám, de még egyharmada az osztrák értéknek.

Iván-Nagy Szilvia

arany tartalek.jpg
 
Nos lehet finnyáskodni de, ezt a mi vezérünk gyűjtötte össze!!!
Ilyet utoljára talán csak a kárpátok géniusza tudott felmutatni .
Hajrá van még amit ellehet érni!!!
 
Utoljára módosítva:
2021-07-06 17_11_46-Greenshot.png

forrás: https://www.tumblr.com/blog/view/xennial-asshole/655966187503665152
 
Utoljára módosítva:
NA nem kell hasra esni mert ma mar nem az arany igazabol a fedezet hanem a devisa ami 10-15% kal tobb mint ez az arany mennyiseg.
 
Az arany menekülő eszköz. Válság esetén mindig megugrik az ára. Továbbá az orozoknak és a kinaiaknak is van törekvése arra, hogy vissza hozzák az aranystandartot a valuták értékének meghatározásához. Az elmúlt években rengeteg aranyat vettek. Jelenleg a dollár az uralkodó, de anno az eurót is azért hozták össze, hogy megtörje ezt az egyeduralmat. Mindenesetre jobb, ha van, mintha kellene és nincs.
 
Az arany menekülő eszköz. Válság esetén mindig megugrik az ára. Továbbá az orozoknak és a kinaiaknak is van törekvése arra, hogy vissza hozzák az aranystandartot a valuták értékének meghatározásához. Az elmúlt években rengeteg aranyat vettek. Jelenleg a dollár az uralkodó, de anno az eurót is azért hozták össze, hogy megtörje ezt az egyeduralmat. Mindenesetre jobb, ha van, mintha kellene és nincs.
Egy 10-es skálán mennyire hiszed, hogy a miénk?
 
Ez a pár tonna arany kb. 5,8 milliárd dollárt ér, most. Mikor jön a beharangozott gazdasági válság, és már nem tudják szőnyeg alá söpörni a görög, portugál ... csődöt, na majd akkor figyuzd mennyit ér.

Nem találod furcsának, hogy mostanában már nem akar senki sem csatlakozni az euró zónához, valahogy már nem sürgős az új tagországoknak.
 
Utoljára módosítva:
Egy 10-es skálán mennyire hiszed, hogy a miénk?

Szerinted annak a kb. 700 milliárd eurónak, amit a COVID miatt osztogatnak az EU -ban mi a fedezete? Vagy az amerikai ezer milliárd dolláros gazdasági mentőcsomagnak van valami fedezete?
Nem véletlenül vesz aranyat .... aki teheti.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,798
Tagok
615,335
Legújabb tagunk
KevinSon
Oldal tetejére