Orbán Viktor megtekintette az országos aranytartalékot

Matolcsy György jegybankelnök társaságában személyesen megtekintette kedden Magyarország jelenlegi, 94,5 tonnás aranytartalékát Orbán Viktor miniszterelnök, majd sajtótájékoztatót tartottak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) budapesti logisztikai központjában, ahol a miniszterelnök elmondta:

„Zavaros idők jönnek, veszélyes idők jönnek, nem tudja folytatni a világ az életét ott, ahol a járvány előtt abbahagyta, és ilyenkor tartalékra, fedezetre és biztonságra van szükség.”
Orbán Viktor az MTI szerint hangsúlyozta: ahhoz, hogy az embereknek legyen pénzük, arra van szükség, hogy a pénznek legyen értéke, a pénz értékét pedig három dolog garantálja: az arany, a jegybank és a kormány.

A miniszterelnök felidézte, hogy néhány évvel ezelőtt arra lettek figyelmesek, hogy mozgás indult meg az aranypiacon, megváltozott a jegybankok aranyvásárlási és tartalékolási politikája. Úgy látták, az a meggyőződés alakult ki, hogy ugyan pénz van a piacon, és a hitel bőségesen elérhető, de olyan idők jönnek, amikor csak hitelre támaszkodni nem biztonságos. Ekkor döntött úgy a kormány, hogy legyen több aranytartalék Magyarországon. A miniszterelnök beszámolója szerint a hagyományos tárolási helyekről több évig tartó procedúra hazahozni az aranykészleteket, Magyarországon pedig a legmodernebb nemzetközi biztonsági körülmények között őrzik nemcsak a készpénzt, hanem az aranyat is. Ez nem egy „kóceráj”, Magyarország a technológiai versenyben is igen előkelő helyen van – mondta a kormányfő.

Matolcsy György, az MNB elnöke úgy fogalmazott: különleges és örömteli pillanatban vagyunk, a nemzet aranya hazaérkezett, Magyarország aranytartaléka gyarapodott. Megköszönte a munkát mindazoknak, akik az elmúlt egy évben részt vettek a Magyarországra érkezett 63 tonna arany hazahozatalában. A jegybankelnök szerint különleges gazdaságtörténeti pillanat ez, mert még soha nem volt ilyen magas az aranykészlete Magyarországnak. A jegybank amúgy 2018-ban döntött úgy a miniszterelnök tanácsára, hogy megtízszerezi Magyarország aranytartalékát, majd az elmúlt évben újabb bővítésről döntöttek, így jelenleg 94,5 tonna az aranytartalék.

Ezzel „már kihúzhatjuk magunkat”, hiszen a világon az aranytartalék rangsorában az 56. helyről a 36. helyre ugrott Magyarország, a térségben pedig a hatodikról a harmadik helyre léptünk, Lengyelországban és Romániában van csak nagyobb aranytartalék – fogalmazott. Az egy főre jutó aranytartalékban a térségben Magyarország éllovas lett. Minden egyes magyarra 0,31 (8,7 gramm) uncia arany jut, ami már tekintélyes szám, de még egyharmada az osztrák értéknek.

Iván-Nagy Szilvia

arany tartalek.jpg
 
Ezt az embert csak a rosszindulat irányítja.
Amiket a magyar munkások nem betartott jogairól hallottam, még köszönő viszonyban sincs az itteni vendégmunkások jogaival.
Szó sincs rosszindulatról, ez a realitás, a volt gyarmattartók nem változtak, kizsákmányolásból gazdagodnak ma is.
Ez a kioktató, gyarmattartó atitűd jellemzi a magyarokat támadó nyugati politikusokat.
 
Na, erről mesélj!
Hol volt Svájcnak gyarmata?
Érdeklődéssel várom a listát!
 
Linkeld már be, hol állítottam, hogy Svájc gyarmattartó volt.
Nem marad ki a blm cirkuszbol ő sem.
"A Zürichi Egyetem tanulmányáról érdemes beszélni. Azt állítja, hogy Zürich városa sokféleképpen „belegabalyodott” a rabszolgaságba és a gyarmatosításba. Alfred Escher liberális vasúti báró családja különös hangsúlyt kap. A piros-zöld városvezetés azonnal munkacsoportot hozott létre. Összesen nyolcvan műemléket ellenőriz. Az Egyesült Államokhoz hasonlóan az egyes állóképeket is szét lehet szerelni és a kukába lehet dobni."

Agyrém már ami történik:(
 
érdekes: "Schweizer und Schweizer Firmen profitierten von der Sklaverei als Investoren und Händler, die Sklavenexpeditionen veranlassten, Menschen kauften und verkauften und als Sklavenbesitzer, die in Kolonien Plantagen bewirtschafteten – die sie oft stolz «Kolonien» nannten." szóval nemcsak pénzmosásból gazdagodtak
 
A cikk egy meglepoen realis képet fest.

Azt fejtegeti, hogy az egyen számára rossz volt, embertelen a rabszolgaság, de ez tette lehetővé a ma élő utódok számára, hogy ne afrikaban elmaradott viszonyok kozt eljenek, hanem europaban, amerikaban. Gandhi-t emliti aki a britt kolonizacio nelkul nem vezethette volna indiqat a civilizácioba.

Végul meg egy idezet a cikkbol:
"A rabszolgaság az az ár, amelyet a civilizációért fizettem, és ez meghaladja mindazt, amit az őseimen keresztül kellett fizetnem érte" - írta Zora Neale Hurston afro-amerikai író.
 
Olvastam már olyan elemzést is hogy a rabszolgaság többe került mint az ipari munkásság.
vagyis rosszabbul jártak a rabszolgák a felszabadításuk után.....
Hogy igaz-e ki tudja.
 
Olvastam már olyan elemzést is hogy a rabszolgaság többe került mint az ipari munkásság.
vagyis rosszabbul jártak a rabszolgák a felszabadításuk után.....
Hogy igaz-e ki tudja.
A klasszikus ujkori rabszolgaság a dél államok privilégiuma volt.
A rabszolgafelszabaditasi hullamok utan valoban nagyon nehez helyzetbe kerultek a felszabaditottak.
A régi rabszolgatartoik éhb ért fizettek, akik északra vandoroltak azoknak el kellett szenvedni a rasszizmust, es a szinten filleres béreket.

Akkoriban a nem afrikabol hozottak sem kaptak komoly pénzt a munkajukert .
Nem szoktak mostanaban beszelni rola, de a foleg ir bevandorlokbol allo tomeg szo szerint lázadást generált, mert egyreszt feltettek a munkahelyeiket, masreszt a bereket még jobban lenyomtak a munkaadok.

Nem volt konnyu helyzetben az akkori sotet boru lakossag :(
Napjainkra jutottqak el odaig, hogy egyenrangukent ismerik el oket, es szerintem a radikalis fekete tobbseg pont ez ellen hat. Egy nagyonb komoly hullamot fog elinditani attol tartok:(
 
A bereket mindig a gazdasag hatarozza meg leglabbis demokraciakba.
Idenymunkara farmokon , betanitott munkara nem tudnak sehol fizetni komoly penzeket se most se regen.
MA egy arufeltolto otthon is komoly penzt keres a multiknal legalabbis majd mindegyiknel.
Egyik problema a minimumber amihez igazodik a szakkepzetlen munkaero fizetese , amit az ellenzek igeri ha megnyerik a valasztast emelni fogjak.
A multik es a nyugati gyarak befektetseire rengeteg adokedvezmenyt kapnak, kell is kapniuk mert ahoz hogy tizezerszamra adjanak munkat nagyon komoly befektetseket kell elobb csinalnia. Az adokedvezmeny a befektetestol is fugg hany evre kapja. Az allam is jol jar mert mindenki be van jelentve es a kifizetett fizetes osszege korul kell befizetnie jarulekos adokent az allamkasszaba /fo/.
Egy orszag sincs aki a vendegmunkasokhoz fogja igazitani a sajat lakossaganak beret, vagy csokkenteni es figyelembe venni az esetleges berfeszultseget.
Horrorisztikus penzozont kapott Mo is az Eutol , hogy rosszul gazdalkodtak(nak) nem a nyugati vilag problemaja, hogy ellopjak vagy olyan befektetseket finanszeroztak /pl turizmus/ az oligarhaknak amibol nem tul sok embert tudnak foglalkoztatni.
Igy kenytelenek az emberek mas orszagokaba munkat vallani majdnem mar millioan.
A vilagtortenelembe nincs sok dicsekedni valo a mai szemmel, sem a hodito haboruk leigazott nepek , a nepirtasok a haboruk ,sem a rabszolgasag se az ehberert dolgozo jobagysag,
 
MA egy arufeltolto otthon is komoly penzt keres a multiknal legalabbis majd mindegyiknel.
Melitta, hány éve jártál Magyarországon? Nem turistaként, csak a pesti belvárosi csilivilit látva, hanem huzamosabb ideig tartózkodva, esetleg vidéken is?
A multik alig fizetnek többet a minimálbérnél, az ő kb. 150 ezer forintos keresetük csak egy olyan szemében számít "komoly pénz"-nek, aki a 30-40 évvel ezelőtti 3ezer forintos keresethez viszonyít.
 
- Mondjuk egy bolti dolgozó mennyit kap a mostani bérfejlesztést követően?

- A kezdő bolti eladók bruttóban havi 280-301 ezer forintot kapnak, akik pedig már több mint három év dolgoznak a Lidlnél ebben a beosztásban, azoknál a havi összeg 313-335 ezer forint. Ebben benne vannak a béren kívüli juttatások, de az összeghez hozzájönnek a pótlékok, amelyek átlagosan egy-egy érintett dolgozónál tavaly 45 ezer forintot tettek ki. Így a kezdő bolti dolgozók a mostani üzleti évben 325-346 ezer forintot, a három év tapasztalattal rendelkezők pedig 358-380 ezer bruttó fizetéshez jutnak hozzá havonta.
 
Vidéken, vagyis Baranyában kb. 150ezer nettó.
Ez a GYAKORLAT.
ELMÉLETileg viszont nem is kellene dolgozniuk, mivel nekik is van átlag 5 milliós megtakarításuk, nem igaz?
 
Vidéken, vagyis Baranyában kb. 150ezer nettó.
Egyébként ugyanennyit fizet a "kicsi kínaji" is, ahol 8-kor nyitnak (nyitás előtt elég 15 perccel korábban ott lenni), és délután 5-kor zárnak (zárás után max. fél óra pénztárzárás, stb).
Szombaton 12-ig, vasárnap és ünnepnapokon egyáltalán nincsenek nyitva, leszámítva a karácsonyt megelőző 3 hetet.
Na, ennyit a tescóról, és a kínairól.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,118
Üzenet
4,799,280
Tagok
615,596
Legújabb tagunk
Herceg Pálné
Oldal tetejére