Orbán Viktor megtekintette az országos aranytartalékot

Matolcsy György jegybankelnök társaságában személyesen megtekintette kedden Magyarország jelenlegi, 94,5 tonnás aranytartalékát Orbán Viktor miniszterelnök, majd sajtótájékoztatót tartottak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) budapesti logisztikai központjában, ahol a miniszterelnök elmondta:

„Zavaros idők jönnek, veszélyes idők jönnek, nem tudja folytatni a világ az életét ott, ahol a járvány előtt abbahagyta, és ilyenkor tartalékra, fedezetre és biztonságra van szükség.”
Orbán Viktor az MTI szerint hangsúlyozta: ahhoz, hogy az embereknek legyen pénzük, arra van szükség, hogy a pénznek legyen értéke, a pénz értékét pedig három dolog garantálja: az arany, a jegybank és a kormány.

A miniszterelnök felidézte, hogy néhány évvel ezelőtt arra lettek figyelmesek, hogy mozgás indult meg az aranypiacon, megváltozott a jegybankok aranyvásárlási és tartalékolási politikája. Úgy látták, az a meggyőződés alakult ki, hogy ugyan pénz van a piacon, és a hitel bőségesen elérhető, de olyan idők jönnek, amikor csak hitelre támaszkodni nem biztonságos. Ekkor döntött úgy a kormány, hogy legyen több aranytartalék Magyarországon. A miniszterelnök beszámolója szerint a hagyományos tárolási helyekről több évig tartó procedúra hazahozni az aranykészleteket, Magyarországon pedig a legmodernebb nemzetközi biztonsági körülmények között őrzik nemcsak a készpénzt, hanem az aranyat is. Ez nem egy „kóceráj”, Magyarország a technológiai versenyben is igen előkelő helyen van – mondta a kormányfő.

Matolcsy György, az MNB elnöke úgy fogalmazott: különleges és örömteli pillanatban vagyunk, a nemzet aranya hazaérkezett, Magyarország aranytartaléka gyarapodott. Megköszönte a munkát mindazoknak, akik az elmúlt egy évben részt vettek a Magyarországra érkezett 63 tonna arany hazahozatalában. A jegybankelnök szerint különleges gazdaságtörténeti pillanat ez, mert még soha nem volt ilyen magas az aranykészlete Magyarországnak. A jegybank amúgy 2018-ban döntött úgy a miniszterelnök tanácsára, hogy megtízszerezi Magyarország aranytartalékát, majd az elmúlt évben újabb bővítésről döntöttek, így jelenleg 94,5 tonna az aranytartalék.

Ezzel „már kihúzhatjuk magunkat”, hiszen a világon az aranytartalék rangsorában az 56. helyről a 36. helyre ugrott Magyarország, a térségben pedig a hatodikról a harmadik helyre léptünk, Lengyelországban és Romániában van csak nagyobb aranytartalék – fogalmazott. Az egy főre jutó aranytartalékban a térségben Magyarország éllovas lett. Minden egyes magyarra 0,31 (8,7 gramm) uncia arany jut, ami már tekintélyes szám, de még egyharmada az osztrák értéknek.

Iván-Nagy Szilvia

arany tartalek.jpg
 
Miért is kellene naponta utaznia? Ha ott lakik folyamatosan, akkor nem keres nettó egy millió forintot havonta?
Mint már kifejtettem, ha kint "él" - a kinti árak a mérvadóak.
Minek menjek külföldre dolgozni, ha háromszor annyit keresek, de negyszer annyi a megélhetés, mint otthon?
Eddig se az volt a téma, ha Magyarországon nettó 300.000-et keres valaki mennyibe kerül a paprikáskrumpli vagy a túróslaska.
De bizony, ez volt a téma közvetetten.
Több kereset, jobb megélhetés.
gondoltam, oroszul, szerbül vagy magyarul ... meg se fordult a fejembe, hogy egy svájci őslakos sepregetne vagy árut rakodna ... elvégre a munkanélküli segéllyel valőszínüleg jobban járna.
Ha multinacionális környezetben mozogsz (tanulsz/dolgozol/...), akkor két dolgot tehetsz:
- A helyi nyelven kommunikálsz (legalábbis igyekszel elsajátitani),
- Hallgatsz.
Azonban ez utóbbi nem fedi a "beszélget" fogalmát.
Persze úgy vélem, te feltételezted, hogy csak egy nemzetből származó emberek dolgoznak ott.
Azonban egy üzlet nem csak árufeltöltőkből áll, így egy minimál nyelvtudás még az árufeltöltőktől is elvárt (igaz mindezt csak feltételezem, mivel még nem dolgoztam svájci üzletben).
 
Ez a Svájc, Svájc, Svájc már annyira birizgálja a csőrömet, hogy csak leírom egy volt munkatársnőm meséjét milyen sokat is keresett ő Svájcban kutyasétáltatással.
Három hónapig dolgozott és jujj de nagyon sokat lehet ott keresni lelkendezéssel jött haza.
- Miért jöttél haza, miért nem maradtál tovább?
- mert a rendőrség csak három hónapot engedélyezett, de majd fél év múlva megint kimegyek három hónapra, csak vinnem kell majd egy orvosi igazolást is arról hogy egészséges vagyok.
- hmmmm, valami itt sántít, ha így van akkor XY hogy dolgozik ott már több, mint 15 éve? Kutyasétáltatáshoz minek orvosi igazolás?
- Mert mindenkitől kérik aki kimegy dolgozni.
Ez nagyon fura, de itthon van szabin valaki ha erre jár rákérdezünk hogy működik ez a munkavállalás olyan országban ahol frank potyog eső helyett az égből.
Aztán kiderült milyen munka az amihez rendőrségi engedély meg friss orvosi igazolás kell.
Szóval, ukrán, román, magyar nők kimennek, ha kellőképpen ügyesek összefognak és egy világvégi panzióban közösen bérelnek pár szobát, aztán hogy valaki vigyázzon rájuk nehogy ingyen dolgozzanak keresnek maguknak védelmet is, általában ukránt találnak.
És már lehet is kutyát sétáltatni, árút feltölteni ami valójában egy bizonyos ősi mesterséget takar. Ehhez a munkához nem kell nyelvtudás, elég néhány mondatot betanulni, és máris dől a pénz!
 
Ez az osszebutorozkodas sem fenekig tejfel sok orszagban. NAlunk eleg komoly szerzodest es 2 honapot kell letenni ha kiveszel egy lakast.
A tulaj kikoti hanyan lakhatnak vagy megkerdezi es vagy bele megy vagy nem.
Vannak szoba berletek altalaban diakoknak es 1 fo max 2 . Ha ennel tobb lakik a berlemenybe es ez a tulaj tudomasara jut beszol a rendorsegre es maris kimennek ellenorizni.
NAlunk nehezebb mint az Eus orszagokba mert egyeb ugyekbol sincs rendben a papirok nincs munkavallaloi , nincs tartozkodas stb.
Nem beszelve ezek az osszekoltotzesek idegen emberekkel ezer problemat hoz magaval. MEgeszik a kajad, nem takaritanak, eltunik egy ket ruhad esetleg penzed stb.
 
Mint már kifejtettem, ha kint "él" - a kinti árak a mérvadóak.
Minek menjek külföldre dolgozni, ha háromszor annyit keresek, de negyszer annyi a megélhetés, mint otthon?

De bizony, ez volt a téma közvetetten.
Több kereset, jobb megélhetés.

Ha multinacionális környezetben mozogsz (tanulsz/dolgozol/...), akkor két dolgot tehetsz:
- A helyi nyelven kommunikálsz (legalábbis igyekszel elsajátitani),
- Hallgatsz.
Azonban ez utóbbi nem fedi a "beszélget" fogalmát.
Persze úgy vélem, te feltételezted, hogy csak egy nemzetből származó emberek dolgoznak ott.
Azonban egy üzlet nem csak árufeltöltőkből áll, így egy minimál nyelvtudás még az árufeltöltőktől is elvárt (igaz mindezt csak feltételezem, mivel még nem dolgoztam svájci üzletben).
Én még nem találkoztam olyan feltöltővel amelyik nem tudta volna nekem megmondani, hogy "harmadik sor balra". Gyorsan lehet a konyhanyelvet tanulni, ha rá vagy szorulva. Egy feltöltőtöl nem nagyon várják el, hogy Goethe-t szavaljon.

Svájc a munkával gyorsítja a beilleszkedést. Egy országban sem működik olyan jól az integrálás mint itt.
Az itt élő törökök 31 százaléka szavazott Erdogánra, míg a németeknél több mit 60.

Meglepő dolgokkal is találkozhat az ember.
Vállatunknál dolgozott egy afgán pakisztáni segédmunkás. Árú csomagoló volt.
Beszélte a pakisztáni Urdu-t, anyanyelvét a Pashtu-t, folyékonyan beszélt angolul, és németül. Mivel vallásos volt, tudott valamit arabul is.
Ez mellett nagyon jó fej volt. Összebarátkoztam vele.

Zürich lakóságának 33 százaléka külföldi. 171 nemzetiség él itt.
Legtöbb a német, 34 ezer. Utánuk sorrendben az olaszok, portugálok, spanyolok, osztrákok, franciák, angolok....stb.
Persze a bepolgárosodottak nincsenek hozzászámolva.

Az egy millió forint tisztán magyar fülnek jó hangzik, de ha itt élsz nem sok.
1CHF = 328 HUF Ennyibe kerül egy kifli a szupermarketben.
 
Utoljára módosítva:
Azonban egy üzlet nem csak árufeltöltőkből áll, így egy minimál nyelvtudás még az árufeltöltőktől is elvárt (igaz mindezt csak feltételezem, mivel még nem dolgoztam svájci üzletben).
El lehet indulni nulla nyelvtudással is, sőt évekig is el lehet lenni így, különösen ha valakit nem zavar, hogy honfitársai lépten nyomon lehúzzák, átvágják.
Aki német cégnél akar dolgozni, annak viszont kell tudni valamilyen szinten németül kommunikálni, mert ők nem tanulnak meg 1001 idegen nyelvet senki kedvéért.
 
Melitta, az
Ez az osszebutorozkodas sem fenekig tejfel sok orszagban. NAlunk eleg komoly szerzodest es 2 honapot kell letenni ha kiveszel egy lakast.
Melitta, az bizony fenékig tejfel, ső, maga a Kánaán, ha van pénzed, akkor van lakás is. Münchenben sajnos egy-egy kiadó lakásra több száz!!!! jelentkező van, aki mind le tudja tenni a 3 havi kauciót, de csak 1 kaphatja meg. Hiába van pénzed, biztos állásod, ismeretség, összeköttetés nélkül előbb lesz 6osod az 5ös lottón, mint bérlakásod.
 
Ez a Svájc, Svájc, Svájc már annyira birizgálja a csőrömet, hogy csak leírom egy volt munkatársnőm meséjét milyen sokat is keresett ő Svájcban kutyasétáltatással.
Három hónapig dolgozott és jujj de nagyon sokat lehet ott keresni lelkendezéssel jött haza.
- Miért jöttél haza, miért nem maradtál tovább?
- mert a rendőrség csak három hónapot engedélyezett, de majd fél év múlva megint kimegyek három hónapra, csak vinnem kell majd egy orvosi igazolást is arról hogy egészséges vagyok.
- hmmmm, valami itt sántít, ha így van akkor XY hogy dolgozik ott már több, mint 15 éve? Kutyasétáltatáshoz minek orvosi igazolás?
- Mert mindenkitől kérik aki kimegy dolgozni.
Ez nagyon fura, de itthon van szabin valaki ha erre jár rákérdezünk hogy működik ez a munkavállalás olyan országban ahol frank potyog eső helyett az égből.
Aztán kiderült milyen munka az amihez rendőrségi engedély meg friss orvosi igazolás kell.
Szóval, ukrán, román, magyar nők kimennek, ha kellőképpen ügyesek összefognak és egy világvégi panzióban közösen bérelnek pár szobát, aztán hogy valaki vigyázzon rájuk nehogy ingyen dolgozzanak keresnek maguknak védelmet is, általában ukránt találnak.
És már lehet is kutyát sétáltatni, árút feltölteni ami valójában egy bizonyos ősi mesterséget takar. Ehhez a munkához nem kell nyelvtudás, elég néhány mondatot betanulni, és máris dől a pénz!
Nagyon különleges kutyákat sétáltat ez a hölgy.


Nem ismerek "új" magyarokat. Csak a vonaton ismerkedtem meg három fiatal kint dolgozó nővel. Az egyik szobalány volt Chur városának valamelyik hoteljában. A másik óvónő volt. Zürich mellett egy angol nyelvű óvodában dolgozott. A harmadikra nem emlékszem mit csinált.

Mind a két nő nagyon elégedett volt. Viszont magyar honfitársaikról leszedték a keresztvizet. Meg voltam döbbenve történeteiktől, amik csak irigységről ha pénzről volt szó, féltékenységről, lenézésről, gyűlölködésről szóltak.
 
A kint élő rokonaim kivételével úgy kerülöm a magyarokat, mint kutya a seprűt!
Saját tapasztalat szerencsére nincs, tudok én más kárán is tanulni, ha kell.
Annak ellenére, hogy esetleg az agyatokra megyek. Zürich ebből a szempontból is más volt.
Én 66-ban szöktem ki. A városban rengeteg magyar élt. Több kávézóban jöttek össze különböző magyar emigráns társaságok.
Én a legjobba kerültem. Fiatalabb ötvenhatosok voltak. Ők tudták mit jelent fiatalon hirtelen idegenbe szakadni és felkaroltak.
Egyedül a hullámhossz számított és nem a származás vagy a képzettség. Volt ott a "Cseresznye tolvajoktól" a nemesekig (Egy Batthyány), a hivatásos munkakerülőtől a részecske fizikusig minden fajta a társságban.
Az összetartás, az egymást segítés minden formája természetes volt.
 
Utoljára módosítva:
Éppen most jött szembe a hirdetés a facebookon, árufeltöltőket keresnek, bruttó 1017 forintos órabérért.
Lehet számolni, hány órát kell havonta dolgozni ahhoz, hogy ebből a bruttó 1017/órából összejöjjön a havi nettó 300ezer forint.
 

Csatolások

  • árufeltöltő.PNG
    árufeltöltő.PNG
    97.1 KB · Olvasás: 57
"Orbán Viktor megtekintette az országos aranytartalékot"

És huncut tekintetétől mindjárt felére is apadt a tartalék...
Nem gond a Balaton tele van arannyal....

Meddig rejtőzik még a tó mélyén a Balaton 1800 milliárd forintnyi aranya?

 
Utoljára módosítva:
Nem gond a Balaton tele van arannyal....

Meddig rejtőzik még a tó mélyén a Balaton 1800 milliárd forintnyi aranya?

Á, itt olyan kisgömböcök vannak, akik 1800 milliárdért már le se hajolnak az utcán...
 
A létező rabszolgaság, a cikk magáért beszél; a közelemben is van olyan falu, ahol már korábban a nyomozás is lezárult, egyik rabszolgatartó börtönbüntetését tölti, ugyanis családostól visszaéltek a nincstelen és kiszolgáltatott emberek helyzetével...
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,623
Tagok
615,327
Legújabb tagunk
Tracycer
Oldal tetejére