Hírek Orosz drón csapódott a megsemmisült csernobili reaktor védőburkába Zelenszkij szerint

„Egy nagy robbanásveszélyes, robbanófejjel ellátott orosz támadó drón csapódott be a világot sugárzástól védő betonburokba a megsemmisült 4. erőműnél” – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, és arról is tájékoztatást nyújtott, hogy a csütörtök esti becsapódásban a 4-es reaktort védő felület megsérült. Tűz is keletkezett, azt eloltották, írja a CNN.

AZ 1986-os csernobili atomerőmű-balesetben épp a négyes blokk reaktora robbant fel, amire fölé előbb egy szarkofágot emeltek, majd 2016-ban egy modernebb, 108 méter magas védőburkot is ráhúztak. A mostani becsapódás hatására a sugárzás szintje nem emelkedett meg, határértékek a normál tartományon belül maradtak – közölte Zelenszkij, aki szerint az első felmérések alapján az óvóhelyet ért kár jelentős.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség az X-en közölte, hogy helyi idő szerint nem sokkal hajnali 2 óra előtt a csernobili telephelyen dolgozó csapat „robbanást hallott az új biztonságosabb védőburoknál, amely az egykori csernobili atomerőmű 4-es reaktorának maradványait védi. A robbanás tüzet okozott”. A NAÜ szerint a tájékoztatás szerint egy drón nekiütközött a védőburok tetejének. Az MTI azt írja, hogy a szarkofágon belül, illetve azon kívül továbbra is normális szintű a sugárzás mértéke.

1739526538469.jpeg

Csütörtök este az ukrán hadsereg arról számolt be, hogy Oroszország 133 drónt lőtt ki Ukrajnára, ezek közül 73-at lelőttek. Zelenszkij szerint az ukrán infrastruktúra elleni éjszakai dróntámadások azt jelentik, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök „egyértelműen nem készül tárgyalásokra, hanem inkább arra, hogy továbbra is megtévessze a világot”.
 
Egyre reálisabb az a feltételezés, hogy az az 500 milliárt amit Trump Ukrajnától kért, az valójában Ukrajna ára, aki kifizeti az viheti Ukrajnát. Mivel a meglévő lelőhelyek kitermeléséhez több milliárdot kellene még befektetni és évekbe telne, sokkal egyszerűbb inkább az oroszoktól megvenni. Tehát ha Putyin garantálja a fontos nyersanyagok piaci árnál kicsit olcsóbb és folyamatos szállítását, akkor azt tesz amit akar Ukrajnával, az EU meg konferenciákon duzoghat, max akkor jut szóhoz, ha olyan kormányokat választanak akik a republikánusoknak megfelelőbbek.
Ezért is furcsállom Ukrajna álláspontját hogy már előre mondják hogy nem fogadják el a megállapodásokat....kitől várnak segítséget?
Az unionak elfogynak a fegyverei...vehetnek az USAtól és tovább adhatják az igaz....de, minek ha bármi is lesz a vége a háborúnak vagy az USA vagy Oroszország fog belőle pénzt látni.
Kiszorítják az EU-t.
 
2022 márciusában, ha hihetünk a kiszivárgott dokumentumoknak, amit annyira nem cáfolt az ukrán fél sem, közel volt egy megállapodás, a krim orosz lett volna
Megtudhatnak a kiszivárgott dokumentum nevét és számát, meg, hogy ki írta alá, mikor már hetek óta foly a háború?
Már ne is haragudj, de ez addig, amíg alá nem támasztott, kacsa.
(nincs olyan orosz elnök aki vissza adná, még Navalnij is azt mondta anno, hogy a krím orosz marad),
Mondjuk navalnijt ennek ellenére is éltették láb alól.
Egyébként azt mondta, hogy a Krim nem egy szendvics...
a keleti megyéknek meg nagyfokú autonómia, kvázi föderatív állam lett volna ukrajna, ami miatt sosem lett volna NATO tag, mert erős jogokat kaptak volna az autonóm területek,
Még az USA tagállamai sem rendelkeznek saját honvedséggel...., de az orosz fóderacios tagállamok sem. Ebből kifolyólag önálló jogokkal sem csatlakozni (vagy sem) bármilyen katonai szövetseghez.
Ez megint egy hülyeség.
bár vereség lett volna, de az összes halott és sebesültek száma valahol 30-50 ezer alatt maradt volna 2014-től számolva. Az egyik ukrán főtárgyalót az ukrán titkosszolgálat SZBU kocsijában lőtték agyon, amit még ha Jól emlékszem Zsaluznij is számon kért,
Neve? Megint. Egyik főtárgyaló.
Ez kb. olyan, hogy nekem már miniszteri állást is kínáltak (a sógornőm mondta, belőlem miniszter kéne csinálni).
mert sok infóval segítette a hadsereget.
Mármint melyiket? (Gondolom az oroszt), bár amilyen szörnynek vélik itt egyesek az ukránokat, az sem kizárt, hogy a saját sereget.
Most három évvel később van ukrán oldalon kb. fél millió vagy több ("Legújabb ismertetőjében Zelenszkij a következő számokat hozta nyilvánosságra: 46 ezer ukrán katona hunyt el a harcokban, 380 ezren sebesültek meg és több tízezren tűntek el, akiknek egy része orosz fogságban lehet.") az orosz veszteség is ennyi vagy több, tehát alsó hangon egy millió ember halt vagy sérült meg, de ha Trump számait nézzük közelebb van az 1,5-2 milliói is. Anyagi kárról nem is beszélve.
Az a szemét Zelenszkij, szetlovette Marjupolt, utasította az oroszokat a budai verengzesre. Harkovot is löveti 3. éve...
A politikus dolga, hogy mérlegeljen egy adott helyzetben, Zelenszkij döntött, állítólagosan nyugati sugallatra, nem kérte azt a békét, most minimum elveszti a Krím mellett további négy megye jelentős részét, sőt akár többet is, a fentebb nevezett veszteségek után.
Meglátjuk.
Megsugom, hogy ha csak egy megyéből is lemond, holnaptól nem elnök...
 
Nyilvánvalóan nem ez a módja. Ugyanakkor a legvégsö módja..

Azt ugye, józan ember nem várthatja el, hogy megengedi
- az orosz nemzetiségüek /valahol 20 millio körül/ piszkálását
- olyan rakéták elhelyezését, amelyek pikk-pakk elérik Moszkvát - a kritikus védekezési idön belül -
- a NATO-határok elöretolását keletre vagy 1000+ km-el.
De hisz összesen megirtatok, hogy már csak 30 millióan maradtak, akkor az ukrán már csak kisebbség, etnikum.
Meg a 20% is sok nem a 20 millió.
 
Megtudhatnak a kiszivárgott dokumentum nevét és számát, meg, hogy ki írta alá, mikor már hetek óta foly a háború?
Már ne is haragudj, de ez addig, amíg alá nem támasztott, kacsa.

Mondjuk navalnijt ennek ellenére is éltették láb alól.
Egyébként azt mondta, hogy a Krim nem egy szendvics...

Még az USA tagállamai sem rendelkeznek saját honvedséggel...., de az orosz fóderacios tagállamok sem. Ebből kifolyólag önálló jogokkal sem csatlakozni (vagy sem) bármilyen katonai szövetseghez.
Ez megint egy hülyeség.

Neve? Megint. Egyik főtárgyaló.
Ez kb. olyan, hogy nekem már miniszteri állást is kínáltak (a sógornőm mondta, belőlem miniszter kéne csinálni).

Mármint melyiket? (Gondolom az oroszt), bár amilyen szörnynek vélik itt egyesek az ukránokat, az sem kizárt, hogy a saját sereget.

Az a szemét Zelenszkij, szetlovette Marjupolt, utasította az oroszokat a budai verengzesre. Harkovot is löveti 3. éve...

Meglátjuk.
Megsugom, hogy ha csak egy megyéből is lemond, holnaptól nem elnök...
Denyisz Kirejevre gondoltam: WSJ alapján

Isztambuli egyeztetések: NYT alapján (rosszul emlékeztem, krimről 10-15 év múlva döntöttek volna, a két keleti megye független lett volna, de gondolom hamar orosz tagköztársasággá váltak volna)

Zelnszkij már nem elnök, a ciklusa lejárt, ha jól emlékszem akkor az alkotmány alapján az ukrán parlament (legfelsőbb tanács) elnökének kellene vezetni az országot.
 
Ez az miért nincsenek választások?
Még ilyet.....
Ja mert bombáznak és az ország egy része megszállt?
Nem számít !!
a legfelsőbb tanács elnöke nem hajlandó átvenni a hatalmat jó neki ami most van...
 
Emiatt azon sem kell csodálkozni, hogy az Egyesült Államok és Oroszország a „gyerekasztalhoz” ültette az európai vezetőket,
Azon kívül, hogy az USA (nem Trump!!) és az említett "Európa" katonai szövetségesek?
Én azért csodálkozom.

Trump erőszakos politikája, szerintem, már az amerikaiakon meg kell bukjon.
Amennyire látom, elkezdődtek a belső elégedetlenségek is - lesz még dolga.
1 hónapja elnök és több az elégedetlen, mint az elégedett.
 
Mivel kiengedték az oroszlánt a ketrecéből...úgy jártak mint itthon a fidesszel mi...azt hitem majd most ...de, nem...
 
Tegnap hozta le a Kárpáti Igaz Szó (mivel ukrán felmérés, érdemes fenntartással kezelni a számokat, de igy sem pozitívok Zelenszkij kormánya irányába):
"Az ukrán emberek jobban aggódnak az egyre nagyobb ütemű áremelkedések és infláció miatt, semmint a háború miatt, derült ki a Rejting közvélemény-kutató társaság legújabb felméréséből.
A megkérdezettek 33 százalékát aggasztja az, hogy mindennek rohamosan megy fel az ára. A harcok intenzitásának növekedésétől, a területek elvesztésétől „csupán” a válaszadók 25-27 százaléka aggódik.
Az is beszédes, hogy a válaszolók 80 százaléka szerint rossz irányba tart az ország gazdasága. 62 százalék szerint a politikai irányvonal sem jó irányba halad.
Ukrajnában januártól jelentősen felgyorsult az infláció üteme, amit szakértők az üzemanyag árának emelkedésével, a jövedéki adó növelésével, a megnövekedett adóterhekkel magyaráznak.
Nem ez az első olyan felmérés, ami pesszimista hangulatról árulkodik, persze a háború harmadik évéhez közeledve ez nem is csoda."
Nálunk nincs háború, mégis így gondolják az emberek. Még a fideszes bólogatók is.
Biztosan versenyt hirdettek - "Érjük utol a magyar inflációs adatokat!"

Nem akarom elkomolytalankodni, de ezek olyan gazdasági tényezők, ami máshol is hasonlóan alakulnak. Pl. nálunk.

A politikai irányvonal - ez nem belügy?
Jön a nagytestvér és jól elveri azt, aki bántja az öccsét?

Akárhonnan kerülgetjük, ez a területről szól, a hatalomról, a jövő energiaforrásairól, és nem a nemzetiségekről, mégcsak nem is az emberekről.

Gátlástalan hataloméhes emberek próbálják újraosztani a lapokat, s ezért nem riadnak vissza attól sem, ha másokat oda kell ezért dobni.
A háború mindigis erről szólt, ezért kellene ezeket az embereket lapátra tenni.
Ezért nem szabad az Orbán-féléket hatalomra segíteni. A Putyin-félékről nem is beszélve.

Trump megkerüli Európát, mert szintén gazdasági hatalmat akar építeni (bár még a saját vagyonát sem ő szerezte).
Tojik a kanadiakra, a grönlandiakra, a mexikóiakra, az orosz emberekre, az európaiakra - hatalmat kapott ahhoz, hogy az önös érdekei alapján döntsön.
Az önös érdekei gazdasági érdekek, amire felhasználja az amerikaiakat is.

S nem, meglepetés, csak baromi veszélyes. Ránk.
 
Bocsánat. Ezt félreérthettem. Első olvasatra azt láttam, hogy az SZBU lótte ágyon.
Isztambuli egyeztetések: NYT alapján (rosszul emlékeztem, krimről 10-15 év múlva döntöttek volna, a két keleti megye független lett volna, de gondolom hamar orosz tagköztársasággá váltak volna)

Ez az ami alapján le kellett volna mondani a Krimről és Donbaszrol?
Ki gondolta egy percig is komolyan, hogy az ukránok lemondanak róla?
Amikor a 2 megye harmada az ún dnr/dnr?
Zelnszkij már nem elnök, a ciklusa lejárt, ha jól emlékszem akkor az alkotmány alapján az ukrán parlament (legfelsőbb tanács) elnökének kellene vezetni az országot.
De elnök! Az ukrán alkotmány szerint a megbízatás az új elnök beiktatásáig szól (104§ 2. bek.)
Ugyancsak az ukrán alkotmány szerint háborús helyzetben nem lehet választást tartani.(64§ ill az ehhez kapcsolódó hadiállapot ről szóló tórveny 19§ tiltja a választások megtartását).
 
Utoljára módosítva:

Szerdán egy második körös tanácskozást is tartanak Európa biztonságáról – Magyarországot erre se hívták...

A tégla kint maradt.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

midi nyalánkság wrote on erryka78's profile.
Szia Erryka bocsi hogy hogy hozzád fordulok azt szeretném kérdezni tőled hogy mpr zenébe szeretnék szöveget beilleszteni azt tudom milyen progival kell de nem tudom a munkamenetét. Segítesz nekem?? köszi!
pregi wrote on IcaneniLondon's profile.
Most látom, a Cserebere könyvekből 3 részt feltöltöttél. A hiányzó 2. kötetet is fel tudod tenni fekete-fehérben? Nagy segítség lenne.
Gbr67 wrote on miciegér's profile.
Szia :)
Jól eltűntél amott...
maximail wrote on Bibliotheknutzer's profile.
Szia! Sajnos nem tudom letölteni a "Nézd a kezem!" című könyvet a linkről, amit feltettél. Valahogy el tudnád küldeni nekem? :) Köszönöm előre is!
zsukka7 wrote on rituevu's profile.
Kedves rituevu!
A segítségedet szeretném kérni. Keresek egy romantikus könyvet ami megvan miről szól, viszont nem emlékszem a szerzőre sem a címre. A kérdésem az lenne van e kimondottan olyan fórum ahol ennek utána tudok járni. (én nem találtam) De úgy rémlik mintha valakinek egyszer hozzászólásban írtál valamit hogy itt meg itt ... Lehet én keverem valamivel.
Előre is köszönöm.

Statisztikák

Témák
38,639
Üzenet
4,919,522
Tagok
622,827
Legújabb tagunk
Szukics Ferenc
Oldal tetejére