Oroszország húsz cseh diplomatát toloncol ki megtorlásképpen

Oroszország kiutasít húsz cseh diplomatát megtorlásul, amiért szombaton 18 orosz diplomatát utasítottak ki Csehországból. A nemkívánatos személlyé nyilvánított cseh diplomaták 24 órát kaptak a távozásra.

Előzőleg bekérették az orosz külügyminisztériumba Vitezslav Pivonka cseh nagykövetet, hogy kifejezzék Moszkva határozott tiltakozását az orosz diplomáciai képviselettel szembeni „barátságtalan intézkedés miatt”.

Prágában szombat este jelentették be, hogy 18 orosz diplomatát utasítottak ki Csehországból, akik a cseh hatóságok szerint az orosz titkosszolgálatoknak dolgoztak. A konkrét ok, hogy erős a gyanú, miszerint az orosz titkosszolgálatok képviselőinek közük volt a vrběticei lőszerraktárban 2014-ben történt robbanásokhoz. A szlovák határhoz közeli Vrbětice falu melletti lőszerraktárban hét éve 50 tonnányi lőszer robbant fel, ketten meghaltak.
A cseh hatóságok szerint a robbanás mögött a Szergej Szkripalt megmérgező orosz ügynökök állhatnak: Alexander Petrov és Ruszlan Bosirov. A valódi nevük a gyanú szerint Alexander Miskin és Anatolij Csepiga, és ugyanők mérgezték meg novicsok idegméreggel Szergej Szkripalt és a lányát Londonban.

A cseh hatóságok a vrběticei robbanást eleinte balesetként kezelték, de idővel változott a gyanú, tavaly pedig kiderült, hogy a két orosz ügynök Csehországban volt a robbanás idején: egy Aeroflot-járattal érkeztek öt nappal korábban, és a tragédia napján hagyták el az országot Ausztrián keresztül. A gyanú szerint az oroszok illegális ukrajnai fegyvereladásokat akartak megakadályozni: eszerint egy bolgár fegyverkereskedőn keresztül kerültek volna a kelet-ukrán hadszíntérre a cseh fegyverek. Hatósági források azt is lehetségesnek tartják, hogy a robbanást későbbre tervezték, amikor egy fegyverszállítmány már elhagyta volna Csehországot.

A 18 orosz diplomata kiutasítása Csehországból mögött összehangolt NATO-akció lehet, és a kommentátorok szerint általában is a nyugati hatalmak bekeményítését jelzi az orosz kémtevékenységekkel szemben. Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő példátlannak minősítette, hogy Prága „nem bizonyított és kitalált ürüggyel” ilyen döntést hozott. Moszkva a kiutasítást ellenséges lépésnek és az utóbbi évek oroszellenes cseh akciói folytatásának minősítette.

MTI

1618775613-temp-boofpf-20210418-911-570-90-cr.jpg
 
Félreértesz :)
En ugy latom, hogy egyik kutya, masik eb :)
Egyik sem jobb a masikanal!
Zajlik egy nagyhatalmi játszma, amit minden fél meg akar nyerni.

A csehek meglepo lenne, ha onalloan hoztak volna olyan dontest, hogy kiutasitanak orsz diplomatakat, a nato tagorszagokkal és a v4-el valo egyeztetés nélkul.
Ez a terulet ahol élunk minig olyan peremvidek volt, ami urugyul szolgalt ha csinalni akartak a vilagban egy cirkuszt!
Oroszország a szovjetuno felbomlasa utan kaoszba sullyedt, amibol most mar egyertelmuen szeretne kitorni. Szeretne visszaszerezni azt a poziciot, amit az elod kivivott!
Putyinek épp ugy mint a tobbi, destabilizalni igyekszik az ellenfelet.
Bizonytalansagot kelteni. Erositik a BLM mozgalmat - sot az sem lepne meg ha ok kezdemenyeztek volna-, kihasznaljak a virust .
De a tevedesek elkerulese végett, mi akik kicsi halak vagyunk egy nagy bnagy tgoban csak nezzuk a capakat hogy marjak egymast, és igyekszunk elcsipni egy-egy kis koncot.
Nem véletlen az a mostanaban napvilagot latott hir sem, hogy szerbia ujrafelosztasat tervezik, és Orban is részese ennek. Meglepne ha valosag lenne :)

De lehetne sorolni azokat a jelensegeket, amik napjainkban a sajto es az internet által felerősitve foglalkoztatjak az embereket, és novelik a bizonytalansagot.
 
Azért egy kicsit sok hét évet tépelődni, hogy a két csúnya orosz ügynök mit csinálhatott és mi legyen a válaszlépés. Kész szerencse, hogy csak két aktív ügynöke van ennek a Putyinnak.
 
Eddy,
nekem annyi csak a mondani valóm öregem , hogy aki akar és olyan nagy szája van mehet felöllem a Don mellé megint ! Nekem ahhoz semmi kedvem , de remélem akik annyira heccelnek elmennek maguk is és viszik a pereputtyukat is a frontra magukkal !
 
Szervusztok ,
Megvagyok döbbenve komolyan , de leginkább FLAMINGO és Eddy indokain ! Mindjárt meg is mondom , ha nemtévedek , de valoszinüleg lehetséges akkor az Oroszok cseszegetése már régen elkezdödött , mondjuk Napoleon idejében ,
Ha mar ekkora lépteketveszünk, akkor bizony még korabbra kell visszamennúnk, hisz a törököktől a tatárokon át (sőt mi magyarok is) sokan kolbászoltak az orosz földön.
Bár ehhez pontosítani kellene,, hogy mit értünk orosz terület alatt.
majd jött a "festö" és új életterek kivánt a Németeknek teremteni ! Igaz mindketten szépen rá is csesztek , jajj bocsánat majd elfelejtettem ma már politikailag nem korrekt hiszen csak az Ukránok szabaditották fel Amerika és Anglia segitségével Europát a náciktól ! Lásd a normandiai megemlékezés ahová a szemét oroszokat megsem hivtuk !!
Sajnos nem értem a többes szám első személyt.
Én még úgy tanultam (igaz az átkosban), hogy mi a vesztes oldalhoz tartoztunk.
Miért is kellene "nekünk" ünnepelni a normandiai partraszállást? Plane vesztesként meghívni a győztest? (Hogy a győztes hatalmak mit szervezkednek/tek, ahhoz szerintemnekúnk magyaroknak keves közünk van.)
Aztán folytatodott nemrégen Clintonnal , tetözve Obamával aki még a sportolokta is bevonta e politikai szankciokba , nagyon szomorú részemröl hiszen majd minden Olimpikon szed valami szert . Jó csak az Orosz "állami" de a többi ??
Talán pont ez a baj, hogy állami szinten szevrezve/irányítva szedték a tiltott szert.
Öket miért nem szakcionáljuk ? A Norvég biatlonosok több ezer ampulla gyógyszert visznek magukkal a "tüdöbeteg" sportolóiknak .
Itt arról van szó amit Albright asszony nyilvánosan megmondott , hogy az oroszokk nehogymár beképzeljék azt , hogy a szibériai ásványkincsek az övék , erre Amerika igényt tart ! Ez az egyik , a másik ugye , hogy a lökött Schröder kancellár megtervezték Ukrajna és Lengyelország megkerülését a gázvezetékkel ! Ukrajna már akkor is tulsokat "vett le" részeként ami neki járt volna .
Belemehetünk ebbe is.
Szerintem az oroszok kezdték azzal, hogy a gázt eltérő áron adták (a beloruszoknak pl majd feleannyiért, mint az ukránoknak).
Erre logikus válaszlépés, hogy megemelik a csatornahasználati díjat vagy nem?
Amugy a mai vezetés itt Németországba már mint az Ukrajna barátok nyiltan kijelentik , hogy azért kell megtorpedozni az NS2 vezetéket mert különben a fenti két ország milliós veszteség éri mert elesnek az áteresztési jutaléktól .
Tehát politikai és gazdasági érdek is fűződik hozzá, akkor most mi is a gond?
A noviscsokot legyen az az angol vagy a Navalni féle és mint hitettlen Tamás kétlem
Tehát szerinted nem mérgezték meg sem Szkripalt, sem Navalnijt.
Csak a nyugat akarja elhitetni a világgal.
Én viszont elhiszem.
Mivel konkrét bizonyítékot egyikünk sem tud felmutatni...
! Túlsok a "bizonyiték" hasonlóan mit a "szent Julia" gyógyulása a Majdánon !
Hol vannak már kérem tisztelettel a bizonyitékok , hogy az oroszok az amerikai választásokat manipulálták ??
Attól tartok, hogy azok mind top secret minősítésűek (ha nem még magasabb CTS kategória). Úgyhogy azt nemigen fogja hetköznapi ember látni.
AZ az állitolagos "Cambridge" szervezet fura módon angol titkosszolgálat fiokja ,
Most én tamaskodom. Kaphatnék erre bizonyítékot?
hasonlóan mint a "White Helmets" . Érdekes az NSA Angela Merkel és a parlament lehallgatása 2 percig tartó botrányba fulladt és ma már senki sem emliti ,
Attól még nincs elfelejtve. Persze, hogy mit léptek a németek a háttérben, arról sem fogunk egyhamar tudomást szerezni.
csak a kinai és az orosz a tettes .
Ugye azt gondolom tudjátok , ha az oroszok , tetszik e vagy sem nemfoglalták volna el a Krimet akkor az ma amerikai támaszpont lenne és az oroszok soha nemtudnának se a Fekete- se a Földközi-tengere kijutni .
Tudtommal az ukránok 25 évre bérbeadták az oroszoknak a kikötőt és nem mondták fel a szerződést. De, ha fel is mondták volna, ha nincs hajozható fekete tengeri határa az oroszoknak, akkor miért is akarnak a Fekete tengeren flangálni?
(Csendben jegyzem meg, hogy mind Bulgária, mind Románia NATO tag és rendelkezik fekete tengeri partszakasszal es ott vannak még a törökök is.)
Magamrészéröl azt mondom , ha nemkell az orosz semmiféle képpen akkor könyörgöm szankciozzunk már , de igaziból
Na ezzel egyetértünk!
! Tessék mint az olajat mint a gázt tölük lezárni ! Megtagadni annak vásárlását !Egyszerü a dolog !
Mondani egyszerű, de megtenni?
Az orosz nem tud mást eladni, a nyugatnak meg szüksége van az orosz gázra/olajra.
Utószóként még valamit , ugye a nemzetközi pénzintézettöl akarják öket elzárni , jó , rendben van . De már ugy egy kérdést már engedjetek meg , miért nem lett az IS a SWIFF-töl elzárva ? Talán még ma is fent áll annak a pénzügyi vonala !
Van olyan, hogy IS (vagy ISIS) ország?
Akkor milyen ország bankrendszerét blokkolnák?
 
Flamingo ,
mondjuk azt mely "nyilvánosan használtak az IS vagy ISIS -nek nevezett szervezetek akik az olajat árulták , hiszen ez mindenhol és mindenki által ismert volt . Na akkor mond már meg nekem , hogy melyik is volt az igazi "noviscsok" a teában ?Vagy az állitolagos ivóflakonban abban az omminozus hotelban ? Vagy az alsónadrágra kent ? Állitolag pillanatokon belül halálos ez a méreg . Ha az orosz nemtud mást eladni akkor sokkal könnyebb öt azzal szankcionálni nem ?? Valami itt nem stimmel szerintem . Az meg kérlek kamu hogy csak az orosz csinálja "államilag" a dopingot ! Te valószinüleg nem , de én még emlékszem arra amikor a Schäuble volt Baden-Würhtenberg tartomány bel és sportminisztere Ö mondta egy riportban nyilvánosan , hogy igen is nekünk Németeknek is doppingolnunk kell , mert megkell mutattni a világnak , hogy mi is tudunk . Még fent van a neten meglehet nézni ! Ja az igaz mi a jok vagyunk ugy mint évekig az összes amerikai sportoló is akik ugyszintén dopingoltak . Mára már a bringások között már egy sincsen , ja az összes "keleti" kilett marva igy már minden mehet a régiben . Nehogy nekem valaki elmesélje , hogy azt a távott olyan teljesitménnyel "normális" ember megtdja tenni . Nehogy már . Amugy a Norvégok "gyógyszere" is tiltott ! A gond nekem ott van , hogy utálom , ha az embereket hülyének nézzik érted ! Sajnos az én fiam olyan hülye , hogy mint katona tiszt részt vesz egy hazug háborúba Afganisztánban ahol mint mondta az akkori "védelmi miniszter" Németországot a hindikusnál kell megvédeni és mi csak leányiskolákat épitünk meg kutakat furunk a helyi lakosságnak ! Ez eddig csak 12 milliárd€ adófizetö pénzébe került ! Jó nekünk "csak majd" 50 pléhkoporsó" jött haza , szerencsére gyerekem nincsen köztük ! Nekem semmi szükségem itt Europában egy újabb háborúra , mondom aki akar menjen személyes oda , ne felettünk csesszék egymást ! Ha aztmondod a "vesztesek" miért is lettek volna meghivva akkor Merkel miért is volt ott és Putyin nem ?? Igaz Putyin a patás ördög ma , ezt irja elö a nagy új Isten ! már évek óta .
 
Ha az orosz nemtud mást eladni akkor sokkal könnyebb öt azzal szankcionálni nem ?? Valami itt nem stimmel szerintem .
Azért ezzel nagyon kell vigyazni!
Meg kell tzalálni az arányt hogy meg ne érezze magát a sarokba szoritva, nert akkor nem marad más mint a fegyveres konfliktus a számára.
Ezt pedig senki nem szeretne!
 
Azért ezzel nagyon kell vigyazni!
Meg kell tzalálni az arányt hogy meg ne érezze magát a sarokba szoritva, nert akkor nem marad más mint a fegyveres konfliktus a számára.
Ezt pedig senki nem szeretne!
Eddy ,
tudod csak az a baj , hogy némely itteni értsd Német politikus már legszivesebben maga huzzná fel az "új Német zászlót" a Kremtornyára ! szinte fröcskölnek már , amit apjuk , nagyapjuk nemtudott megtenni gondolják majd most sikerül nekik ! Nekem tudod már "tök ász" , én már kenyerem javát megettem ! Csak azt sok fiatalt sajnálom akik most is majd egy hazug háborúba belelesznek hajtva !Na nem a politikusok , azok öregem ugy mint Joscka Fischer a "jól megtett" jugó háború után alfelét biztonságba vitte Amerikába ! Na de ezeket ismerjük ök mindig is ilyenek voltak . Itt be is fejezem ezen elmélkedésemet én nemszeretnék mást csak azt , hogy béke maradjon Europában .
 
Flamingo ,
mondjuk azt mely "nyilvánosan használtak az IS vagy ISIS -nek nevezett szervezetek akik az olajat árulták , hiszen ez mindenhol és mindenki által ismert volt .
Mèg egyszer, az ISIS egy terrorszervezet, nem egy ország. Ilyen alapon az IRA miatt az ír bankokat vagy az OSA miatt a francia bankokat, az ETA miatt meg a spanyol bankokat kellett volna szankcionálni.
Na akkor mond már meg nekem , hogy melyik is volt az igazi "noviscsok" a teában ?Vagy az állitolagos ivóflakonban abban az omminozus hotelban ? Vagy az alsónadrágra kent ? Állitolag pillanatokon belül halálos ez a méreg .
A teában polónium volt (es azt az újsagíró kiiktatására használták). Az a "pillanatokon belül hat" nagyon relatív. Bár nem vagyok vegyész (sem), denyilván függ a töménysegtől, a környezetttől és az érintkező felület nagyságától, típusától, az áldozat egészségi állapotától.
Nem véletlen, hogy Szkripal lánya (aki nyilvan jóval fiatalabb) életben maradt, mig az apja sajnos nem.
Egyébkent feltételeze, hogy az ezredes "életbiztosítását" (valamilyen - az otoszokranezve terhelő bizonyítékot) megtalálták és megsemmisítették ezert likvidálhatták gond nélkül.
Ha az orosz nemtud mást eladni akkor sokkal könnyebb öt azzal szankcionálni nem ??
Szerintem meg nem.
Egyrészt a hirtelen kiesést a nyugat sem tudná azonnal pótolni, másrészt akkor már tenyleg nem lenne veszteni valója az oroszoknak.
Valami itt nem stimmel szerintem . Az meg kérlek kamu hogy csak az orosz csinálja "államilag" a dopingot ! Te valószinüleg nem , de én még emlékszem arra amikor a Schäuble volt Baden-Würhtenberg tartomány bel és sportminisztere Ö mondta egy riportban nyilvánosan , hogy igen is nekünk Németeknek is doppingolnunk kell , mert megkell mutattni a világnak , hogy mi is tudunk . Még fent van a neten meglehet nézni ! Ja az igaz mi a jok vagyunk ugy mint évekig az összes amerikai sportoló is akik ugyszintén dopingoltak .
Nézd a dopping az, amit észrevesznek.
Nyilván mindenhol van valami a hattérben, de amikor ezt az allam vezerli, az markiveri a biztosítékot (és joggal). És egyelőre csak az orosz doppingellenórző gepezet bukottmeg (állami szinten).
Mára már a bringások között már egy sincsen , ja az összes "keleti" kilett marva igy már minden mehet a régiben . Nehogy nekem valaki elmesélje , hogy azt a távott olyan teljesitménnyel "normális" ember megtdja tenni . Nehogy már . Amugy a Norvégok "gyógyszere" is tiltott ! A gond nekem ott van , hogy utálom , ha az embereket hülyének nézzik érted ! Sajnos az én fiam olyan hülye , hogy mint katona tiszt részt vesz egy hazug háborúba Afganisztánban ahol mint mondta az akkori "védelmi miniszter" Németországot a hindikusnál kell megvédeni és mi csak leányiskolákat épitünk meg kutakat furunk a helyi lakosságnak ! Ez eddig csak 12 milliárd€ adófizetö pénzébe került ! Jó nekünk "csak majd" 50 pléhkoporsó" jött haza , szerencsére gyerekem nincsen köztük ! Nekem semmi szükségem itt Europában egy újabb háborúra , mondom aki akar menjen személyes oda , ne felettünk csesszék egymást !
A gond az, hogy egy katonai szervezet (NATO) tagjai vagyunk es ha egy megy, a többi is. Ráadásul ENSZ felhatalmazással.
Ha aztmondod a "vesztesek" miért is lettek volna meghivva akkor Merkel miért is volt ott és Putyin nem ?? Igaz Putyin a patás ördög ma , ezt irja elö a nagy új Isten ! már évek óta .
Erre nem tudom a valaszt, csupan feltételezem, hogy mivel a nemetek nyíltan, többször is "mea culpa"-ztak, meghívasra kerültek. Putyin pedig a Krim miatt meg sok mindenből ki fog maradni.
 
Flamingo ,
Ahogyan te nemtudsz engem meggyözni én semtudlak téged , de abba sajnos igazad van , hogy NATO tagok vagyunk és szót kell fogadnunk úrunk-parancsolonknak , hasonlóan mint 1968-ban . Kár , hogy megszünt az a világ amikor a "vezérek" személyesen vezették seregeiket !
Akkor mond , hány buliból kellene az új "nagy úrnak" kimaradnia ??
Ps. vettem a fáradságot és utánna néztem az itteni újságokban , állitolag a SWIFFT privát intézmény és hiába is volt ismert a tény hogy a rakkai bank végzi a pénz mozgásokat , de állitolag mivel ö magán cég lehetettlen UN mandát nélkül szankcionálni . Gondolom ehhez kommentár nem köll .
 
Utoljára módosítva:
A gond az, hogy egy katonai szervezet (NATO) tagjai vagyunk es ha egy megy, a többi is. Ráadásul ENSZ felhatalmazással.
azért nem éppen így van ... én már láttam a tagokat nemrégiben egymás ellen is harcolni például a Falkland-szigetekért, vagy egy görög-török háboruhoz se kell sok. De a románok se véletlenül fordítanak dollár milliárdokat fegyverkezésre. Sőt például Erdogan szerintem igencsak hálás Putyinnak a puccskísérlet óta, a kínaiak is előszeretettel hadgyakorlatozgatnak az oroszokkal
 
Utoljára módosítva:
azért nem éppen így van ... én már láttam a tagokat nemrégiben egymás ellen is harcolni például a Falkland-szigetekért, vagy egy görög-török háboruhoz se kell sok. De a románok se véletlenül fordítanak dollár milliárdokat fegyverkezésre. Sőt például Erdogan szerintem igencsak hálás Putyinnak, a kínaiak is előszeretettel hadgyakorlatozgatnak az oroszokkal
Argetnina nem volt soha a NATO tagja. NATO = North Atlantic Treaty Organisation Észak-atlanti szerződés szervezete. Anglia és Argentina nem a nato égisze alatt vivott háborut :)
 
azért nem éppen így van ... én már láttam a tagokat nemrégiben egymás ellen is harcolni például a Falkland-szigetekért, vagy egy görög-török háboruhoz se kell sok.
Egyrészt, ahogy Eddy írta, Argentína nem NATO tag, masreszt én a tagsággal arra céloztam, hogy tetszik vagy sem, az "egy mindenkiért, mindenki egyert" elv alapjan közös az ellenség is.
(Törökország meg anno Ciprus kapcsan ugrott neki a görögöknek, amibe érthető okokból nem akart a többi állam beleszólni es ez máig fennálló konfliktus.)
De a románok se véletlenül fordítanak dollár milliárdokat fegyverkezésre.
Mintha mi is elkezdtük volna...
Sőt például Erdogan szerintem igencsak hálás Putyinnak a puccskísérlet óta, a kínaiak is előszeretettel hadgyakorlatozgatnak az oroszokkal
Erdogan felhúzta az orrát és "elvisszük Bicskéig"-et játszott amerikával. Ezért is vette meg az SZ-400 rakétarendszert.
Hogy ezt hogy fogja NATO vedelmi rendszerébe integralni, nem tudom, de attól tartok, hogy ő ezt az aspektust fel sem fogta.
Kína meg az ellenségem ellensége a szövetségesemet próbal elköverni, de nem biztos, hogy nyer vele.
 
Egyrészt, ahogy Eddy írta, Argentína nem NATO tag, masreszt én a tagsággal arra céloztam, hogy tetszik vagy sem, az "egy mindenkiért, mindenki egyert" elv alapjan közös az ellenség is.
(Törökország meg anno Ciprus kapcsan ugrott neki a görögöknek, amibe érthető okokból nem akart a többi állam beleszólni es ez máig fennálló konfliktus.)

Mintha mi is elkezdtük volna...

Erdogan felhúzta az orrát és "elvisszük Bicskéig"-et játszott amerikával. Ezért is vette meg az SZ-400 rakétarendszert.
Hogy ezt hogy fogja NATO vedelmi rendszerébe integralni, nem tudom, de attól tartok, hogy ő ezt az aspektust fel sem fogta.
Kína meg az ellenségem ellensége a szövetségesemet próbal elköverni, de nem biztos, hogy nyer vele.
Azert abban egyezzunk meg, hogy ez a terulet gyujtopont lehet ujra es ujra.
Meggyozodesem, hogy az eruropai egymassal vetélkedo nagyhatalmak nem véletlenul hozták létre ezt a szerkezetet.
Ukrajna- Oroszorszag, Ukrajna - Magyarorszag, Ukrajna -Balti államok, Oroszország - Balti államok. Kalinyigradi terulet. Romania - Magyarorszag. Szlovakia - magyarorszag, Moldva státusza, Volt szovjet tagkoztarsaságok..

Gyujtopontok nem egy nem ketto!
Barmikor bármelyik robbanhat :(
 
Egyrészt, ahogy Eddy írta, Argentína nem NATO tag, masreszt én a tagsággal arra céloztam, hogy tetszik vagy sem, az "egy mindenkiért, mindenki egyert" elv alapjan közös az ellenség is.
(Törökország meg anno Ciprus kapcsan ugrott neki a görögöknek, amibe érthető okokból nem akart a többi állam beleszólni es ez máig fennálló konfliktus.)
valóban Argentína nem tagja a katonai szövetségnek, én is csak arra céloztam, hogy az oroszoknak elég egy kicsit szítani az említett katonai szövetségben izzó parazsat és gyengül, szétbomlik az...elég csak fegyvert adni a katalánok kezébe, ennek már utánanéztem, a spanyolok 1982 -ben lettek tagok :)
Mintha mi is elkezdtük volna...
teljesen mások az arányok, azért Magyarországon egyenlőre nincs rakétakilövő állomás mint a deveselui rakétatámaszpont, vagy olyasmi mint a Feketetenger meletti kogalniceanui légibázis, sőt MQ-9 Reaper típusú amerikai drónok sincsenek
Erdogan felhúzta az orrát és "elvisszük Bicskéig"-et játszott amerikával. Ezért is vette meg az SZ-400 rakétarendszert.
Hogy ezt hogy fogja NATO vedelmi rendszerébe integralni, nem tudom, de attól tartok, hogy ő ezt az aspektust fel sem fogta.
Kína meg az ellenségem ellensége a szövetségesemet próbal elköverni, de nem biztos, hogy nyer vele.
azért mikor kenyértörésre kerül a dolog, érdekes lesz hogyan polarizálódnak az erők európán belül ... például a szerbekkel is számolni kellene, igencsak Putyin barátok azok is.
 
Utoljára módosítva:
valóban Argentína nem tagja a katonai szövetségnek, én is csak arra céloztam, hogy az oroszoknak elég egy kicsit szítani az említett katonai szövetségben izzó parazsat és gyengül, szétbomlik az...elég csak fegyvert adni a katalánok kezébe, ennek már utánanéztem, a spanyolok 1982 -ben lettek tagok :)

teljesen mások az arányok, azért Magyarországon egyenlőre nincs rakétakilövő állomás mint a deveselui rakétatámaszpont, vagy olyasmi mint a Feketetenger meletti kogalniceanui légibázis, sőt MQ-9 Reaper típusú amerikai drónok sincsenek
Biztos vagy te ebben? Taszáron már 20 évvel ez előtt is voltak predátorok.
Pápa meg deklaráltan NATO reptér.
És, bár nem vagyok naprakész, de az ASOC rendszer a mai napig üzemel., ami Avianoval összeköttetesben van...
azért mikor kenyértörésre kerül a dolog, érdekes lesz hogyan polarizálódnak az erők európán belül ... például a szerbekkel is számolni kellene, igencsak Putyin barátok azok is.
Viszont nem NATO tagok.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,654
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére