Hírek Oroszország és a NATO közti háborúvá fajulhat a konfliktus

A NATO vezetője aggodalmának adott hangot, hogy az ukrajnai harcok háborúvá szélesedhetnek Oroszország és a védelmi szövetség között − írta meg a The Independent.


Ha a dolgok rosszul alakulnak, annak szörnyen rossz vége lehet. Ez egy szörnyű háború Ukrajnában. Olyan háború is, amely a NATO és Oroszország közötti háborúvá fajulhat. Mindennap azon dolgozunk, hogy ezt elkerüljük

− mondta Jens Stoltenberg az NRK norvég műsorszolgáltatónak nyilatkozva.


Stoltenberg, Norvégia volt miniszterelnöke az interjúban azt mondta, hogy „kétségtelen, hogy lehetséges egy teljes körű háború”, hozzátéve, hogy fontos elkerülni egy olyan konfliktust, amely több európai országot érint.

A Kreml szerint a NATO is a konfliktus része​


A Kreml többször is azzal vádolta a NATO-szövetségeseket, hogy a konfliktus részesévé váltak azáltal, hogy fegyverekkel látják el Ukrajnát, kiképzik csapatait és katonai hírszerzési információkat adnak az orosz erők elleni támadásokhoz.


Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken videokapcsolaton keresztül több volt szovjet ország védelmi és biztonsági vezetőjéhez intézett beszédében ismét azzal vádolta a Nyugatot, hogy Ukrajnát eszközként használja országa ellen.


A Nyugat hosszú éveken át szégyentelenül kihasználta erőforrásait, népirtásra és terrorra buzdított a Donbaszban, és gyakorlatilag gyarmattá változtatta az országot. Most pedig cinikusan ágyútölteléknek, Oroszország elleni faltörő kosnak használja az ukrán népet azzal, hogy továbbra is fegyverekkel és lőszerrel látja el Ukrajnát, zsoldosokat küld, és öngyilkos pályára állítja az országot

Kovács Ferenc

1670679980487.png




 
Aha de, kik is támogatják anyagilag ezt a szervezetet?
Gyanús.....
A RAND egy onallo nonprofit szervezet.
Eredetileg a Douglas repulogepgyar agytrosztjei dolgoztak itt, aztan 1945 utan fuggetlenedtek.
Eloszor az amerikai légiero szamara keszitettek strategiai elemzéseket.
Mára tobb mint 1500 ugyfeluk van a kulonfele kormanyzati szervektol kezdve a maganszferaig.
 
1675024232910.png
 
Most olvastam Robert C Castel egy ironikus irasat. Csak egy rovidke részlet, amit nagyon erzek a mindennapjainkban:

Cime: a pacifisták világháboruja
"
Ezzel szemben a legtöbb pacifista sohasem tapasztalta meg, hogy milyen a háború. Miért is tapasztalta volna? Egész élete a háború elutasításáról szól. Béketüntetésekről a rakétabázisok előtt, kenderfüstbe merülő beszélgetésekről egy erőszakmentes, jobb világról, a történelem végéről stb.



Azután, amikor jön a felismerés, hogy van valami odakint, ami meg a háborúnál is gonoszabb, akkor pacifistánk eldobja Clark Kent vastag feketekeretes szemüvegét, kigombolja a zakóját, és Sárkányölő Szent Györgyként lép ki a telefonfülkéből.


Saul király óta az emberiség évezredeken át csak olyan vezetőket engedett közel az államgyeplőhöz, akik tudták és félték a háborút. Manapság a miniszoknyás hadügyminiszterek korát éljük. A miniszterelnökök is csak átutazóban vannak a hivatalukban, útban egy NGO éléről az ENSZ valamelyik ügynökségébe. De legalább az alatt a kis idő alatt, amit a bársonyszékben töltenek, nem kell aggódnunk.


"
A magyar lakájmédia kedvence. A mandinertől kezdve a pesti srácokig szívesen idézett elemző.
 
Utoljára módosítva:
A magyar lakájmédia kedvence. A mandinertől kezdve a pesti srácokig szívesen idézett elemző.
Ha a hitelességét nézem valakinek, akkor sokkal szivesebben olvasok olyantol, aki két orosz repeszt is hord a testében, Merkavaban ulve ismerter meg a haborut, nem egy kényelmes svajci fotelben!

Ha valaki neked nem tetszik valamiért, akkor már az sem szamit mit mon d, mit ir, csak az, hogy hol jelenik meg :(

Szánalmas!
 

Még nem világháború, de már fél tőle a világ

"DÉL-AFRIKA AZONBAN ÚGY LÁTJA, HOGY A RÉSZBEN TÁMADÓFEGYVEREK MASSZÍV SZÁLLÍTÁSÁVAL A NYUGAT MÁR NEM CSAK UKRAJNÁT AKARJA MEGVÉDENI, HANEM OROSZORSZÁGOT PRÓBÁLJA LEGYŐZNI, BELEÉRTVE KORMÁNYÁNAK ÉS RENDSZERÉNEK A MEGVÁLTOZTATÁSÁT.
Ez kulcsfontosságú különbség. Az orosz inváziót gyakorlatilag mindenki elítélte, még azok is, akik szerint jórészt a NATO folyamatos keleti terjeszkedése és az orosz–amerikai tárgyalások washingtoni elutasítása provokálta ki. De a világ országainak és lakóinak nagy többsége sohasem fogadja el, hogy az Egyesült Államoknak vagy bármely más nyugati hatalomnak joga van idegen országok belügyeibe beavatkozni, rendszerüket megbuktatni és helyükbe Nyugat-barát kormányokat ültetni.
Az emberek nem süketek és vakok az ukrán nép szenvedésére, orosz katonacsizmákat sem szeretnének a saját földjükön látni. Ha azonban külső katonai beavatkozással sikerülne az orosz rendszert megdönteni, akkor ez bármelyik másik országgal is megtörténhet a jövőben. Ázsia, Afrika és Latin-Amerika legtöbb népe ezt különösen jól érti, hiszen évszázadokon át megszenvedte a nyugati gyarmatosítást és gazdasági kizsákmányolást"
 
Ha azonban külső katonai beavatkozással sikerülne az orosz rendszert megdönteni,
Ez meg honnan jött?
Ismét egy olyan dezinformáció amely elsőre úgy tűnik hogy ellene van az oroszoknak de, a végső kicsengése az hogy ők nem tehetnek semmiről a gonosz nyugat az már igen....
 
Ez meg honnan jött?
Ismét egy olyan dezinformáció amely elsőre úgy tűnik hogy ellene van az oroszoknak de, a végső kicsengése az hogy ők nem tehetnek semmiről a gonosz nyugat az már igen....
Látod, látod hová vezet az ha kiemelünk egy szövegrészt a környezetéből !
 
Azért legyunk oszinték: Filatov megszolalasa erosen hajaz a zaporozsjei kozakok szultannak irt levelére.
A stilus ugyan az.
Tuti ismeri, ott van a fejében!

Ugyan az a teljesen tiszteletlen, lesajnalo hang, mint mikor nem egy orszag miniszterelnokerol beszel, hanem egy ivocimborat szolit meg vodkazas kozben.
Egy mindennapi ember talan megengedhet ilyet maganak, de egy felelos vezeto el kell gondolkodjopn!%
Ha nem tetszik neki amit Orban mondott, szamtalan egyeb stilisztikai elem állt volna elotte!

Most mar tenyleg az lesz az elfogadott, hogy barki megengedheti maganak "felhivatalosan" hogy igy beszeljen egy miniszterelnokkel?
A napokban tiltotta ki az MLSZ a nagymagyarorszagot ábrázolo molinokat a stadionokbol. Erre válasz lehet hogy egy nepet megprobal megalazni?
"Először is, te ribancarcú, nem a mi földünk a senkiföldje, hanem a tiétek. Több ezer éve élünk itt, és mi nem az Urálról jöttünk le."
". A trianoni szerződés végül is csak büntetés volt a történelmi brutalitásotokért. Harmadszor, a kegyetlenkedéseitek, a folyamatos vágy, hogy a zsarnokok kedvében járjatok minden világháborúban, történelmi páriává avatott titeket"

Ez lenne a megbékélésre valo vagy?
Ezek a mondatok nap mint nap elhangzanak az ukrajnai magyarsag részére. Azt hinni, hogy ez csak válasz valamire naivsag!
 
Ez lenne a megbékélésre valo vagy?
A magyar választ sokkal meggondoltabbnak érzem...:
Nagy János, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára egy videóüzenetben reagált Borisz Filatov dnyiprói polgármesternek arra a kirohanására, amelyet a hétvégén intézett Orbán Viktorhoz a miniszterelnök múlt heti megszólalása után.
( a szalagcím nagyon hangzatosra sikerült azért nem is idézem)
Polgármester Úr, a magyar miniszterelnök nem az ön hazájára gondolt, hanem arról a frontszakaszról beszélt, ahol brutális és kegyetlen harcok dúlnak. Ha megnézik az ott készült képeket és videófelvételeket, valóban inkább Afganisztánra hasonlítanak
– mondta Nagy János
Mint mondta, szerinte ukrán kollégája is tudhatja, hogy „mennyire nehéz és mennyire kockázatos a nagyhatalmak peremvidékén és a nagyhatalmak folyamatos szorítása alatt egyensúlyozni”. „Tény, hogy nekünk, magyaroknak a XX. században sokszor nem sikerült” – tette hozzá.
az is helytelen, hogy „egy ideig a nácikkal együttműködő személyeknek állítanak Ukrajna-szerte szobrokat“, akik „zsidó és lengyel állampolgárok kiirtásában vettek részt“.

A szerénység és a történelem ismerete indokolt lenne
– mondta Nagy János.
mindezek mellett megérti Borisz Filatovot lelkiállapotát. „Szörnyű dolog lehet mindennap úgy indulni a munkába, hogy városának lakóira halálos bombazápor hull” – fogalmazott, azonban hozzátette, hogy szerinte épp a városvezetőnek kellene erkölcsi és politikai példát mutatnia ebben a helyzetben is.
Polgármester úr, kérem, mutasson példát. Köszönöm, szpasziba!
(nos szerintem ez egy korrekt válasz )
 
Azért legyunk oszinték: Filatov megszolalasa erosen hajaz a zaporozsjei kozakok szultannak irt levelére.
A stilus ugyan az.
Tuti ismeri, ott van a fejében!

Ugyan az a teljesen tiszteletlen, lesajnalo hang
Es egy miniszterelnök nevezheti a szomszéd (haborúban álló) országot senki földjének?
Nagy Janos szerecsenmosdatasa is csak egy videóüzenet, nem hivatalos nyilatkozat.
, mint mikor nem egy orszag miniszterelnokerol beszel, hanem egy ivocimborat szolit meg vodkazas kozben.
Egy mindennapi ember talan megengedhet ilyet maganak, de egy felelos vezeto el kell gondolkodjopn!%
Újfent kérdem, ez Orbanra nem vonatkozik?
Ha nem tetszik neki amit Orban mondott, szamtalan egyeb stilisztikai elem állt volna elotte!

Most mar tenyleg az lesz az elfogadott, hogy barki megengedheti maganak "felhivatalosan" hogy igy beszeljen egy miniszterelnokkel?
Esetleg "Boldog karácsonyt!"?
A napokban tiltotta ki az MLSZ a nagymagyarorszagot ábrázolo molinokat a stadionokbol.
És ezzel nem késett vagy 30 évet?
Erre válasz lehet hogy egy nepet megprobal megalazni?
"Először is, te ribancarcú, nem a mi földünk a senkiföldje, hanem a tiétek. Több ezer éve élünk itt, és mi nem az Urálról jöttünk le."
". A trianoni szerződés végül is csak büntetés volt a történelmi brutalitásotokért.
ÉS nem ez a fájó igazság? (Nekem annak tűnik.)
Harmadszor, a kegyetlenkedéseitek, a folyamatos vágy, hogy a zsarnokok kedvében járjatok minden világháborúban, történelmi páriává avatott titeket"
Remélem ez egyelőre csak a vezetősegünkre igaz.
Rokonaim, ismerőseim külföldi útjain szerencsére nem talalkoztak ilyen hozzáállással.
Ez lenne a megbékélésre valo vagy?
És az, hogy a hivatalosan menekült statuszt kérőkkel államilag nem foglalkozik senki?
Bocs ez nem igaz. Aki megkapta, havi 22 ezer Ft-ot kap (nem irtam ezl), hogy abbol tartsa fenn magát.
A hazugsag, hogy rajtunk keresztül aztan semmi, közben meg a pápai C17-esek szinte legihidat jatszanak. (Tudom mar megjelent az ezt legalilalo kormanyrendelet, de a legnagyobb csendben.)
Ezek a mondatok nap mint nap elhangzanak az ukrajnai magyarsag részére.
Teveds! Az ukrajnai magyarok megbecsült tagjai az ukran tarsadalomnak. Eleg, ha arra celzok, hogy a katonai radioforgalmazas tetemes resze magyarul folyik, hogy minél később dekodolhassak az oroszok.
Azt hinni, hogy ez csak válasz valamire naivsag!
 
Akkor legyen ezután ez a stilus:
A zaporozsjei kozákok a török szultánnak!

Te – török sátán, az átkozott ördög testvére és rablótársa, magának Lucifernek titkára! Az ördögbe is, hát milyen lovag vagy te, ha csupasz seggel még egy sünt sem bírsz agyoncsapni? Az ördög kiszarja, a sereged meg felzabálja. Nem vagy te jó arra, hogy keresztény fiak éljenek alattad, a seregedtől nem félünk, földen és vízen megütközünk veled. Te babilóniai szakács, makedóniai kerékbetörő, jeruzsálemi serfőző, alekszandriai kecskebaszó, a Nagy és Kis Egyiptom disznópásztora, örmény disznó, tatár tegez, kamenyecki hóhér, podolszkiji gonosztevő, a világ és alvilág bohóca, magának a viperának unokája, és a faszunk görbülete. Te disznópofa, te kancasegg, te hentes kutyája, te kereszteletlen tökfej, hogy baszom az anyádat. No, imígyen szóltak hozzád a zaporozsjeiek, te takony. Még a keresztények disznajait sem fogod te terelgetni. Most befejezzük, mivel a dátumot nem tudjuk, kalendáriumunk nincs, a Hold az égen
(szójáték, mert hónapot is jelent a „meszjac”), az év az évkönyvben, a nap meg ugyanaz, mint nálatok. Ezért seggbe is csókolhatsz minket.

Aláírók: Iván Szirko ezredatamán és az egész zaporozsjei sereg.
 
Ok, nekem idegen ez a stilus, de legyen igazad!
Legkozelebb azzal kezdem: na figyelj te faszfej! Miert nem kapod be inkabb!

Igy kellene?
Ugy tunik szerinted igen!
Nem tudom, hogy te megmaradnál-e a "kultúrált" stílusnal, ha a hazadat epp ezerrel bombáznak es a szomszedos ország miniszterelnöke, aki a egy evtizede akadalyozza a NATO/EU csatlakozásodat, senki földjenek nevezne az orszagod.
En biztosan nem.
 
Sokjmindenre rávilágitott ez a néhány mondat!
Tobbek kozt a magyar politikai élet hangnemére is magyarázatot adott!

Ugy látszik, ha valakivel maximalisan nem értunk egyet, azt lehet ghyalázni!
Bárminek lehet nevezni!
Meg lehet fenyegetni azzal, hogy három nap...

Érdekes, hogy a kultura csak addig tart, amig Ti meghatarozzátok a határt, de onnantol barmi megengedett!
Na én ebbol nem kérek!

Ha számoptokra ez az elfogadott europai stilus inkabb visszamegyek a sztyeppékre!
 
Sokjmindenre rávilágitott ez a néhány mondat!
Tobbek kozt a magyar politikai élet hangnemére is magyarázatot adott!
Es amilyen az "Aggyonisten!", olyan a "Fogaggyisten!" is...
Csak az fura, hogy itt mindenki szembemegy Orbanekkal az autópályán.
Ugy látszik, ha valakivel maximalisan nem értunk egyet, azt lehet ghyalázni!
Ki a f@szom az a Thomas Melia?Boldog karácsonyt! Tancolj Ágica! Könyörögni fogsz. Menjel haza főzni!..
És akkor meg nem ideztem a hirtvsek gyöngyétől.
Bárminek lehet nevezni!
Meg lehet fenyegetni azzal, hogy három nap...
Itt ugye nem Cseehalmi klasszikus filmjelenetére utalsz?
Mert Szalvjovtól Szimonyjánig az oroszok harsogtak ezt egy éve...

Érdekes, hogy a kultura csak addig tart, amig Ti meghatarozzátok a határt, de onnantol barmi megengedett!
Na én ebbol nem kérek!

Ha számoptokra ez az elfogadott europai stilus inkabb visszamegyek a sztyeppékre!
Etelköz vagy Levédia?
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,572
Tagok
615,325
Legújabb tagunk
Handmade
Oldal tetejére