Oroszország húsz cseh diplomatát toloncol ki megtorlásképpen

Oroszország kiutasít húsz cseh diplomatát megtorlásul, amiért szombaton 18 orosz diplomatát utasítottak ki Csehországból. A nemkívánatos személlyé nyilvánított cseh diplomaták 24 órát kaptak a távozásra.

Előzőleg bekérették az orosz külügyminisztériumba Vitezslav Pivonka cseh nagykövetet, hogy kifejezzék Moszkva határozott tiltakozását az orosz diplomáciai képviselettel szembeni „barátságtalan intézkedés miatt”.

Prágában szombat este jelentették be, hogy 18 orosz diplomatát utasítottak ki Csehországból, akik a cseh hatóságok szerint az orosz titkosszolgálatoknak dolgoztak. A konkrét ok, hogy erős a gyanú, miszerint az orosz titkosszolgálatok képviselőinek közük volt a vrběticei lőszerraktárban 2014-ben történt robbanásokhoz. A szlovák határhoz közeli Vrbětice falu melletti lőszerraktárban hét éve 50 tonnányi lőszer robbant fel, ketten meghaltak.
A cseh hatóságok szerint a robbanás mögött a Szergej Szkripalt megmérgező orosz ügynökök állhatnak: Alexander Petrov és Ruszlan Bosirov. A valódi nevük a gyanú szerint Alexander Miskin és Anatolij Csepiga, és ugyanők mérgezték meg novicsok idegméreggel Szergej Szkripalt és a lányát Londonban.

A cseh hatóságok a vrběticei robbanást eleinte balesetként kezelték, de idővel változott a gyanú, tavaly pedig kiderült, hogy a két orosz ügynök Csehországban volt a robbanás idején: egy Aeroflot-járattal érkeztek öt nappal korábban, és a tragédia napján hagyták el az országot Ausztrián keresztül. A gyanú szerint az oroszok illegális ukrajnai fegyvereladásokat akartak megakadályozni: eszerint egy bolgár fegyverkereskedőn keresztül kerültek volna a kelet-ukrán hadszíntérre a cseh fegyverek. Hatósági források azt is lehetségesnek tartják, hogy a robbanást későbbre tervezték, amikor egy fegyverszállítmány már elhagyta volna Csehországot.

A 18 orosz diplomata kiutasítása Csehországból mögött összehangolt NATO-akció lehet, és a kommentátorok szerint általában is a nyugati hatalmak bekeményítését jelzi az orosz kémtevékenységekkel szemben. Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő példátlannak minősítette, hogy Prága „nem bizonyított és kitalált ürüggyel” ilyen döntést hozott. Moszkva a kiutasítást ellenséges lépésnek és az utóbbi évek oroszellenes cseh akciói folytatásának minősítette.

MTI

1618775613-temp-boofpf-20210418-911-570-90-cr.jpg
 
Amíg a diplomaták mennek ide-oda addig nincs baj.
Csak sajnos eljön majd az is mikor megbetegednek és elhunynak egyes ˝diplomaták˝....
Addig kellene megnyugodni.
 
Ez a gesztus eleg gyakori a diplomacia vilagaban!
A csehorszagbol kiutasitott diplomatak bár diplomatastátsuzban voltak valoszinu az szfb, vagy a társszervezetánek emberei voltak.
A reakcio teljesen természetes, és cseh részrol abszolut várt kehetett.
A dipomacia ugy mukodik, hogy ha kiutasitanak x szamu dipolmatat - akik valojaba fedett statuszban levo hirszerzok - a valasz nagyjabol ugyan ez.

Csehorszag lépése valoszinu nem volt elozmeny nelkuli. Egy határozott figyelmeztetetés, hogy eddig és ne tovabb!
 
Hogy is van az a mondás? Minden diplomata kém, de nem minden kém diplomata? A világ összes diplomatája irogat jelentéseket hazafelé, akár egy focimecsről, akár egy atomerőműről, de nem kell rácsodálkozni, hogy simán rájuk lehet fogni, hogy kémek.
Továbbá, ha lett volna konkrét bizonyíték a két állítólaos orosz robbantó ellen, akkor előálltak volna vele. Igy csak erős a gyanú. Én is gyanítom, hogy több a szója, mint a hús a párizsiban. Ilyen alapon Putyin volt, mert éppen akkor nem látták a Kremlben.
Mintha az egész egy nagy gazdasági összecsapás szinjátéka lenne, amit a németek és az USA vív az Északi áralmlat 2 építése körül.
 
Nem hiszem :)
Ez elég erős lépés volt a csehek részérol ! Meghlepne ha nem lenne alapja!
Azt erdemes tudni, hogy amennyiben diplomatastatuszu illeto vagy illetok kovetnek el buncselekményt egy adott ordszagban, a bunuldozoszerveknek akkor sincs joguk lépéseket tenni.
Ilyenkor szoktak ugy eljarni, ahogyan most a csehek.
Kiustasitjak oket
 
Viszont itt nem a diplomaták a gyanusítottak. Ismétlem gyanusítottak. Kiskoromban sokat néztem a kékfényt, ahol minden adásban elmodnták, jogerős itélet előtt mindenki ártatlan.
 
A nyugati hirek szerint az indok"a diplomatak az orosz hirszerzoszolgallatnak dolgoztak" :)
A vilag minden kovetsege alkalmaz titkosszolgalati embereket, hirszerzoket. Nekik a diplomata státsuz mentesseget ad, max kiutasithatjak oket.
 
Hogy is van az a mondás? Minden diplomata kém, de nem minden kém diplomata? A világ összes diplomatája irogat jelentéseket hazafelé, akár egy focimecsről, akár egy atomerőműről, de nem kell rácsodálkozni, hogy simán rájuk lehet fogni, hogy kémek.
Továbbá, ha lett volna konkrét bizonyíték a két állítólaos orosz robbantó ellen, akkor előálltak volna vele. Igy csak erős a gyanú.
Én ebben nem vagyok olyan biztos (mármint, hogy nincs bizonyíték).
Először is ez nemzetbiztonsági ügy nem tyúkper. Orbánék egy nyamvadt vasútépítést is évtizedekre titkosítottak, szóval nincs azon csodálkoznivaló, hogy nem hoztak nyilvánosságra konkrét bizonyítékokat.
Aztán, ha meg is tennék, Oroszország nem adja ki állampolgárait más országoknak. Akkor meg mi értelme lenne?
Én is gyanítom, hogy több a szója, mint a hús a párizsiban. Ilyen alapon Putyin volt, mert éppen akkor nem látták a Kremlben.
Mintha az egész egy nagy gazdasági összecsapás szinjátéka lenne, amit a németek és az USA vív az Északi áralmlat 2 építése körül.
Nem látom a kapcsolódást a csehek irányába (már az összecsapás és nem a csővezeték tekintetében).
Azt viszont logikusnak tartom, hogy a csehek, akik évtizedek óta az egyik legnagyobb fegyver és robbanóanyag exportőrök, potenciális veszélyforrást jelenthetnek az oroszoknak, ha Ukrana felé forduln(án)ak.
 
Kezdenek tovabbgyürüzni a dolgok :(

"
A V4 soros elnökségét június végéig betöltő Lengyelország már vasárnap este jelezte, hogy támogatja Csehország döntését az orosz diplomaták kiutasításáról. Varsó már múlt csütörtökön nemkívánatos személynek minősítette a varsói orosz nagykövetség három munkatársát, a lépést azzal indokolták, hogy az érintettek megsértették a diplomáciai státusz feltételeit, és Lengyelországnak ártó tevékenységet folytattak.

Aznap Joe Biden amerikai elnök rendeletet írt alá, miszerint kormányzata pénzügyi szankciókat léptet életbe Oroszország ellen, és kiutasít az országból tíz orosz diplomatát, mivel Washington szerint Moszkva kibertámadásokat hajtott végre, és beavatkozott a tavalyi amerikai elnökválasztásba.

Oroszország – reagálva az amerikai szankciókra – pénteken azt tanácsolta az amerikai nagykövetnek, hogy utazzon haza konzultációra, és ezenkívül kiutasított további 10 amerikai diplomatát. Varsó lépésére pedig öt lengyel diplomata kiutasításával válaszoltak."
 
Én ebben nem vagyok olyan biztos (mármint, hogy nincs bizonyíték).
Először is ez nemzetbiztonsági ügy nem tyúkper. Orbánék egy nyamvadt vasútépítést is évtizedekre titkosítottak, szóval nincs azon csodálkoznivaló, hogy nem hoztak nyilvánosságra konkrét bizonyítékokat.
Aztán, ha meg is tennék, Oroszország nem adja ki állampolgárait más országoknak. Akkor meg mi értelme lenne?

Nem látom a kapcsolódást a csehek irányába (már az összecsapás és nem a csővezeték tekintetében).
Azt viszont logikusnak tartom, hogy a csehek, akik évtizedek óta az egyik legnagyobb fegyver és robbanóanyag exportőrök, potenciális veszélyforrást jelenthetnek az oroszoknak, ha Ukrana felé forduln(án)ak.
Pl. a csehek az atomerőműépítésből kizárják a roszatomot a pályázók közül.
 
Kezdenek tovabbgyürüzni a dolgok :(

Aznap Joe Biden amerikai elnök rendeletet írt alá, miszerint kormányzata pénzügyi szankciókat léptet életbe Oroszország ellen, és kiutasít az országból tíz orosz diplomatát, mivel Washington szerint Moszkva kibertámadásokat hajtott végre, és beavatkozott a tavalyi amerikai elnökválasztásba.
Mijamanó!
Csalást a vesztes fél szokott kiáltani. Elfelejtette, hogy ő győzött??? Időskori feledékenység, vagy elszólta magát?
 
Mijamanó!
Csalást a vesztes fél szokott kiáltani. Elfelejtette, hogy ő győzött??? Időskori feledékenység, vagy elszólta magát?
Már nyilt titok, hogy oroszorszag egyre komolyabban veszi a kibertamadasokat mások ellen.
A forumok tele tendenciozus hirekkel, (emberek befolyasolasa) tamadasok amerikai kormanyszervek serverei ellen és lehetne sorolni.
Hozzateszem gyorsan, hogy az NSA sem angolkisasszonyok gyulekezete.
Csak hát ha én csinalok valamit, az jo, ha mas teszi ugyan ezt az egy galád dolog :)
Az a baj, hog a hatalmi jatszamk áldozatai mindig a kis országok :( Lásd Trianon...
 
Szervusztok ,
Megvagyok döbbenve komolyan , de leginkább FLAMINGO és Eddy indokain ! Mindjárt meg is mondom , ha nemtévedek , de valoszinüleg lehetséges akkor az Oroszok cseszegetése már régen elkezdödött , mondjuk Napoleon idejében , majd jött a "festö" és új életterek kivánt a Németeknek teremteni ! Igaz mindketten szépen rá is csesztek , jajj bocsánat majd elfelejtettem ma már politikailag nem korrekt hiszen csak az Ukránok szabaditották fel Amerika és Anglia segitségével Europát a náciktól ! Lásd a normandiai megemlékezés ahová a szemét oroszokat megsem hivtuk !!
Aztán folytatodott nemrégen Clintonnal , tetözve Obamával aki még a sportolokta is bevonta e politikai szankciokba , nagyon szomorú részemröl hiszen majd minden Olimpikon szed valami szert . Jó csak az Orosz "állami" de a többi ?? Öket miért nem szakcionáljuk ? A Norvég biatlonosok több ezer ampulla gyógyszert visznek magukkal a "tüdöbeteg" sportolóiknak .
Itt arról van szó amit Albright asszony nyilvánosan megmondott , hogy az oroszokk nehogymár beképzeljék azt , hogy a szibériai ásványkincsek az övék , erre Amerika igényt tart ! Ez az egyik , a másik ugye , hogy a lökött Schröder kancellár megtervezték Ukrajna és Lengyelország megkerülését a gázvezetékkel ! Ukrajna már akkor is tulsokat "vett le" részeként ami neki járt volna . Amugy a mai vezetés itt Németországba már mint az Ukrajna barátok nyiltan kijelentik , hogy azért kell megtorpedozni az NS2 vezetéket mert különben a fenti két ország milliós veszteség éri mert elesnek az áteresztési jutaléktól .
A noviscsokot legyen az az angol vagy a Navalni féle és mint hitettlen Tamás kétlem ! Túlsok a "bizonyiték" hasonlóan mit a "szent Julia" gyógyulása a Majdánon !
Hol vannak már kérem tisztelettel a bizonyitékok , hogy az oroszok az amerikai választásokat manipulálták ?? AZ az állitolagos "Cambridge" szervezet fura módon angol titkosszolgálat fiokja , hasonlóan mint a "White Helmets" . Érdekes az NSA Angela Merkel és a parlament lehallgatása 2 percig tartó botrányba fulladt és ma már senki sem emliti , csak a kinai és az orosz a tettes .
Ugye azt gondolom tudjátok , ha az oroszok , tetszik e vagy sem nemfoglalták volna el a Krimet akkor az ma amerikai támaszpont lenne és az oroszok soha nemtudnának se a Fekete- se a Földközi-tengere kijutni .
Magamrészéröl azt mondom , ha nemkell az orosz semmiféle képpen akkor könyörgöm szankciozzunk már , de igaziból ! Tessék mint az olajat mint a gázt tölük lezárni ! Megtagadni annak vásárlását !Egyszerü a dolog ! Utószóként még valamit , ugye a nemzetközi pénzintézettöl akarják öket elzárni , jó , rendben van . De már ugy egy kérdést már engedjetek meg , miért nem lett az IS a SWIFF-töl elzárva ? Talán még ma is fent áll annak a pénzügyi vonala !
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,782
Tagok
615,333
Legújabb tagunk
canoon
Oldal tetejére