Hírek Oroszország súlyos fenyegetést tett közzé: NATO tagállamokra mérhetnek csapást, Nagy-Britanniára is!

Moszkva figyelmeztetett, hogy támadás érheti a brit diplomatákat, akik visszatérnek Kijevbe a sikertelen orosz ostrom után. A Kreml arra is felhívta a figyelmet, hogy csapást mérhet a NATO-országokra, mint Nagy-Britannia, amely Ukrajnát támogatja. Oroszország komoly aggodalmát fejezte ki, hogy a Nyugat felfegyverzi az ukrán erőket Putyinnal szemben. A Kreml védelmi minisztériuma azután tette ezt a megjegyzést, amikor James Heappey, védelmi miniszter támogatásáról biztosította az ukránokat, az Oroszország elleni légicsapások miatt.

A Kreml arra figyelmeztetett, hogy az Egyesült Királyság katonai támaszpontjait veheti célba az Ukrajnának nyújtott brit támogatás miatt, ugyanakkor hozzátette, hogy a védelmi miniszter Oroszország bombázásáról szóló „provokatív” beszéde után Kijevbe visszatérő brit diplomatákat is érhet támadás.


Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, hogy légicsapások érhetik az Ukrajnának fegyvert szállító NATO-államokat. Figyelmeztetett: „Jól értjük-e, hogy a katonai szállítások logisztikájának megzavarása érdekében Oroszország katonai célpontokra csaphat le azon NATO-országok területén, amelyek fegyvert szállítanak a kijevi rezsimnek? Végül is ez közvetlenül vérontáshoz vezet nem csak Ukrajna területén. Ha jól értem, Nagy-Britannia ezen országok közé tartozik?”


Szavai azután hangzottak el, hogy a brit fegyveres erők minisztere, James Heappey kijelentette, hogy az Egyesült Királyság támogatja az ukrán légicsapásokat az orosz infrastruktúrák ellen. Hozzátette, hogy „teljesen legitim” lenne, ha brit fegyvereket alkalmaznának ilyen támadásokban, bár jelenleg erre még nem gondolnak. Heappey azt is közölte, hogy Nagy-Britannia újrakezdi az ukrán csapatok kiképzését Ukrajnán belül, ha a konfliktus „befagy” a keleti donyecki és luhanszki régiókban.

A feszültség jelentős kiéleződése miatt Moszkva arra is figyelmeztetett, hogy megtorlásként kész visszavágni a kijevi „döntéshozó központokra”, még akkor is, ha brit és más nyugati diplomaták is jelen vannak ott. Eközben Tobias Ellwood, a védelmi bizottság elnöke azt mondta, Heappey kijelentései „okokat adhatnak arra, hogy megtorló támadások induljanak például Lengyelország ellen”. Arra is figyelmeztetett, hogy Oroszország nyugati célpontokat találhat el Ukrajnán kívül, és azt mondta a The Timesnak, hogy a Nyugat „egyre inkább beavatkozik ebbe a háborúba”.

Ez azután történt, hogy Boris Johnson a múlt héten bejelentette, hogy Nagy-Britannia újranyitja kijevi nagykövetségét két hónappal azután, hogy a háború kitörésekor a személyzetet evakuálták. A nagykövetség ezen a héten nyit ki a „biztonsági helyzettől függően”. Melinda Simmons, az Egyesült Királyság ukrajnai nagykövete várhatóan az egyik első diplomata lesz, aki visszatér.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter hétfőn kijevi látogatásán bejelentette, hogy „heteken belül” amerikai diplomaták is visszatérnek a fővárosba.


Heappey az orosz utánpótlási vonalak elleni ukrán támadások támogatására reagálva a Kreml szóvivője azt mondta: „Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a kijevi rezsim londoni akciói hatására azonnal arányos válaszlépésekhez vezethet.


„Ahogyan figyelmeztettük, az orosz fegyveres erők éjjel-nappal készen állnak arra, hogy nagy pontosságú, nagy hatótávolságú fegyverekkel megtorló csapásokat indítsanak a kijevi döntéshozó központok ellen. A nyugati országok tanácsadóinak jelenléte az ukrán döntéshozó központokban nem feltétlenül jelent problémát Oroszország számára a megtorló akció megindításáról szóló döntések meghozatalában.”


Heappey még azt mondta, a nemzetközösség által nyújtott fegyverek képesek olyen célpontok elleni akcióra, mint például a brjanszki olajraktár, amely hozzájárulhat ahhoz, hogy megállítsák a vérengzést Ukrajnában. Kitartott amellett is, hogy Ukrajna továbbra is megnyerheti a háborút, ha a Nyugat továbbra is biztosítja a szükséges felszerelést.


Eközben 40 NATO- és EU-védelmi miniszter találkozott tegnap Németországban, hogy megállapodjanak abban, hogy nehezebb fegyverrendszereket küldjenek Ukrajnába. Hetekig tartó tépelődés után Németország bejelentette, hogy 50 Gepard légvédelmi rendszert fog szállítani. Ezt követte az Egyesült Államok és Európa kemény kritikája, miszerint túlságosan habozott nehézfegyvereket szállítani, mivel attól tartott, hogy kiszélesíti a konfliktust.

A kritika azért is hangzott el, mert az amerikaiak szerint az elvesztegetett idő újabb áldozatokhoz, anyagi és társadalmi károkhoz vezethet. Eddig több állam ódzkodott és különbséget tett védekező és támadó fegyverek között. Ez pedig ürügyként szolgált egyes államok segítségnyújtásának elmaradására. Ez az idő pedig már elmúlt.

1651059439458.png
 
A feszültség jelentős kiéleződése miatt Moszkva arra is figyelmeztetett, hogy megtorlásként kész visszavágni a kijevi „döntéshozó központokra”, még akkor is, ha brit és más nyugati diplomaták is jelen vannak ott.
brrr.A nemzetközi helyzet egyre fokozódik.
Bacsó majd 40 év múlva erről is csinál egy történelmet kinevető filmet

Mint amit most tesznek a világ okosai
Nincs ennél jobban kinevetően szembesítő film


Mint amit most tesznek a világ okosai
Nincs ennél jobban kinevetően szembesítő film
De az ilyet csak utólag lehet
De azt meg kell élni.
 
Utoljára módosítva:
brrr.A nemzetközi helyzet egyre fokozódik.
Bacsó majd 40 év múlva erről is csinál egy történelmet kinevető filmet
Az nem zavar, hogy már vagy 15 éve nincs közöttünk?
Mint amit most tesznek a világ okosai
Nincs ennél jobban kinevetően szembesítő film


Mint amit most tesznek a világ okosai
Mit tesznek a világ okosai?
Nincs ennél jobban kinevetően szembesítő film
De az ilyet csak utólag lehet
De azt meg kell élni.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,657
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére