Országok, ahol az állatvédelem nem csupán papíron létezik

Az állatvédelmi törvények sokat elmondanak az adott országról. Magyarországon is folyamatosan szigorítanak a jogszabályokon, hogy a háziállatok méltóságteljesebb és biztonságosabb életet élhessenek. Vannak olyan országok, ahol már-már meglepően komoly büntetésekkel és rendeletekkel próbálják megfékezni az állatkínzást és az elhanyagolást. A Bored Panda által összegyűjtöttek közül válogattunk.

Új-Zéland
Az állatvédelem egyik zászlóshajójának számító országban nagyon komolyan veszik az állatok jogait. Elismerték, hogy nekik is vannak alapvető érzelmi, testi szükségleteik, amelyeket minden állattartónak kötelessége figyelembe venni. Az elhanyagolásuk épp annyira büntetendő, mint a velük szembeni kegyetlen bánásmód. Sőt nem csupán a háziállatokra fordítanak komoly hangsúlyt, vannak bizonyos rendelkezések, amelyek a vadon élő állatok – mint például a tengeri emlősök – védelmét célozzák meg.

Virginia
A kutyákra egyfajta családtagként tekintenek ebben az amerikai államban, így nem meglepő, ha egy kutyatolvaj akár 10 év börtönbüntetésre is számíthat.

20190520bilincs-borton-vadlott-orszagok-ahol.jpg

Virginiában akár 10 évet is kaphatnak a kutyatolvajokForrás: Shutterstock
Nem háziállatoknak való vidék: Magyarország
A magyarországi otthonokban 2014-es adatok szerint nagyjából 1,8 millió kutya és 2,2 millió macska él – ez borzasztóan magas szám, amivel európai viszonylatban állattartás vonatkozásban Magyarország a negyedik helyen áll. A rengeteg háziállat azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy a magyarok többsége felelős állattartó lenne. Bár az arányok az elmúlt évtizedekben érezhetően javultak, még ma is sokkal többen gondolnak kutyájukra egy tulajdontárgyként, mint társállatként. Olvasd tovább!

Lengyelország
A kutyák és macskák kereskedelmi tenyésztése tilos, de nem ez az egyetlen, amivel a lengyelek próbálják csökkenteni az utcán kóborló állatok számát. Bejelentési kötelezettsége van a menhelyek, tűzoltóság vagy rendőrség felé ugyanis mindenkinek, aki kóbor kutyát vagy macskát lát.

20190520kobor-kutya-cica-macska-allat.jpg

Ha a lengyelek kóbor állatot látnak, azt kötelesek bejelenteniForrás: Shutterstock
Alaszka

A legtöbb amerikai államban, amikor egy házaspár a válás mellett dönt, a közös háziállatokról épp úgy egyeznek meg, mint az ingóságaikról. 2017-ben Alaszka lett az első állam, amely ebben a tekintetben megváltoztatta a válási törvényeket: a gyermekelhelyezéshez hasonlóan dönt ugyanis arról, hogy melyik félnél lenne jobb helyen a házi kedvenc.

Olaszország
Olaszország nagyon állatbarát országnak tartja magát, ám Torino e tekintetben az összes városa közül kiemelkedik. Az a lakos, aki nem viszi el sétálni négylábú kedvencét minimum naponta háromszor, akár 500 eurós pénzbírságra is számíthat. Sőt a kutyák szőrét festeni is tilos.

20190520kutya-setaltatas-orszagok-ahol-az.jpg

Torinóban naponta minimum háromszor kell sétáltatni a kutyákatForrás: Shutterstock
Hollandia
Hollandia arra törekszik, hogy az első olyan ország legyen, ahol nincsenek kóbor állatok. Minden házi kedvencet regisztrálni kell a helyi önkormányzatnál, valamint a kutyák után adót kell fizetni. Az ország célja ezzel nem egy plusz bevételi forrás kiaknázása, hanem a még felelősebb állattartás.


Dózsa-Vépy Renáta
 
Hiába szigorítják nálunk a jogszabályokat, ha nem alkalmazzák.
Igaz, egy olyan országban, ahol a nőket is másodrendű állampolgárnak tekintik az ország "nagyjai" (szülj és főzz, ez a dolgod !) mit is várhat az ember ?
 
Bár az is igaz, hogy a magyarországi adótámogatások kedvezményezettjeinek első négy helyén állatvédő alapítványok vannak, szerintem errefelé talán az emberhez méltó élet feltételeit kellene annak a közel két millió embernek is megteremteni, akik egyre mélyebbre süllyednek a szegénységben....
 
Bár az is igaz, hogy a magyarországi adótámogatások kedvezményezettjeinek első négy helyén állatvédő alapítványok vannak, szerintem errefelé talán az emberhez méltó élet feltételeit kellene annak a közel két millió embernek is megteremteni, akik egyre mélyebbre süllyednek a szegénységben....
A kettő nem zárja ki egymást, sőt, az egyik feltétele a másiknak.

Az állatokkal szembeni kötelezettség, gondoskodás megtanulása, alapja a környezetünkben élőkkel szembeni kötelezettségeknek is, s ez lehet akár gondoskodás is. Az a gyerek, aki kicsi korában megtanulja ezt a viselkedést, megfelelő hozzáállást, lényegesen "részvétteltelibb", felelősebb életet él, mint, aki nem.

https://twitter.com/i/status/1102208974210785282

A tapasztalatom az, hogy, aki jól bánik a környezetében élőkkel, annak az embernek mindegy emberről vagy állatról van szó, egyformán felelősnek érzi magát.

S hogy vannak rossz állattartók Mo.-on (is)? Bizony, vannak.
 
Rendkívül nemeslelkű gesztus a túltenyésztett cunciállatok védelme és jogainak biztosítása, a haszonállatok jókedvűvé tétele feldolgozásuk elött, a vegánok csudálatos állatfetisizmusa és a többi. Kár, hogy közben ugyanott, ugyanakkor, ugyanazok folyamatosan irtják-pusztítják az élő környezetet, a természetes élőhelyeket, mérgeznek-mocskolnak-szennyeznek ész nélkül bármit, a Szent Profit és A Fogyasszunk Minél Többet zászlajai alatt.
Engem ez a fajta állatvédelem nem különösebben tud meghatni, mert önző, kifacsart, féloldalas, önámító, hiteltelen, erőlködve ad szemellenzős nyugalmat, hogy na, ők aztán megtesznek mindent, amit csak lehetett... A saját mikrovilágukban talán - ám ezt is jól beleillesztve a Nagy Dorbézolásba, minden más mehet a lecsóba.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,708
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére