Országok, városok, házak - építészet képekkel

krfzs

Állandó Tag
Állandó Tag
Minden országnak, sőt országon belül az egyes tájegységeknek megvan a maguk jellegzetes építészeti stílusa.
Lelkes laikusként keresek-kutatok. Külföldön járva sem a tengerparti napozás vagy sziklamászás vonz, hanem a városok felfedezése, a falak között az emberek életének szemlélése (vagy elképzelése), és természetesen a várak, kastélyok.
(Na és persze a vad tengerpartok, mint pl. az Északi-tenger partvidéke, de ez már egy másik topik témája lehetne.)


Mint írtam, laikus vagyok, viszont középiskolás koromban sokáig terveztem házakat, megrajzolva kívül-belül, évekig gyűjtöttem a lakberendezéssel kapcsolatos magazinokat.
Szerettem volna építész, belsőépítész vagy lakberendező lenni, de egyrészt oly mértékben voltam sötét matematikából és fizikából, hogy reménytelen lett volna felvételizni műszaki egyetemre, másrészt annak idején a lakberendezői pálya még nagyon luxusnak és nem komolynak hatott.


Érdeklődésem a házak iránt viszont azóta is megmaradt.


Ebben a topikban a segítségetekkel szeretném összegyűjteni a különböző országok, népek, vidékek építészeti remekeit, érdekességeit, hagyományait, legyen az régi polgári ház vagy nádtetejű parasztház.
Természetesen fényképekkel, hogy gyönyörködni is tudjunk!
 

krfzs

Állandó Tag
Állandó Tag
Kezdeném azzal a környékkel, ahol jelenleg élek, közelebbről ismerek.
Németország Baden-Württemberg tartománya, Svábország.
Jellegzetessége a "fachwerkes ház" (Fachwerkhaus).
A tipikus sváb kisváros (de nem csak itt) hangulatos, szűk utcácskái végül eltalálnak a főtérre (Marktplatz), ahol kötelező jelleggel egy templom vagy a dóm áll, és persze a városháza (Rathaus).
Goslar elsősorban arról híres, hogy itt található Németországban egy helyen a legtöbb favázas-ház, németül Fachwerkhaus. Mintegy 1800 ilyen technológiával épült ház található a városban.
 

garibaldi

Állandó Tag
Állandó Tag
MAGYAR PARASZTHÁZAK

ÉPÍTŐANYAGOK

A magyar paraszti építkezésben egészen jelen századunkig a fa és a föld volt a meghatározó építőanyag. A falusi lakóházak falazatának történetében fő szerepet játszik e két alapvető anyag arányainak változása. Ez a változás az évszázadok folyamán a faházak rovására megy végbe. A középkor végétől – Közép-Európában általában a 15. századtól – egyre inkább tapasztalható a földfalak terjedése, az Alföldön a 18. században már általánosnak mondható, a hegyvidéki, dombos, erdős tájakon viszont csak a 18. század második felében kezdi felváltani a faépítkezést. A 19. század végén és a 20. század elején a parasztházak legnagyobb hányada földből épült. Az 1890-es népszámlálás során készült első, megbízható épületstatisztika szerint a házak 49,90%-a vályog- vagy vertfalú. Az 1910-es népszámlálás adataiból megrajzolt térképek a vályog- és sárfalazatú lakóépületek hasonló arányát mutatják: 50,5%. Ezek az adatok még a történeti Magyarország egész területére vonatkoznak, tehát magukba foglalják Erdély, a Felvidék és a Drávántúl faházait is, melynek függvényében még figyelemreméltóbbak ezek az adatok. Az ország középső, sík és dombos területein – lényegében tehát a mai országhatárokon belül – viszont a vályogból és sárból készült lakóházak aránya a 90–100% körül mozgott (Bátky Zs. 1921: 36–39, 3–5. tábla; MNA 221. térkép).
A faépítkezés visszaszorulása több okra vezethető vissza. Egyrészt az okszerű erdőgazdálkodás hiányában a 17. század végére – a hasonló európai folyamatokat követve – jelentősen lecsökkent a jó minőségű épületfát nyújtó erdőterületek nagysága. Másrészt ezzel párhuzamosan fokozódott a földesurak allodizációs törekvése, amelynek során az erdőlés jogát egyre inkább kivonták a faluközösségek kezéből. A jobbágyok egyre nehezebben jutottak épületfához. Az épületfaellátással kapcsolatos problémák a 18. század derekára annyira kiéleződtek, hogy végül is központi szabályozást kényszerítettek ki. 1772. december 21-én Mária Terézia uralkodói leiratba foglalta a Liptó megyei liszkafalvi lakosok panaszainak rendezése kapcsán, „… hogy az alattvalók az épület falait, ahol lehet szilárd vagy legalább nyers anyagokból állítsák elő, az uradalom az erdőkből fát csak a tető, ajtók, ablakok és más hasonlók készítéséhez – amennyiben ezek szükségesek – szolgáltasson. Ez a szabályzat ne csak ebben az uradalomban és ebben a megyében lépjen életbe, hanem az ország más részein is, ahol csak a fából való építkezés szokása el van terjedve.” (Bakó F. 1967: 167.) A vármegyék ezt a rendelkezést saját statútumaikban is rögzítik, s igyekeznek azt szigorúan be is tartani, noha az a tény, hogy a következő fél {103.} évszázadban még többször meg kell ismételtetniük a rendelkezést, azt bizonyítja, hogy a tradíciók megváltoztatása nem ment egyik napról a másikra.
Évszázadok során tehát a természetes anyagok voltak a meghatározók népi építészetünkben. Törvényszerűnek mondható, hogy minél közelebb jövünk a 20. század fordulójához, illetve a jelenhez, annál több előkészített, megmunkált, iparilag előállított anyag jelenik meg a falvak népi építészetében. A faragott kő, a vályog, a nyers tégla, illetve az égetett tégla, később a salaktégla, a tetőfedő cserép és pala felhasználási arányainak növekedése a népi építészetben összefüggött specializált iparok, foglalkozások és ipari létesítmények (mész-, téglaégető) elterjedésével. A vízi és szárazföldi közlekedési-szállítási lehetőségek javulásával, a vasútvonalak kiépülésével széles körű építőanyag-kereskedelmi tevékenység vált lehetővé, mely eljuttatott olyan építőanyagokat (kő, pala, faragott fa, zsindely, mész stb.) is az ország szinte minden területére, melynek természetföldrajzi adottságai egyébként nem tették lehetővé az anyag használatát az adott vidék népi építőgyakorlatában (Cseri M. 1986). Mindez azonban a 20. század első feléig nem okozott döntő változást a paraszti építészetben, csupán az anyagok és szerkezetek alkalmazásának arányait módosította. Mi sem jellemzőbb, mint az a statisztikai tény, hogy 1970-ben az összes falusi lakóház 66%-a még vályog- és sárfalú volt Magyarországon (Dám L. 1992: 24).
Ha a 19. század vége és a 20. század eleje időmetszetében áttekintő képet akarunk adni a magyarországi falusi házak építőanyag (falazat anyaga) szerinti körzeteiről, akkor térképünkön a föld és sár alapanyagú építészet összefüggő területeit rajzolhatjuk meg, az Alföld és a Kisalföld sík vidékein, a Dunántúl keleti részén és a középhegységek lábánál elterülő vidékeken. A sárépítészet ekkortájt nyomult fel az Északi-középhegység völgyeibe. Ugyancsak a sík vidékeken, elsősorban a Tiszántúlon volt korlátozott szerepe a nádnak a falazat kialakításában.
A faépítészet ez idő tájt a Dunántúl nyugati és déli peremére, a Dráva mentére, az erdélyi és felvidéki hegyvidékekre szorul vissza. Ekkor faházat már szinte sehol sem építenek az országban. A ből rakott falusi lakóházak jellegzetes területe ebben az időben a Mátra déli lejtője, a Bükk hegység egy része, a Zempléni-hegység középső és északi része, a Dunántúlon pedig a Balaton északi része, a Bakony és a Mecsek-hegység behatárolt körzetei. Erdélyben a Déli-Kárpátok vidékének egyes körzetei emelkednek ki, de nem elhanyagolhatóak olyan kistájak sem, mint pl. Nyugat-Dunántúlon Fertőd környéke, vagy a Nyírségben a Barabás-hegy környéke (Bakó F. 1985).

- részlet -



a szöveg forrása:
[HIDE] http://mek.oszk.hu/02100/02152/html/04/45.html[/HIDE]

a képek forrása:
[HIDE]
mek.oszk.hu/02100/<wbr>02115/html/3-578.html
[/HIDE]

a dal a Zene II.-ről lett "importálva"
 

krfzs

Állandó Tag
Állandó Tag
Gyönyörűek ezek a házak!
Nagyon érdekes a leírás, sokat tanultam belőle!
Ködösen emlékek bukkannak fel, mintha azt olvastam volna egyszer valahol, hogy ezek a vályogházak télen a meleget tartják, nyáron pedig jó hűvösek.

Garibaldi, te nagyon otthon vagy a témában: mennyire védig ezeket az épületeket? Én sajnos az elmúlt 8 évben nem igazán jártam Budapesten kívül máshol az országban, viszont régebben nagyon sok "lepusztult", elhanyagolt, de a régi szépségét még mindig sejtető parasztházat láttam.
Van viszont egy nagyon kedves emlékem is, igaz, kb. 20 évvel ezelőttről származik. Családi kiránduláson véletlenül tévedtünk el egy pici faluba, Észak-Borsodban. Nos, ebben a faluban rengeteg felújított parasztházat láttunk. Szépen fehérre meszelve, gondosan ápolt zöld körülötte, ablakokban muskátli. Olyan volt, mint egy skanzen, pedig a falu nem az volt, a házakat lakták, illetve nyaralónak használták a "városiak" (és a külföldiek). Meg kell kérdeznem anyukámat, hol is volt ez (ő biztos emlékszik a falu nevére), akkor rá tudok keresni az interneten.
 

krfzs

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy kicsit váltok, de természetesen ide-oda ugrálunk a témában.

Vöröstéglás házak

Dániában találkoztam először a vöröstéglás házakkal (Friesenhaus).
Nemcsak Dániában, hanem Németország Dániával szomszédos Schleswig-Holstein tartományában is rengeteg van belőlük, különösen Nordfrieslandban. Szenvedélyemmé vált a vörös téglás házak nézegetése.
Nem hiszem, hogy valaha is lesz nekünk ilyen, de jó eljátszani a gondolattal: egy romantikus házikó az Északi-tenger partján.... Tág mezők, a víz illata, dűnék...

Van, aki számára túlságosan hidegek vagy komorak ezek a házak sötét színükkel. Nekem inkább romantikusak, történelmiek, izgalmasak, és inkább meleget árasztanak vörös színükkel.
Sok házat sajnos befestettek fehérre, de mivel ezek leginkább nagyon régi, nádfedeles parasztházak, nem veszítenek hangulatukból az átfestésükkel.
Így aztán időnként megnézem a neten az eladó házakat.
Ebből gyűjtöttem egy csokorral a fotóalbumba.


Rákerestem a neten a házakra, németül találtam sok anyagot a wikipédián, ezeket lefordítom majd.
Előzményként ennyit abból, amit most megtudtam: ez az építkezés Schleswig-Holstein tartományra jellemző, északon a Dániához tartozó északi Schleswig (másképpen a dél-jüttlandi terület), délen pedig a német rész. (A történelem során ez a tartomány, ill. egy része hol Dániához, hol Németországhoz tartozott.)
Többféle elnevezést is találtam: Friesenhaus, Backsteinhaus, Geesthardenhaus, Uthlandfriesisches Haus.
A fordítás során megfejtem, van-e különbség köztük (a képeken ránézésre nem sok).


A képek egy része saját készítésű (pl. a későbbiekben Tönder, Dánia), a többit az internetről mentettem le az elmúlt két évben, leginkább ingatlaneladással foglalkozó oldalakról.

Garibaldi, ha esetleg találsz magyar nyelvű leírást, megköszönném!

Folyt. köv.
 

garibaldi

Állandó Tag
Állandó Tag
Bocsánat, de egy pillanatra visszatérek a Fachwerkre, mert találtam róla egy jó és részletes leírást:

Német nyelvterületek

A „német nyelvterület” a mai Németország, Ausztria, Svájc faépítészetét fogja össze: ezekben az országokban hasonló megoldások terjedtek el. Általánosságban a Fachwerk országainak is nevezhetnénk őket, mivel – Ausztria kivételével – a favázas építészet a legelterjedtebb.
Már a bronzkorból akadnak régészeti leletek, melyek faépítészet nyomait mutatják, de időszámításunk után Tacitus is említi a germániai építkezési szokásokat. Az írott emlékek szerint a gót ácsok i. sz. 350-ben alapították meg céhüket. Munkájuk nagyszerűségét jellemzi, hogy a korabeli római utazók magasztalták a gótok faépületeinek szépségét. A 6. században Poitiers püspöke, Venantius Fortunatus felsőfokban áradozott a Rajna-völgy fából épített csodáiról.
A német faépítészetben megkülönböztetik a rönkökből vagy gerendákból készült tömör falas, azaz boronafalas építkezést (Blockbauweise), a tisztán favázas épületeket (Fachwerk) és egyfajta keverék-építészetet, melynél a földszint egy része fafalas (Blockstube), a fölötte lévő, favázas emeletet oszlopok tartják, a kettőt pedig általában falazott szerkezet fogja össze. Az ilyen házakat „Umgebindehaus” (kb. körülfogott ház) névvel illetik, ahol az Umgebinde” szó a felső szintet tartó, oszlopokból és koszorúgerendákból álló, teherviselő vázra utal. A három típusból a Fachwerk a legelterjedtebb, azonban régebben gyakori volt a boronafalas építési mód is, melyet már jobbára csak az említett „Umgebindehaus” részeként találhatunk meg.
A boronafalas szerkezet ma már ritkán jelenik meg önállóan, a késő középkorig azonban nagyon gyakori volt ezen a területen. Gerendaházakat és pallóházakat egyaránt építettek. Mára már szinte csak az „Umgebinde”-típusban és az alpesi területeken él tovább.
A német Fachwerk szerkezeti felépítése megfelel az általános részben leírtaknak. A magas talajvíz miatt 30-50 cm-rel a talajszint fölé nyúló kőalapra, ritkán falazott pincére építették a házakat. Igen gyakran alkalmaztak paticsfalas mezőkitöltést, de szép számmal akadnak vályog- és agyagtéglás megoldások is. Mindkét esetben vakolták a kitöltött mezőket, a vakolatot sokszor díszesen festették. Az emeletek alsóbb szinthez képest való kiugrása szintén jellemző, a tetőszerkezet többnyire legalább 45 fokos meredekségű. Többnyire a házak oromfala néz az utca irányába. Ha mégis a hosszfal kerül az utca felé, akkor változatos tetőablak-kialakítások válnak láthatóvá, mely lehet a tetősíkból kiemelkedő, nyeregtetővel fedett, álló ablak, vagy jobban lesimuló ökörszemablak.
Vidéken és városban egyaránt sűrűn előfordulnak olyan épületek, ahol csak az emeletek faszerkezetesek, a földszint kőből, ritkábban téglából készül. Egyes tájakon ez az uralkodó típus, városokban többszintes házaknál és középületeknél (pl. Fuldai városháza (60. KÉP)) ugyanúgy gyakori.
illu-1215.png
60. kép
Az említett, vegyes „Umgebinde”-típus egyes kutatók szerint a földszintes boronafalas ház és a hozzá tartozó, falazott istálló fölé készített emeletráépítésből alakult ki. Korábbi formája ennek az állványos ház (Ständerbau), melynél a boronafal fölé különösebb illesztés nélkül, a földszint körül álló, felső szintet is átfogó oszlopokra támaszkodó emeletet húztak. Az oszlopok közé csapolják az emeletet alkotó vízszintes gerendákat, azaz a felső födémgerendákat, a középső mellvédgerendát és az alsó talpgerendát. A két utóbbit ferde támaszokkal úgy kötik össze, hogy azok (rácsos tartóként) szinte egymást tartják. Ez a megoldás a 19. századig nagyon népszerű volt.
Később alakult ki az „Umgebinde”-ház másik fajtája, ahol a boronafalas alsó rész körül csak a földszint magasságáig érnek az emeletet tartó oszlopok. Az oszlopokat az épület teljes kerületén körbefutó koszorúgerenda fogja össze, és erre a tartószerkezetre épül rá a Fachwerk-szint. Ezt a típust nevezik Rähmbau-nak (keretes, koszorús ház). A fő szerkezeti elemeken kívül gyakran használnak íves feszítőfákat és könyökfákat a szerkezet merevítésére. Az oszlopokat és a ferde farészeket gyakran művészi módon faragják, az íves feszítőfák árkádos benyomást keltenek.
A korai keresztény templomokat fából emelték. A fennmaradt leírások szerint nem pusztán szükségből használták ezt az építőanyagot, hanem szépsége miatt is. A későbbi kőtemplomok számos díszítőeleme a fa elődeik faragásainak kőbe dermedt mása. Ugyanakkor a fából épült szakrális épületek monumentalitásban sem maradnak el kő riválisaiktól: főleg német Sziléziából ismertek nagy belső terű fatemplomok, mint Schweidnitz, Jauer, Glogau, Sagan, Militsch és Freystadt templomai.
Napjainkban sok Fachwerk-templomot találunk Hamburg közelében, a legszebb közülük talán Curslackban áll. Hasonlóan favázas templomokat építettek Hessen, Pomeránia, Brandenburg, Szászország és a Harz környékén: mindegyikük egyszerűségében szép, oszlopokból, rekesztőfákból és átkötésekből álló szerkezet.
Kelet-Poroszországban boronafalas templomokat is láthatunk: a skandináv módra négyszögletesre bárdolt gerendákból nyolcszög alaprajzra emeltek falakat. A sziléziai deszkatemplomok szintén a tömör falas vonalat követik, itt a magas tetőszerkezetet gyakran zsindelyekkel fedték. Csehországban és Szlovákiában építettek hasonló templomokat.
A templomtornyok fantasztikus ácsolt favázai külön kategóriát alkotnak. Nem egy mester országszerte elismert volt a munkái után, hiszen azok mindegyike remekmű volt. A szerkezetet minden korban az adott stílusirányzatnak megfelelően kellett kialakítani, mint például a lübecki templom magasba törő, gótikus tornyát, vagy a müncheni Frauenkirche (61. kép)barokk ívű, rézlemezekkel borított tornyát. Északon kedvelt volt a barokk és gótikus jegyeket egyaránt viselő, körbefutó galériával, hagymakupolával és magas csúccsal kombinált torony: ilyen a hamburgi Szent Katalin templom.
illu-1216.png
61. kép
A 17. században előszeretettel építettek hercegi kastélyokat Fachwerk-technikával, melyek közül a legnagyobbak hamar a kor divatjának áldozatául estek: francia és olasz hatásra átépítették őket. Fából épült kastélyok álltak Weilburg an der Lahn, Gießen és Coburg mellett.
A lakóházak építészetére áttérve elmondható, hogy a Fachwerk-házak területi különbségei leginkább az ácskötésekben nyilvánulnak meg: az ősibb formát őrző vidékeken lapolással, máshol inkább csapolással találkozunk. Átlapolt szerkezettel készült az esslingeni régi városháza és a geislingi ácsudvar (Bauhof) épülete (62. KÉP). Ugyanakkor bizonyos területeken – például Nordfriesland területén – a kétféle kötés párhuzamosan élt, sokszor egy épületen belül más szerepkörben, de egyszerre alkalmazták azokat.
illu-1217.png
62. kép
A német parasztházak egy részénél a faszerkezet inkább csak az épület belsejében látszik, kívülről sok helyen teljesen, az oszlopokat eltakarva befalazták. Különösen a frízek és a szászok kedvelték ezt a megoldást: a kívülről kő- vagy téglaháznak tűnő épületet változatosan kivitelezett faváz tartja. Az észak-német államokon belül volt igen elterjedt a csarnokcsűr (Hallenhaus), mely gigantikus, háromhajós Fachwerk-épület, viszonylag egyszerű, négyzetrácsos homlokzattal, ahol a gerendák közötti mezőket téglával töltötték ki. A szerkezetet oszlopokból és állványrendszerből kialakított alapváz hordozza, a külső falakra csak a meredek tető terhelődik. (63. KÉP)
illu-1218.png
63. kép
A városi házak, akárcsak a falusiak, tájegységenként különbözőek, azonban a házak emeleteinek egyenként való kiugratása minden régi Fachwerk-háznál megszokott. Az alemannok épületeinél az oszlopok egymástól viszonylag távol estek, ezért, hogy a felső szintet kellően megtartsák, a koszorúgerendát megduplázták. Az oszlopokat, talp- és koszorúgerendákat és rekesztőfákat alsó és felső átkötésekkel szilárdították. Elzászban a homlokzat díszesebb: andráskeresztek és rácshálóformák teszik változatossá a látványt, melyek frízszerűen futnak végig a felületen. (Bamberg (64. KÉP))
illu-1219.png
64. kép
Frank területeken hasonló megjelenésűek az épületek, azonban az oszlopok közelebb állnak egymáshoz. Kedvelték az ívesre faragott átkötéseket, gyakran alkalmaztak a küszöbtől a koszorúgerendáig érő ferdetámaszokat. A felső szintek nem olyan erősen kiugróak, mint az alemannoknál vagy az alsó-szászoknál. Egyes épületeken az átkötések olyan sűrűek, hogy az összkép csipkeszerű hatást kelt.
Az alsó-szász faépítészet legszebb példányai Hildesheimben és Braunschweigben találhatóak. Az oszlopok közel állnak egymáshoz, a rekesztőfák közel négyzet alakú mezőket rajzolnak ki. A mezőkön belül a sarokmerevítők és az andráskeresztek használata szokásos. A sarokmerevítőket előszeretettel faragják díszesre, a mellvédeket néha sugarasan ékesítik. Az emeletek kiugratása erőteljesebb, mint a korábban említett területeken. Legtöbbet emlegetett példája a stílusnak a Hildesheimben áll (Knochenhaueramtshaus). Az észak-német faépítészet ennél lényegesen szigorúbb: a sokemeletes, keskenyen felnyúló házak homlokzatát ritkán díszítik faragással. (65. KÉP)
illu-1220.png
65. kép
Az alemannok földjeit több erdőség borította, ezért a takarékosabb Fachwerk-technika helyett boronafalas házakat építettek, melynek istállóként használt földszinti részét vastagon falazták. Szintén gerendaházakat találunk a Fekete-erdő vidékén, Bajorországban és Észak-Svájcban: a fő különbség közöttük tetőszerkezet és tetőhéjalás területén mutatkozik. A Fekete-erdőben és a bajoroknál szívesen építettek galériát, ugyanakkor előbbi területen és Észak-Svájcban a szalmával vagy cseréppel fedett, félkontyos tetőt kedvelték, Bajorországban inkább az erősen túlnyúló, zsindelyezett nyeregtetőt. Az ereszt, a galéria mellvédjét előszeretettel faragták díszesre.
Az alpesi boronafalas építészet külön kategóriát képez a német nyelvterületen belül: a vízszintes fatörzsekből összerótt házikók szerte e vidéken hasonlóan néznek ki, legyenek akár Svájcban, Tirolban, Bajorországban, Kärnten környékén, vagy a Dél-Alpokban. Az ún. „alpesi ház”, másképpen „chalet” (66. KÉP) kezdetben egyszerű rönkkunyhó volt, eredeti megjelenési formájában leginkább a Berni Alpokban láthatjuk, alacsony, zsindelyezett vagy palával borított tetővel. A falakat, ereszeket, konzolokat, gerendavégeket és az erkélyeket díszesen faragták, sokszor festették is. A 19. század végén, 20. század elején valóságos divathullámot indítottak az alpesi házak által ihletett villaépületek: hazánkban is számos példáját láthatjuk, főleg a nyugati országrészben, ahol osztrák, német és svájci mintakönyvek alapján készítettek míves homlokzatokat.
illu-1222.png
66. kép

http://www.hik.hu/tankonyvtar/site/books/b10131/ch04s03s03.html
 

afca

Kitiltott (BANned)
A fából épült házakat jellegzetes fehér ornamentika díszíti. Az egyszerű mintákat mésszel festették, ami egyben konzerválta és védte az épületet. A mértani díszítés körülbelül kétszáz éves. A népviseletet szintén geometriai mintájú hímzés díszíti, fehér alapon sárga és piros minták.


cicmany-39.jpg


superstock_442-5495_b~Cicmany-Slovakia-Posters.jpg
Cicmany.jpg


Szlovák faházak.
 

garibaldi

Állandó Tag
Állandó Tag
Gyönyörűek ezek a házak!
Nagyon érdekes a leírás, sokat tanultam belőle!
Ködösen emlékek bukkannak fel, mintha azt olvastam volna egyszer valahol, hogy ezek a vályogházak télen a meleget tartják, nyáron pedig jó hűvösek.

Garibaldi, te nagyon otthon vagy a témában: mennyire védig ezeket az épületeket? Én sajnos az elmúlt 8 évben nem igazán jártam Budapesten kívül máshol az országban, viszont régebben nagyon sok "lepusztult", elhanyagolt, de a régi szépségét még mindig sejtető parasztházat láttam.
Van viszont egy nagyon kedves emlékem is, igaz, kb. 20 évvel ezelőttről származik. Családi kiránduláson véletlenül tévedtünk el egy pici faluba, Észak-Borsodban. Nos, ebben a faluban rengeteg felújított parasztházat láttunk. Szépen fehérre meszelve, gondosan ápolt zöld körülötte, ablakokban muskátli. Olyan volt, mint egy skanzen, pedig a falu nem az volt, a házakat lakták, illetve nyaralónak használták a "városiak" (és a külföldiek). Meg kell kérdeznem anyukámat, hol is volt ez (ő biztos emlékszik a falu nevére), akkor rá tudok keresni az interneten.

Valóban elég sokat járok vidéken és "szakmai ártalom" miatt jobban is figyelem a házakat. A 60-as, 70-es években a magyar jobb módú falvakban a hagyományos parasztházak, az un. "hosszú házak" helyett sátortetős kockaházakat építettek, ezzel egyidejűleg a meglévő régi házakat is átalakították, a tornácokat beépítették, az ablakokat kicserélték nagyobb, 3 osztatú ablakokra. Az egyéni gazdálkodás a háztájira szűkült, ezért a lakóházakhoz tartozó istállók, csűrök stb. funkciójukat vesztették, karbantartásukra nem fordítottak gondot, lassan lebontásra is kerültek.
Ezáltal az utcakép is megváltozott, egységes faluképről már nem beszélhetünk.
Szegényebb vidéken még ugyan fellelhetők ezek a régi "fésűs" beépítésű utcák, csak itt meg az a baj, hogy ahogy építkezésre, átalakításra nem volt pénzük, ugyanúgy a karbantartásra sem, folyamatosan pusztulnak le a házak. Ezeken a kistelepüléseken a gond az, hogy kevés a munkalehetőség, nehéz a megélhetés. Mivel e házak legtöbbször vályog falazatúak (vályogtégla vagy tömésfal) a víznek (árvíz, talajvíz és a csapadék) könnyen áldozatává válnak. Problémát okoz, hogy a vályogházakat szinte mindig talajnedvesség elleni szigetelés nélkül építették, az alapozásuk is csak döngölt föld, esetleg kőalap. A csapadék (eső, hó) ellen a téglánál védtelenebbek, pedig csak a jó tető és - ereszcsatorna védi meg a falazatot. Ezekben a házakban ma már legtöbbször nem parasztok ill. ivadékaik laknak, a jelenlegi lakóik nem tanulták el, nem ismerik e házak olcsó karbantartási technikáját, az évenkénti tapasztás, meszelés elmaradása a falazat lassú pusztulását okozza. Amire Te is utalsz, eleinte a művészek, majd a városi értelmiség kezdte felvásárolni és felújítani ezeket a házakat, a kiemelten jó helyeken, főleg az ország nyugati részén, a Balaton mellett pedig a külföldiek (németek, hollandok, osztrákok) is vásároltak szép számmal parasztházakat, a többségük nyaralónak. Sajnos azt kell mondanom, hogy ha lát az ember egy szép régi házat, jól karbantartva, körülötte zöld fűvel, az szinte biztos, hogy ilyen nyaraló, a helyi lakosság körében még mindig nem sikk ilyenben lakni. Sőt most már kockaházban sem, aki ad magára, az sajnos emeletes házat épít, aminek aztán semmi értelme a nagy telkeken. Államilag csak a műemléknek nyilvánított, ill. helyi védelem alá helyezett épületeket védik. Pedig nagy kár a többiért is, egyrészt a hagyományaink vesznek velük, másrészt a turizmusnak is jót tennének. Arról nem beszélve, hogy a mai energiaárak mellett az sem közömbös, hogy - amint írod - nagyon jó hőszigetelő képességűek ezek a házak, jól tartják a meleget. Nyáron pedig hűvösek, meszelve jól lélegeznek a falak, nagy tömegük miatt felveszik és leadják a nedvességet, ezért nagyon jó a belső "klímája" ezeknek a házaknak, jó komfortérzetet ad a benne élőknek.

És akkor álljon itt az ellenpélda. Így is lehetne. A képen egy hollókői ház látható. Hollókő Magyarország egyetlen faluja, amely az UNESCO világörökségi listáján szerepel, és így világszerte ismert. Forrás és további hollókői képek: http://kep.tar.hu/fotogrof/50380664#2
 

krfzs

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia Garibaldi!

Először a második írásodra reagálnék. Mikor először jöttem Németországba, az tetszett a legjobban az itteni fachwerkes építkezésben, ahogyan ezt őrzik. A falvak egészen különösek a kétszintes, meredek tetős házaikkal. Nem is tűnnek falvaknak, inkább kisvárosoknak. Mindenképpen hangulatuk van. Hogy idézzelek, "egységes falukép" van, rendezett, jellegzetes, "történelem-szaga" van az utcáknak. A magyar falvakban pontosan ezt hiányolom. Már a régebbi (lila, sárga, stb.) kockaházak sem a régiek, peddig 20-30 évvel ezelőtt pontosan a módosabb falusiak jelenlétét jelezték, ahogy írtad.
Kár, hogy ezek a szép régi, nádfedeles, tornácos, fehér házak ilyen sorsra jutottak. Nemcsak a külföldieket vonzanák jobban, hanem a helybélieknek is szemet gyönyörködtető lenne! Rendezettséget, összefogottságot adna a falu képének.
Hollókőn kb. 15-20 éve jártam utoljára. Nagyon szép.

A német építkezésről szóló anyag remek! Nagyon sokat tanultam, jó lesz úgy jönni-menni majd, hogy értőbb szemmel nézem a falvakat, városokat, vagy a hegyi kis épületeket, tanyákat.
 

krfzs

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia Afca!

Üdv a topikban! Nagyon jó, hogy itt vagy!!!
Gyönyörűek a képeid, köszönöm a leírást.
Egy szlovák határtól 20 km-re lévő kisvárosban nőttem fel. Kirándulós-felfedezős család lévén Magyarország mellett kihasználtuk a szlovák terület közelsége adta lehetőséget, és nem telt el úgy nyár, hogy ne utaztunk volna sokat Szlovákiában, sokszor egy hétre is mentünk. Városokat, várakat, kastélyokat fedeztünk fel. Édesanyám megtervezte az utat, nekünk előre felolvasta az útikönyvet, mit fogunk látni, és persze a helyhez tartozó irodalmi és történelmi vonatkozásokat. (Ja, magyar-történelem szakos tanár volt.)
Csodaszépek ezek a házak! Jó újra látni!!!!
 

afca

Kitiltott (BANned)
D_Podbiel_jpg.jpg


A jellegzetes PODBIEL falu, amely Észak-Szlovákia árvai régiójában fekszik, a ,,Bobrova rala"-val (roľa) kelti fel a figyelmet, ahol az eredeti fa ácsolt házak komplexuma maradt meg, melyeket a 19. században és a 20. század elején építettek.
A gazdasági parasztporták alapját mély fekvésű nyitott közös házak alkotják. Az udvar első részében két, ill. három ház áll egymás után, melyekre a gazdasági épületek kapcsolódnak. A telek felépítését a merőlegesen felépített pajta zárja le. Az zsindellyel fedett nyerges tetős vakolatlan házak kőlábazaton állnak.
 

afca

Kitiltott (BANned)
Lac_Sebechleby_jpg.jpg


Léva (Levice) környékének klasszikus tájképét szőlőhegyi házikókkal és pincékkel szétszórt számos szőlőhegy alkotja, melyeket megnevezés szerint hajloknak neveznek. A legtöbb ilyen épület a SEBECHLEBY község melletti Stará hora térségben található, amely a Selmeci--hegyek déli lejtőinél fekszik
Védettek az egy- és kéthelyiségű oszlopos tonáccal ellátott szőlőhegyi házikók, melyeket tőzegből faragtak és a pincék elé állították őket. Több mint száz 18. és 19. századi szőlőhegyi hazikó található itt. E térség látogatása során az eredeti pincék is megnézhetők, melyek a templomocskával együtt a népi építészeti rezervátum részét képezik.
 

afca

Kitiltott (BANned)
Lac_Zdiar_jpg.jpg


A Belianske Tatry kiindulópontja és turistaközpotja a jellegzetes goral község, ŽDIAR, amely Szlovákia északi részén a Belianske Tatry és a Szepesi-Magura (Spišská Magura) között fekszik.
A népi épületek négy legértékesebb csoportosulását a háromhelyiségű faházak jellemzik, melyek a gazdasági épületekkel együtt zárt átriumos házakat alkotnak. A faházikóknak kék repedései vannak és ablakkereteik és farészeik ornamentekkel vannak díszítve. Néhány újabb épület a hagyományos népi építészet szellemében épült. Példája ennek a Ždiar-i ház stílusos étterme
 

afca

Kitiltott (BANned)
rv_drevenica_GOS_JPG.jpg


rv_drevenica2_jpg.jpg


A Sajó (Slaná) folyó völgyének végén található egy jellegzetes község, Sajóréde (Rejdová), amely a jelentős szlovák néprajzi régiók közé tartozik. Sok sajórédei házban a mai napig fennmaradtak az eredeti berendezés értékes elemei.

A községben több mint húsz ácsolt faház és csűr maradt fenn. A lakóházak többnyire három helyiségből álló fagerendákból ácsolt, agyaggal bekent, kékre festett épületek. Tetőik csúcsos, ormos, zsindelytetők. A belső térben általában nyitott tűzterű, falazott kemence található. A házakhoz kapcsolódnak a gazdasági objektumok – a kamra, az istálló, a fáskamra, hátul, a ház mögött gyakran található pajta és kert. Némely ház födémgerendáján, amely gyakran ornamentumokkal díszített, megtalálhatjuk az építésének idejét és egyéb feliratokat.
 

afca

Kitiltott (BANned)
Gömör csaknem mindegyik községe büszkélkedhet olyan építményekkel, amelyek ennek a régiónak a tradicionális építészetét képviselik, legyenek azok lakás célú vagy gazdasági építmények. A Szlovák-karszt kiváltképpen gazdag eredeti állapotában megőrzött népi építészeti műemlékekben.

Alapvetően ezen a területen három háztípust különböztetünk meg. A vakolt vagy vakolatlan zsindelyes faházat, a szalma-, zsindely- vagy cseréptetős vályogházat és a zsindely- vagy cseréptetős kőházat.
Gömör déli részének építészetére tipikusan jellemzőek a klasszicizmus elemei, különösképpen az erkélyes tornácok, falazott oszlopok vagy oszlopsorok, valamint a homlokfalak geometrikus- és virágdíszítése. Tipikusan jellemző továbbá a gömöri építészetre a homlokzat stukkódíszítése, valamint az eredeti vasból készült részletek, mint a vasalt ajtók, rácsok és ablakkeretek. Ezek a vasból készült részletek elsősorban a gazdasági építményeken találhatók meg.

P1010142-21_jpg.jpg
 

afca

Kitiltott (BANned)
0515_p0764_maxi.jpg


Felső-Tiszavidék tájegység

A Felső-Tiszavidék épületcsoport az ország észak-keleti sarkában, a Szlovákia, Ukrajna és Románia közé ékelt területen élt népesség falusi építészetét örökíti meg. A Tisza és mellékfolyói által szabdalt vidéket a 19. század elején még gyümölcsfákban gazdag erdőségek, sűrű tölgyesek borították.

Az Árpád-korban megtelepült népesség falvainak többsége erdőirtásokon épült a 11-14. században, és a vizek és mocsarak által elzárt területen a középkor óta megmaradt az aprófalvas települések rendszere. Az itt élők évszázadokon át főként állattartással, erdőgazdálkodással, halászattal, gyűjtögetéssel foglalkoztak. A szántóföldi művelés és gabonatermesztés csak a 19. század utolsó harmadában zajló vízszabályozások után vált számottevővé.
 

krfzs

Állandó Tag
Állandó Tag
Kicsit eltévedtem az oldalak között, most nézem csak végig az összes képet és leírást.

Afca!
Te egy kincs vagy! Fantasztikus anyagot hoztál!!! Méééég!!!
Találtam egy térképet, érdemes megnézni, jól látható, merre van ( ill. volt a történelmi Magyarországon) pl. Gömör vármegye vagy Trencsény, Árva, stb., stb. Remek kirándulóhelyek, fel kellene fedezni mindenkinek!
Nagyon béna vagyok a képek direkt beillesztésében, ezért itt van a link, ahonnan vettem, itt nagyobb méretben is tanulmányozható:
http://www.geocities.com/zoliren/arva/arva.htm
 
Oldal tetejére