Hírek OSZTRÁK KOLLEGÁK MESÉLTÉK, HOGY LOPJA EL (?) A MAGYAR KORMÁNY AZ ERASMUS-PÉNZEKET

No, hát mennyire érdekes a magyar pártok, szakértők és megmondóemberek reakciója az Európai Bizottság döntése kapcsán, hogy nem kap Magyarország a továbbiakban az Erasmus+ és a Horizont pénzekből!
Orbán Viktor hozza az elvárt formát, szó szerint sír egy videóinterjúban a magyar diákok jogfosztása felett, bár arról már egy szót sem szól, hogy konkrétan személy szerint ő és a magyar kormány (=vagyis ő) felelős mindezért.
Hiszen alapítványokba lopta ki a magyar állam tulajdonában levő egyetemeket, ahova a Fideszes kádereket ültette be vezetőnek, egyetemi emberek helyett és a gazdálkodásuk felett semmilyen kontroll nincsen.
Mindjárt el is mesélem, konkrétan hogyan lopták el az Erasmus pénzeket.
Várom, hogyha oknyomozó újságírók olvassák ezt, hátha utánajárnak. Nem nagy fáradság lenne! Én tuti beleállnék ebbe most.

A hazai pártok többsége: Momentum (Donáth, Cseh), Jobbik (Brenner), LMP tulajdonképpen beálltak a kormánynarratíva mögé: vagyis, hogy ne az egyetemistákat és az oktatókat büntesse Brüsszel a kormány korrupciója miatt.​


A DK választott más pozíciót és egy fontos törvényjavaslatot nyújtott be, ami szerint „az alapítványi irányítású egyetemek kuratóriumaiban állami vezetők és hivatalban lévő képviselők ne kaphassanak helyet, ezzel pedig elhárul az az összeférhetetlenség, ami miatt most 21 magyar egyetemet zártak ki az Erasmus programból”.​


Na, ez végre nem a kormány narratívája!


Aztán megszólaltak a szakmabeliek is.
A Magyar Rektori Konferencia szerint például "minden egyetemistának joga van részt venni az EU mobilitási programjaiban".

Ugye idehaza a rektorok jó része a kormányt kiszolgáló szervilis csinovnyik, ők is hozták az elvárt formát.

Viszont örömteli az Akadémiai Dolgozók Fórumának nyilatkozata, amely szerint az "Erasmus-botránnyal az egyetemek modellváltása is megbukott" és az "alapítványi rendszert azonnal meg kell szüntetni, és vissza kell állítani a magyarországi egyetemek autonómiájának törvényi garanciáit és szervezeti kereteit".
Ezt a követelést támogatom!

De hadd meséljek el valamit, hogy a hétköznapok embere is megértse, miért tört ki ez az egész balhé konkrétan!


A héten egy tudományos konferencián voltam, ahol olyan osztrák kollegákkal beszélgettem, akik már évtizedek óta dolgoznak együtt magyar egyetemekkel az Erasmus program keretében.
Nagyon szerették ezt a munkát, bár az elmúlt 10 évben nagyon sok minden megváltozott.
Az egyik az, hogy érezhetően átalakult a magyar diákok és tanárok viselkedése és gondolkodása.
Először csak nagyon halkan, aztán már egyáltalán nem merték elmondani, hogy miről mit gondolnak. Különösen, amikor társadalmi kérdésekről volt szó. És persze melyik kérdésnek nincsen társadalmi-politikai vonatkozása!
Egy idő után a közös projektek látható dolgait -pl. mit írnak ki a honlapra, az egyetem oldalára – már rettegve öncenzúrázták.

Így ugyanannak a projektnek a leírása teljesen más lett Magyarországon, mint pl. Ausztriában vagy Olaszországban. Bizonyos szavak, kifejezések semmiképpen nem kerülhettek bele, aztán már bizonyos témák se. Soha nem adtak nyílt választ a miértre, de az osztrákok sejtették.

Ha kiírnák azt, hogy valójában mi a kutatás témája, a magyar kormány teljesen ellehetetlenítené a programot. Ezért inkább igyekeztek ügyeskedni.


S persze a legdurvább az Erasmus pénzek ellopása!
Azt mondta a kollegám, hogy emiatt a magyar egyetemi kollegák rendkívüli módon szégyenkeztek, de az osztrákok sokáig megértőek próbáltak lenni.

Szóval az történt, ha a magyar Erasmus-Partner fizette Erasmus pénzekből egy oktató vagy egy diák utazását vagy szállását, azt soha nem intézhették közvetlen módon, hanem egy utazási irodán keresztül kellett mindent intézniük. Így minden költség háromszor annyiba került!

Például egy repülőjegy 150 ezer ft helyett, 450 ezer forintba, egy 3 napos szállás egy oktatónak 180 ezer ft helyett 540 ezer ft. (Ezek nyilván most csak kitalált összegek!)

Ezeket az ún. „utazási irodákat” a kormány miatt kellett bevonni, hogy így tudják kilopni az Erasmus pénzeket.


Nem tudom, hogy igaz-e. Csak leírom, amit hallottam. Lehet, hogy csak kitalálták? Jó lenne, ha a magyar újságírók ennek utána járnának!

És az a helyzet, hogy ezekről a lopásokról az Európai Bizottság tudomást szerzett és elegük lett! Ahogy elegük lett az Erasmus-programban dolgozó külföldi partnereknek is. Ők követelték már régóta ezt a lépést, ami most megtörtént.

Ami pedig a program csere jellegét illeti, sajnos Magyarországra nem akarnak jönni tanulni a diákok!

Még pedig azért, mert rendkívüli módon leromlott a felsőoktatás színvonala 2010 óta, nem a szakmai, hanem az ideológiai elvek érvényesülnek.


A magyar kormány 2018-ban rendelettel szüntetett meg egy egyetemi szakot, mégpedig a társadalmi nemek kutatását, ami a tudományos kutatás szabadságának teljes lerombolását jelentette.
Aztán egy másik törvénnyel elűzték az országból a hazai tudományos élet nemzetközi szinten is egyik legszínvonalasabb egyetemét a CEU-t. Erról is tud az Európai Bizottság. És ez sem fér bele az egyetemi autónómia elvárásba!
Én azt gondoltam, hogy az Európai Bizottság döntésében mindezek benne vannak!

És a magyar politika ellenzéknek nem Brüsszelt kellene hibáztatnia, hanem nyomatékosan azt kellene követelnie a magyar kormánytól, hogy állítsa vissza a magyar tudomány és kutatás szabadságát!

Ha pedig ők sem képesek másra, mint Brüsszel hibáztatására, akkor amúgy mi szükségünk van rájuk?​


PERINTFALVI RITA


1674020820564.png
 
Az ország szét van szakadva.
Ismét (vagy folyamatosan) kuruc-labanc harc folyik amibe bejön az Unió is (mint osztrák császár) .
Vagyis itt nem fontos az igazság (talán nincs is) csak az hogy ki mondja ha a kormány akkor jó ha az ellenzék akkor rossz és fordítva..
 
Hadd idezzek egy mondatot, ami jellemzi ezt az egeszet:"Nem tudom, hogy igaz-e. Csak leírom, amit hallottam. Lehet, hogy csak kitalálták? Jó lenne, ha a magyar újságírók ennek utána járnának!"

Ennyi ennek a cikknek az igazságtartalma, és Ti elvárjátok hogy erre lelkesen bologassak!

Sajnalom hogy nem tanuljak meg sokan, hogy a koncepcios perek ideje lejárt! Meg ha ezt nagyon szeretnek is sokan visszahozni a mai ellenzékbol.

Aki esetleg nem ért egyet ezzel, arra kérem, hogy egyetlen olyan mondatot emeljen ki ebbol a formedvénybol, ami nem az "én ugy hallottam", "én azt hiszem" kategoriajaban van!

Ja és mi is a vastagbetus focim?

OSZTRÁK KOLLEGÁK MESÉLTÉK, HOGY LOPJA EL (?) A MAGYAR KORMÁNY AZ ERASMUS-PÉNZEKET​


Gratulalok!
 
A tema fel van dobva,

És a magyar politika ellenzéknek nem Brüsszelt kellene hibáztatnia, hanem nyomatékosan azt kellene követelnie a magyar kormánytól, hogy állítsa vissza a magyar tudomány és kutatás szabadságát!

Ha pedig ők sem képesek másra, mint Brüsszel hibáztatására, akkor amúgy mi szükségünk van rájuk?​

 
Maradjunk a szelid, nem hazug beszédnél.
(Pedig mar nem ma irta le Shakespeare megis mintha most hangzana el Antonius gyászbeszéde)


Brutus mondá, hogy Caesar nagyra vágyott:
Ha ez való, úgy súlyos bűne volt,
És Caesar érte súlyosan lakolt meg.
Most Brutus engedvén s a többiek
(S Brutus derék, becsületes férfiú,
S a többi is mind, mind becsűletes),
Jövök beszélni holt Caesar fölött.
Barátom volt ő, hozzám hű s igaz.
De Brutus mondja, hogy nagyokra tört,
S Brutus derék, becsületes férfiú.
Rómába ő sok foglyokat hozott;
Váltságuk a közkincstárt gazdagítá:
Ez nagyravágyását jelenti-e?
Szegény ha jajdult, Caesar sírt vele;
A nagyravágyásnak nem íly szelíd
Anyagból kéne szerkesztetve lenni:
De Brutus mondja, hogy nagyokra tört:
S Brutus becses, derék egy férfiú.
 
Maradjunk a szelid, nem hazug beszédnél.
(Pedig mar nem ma irta le Shakespeare megis mintha most hangzana el Antonius gyászbeszéde)


Brutus mondá, hogy Caesar nagyra vágyott:
Ha ez való, úgy súlyos bűne volt,
És Caesar érte súlyosan lakolt meg.
Most Brutus engedvén s a többiek
(S Brutus derék, becsületes férfiú,
S a többi is mind, mind becsűletes),
Jövök beszélni holt Caesar fölött.
Barátom volt ő, hozzám hű s igaz.
De Brutus mondja, hogy nagyokra tört,
S Brutus derék, becsületes férfiú.
Rómába ő sok foglyokat hozott;
Váltságuk a közkincstárt gazdagítá:
Ez nagyravágyását jelenti-e?
Szegény ha jajdult, Caesar sírt vele;
A nagyravágyásnak nem íly szelíd
Anyagból kéne szerkesztetve lenni:
De Brutus mondja, hogy nagyokra tört:
S Brutus becses, derék egy férfiú.
Ez a Brutus meg Caesar melyik magyar egyetemfenntarto alapitvany kuratoriumi elnökei?
Netan a Romai magyar intézet vezetői?
 
Muszáj magad hulyének tettetni?
A korabbi hozzaszolasaid mast bizonyitottak!
Hisz te írtad:
Maradjunk a szelid, nem hazug beszédnél.
(Pedig mar nem ma irta le Shakespeare megis mintha most hangzana el Antonius gyászbeszéde)
Én megértem, hogy megpróbálsz némi kultúrát becsempészni a topicba (sőt, ezért külön moderatori köszönet, hisz ez a CH egyik alaprendeltetése), de valhogy mégis témaidegennek érzem a hozzászólásod. Ha pedig megsem az, akkor az enyemen sem jellene meglepődni.
De akkor, hogy a témánál maradjak (mert ugy látszik, nem jött át), az orbani rendszert csak igy lehet bármire rákényszeríteni (értem ez alatt a penzcsapok elzárását).
Az, hogy jogos vagy sem, most mas kerdés, de pl. ugyanilyen alapon gátolja az ukran NATO/EU tagsagot a magyar kormány. Szóval en cseppet sem lepődtwm meg a lépésen.
De, ha mar beidéztet Vilit, akkor megvilágítom mi vezetett az előző beírasomhoz:
Brutus mondá, hogy Caesar nagyra vágyott:
Ez mi, ha nem Orban?
Ha ez való, úgy súlyos bűne volt,
És Caesar érte súlyosan lakolt meg.
Na itt ütött be a kétely, hisz ő meg nem nagyon lakolt meg.
Most Brutus engedvén s a többiek
(S Brutus derék, becsületes férfiú,
S a többi is mind, mind becsűletes),
Jövök beszélni holt Caesar fölött.
Isten lássa a lelkem, nem tehetek róla, de nekem ez egy az egyben Rogáb.
Barátom volt ő, hozzám hű s igaz.
De Brutus mondja, hogy nagyokra tört,
S Brutus derék, becsületes férfiú.
Rómába ő sok foglyokat hozott;
Mondom en, Rogán csak a letelepedési kötvenyt nevezte at hibásan.
Váltságuk a közkincstárt gazdagítá:
Ismét a kétely. Hisz hol a lóvé?
Ez nagyravágyását jelenti-e?
Szegény ha jajdult, Caesar sírt vele;
Na itt mar a harmadik érv a kerdőjelek mellett. Bar tudom, senkit nem hagytak az út szélén...
A nagyravágyásnak nem íly szelíd
Anyagból kéne szerkesztetve lenni:
De Brutus mondja, hogy nagyokra tört:
S Brutus becses, derék egy férfiú.
Mindezek utan, remelem , ha te nem is, a többiek megbocsájtják, hogy botor parhuzamot vonva a shakespeari sorok 2000 eves tartalma es a regnáló mai magyar vezetés között kérdéseim keletkeztek, amit leírtam.
Ha gondolod, a fagyi visszanyalt részet is kibonthatom, bár az következmeny.
 
Hisz te írtad:

Én megértem, hogy megpróbálsz némi kultúrát becsempészni a topicba (sőt, ezért külön moderatori köszönet, hisz ez a CH egyik alaprendeltetése), de valhogy mégis témaidegennek érzem a hozzászólásod. Ha pedig megsem az, akkor az enyemen sem jellene meglepődni.
De akkor, hogy a témánál maradjak (mert ugy látszik, nem jött át), az orbani rendszert csak igy lehet bármire rákényszeríteni (értem ez alatt a penzcsapok elzárását).
Az, hogy jogos vagy sem, most mas kerdés, de pl. ugyanilyen alapon gátolja az ukran NATO/EU tagsagot a magyar kormány. Szóval en cseppet sem lepődtwm meg a lépésen.
De, ha mar beidéztet Vilit, akkor megvilágítom mi vezetett az előző beírasomhoz:

Ez mi, ha nem Orban?

Na itt ütött be a kétely, hisz ő meg nem nagyon lakolt meg.

Isten lássa a lelkem, nem tehetek róla, de nekem ez egy az egyben Rogáb.

Mondom en, Rogán csak a letelepedési kötvenyt nevezte at hibásan.

Ismét a kétely. Hisz hol a lóvé?

Na itt mar a harmadik érv a kerdőjelek mellett. Bar tudom, senkit nem hagytak az út szélén...

Mindezek utan, remelem , ha te nem is, a többiek megbocsájtják, hogy botor parhuzamot vonva a shakespeari sorok 2000 eves tartalma es a regnáló mai magyar vezetés között kérdéseim keletkeztek, amit leírtam.
Ha gondolod, a fagyi visszanyalt részet is kibonthatom, bár az következmeny.
Mások vagyunk!
Mások az elképzelésein, értekeléseink, meglatasaink.
De én még is ugy erzem, hogy addig, amig Shakespeare soraival tudunk valaszolni egymasnak, addig nincs minden veszve!
 
Mások vagyunk!
Mások az elképzelésein, értekeléseink, meglatasaink.
De én még is ugy erzem, hogy addig, amig Shakespeare soraival tudunk valaszolni egymasnak, addig nincs minden veszve!
Mondjuk Aranynak vagy Petőfinek jobban örülnek, de bevallom hiaba pörgetem akarnelyik művüket (na jó, azt a keveset, ami veugrik), nem nagyon találok temaba illő idezetet.
Talan a többiek.
 
Ejjj ráérunk arra még... (pato pal ur)
jobbfelol is nekem futyul...(arany: fulemule)

De még sok sok akad ha kell :)
Ilyenek nekem is beugrottak pl. Jajj a hátam, jajj a hátam odavan (Petőfi, Szeget szeggel) vagy Mihaszna, ha megfaragjak, nehezebb eltörni a faragatlan fát (Arany, Toldi), de nem éreztem közvetlen, csak nagyon közvetett utalasnak.
 
Ilyenek nekem is beugrottak pl. Jajj a hatam, jajj a hatam odacan (Petőfi, Szeget szeggel) vagy Mihaszna, ha megfaragjak, nehezebb eltörni a faragatlan fát (Arany, Toldi), de nem éreztem közvetlen, csak nagyon közvetett utalasnak.
HAt ha neked Arany fulemuléje kevés, akkor hasznald Petofi Akasszatok fel a kiralyokat cimu verset analogianak :p
Ha ebbol egy ember nem erzi ki azt a félelmetes ironiát....
....
Hallja kendtek!
Se ide nem, se oda nem
Fütyöl a madárka, hanem
(Jobb felől üt) nekem fütyöl,
(Bal felől üt) s nekem fütyöl:
Elmehetnek.

*

Milyen szép dolog, hogy már ma
Nem történik ilyes lárma,
Össze a szomszéd se zördül,
A rokonság
Csupa jóság,
Magyar ember fél a pörtül...
Nincsen osztály, nincs egyesség
Hogy szépszóval meg ne essék,
A testvérek
Összeférnek,
Felebarát
Mind jó barát:
Semmiségért megpörölni,
Vagy megenni, vagy megölni
Egymást korántsem akarja.
De hol is akadna ügyvéd
Ki a fülemile füttyét
Mai napság felvállalja!?
 
Én néha már nem értem hogyan lehet egy dologról teljesen más és mást mondani.
Azt viszont biztosan tudom hogy a politikusok döntő többsége mocskos, aljas, senkiházi ember. Egyáltalán nem az emberek érdekébe politizálnak . Gondoljunk bele , logikus hogy valakik hazudnak saját érdekükbe. Mert igazság csak egy van. A másik hazudik ha másképp mondja .
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,797
Tagok
615,335
Legújabb tagunk
KevinSon
Oldal tetejére