Ovodásokat térdeltetettek a hideg aszfalton, mert a polgármester úr megérkezett

Csepregen felújították az Alkotmány utcát, ahol a burkolat megújítása mellett a vízelvezetőt is rendbe tették.

Az Alkotmány utcát két másik utcával együtt, 133 millió forintból, kormányzati pénzből hozták helyre. Tegnap pedig át is adták azt, avatóbeszéddel, és persze a kimaradhatatlan szalagvágással.

Tegnap azonban a polgármester Vlasich Krisztián beszédén kívül egy egészen abszurd performansznak lehettek tanúi az idelátogatók. Egy kis kupac szalmán térdelnek az óvodások, tetőtől talpig felöltözve, ahogy a szülők is, az újonnan átadott jéghideg aszfalton. Mindez a Luca-napi műsor keretén belül, de nem az óvoda területén, hanem a Nagy Politikai Eseményen, vagyis a szalagvágó avatáson – adja hírül az esetet a nyugat.hu.

Ezen a fotón is jól látszik, hogy az ovisok milyen rendkívül jó biodíszletek tudnak lenni.

szalag-1-1024x682.jpg

A nyugat.hu kereste a csepregi polgármestert, aki azt mondta, az Alkotmány utca felújítása 30 éve húzódik, így most a város nagyon örült annak, hogy végre elkészült. A gyerekek örömmel jöttek, a szüleik örültek neki, hogy szerepelnek az utca avatóján és a pedagógusok is szívesen foglalkoztak a műsor betanításával.

Bár hideg volt, a polgármester elmondása szerint a forró teával várták az óvodásokat, és az aszfaltra is szalmát tettek, amin végül térdeltek a gyerekek.

Szerintünk pedig ez gyerekek kihasználása politikai célokra, ráadásul az egészségüket is kockáztatva. Gratulálunk az úthoz, polgármester úr, de ha lehet, legközelebb Ön térdeljen!

Jabronka Richárd

csepreg-696x464.jpg
 
na, csak ez hiányzott az egójának...majd most mindent beborít majd a szalma:rohog:,de jó melegen tart
Mi? Hogy a szalma MELEGEN tart? Már a szalmát is megfertőzte Soros, lecserélte a jó, őshonos magyar televényen termő szalmánkat valami génmanipuláltra amitől mindannyian MELEGEK leszünk, és késztetést érzünk felvonulni a többi szivárványkodóval?!
 
cserélj már színt a napszemüvegedbe, mindig mindent egyszinben látsz.
Írói magasröptű fantázia?
Ugyanmár...
Csak sárban dagonyázás-minden fekete vagy fehér?
Fejtsd meg ennek mentén az eredendő mondandóm lényegét.
Ne légy ostoba ! Advocatus Diaboli!
 
Azt hiszem, most sikerült megsértened. Az a minimum hogy nem tartom humorosnak e legutóbbi hozzászólásodat. És úgy érzem, semmivel nem is szolgáltam rá.
 
Mondjak valamit? Nekem már az se tetszik, hogy LOPOTT fával/szalmával kell ezt megcsinálni. Ezzel is arra tanítja ez az IDIÓTA BAROM szokás a gyerekeket (GYEREKEKET!), hogy LOPNI márpedig SZABAD bizonyos esetekben, sőt ILLIK, a LOPÁS az kérem egy megbecsülendő NÉPSZOKÁS! Nálunk magyaroknál ugye HAGYOMÁNY a LOPÁS! Ezt TANÍTANI KELL, belenevelni a kisgyerekekbe!

—Fiacskám, tudod ugye hogy most lucázni KELL, mert ápolnunk kell a népszokást! Ehhez szalma kell, de nem ám akármilyen: LOPOTT szalma! Van nekünk is szalmánk bálaszám, de azt nem használhatod erre. Eredj végig a kertek alatt titokban, légy ügyes észre ne vegyenek, lesd ki, hol lyukas a kerítés, te kicsi vagy be tudsz slisszolni apró lyukon is, és LOPJ szalmát! Vagy fát!
—De apa, a tanító néni azt mondta erkölcsórán hogy lopni BŰN!
—Te csak ne hallgass arra a Soros-bérencre, majd savat öntök az arcába ha ilyen hülyeségre neveli a kölykeimet, kiölve belőle a szittya hun-magyar mélytudatot! Vagy majd jól megerőszakolom álarcban, közben azt mondom hogy Allahu akbar, s erre azt hiszi majd hogy egy migráncs tette! Nem is rossz ötlet, hárommal már megtettem, holnap ő lesz a soros... de ez nem rád tartozik! A lényeg: Haza ne gyere nekem lopott szalma nélkül mert szíjat hasítok a hátadból te büdös kölök ha még lopni se tudsz! Hát mit képzelsz te, hogy hagynád elsorvadni e szép és nemes hagyományt! Lopni igenis kell, és amúgyis mindenki lopik, szokj hozzá ehhez mert ha nem tudsz beilleszkedni a tolvajok nemes és sokra hivatott népnemzeti közösségébe, akkor felnőtt korodra senki és semmi nem lesz belőled, és mehetsz te is migráncsnak Nyugatra, aztán leszel majd mosogató egy hamburgeresnél, vagy londiner, vagy akármi, és nyomoroghatsz hatszor akkora éhbérért mint amit idehaza a tisztességtelenségben megőszült apád keres! Hát milyen élet lesz már az neked hogy úgy kihasználnak a büdös kapitalistákok téged! Tehát nyomás lopni, másképp kivet téged magából e föld amit tolvaj őseink hamva szentel meg!
—De apa, mi van ha észrevesz majd a bácsi amikor lopok?!
—Ne fossál már, ne legyél ilyen húgyvérű! Nesze itt egy kis paprikaspré, ha csak egy szót is szól, fújd le vele! Itt van aztán egy injekciós tű is, végső esetre, ha mégis a közeledbe érne, vedd elő és mondd neki hogy hozzád ne merjen nyúlni mert ebben a tűben AIDS-es vér van!
—Jó-jó, de akkor is felismer, és másnap elkaphat az utcán!
—Nincs akkor se semmi baj, mert majd feljelentjük hogy biztos amiatt fogdos téged mert buzi, és akkor jönnek majd ellene a kopaszok és a Gárda, és laposra verik. Pláne ha nem Fidesz-tag. De ha az, akkor is lehet azt mondani hogy csak amiatt lépett be a Pártba hogy bomlassza, mert titkos Soros-ügynök. Szóval MOZDULJ MÁR, mert nyakon váglak!

Szép új világ...

Valószínűleg én mondtam helytelenül. Nem sunyin, alamuszin másokat meglopva jutnak LUCÁZÁSKOR a gyermekek a szalmához és a fához. Nagyon is kedvesen, szervezetten, hogy úgymond csintalankodva....és nem a tulajdonostól csenik el, hanem egymással versenyezve, hogy ki tudd több szalmát összeszedni valamennyi idő alatt..... és mindig valamilyen nemesebb cél érdekében. Mondjuk mert szalmát ajánlott fel a gazda az állatmenhelynek.... Nem egyszer ott a gazdánál folyik a "verseny" és annyi ajándék szalmát ad a gazda a menhelynek amennyit adott idő alatt összegyűjt a gyereksereg a bálából és elszállít egy adott helyre úgy, hogy nem marad még szétszórva se nyoma ( innen ered a csenés kifejezés ) Általában az elsők jutalma, hogy ők teríthetik a menhelyi állatok alá az első elcsent szalmát.... Ezzel a lucázással több dolgot is megtanulnak a kisebb gyermekek: egyrészt, hogy nemes dolog ha valaki ad abból ami neki több is van. Másrészt, hogy az adakozót nem terhelhetjük minden "költséggel" és azt is, hogy bármit is teszünk, bármilyen munkát is végzünk azt csak tisztán, szépen szabad, és nem utolsó sorban az adás örömét... Furcsállom, hogy ennek gyakorlása vagy legalább agyilag a megértése egy ilyen anyagilag is jól álló embernek gondot okoz.
Persze ezt Te is tudtad és érthetted volna, ha ismernéd a Lucázás népszokást. Mert azt nem is várja el az ember ilyen nagy magyartól, hogy azt akár gyakorolja is....Ugye még nem küldted el a az EU-nak a feljelentő leveled, hogy tiltsák be a Lucási népszokást hazámban?

Olvastam az írásod. Nyugtass meg, hogy ez egy szatíra, és nem a saját életedből merített élethelyzet.
 
Róza megimt eltévedt A Lucázás és a kivezényelt gyerekek csak egy álca a meghívott polgármester dicsőítésére.
Itt a harsonáztatás a központi esemény.
Köszönjük diócső polgármester úr.
És erre képesek voltak túlbuzgó óvónénik kihajtani a gyerekeket.Méltón legyen köszöntve a polgármester
Hátha bevesz barátnak. Hátha megtart vezetőnek
Beudvarlás részükről.
A polgármester pedig képletesen kézcsókra tartottra kezét
Ha csepp ízlés lett volna a polgiban
Azt mondja nem kell ilyen felhajtás.
Ne engem ünnepeljetek.
Itt legyen egy egyszerű szalagátvágás utána meleg helyen épületben óvodások műsora aki akar megnézi de szó se köszönjük polgármester
Akinek talán el se kellett volna mennie.
Legalábbis mérsékletre inteni a rendezőket

Hisz ez a dolga polgármesteri hivatalnak: utat építsen

Kedves Tornádó! Ennél nagyobb marhaságot még nem olvastam mint amit az évszázados népszokásunk kapcsán összehordott itt. Az én környezetem igencsak népes. Miért van az, hogy örömmel veszünk rész decemberben ( olykor bizony akkor már elég hideg van) ....mikulás-futáson, majd pár napra rá lucázáson és persze minden vasárnap az Adventi közös gyertyagyújtáson, falu/község/város karácsonyfája állításon, de még a közös szilveszteri mulatozáson is. És most szörnyű dolgot mondok.... nem egyszer egy közösen felnevelt, vagy a közösségnek ajándékozott disznó levágásán is amit általában szilveszterkor közösen fogyaszt el a falu apraja-nagyja..... És mindahányan kint a szabadba.....és úgy, hogy fogalmunk sincs, hogy a másik milyen párttal szimpatizál, de még az se téma, hogy ki milyen vallást gyakorol avagy nem gyakorol..... csak a közös együttlét a fontos. Ezt nem azért írtam le, hogy szaladjon az EU-ba ezek okán feljelenteni a magyar embereket. Még egy megjegyzés: A polgármesteri hivatalnak nem az a dolga amit maga felsorolt.... ezzel legalább olyan tájékozott, mint a luca-napi népszokásról.
 
Annyira megtéveszt téged hogy az a műsor teszem azt éppen lucácás volt
Emiatt nem érted miről beszélek
A hajcihő, úgy általában és konkrétan
Ez egy rendezvény a polgármester ünnepeltetésére.

Ez amire így nincsen szükség
Semmiféle politikusi ünnepeltetésre.
Utat csinálni kötelességük

Erre nem kell csinnadratta át kell adni és kész
Ha a politikusban van önmérséklet a hiúsága ellenében.
Ő maga állította volna le a hajcihőt
A sok seggnyaló aki hízelegni akart érdekből a polginak
azok okozták a túlzó felhajtást
Nem veszed éstzre nem a Lucázásról szól?
A Lucázás az van út nélkül is Óvodában ott ahol szokták
Éppen így ott az egy csomagolásbe elpakolt ünnepeltetés
Gyerekekket kihajtva
Róza ne idézz úgy se érted meg mi a valódi gond
Az öntömjénezése a politikusnak
Óvodai segédlettel
Ezt az eszközt más ízléstelen diktatúrák is használták.
 
Valószínűleg én mondtam helytelenül. Nem sunyin, alamuszin másokat meglopva jutnak LUCÁZÁSKOR a gyermekek a szalmához és a fához. Nagyon is kedvesen, szervezetten, hogy úgymond csintalankodva....és nem a tulajdonostól csenik el, hanem egymással versenyezve, hogy ki tudd több szalmát összeszedni valamennyi idő alatt..... és mindig valamilyen nemesebb cél érdekében. Mondjuk mert szalmát ajánlott fel a gazda az állatmenhelynek.... Nem egyszer ott a gazdánál folyik a "verseny" és annyi ajándék szalmát ad a gazda a menhelynek amennyit adott idő alatt összegyűjt a gyereksereg a bálából és elszállít egy adott helyre úgy, hogy nem marad még szétszórva se nyoma ( innen ered a csenés kifejezés ) Általában az elsők jutalma, hogy ők teríthetik a menhelyi állatok alá az első elcsent szalmát.... Ezzel a lucázással több dolgot is megtanulnak a kisebb gyermekek: egyrészt, hogy nemes dolog ha valaki ad abból ami neki több is van. Másrészt, hogy az adakozót nem terhelhetjük minden "költséggel" és azt is, hogy bármit is teszünk, bármilyen munkát is végzünk azt csak tisztán, szépen szabad, és nem utolsó sorban az adás örömét... Furcsállom, hogy ennek gyakorlása vagy legalább agyilag a megértése egy ilyen anyagilag is jól álló embernek gondot okoz.
Persze ezt Te is tudtad és érthetted volna, ha ismernéd a Lucázás népszokást. Mert azt nem is várja el az ember ilyen nagy magyartól, hogy azt akár gyakorolja is....Ugye még nem küldted el a az EU-nak a feljelentő leveled, hogy tiltsák be a Lucási népszokást hazámban?

Olvastam az írásod. Nyugtass meg, hogy ez egy szatíra, és nem a saját életedből merített élethelyzet.
Nem igaz megáll az ész:dr_4:
Ez belemerül és csak eddig lát!!! a népszokás elemzéséig.
Annak semmi köze az csak a csomagolás
Lehetett volna pa-dö-dö vagy az Állatfarm orvelltől
A polgármester (pártvezetés) nélkül az építőkkel az utcabeliekkel egy vendéglőben gulyásfőzéssel
Vagy semmi csak egy szakágátvágás és használjátok egészséggel.
 
Utoljára módosítva:
Nem is kell ismernem a szokást - bár amúgy imerem! - elég annyi amit írtak róla. Többször is ki lett hangsúlyozva hogy LOPOTT szalma kell hozzá. Így van vagy nem így van?

Ha így van: választhatok, ezzel egyetértek-e. Nos, NEM. Nekem ne próbálj lyukat beszélni a hasamba hogy ez JÁTÉK. Mert persze hogy az. De a ragadozók is játékosan tanuljkák az ÖLÉST kis korukban, aztán majd csinálják felnőttként, komolyan is!

A kisgyerek játékosan megtanul LOPNI. És bele lesz szuggerálva hogy ez megengedhető bizonyos esetekben, sőt helyes! Nota bene, HAGYOMÁNY!

Figyelj, én nagyon boldog lettem volna ha büszke lehetek a magyarságomra, és nem kell kimennem az Óperenciás tengeren is túlra. Nem jött össze egyik se. Se a megélhetés a szülőföldemen, se az, hogy ha éhen is döglök ott de közben legalább büszke lehessek valamire: a népemre, kultúránkra, akármire!

És most azt próbálod beetetni nekem másokkal együtt hogy van mire büszkének lenni: holmi ásatag, dohos szagú „hagyomány” ami ráadásul LOPÁSRA épül, és hogy közben le kell TÉRDELNI!

Akkor már inkább elleszek hagyomány nélkül, illetve igyekszem alkotó módon részt venni egy fiatal ország, az USA HALADÓ hagyományainak megteremtésében!

De gondoljuk végig ezt a lucás hagyományt, azaz „menyingeljünk továbbság”. Oké, megvan valahogy a lopott szalma. Ezután a gyerekek bemennek minden házba. ott szétszórják a szalmát, azaz RENDETLENSÉGET CSINÁLNAK, mindent teleszemetelnek, gondolom a szalma se tiszta, lehet benne tyúkgané is, élősdiek is, stb. De ha tiszta, akkor is okozhat szénanáthát a belőle felszálló finom por, szóval nem egészséges. Ezt a MOCSKOT el kell tűrnie MINDENKINEK a faluban mert másképp KINÉZIK ugye a közösségből. És a gyerekieket arra tanítják hogy „védelmi pénzt” követeljenek (cserébe a rendetlenségért...) mint a MAFFIA, ugye, mert ha nem adnak „elég” ajándékot nekik - és persze ők a gyerekek döntik el mennyi az „elég” - akkor MEGÁTKOZZÁK a házat/személyt! Azaz, ez még az általatok annyira becsült KERESZTÉNY ÉRTÉKEKNEK is ellentmond, hiszen annak alapelve elméletileg hogy NE KÍVÁNJUNKI ROSSZAT FELEBARÁTUNKNAK!

Így van vagy nem így van?!

Tehát csodálom hogy akár a mélyen keresztény nemzeti oldal is védelmébe veszi ezt a szellemiségében velejéig POGÁNY és BOSSZÚÁLLÓ népszokást!

A lopáson felül ez ugyanis arra tanítja a gyerekeket hogy megpróbáljanak egy kéretlen szolgáltatást erőszakkal rátukmálni a közösség minden tagjára, és ha ez valahol nem sikerül, akkor ÁLLJANAK BOSSZÚT! Legalább jelképesen. Nagyobb korban majd megteszik igazából.

Előbb tehát jelképesen kurválkodnak (szellemi értelemben), azaz LETÉRDELNEK holmi ajándékok kedvéért, tyúkokat utánozva (már a neve is megalázó: kotyolás), azaz feladják emberi méltóságukat azzal hogy baromfihoz, állathoz hasonlóak akarnak lenni, őket imitálják, majd ha így nem tudnak elég alamizsnát KIKOLDULNI, akkor jön a szintén kurvás második fokozat, az átkozódás. (Mi van kókadtpöcsü, hogy nem akarsz megdugni engem, nem is vagy férfi, száradjon le a micsodád... ahogy a visszautasított és emiatt sértődött prostik szokták).

És azt akarod nekem bemesélni hogy ez valamiféle értelemben is HALADÓ és KÖVETENDŐ?! Bameg, ha emiatt akarsz kimaradni az USE-ból akkor NEM IS VAGY ODAVALÓ és nem sírunk utánad!

Itt Amerikában meg annyira szólásszabadság van hogy az néha már nekem se tetszik. Itt még azt is lehet hogy egy olyan alakot segítettek „trónra” a hívei mint Trump, és ezt az elit semmi módon nem tudta megakadályozni holott a saját pártja is ellene volt! MI NEKED A SZABADSÁG HA NEM EZ?!

Nyilván itt se tökéletes minden, de semmi esetre se akörül forog itt a világ hogy olyan dohos kőkorszaki szokásokat védjenek politikusok, melyek még a szintén elavult húsvétnál is kriptaszagúbbak!

Esküszöm mindenre, ennél a lucázási kotyolásnál még a melegfelvonulásokat is elfogadhatóbbnak tartom, holott @Melitta tudja, milyen nagy szó az tőlem ha ezt mondom! Amiatt ez a véleményem, mert oda nem kényszerítik kimenni a gyerekeket politikusok önfényezése érdekében, de ha kimennek is oda a gyerekek, nincsenek rákényszerítve hogy ők is ott vonulgassanak, azaz legrosszabb esetben is csak nézők! (Nem, ne rakj be képet olyasmiről hogy netán gyerek is van a vonulgatók közt. Ha van is, önként vonul, és nem politikusok érdekében. És közben nem átkozza azt aki nem ad neki elég védelmi pénzt. (=ajándékot.). És nem LOPJA a ruhát amit visel a felvonuláson...)

Értem a kritikát! Ez van amikor valaki nem igazán tudja csak a saját szavaival elmondani azt amit inkább cselekszi. A luca-napi játék lényege nem a lopás, ahogy mondottam hanem a lopkodás, elcsenés, amit egy ajándékozás előzz meg. Ajándékozzák a szalmát általában állatmenhelynek és annyit amennyit a gyermeksereg egy adott idő alatt elcsen. ( régen az a szegény adott a magáéból annak akinek kevesebbje volt, és azt is luca-napi játék keretén belül) ...Ezt futva teszik meg a bála és a kocsi között A másik dolog, hogy ha valaki elszórja a szalmát akkor a másik felveheti a földről és akkor már ó viheti azt a kocsihoz. lényegi még, hogy a bála és a kocsi között nem maradhat a földön egy szem szalma se.... Nincs szemét, nincs rendetlenség.... Persze ha ismerted volna magát a luca-napi játékot akkor nem a lopás a mások kirablása, meglopása....( lásd a rezsimet amikor mi dolgoztunk és a párttagok és a KISZ-ek élősködtek rajtunk a gyárakban és ellopták a munkabérünket. Hangsúlyozom a mi munkabérünket, na ez lopás volt!!!!!!! ) A luca-napi játékok az népszokás ahol a lényeg, hogy adjunk annak akinek még nálunk is kevesebb akár csenésnek avagy lopkodásnak nevezett játék során. Hidd el nem szószácsár vagyok mert ilyen részletesen akartam veled megismertetni az egyik, de mindet csodásnak tartott, magyar népszokásainkat, inkább az, hogy lásd Te is, hogy a magyar emberek többsége éli a szép és egyszerű életét a jelenével és a múltját se feledve. Egyszer olvastam valahol ( csak magyarul olvasok!!!! ) hogy a szokásaink ( népszokásaink) nem csak a múltunkról, de jövőnkről is szólnak... .
 
Nem igaz megáll az ész:dr_4:
Ez belemerül és csak eddig lát!!! a népszokás elemzéséig.
Annak semmi köze az csak a csomagolás
Lehetett volna pa-dö-dö vagy az Állatfarm orvelltől
A polgármester (pártvezetés) nélkül az építőkkel az utcabeliekkel egy vendéglőben gulyásfőzéssel
Vagy semmi csak egy szakágátvágás és használjátok egészséggel.

ÓÓÓÓÓÓ Azt hittem itt a népszokásokról van szó, mint kulturális értékről és nem politikáról. Mert mi köze egy falusi népszokásnak egy politikai ámokfutásnak. Nem tudtam, hogy ez egy politikai oldal. Na megyek aludni. ÓÓÓÓÓÓ!!!!!
 
Abból nem lehet balhét kreálni, hogy a csepregi utcaátadáson gyerekek népszokásokat elevenítettek fel.
Milyen régi népszokás a polgármester általi aszfaltút átadás?
Mellesleg nem fedeztem fel sem a plébánost sem más, a "népszokáshoz" autentikusan kapcsolható személyt a képen, igaz nem lakom ott így nem is ismerhetem őket.
Talán, ha a két dolgot elkülönítik, még elfogadható is lenne a népszokásra való hivatkozás, de így?
 
ÓÓÓÓÓÓ Azt hittem itt a népszokásokról van szó, mint kulturális értékről és nem politikáról. Mert mi köze egy falusi népszokásnak egy politikai ámokfutásnak. Nem tudtam, hogy ez egy politikai oldal. Na megyek aludni. ÓÓÓÓÓÓ!!!!!
Ne modd, hogy nem tudtad!
Magad is belevitted a politikát:
Értem a kritikát! .... Persze ha ismerted volna magát a luca-napi játékot akkor nem a lopás a mások kirablása, meglopása....( lásd a rezsimet amikor mi dolgoztunk és a párttagok és a KISZ-ek élősködtek rajtunk a gyárakban és ellopták a munkabérünket. Hangsúlyozom a mi munkabérünket, na ez lopás volt!!!!!!! ) ... .
Mellesleg nem igazán értem a kivastagított mondatod.
Hogyan loptak? A pénztárcádból? Nem gondolnám.
A banki számládról? Ezt sem hinném (főleg, hogy a 8o-as évekig nem is nagyon volt bankszámla és a fizetést is borítékban kp-ben adták.
Marad az, hogy kevesebbet adtak, mint amennyit kapnod kellett volna.
Ez igaz. Meg az is, hogy 1986-ig nem volt jövedelemadó meg TB járulékfizetési kötelezettség az állami dolgozóknak. A magánzók (mai szóval vállakozók) pedig aért fizettek, hogy majdan legyen nyugdíjuk. Aztán nem volt kommunális adó, ÁFA munavállalói járulék...
Ha viszont arra akarsz kilyukadni, hogy rosszul sáfárkodtak a nemzeti jövedelemmel, az is igaz, de ez ma is így van, Csak ezért nincs jogalapod szidni az "átkost".Persze, ha kimentél tüntetni és megvertek, az más. Ja nem, az most is így van. Még egy maradt: vagyonotok volt amit elvettek tőletek 1945 után.
Erre meg ott volt a kárpótlási jegy. Én 1945, sőt 1956 után születtem, úgyhogy tőlem nem vettek el semmit és nem is kaptam egy fillérnyi kárpótlást sem, úgyhogy ez utóbbihoz nem tudok érdemben hozzászólni. Ha viszont ez volt a háttérben azt kötve hiszem, hogy a KISZ számlájára lehetne írni, mivel ők tudtommal 1957-ben alakultak.
Szóval kedves Róza, ha kérhetném, pontosabban fogalmazz, hogy kik, mit és mikor loptakl tőled!
Ami pedig az élősködést illeti: akkor egy párt volt, most két uralkodó párt meg fél tucat egyéb "élősködik", már, ha ez alatt az állami támogatást érted.
 
Akkor talán lehet javasolni, hogy útátadásokon legyen kötelező a Lucázás! Ja, ha karácsonykor lesz, majd jászolból lehet legelni is, húsvétkor meg mi legyen? Keressük a képviselők eldugott tojásait?
Átírtak már egy-két törvényt ezzel sem lesz probléma ha ők akarják.
Mi köze a lucázásnak az útavatáshoz Udvarfy? Sem az alkalom, sem a helyszín nem odavaló és összetartozó.:mad:
nalatok legelni szoktak karacsonykor nem tudtam de erdekes
iden mi lesz a menu szena vagy szalma lehet valasztani

mindenestre ti olcsobban kijottok mert nalunk vadas lesz
 
hio-312-resimage_v-variantSmall24x9_w-640.jpg

(Bildrechte: MDR/Bakos Piroska)
-
Egy budapesti ovodában "taneszközökkel" tanitják meg a gyerekeknek, hogyan kell a Gonosz-szellemeket elüzni (bottal) :(
-
Svédországban a Lucanap fényt hoz, Magyarországon a gonoszat. A keresztény legendák szerint Szent Lucia szüz akart maradni a Jézus iránti szeretetböl, ezért megkelett halnia.
 
Ne egyszerusitsd le a dolgot, mert az ugy hibas!

St. Luca pont a katolikus egyhaz altal(amit Te annyira elitelsz) lett osszemosva a magyar hitrege Luca nevu gonosz boszotkanyaval.
A hagyomany nem ennek a gonosznak az imadatarol, hanem az elpusztitasarol, felismereserol szol.

Kevered a dolgokat(talan tudatosan) azert, hogy elitelhess valamit, ami csak a Te fejedben letezik.
 
Engem az bosszant, hogy a gyerekeket eröszakra nevelik, azt nevelik beléjük, hogy a "gonoszt" lelehet gyözni egy bottal.
-
En emlékszem, hogy a gyerekeim menyire megvoltak lepödve a magyarországon élö hasonlo koru gyerekek kijelentésén.
Ha közössen néztek egy filmet, a magyar gyerekek mindig azt kérdezték "melyik szereplö a gonosz és melyik a jo"?
-
Az enyémek tisztában voltak vele, hogy nem a személyen hanem a cselekedeteinken mulik, hogy milyen jelzöt kapunk.
-
A Ludas Matyi története szerintem nem más mind a terrorizmus "kis kátéja". :)
A "golya golya gilice" a magyar kormányprogramm alapjává vált.. :)
-
A Benjamin Blümchen nem olyan vérengzö. :)
-
500x500.jpg
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,426
Tagok
615,656
Legújabb tagunk
tifani1214
Oldal tetejére