Ovodásokat térdeltetettek a hideg aszfalton, mert a polgármester úr megérkezett

Csepregen felújították az Alkotmány utcát, ahol a burkolat megújítása mellett a vízelvezetőt is rendbe tették.

Az Alkotmány utcát két másik utcával együtt, 133 millió forintból, kormányzati pénzből hozták helyre. Tegnap pedig át is adták azt, avatóbeszéddel, és persze a kimaradhatatlan szalagvágással.

Tegnap azonban a polgármester Vlasich Krisztián beszédén kívül egy egészen abszurd performansznak lehettek tanúi az idelátogatók. Egy kis kupac szalmán térdelnek az óvodások, tetőtől talpig felöltözve, ahogy a szülők is, az újonnan átadott jéghideg aszfalton. Mindez a Luca-napi műsor keretén belül, de nem az óvoda területén, hanem a Nagy Politikai Eseményen, vagyis a szalagvágó avatáson – adja hírül az esetet a nyugat.hu.


Ezen a fotón is jól látszik, hogy az ovisok milyen rendkívül jó biodíszletek tudnak lenni.

szalag-1-1024x682.jpg



A nyugat.hu kereste a csepregi polgármestert, aki azt mondta, az Alkotmány utca felújítása 30 éve húzódik, így most a város nagyon örült annak, hogy végre elkészült. A gyerekek örömmel jöttek, a szüleik örültek neki, hogy szerepelnek az utca avatóján és a pedagógusok is szívesen foglalkoztak a műsor betanításával.

Bár hideg volt, a polgármester elmondása szerint a forró teával várták az óvodásokat, és az aszfaltra is szalmát tettek, amin végül térdeltek a gyerekek.

Szerintünk pedig ez gyerekek kihasználása politikai célokra, ráadásul az egészségüket is kockáztatva. Gratulálunk az úthoz, polgármester úr, de ha lehet, legközelebb Ön térdeljen!

Jabronka Richárd

csepreg-696x464.jpg
 
Az első kép Vona Gábor 2015-ös országjárása alkalmával, ózdi óvodalátogatásán készült.
A második kép:
Budapest, 2013. október 29. Szél Bernadett, a Lehet Más a Politika (LMP) országgyűlési képviselője gyerekekkel játszik az őszi szünet idejére kialakított átmeneti családi napköziben a párt parlamenti irodájában 2013. október 29-én. MTI Fotó: Kovács Attila
Harmadik kép:
Állami vezetők avatták fel a Batthyány szobrot 2008. április 15-én

De hogy legyen ilyen is:

5765604_39b1d95651825dcedc7636730bbc9afc_x.jpg



Sőt. Amerikai politikusok:

polr_hillary.jpg


polr_giuliani.jpg
Hát bizony azt kell mondjam amit már tegnap is mnondtam
Biodíszletnek használják a gyerekeket a politikusok leginkább olyan sablon ez hogy marha lenne nem felhasználni
De ettől még visszatetsző.
Nagyon kényes a határvonal
A Vona féle cukiskodást minden fórum észrevette.
Meg a biodíszletként használtakat
 
Utoljára módosítva:
Szóval az is baj, ha nem csinálnak, és az is, ha csinálnak valamit. Sajnálom, hogy mindenáron mérgelődni akarsz. Oké, nem foglak megakadályozni benne.
Az rendkívül baj ha nem csináltak semmit
az meg nem kell ha csináltak de ezt úgy adják elő mintha csak nekik köszönhetnénk
Dolguk csinálni nem kell a külön fényezés
Az elkészült dolog magáért beszél.
 
De miért akkor, miért ők, miért úgy? Hadd döntse már el egy település maga, hogy akarja csinálni. Fogalmunk se lenne róla, ha Facebook-vadászok nem körítenek egy jó kis balhés sztorit az ott lelt képek köré.
Nincsenek véletlenek szándékosan oda tették
Az az út hamarább elkészült.
Az az út 1 hét múlva is átadható lett volna nem?
Valaki kitalálta körítsnek hozzá óvodásokat kitalálta a Luca napit kitalálta a térdelést
Semmi se történt itt csak úgy ez megszervezett volt világos
Jó propagandista semmit nem bíz a véletlenre
Te rábíznád ha propagandista lennél?
Mire nem válaszoltam? szólj
 
Utoljára módosítva:
Hát bizony azt kell mondjam amit már tegnap is mnondtam
Biodíszletnek használják a gyerekeket a politikusok leginkább olyan sablon ez hogy marha lenne nem felhasználni
De ettől még visszatetsző.
Nagyin kényes a határvonal


Az amerikai képekből még sokkal több is volt, bevett szokás a kampányokban gyerekekkel fotózkodni ott is, gyanítom, nem akad ki rajta senki. A gyerekeknek nem hiszem, hogy ártana.
Még annyit utoljára, mert az egész sztori nem érdemel ennyit: gyerekként számos ünnepélyen szerepeltünk, ahol olykor bizony polgármester, vagy politikusok is voltak. Semmi bajunk nem lett tőle.
Az ominózus eset, amiről a topiknyitó cikk szólt, egy települési rendezvény volt, a képeken is látható, hogy a pár helyin kívül nem nagyon voltak jelen. Nem sok értelme lett volna a biodíszletezésnek. Kinek fényezték volna magukat? Az ovisoknak? Mert a helyiek ismerik nyilván a polgármestert, a tevékenységét is, őket nem tudja kábítani. Más meg nem is tudott volna az egészről, ha azok, akiknek érdekükben állt, nem kavarnak vihart a biliben. Meglett az örömük.
 
Nincsenek véletlenek szándékosan oda tették
Az az út hamarább is elkéstzült.
Az az út 1 hét múlva is átadható lett volna nem?
Valaki kitalálta körítsnek hozzá óvodásokat kitalálta a Luca napit kitalálta a térdelést
Semmi se történt itt csak úgy ez megszervezett volt világos
Jó propagandista semmit nem bíz a véletlenre
Te rábíznád ha propagandista lennél?
Mire nem válaszoltam? szólj

Ez már tényleg az utolsó, mert hiszen nem is akarod érteni.
A propagandát nem ők csinálták, hanem akik negatív felhanggal szétkürtölték az eseményt (különben nem is tudnánk róla). Nem hiszem, hogy Csepreg ilyen propagandára vágyott.
 
Az amerikai képekből még sokkal több is volt, bevett szokás a kampányokban gyerekekkel fotózkodni ott is, gyanítom, nem akad ki rajta senki. .
Csak ennyire válaszolok: Igen az USA onnan jött úgy gondolnánk de nem igaz ezt használták előtte is
Az USA mint kampány onnan hoztak ide szakértőket Orbánék majd az MSZP is.
Onnan tanul mindenki
És ettől még itthon ízléstelen gyerekeket felhasználni
Csak a gátlástalanok használják
A Vona a Feri az Orbán meg a Tót Ottó
 
Utoljára módosítva:
Ez már tényleg az utolsó, mert hiszen nem is akarod érteni.
A propagandát nem ők csinálták, hanem akik negatív felhanggal szétkürtölték az eseményt (különben nem is tudnánk róla). Nem hiszem, hogy Csepreg ilyen propagandára vágyott.
Erre nem tudok mit mondani
Szerintem részigazság
Ekkora port nem akartak
A helyi polgármester csak helyi dicsőítést akart
De nem volt képes mértéket tartani
például Óvodások nélküli másfajta átadással
így lett országos hírű
így járt a Pócs János is
Lázár szerint nem vall jó ízlésre, és nem volt méltó egy fideszeshez, hogy Pócs János kitette a Soros-disznós fotót
kis viccből nagy lett mert nyilvánosságra került
De ha nem csinálta volna
Nincs botrány

Legyen ízlése mértéktartása minden polgármesternek
Nincsen országos botrány
 
Utoljára módosítva:
Az ünnepi műsor a kútúrházban kis ovikásokkal, a helyszínen meg szalagvágás,átadás felnőttekkel. Nem vagy Te annyira értetlen, mint ahogy itt előadod.;)
Gondolom menne ez a lucásához elengedhetetlen térdeplő óvodások nélkül is.
Ja, az önkormányzat dolgozói ha térdepelnek élükön a polgival mégsem olyan szívhez szóló, végül is mindjárt karácsony.
Így elkésve és újra átolvasva, látom mennyi minden benne van.
 
Èn nem bánom, de ha ìgy folytatod, majd arra kanyarodik a kisvasút oszt kivágják a szèp cseresznye fádat úgy, hogy nem ülsz többet alája babám...:D
*
Köszönöm a figyelmeztetést, de nem cseresznyefáim, de diófáim vannak... No akkor előkerül a konyhaszekrényem mellől, a bejárati ajtó mellől a vasvillám, mivel ott tartom. Ez egy nagyon régi, talán 100 éves, olyan igazi régi, JÓ HEGYES vasvilla (ezzel ölni lehet), aztán ami belefér... No meg Röfffffi kuttyot is rájuk uszítom, a MicóCicó macskámról nem is szólva... Nagy brigád vagyunk és félelmetesek :mad:
images

Ez pedig Röfffff a (félelmetes VÉR-francia buldog) amikor ippeg nem hortyog, akkor félelmetes, különben hortyog v. eszik:

856201-7898a0659193edeea20bcc50e86e42f5.jpg


Ez pedig a "vadmacskám" MicóCicó, itt is, u.az az ábra, ha éppen nem alszik, nem eszik, örző- védő-macska állásba (talán) beáll?!

856202-3558d303521b5de613f7bd0452a27e9d.jpg


Nincs mit tennem, a vasvillában bízom...
No és itt vannak nyári pompájukban a diófáim:

856203-4610ac90ecbf58fb0c3b6e22f4d481aa.jpg


Ez az első, amelyik a kerítésből "kifolyik", Ő a strázsa... Utána kérdeztem, több, mint 90 éves!
856204-3184db9731bef23ee705804b43c66a56.jpg
 
Hááát... Én a cocializmus idejében voltam gyerek. Gyakorta kellett értelmetlen ünnepségeken sokat ácsorognunk. Na de TÉRDELNI... Olyan sosem volt. Még olyanra se emlékszem hogy filmen, TV-híradóban láttam volna olyat. Sőt, térdelés még büntetésből se volt az iskolában se! Körmös igen, nagyon ritkán. De térdelés NEM!

Lehet hogy visszafelé „fejlődik” az ország?
*
Amikor Gagarin jött országunkba látogatóba, a menet -nem tudom mi okból- de a Rákóczi úton haladt, édesanyámat és az egész irodát kivezényelte az akkori vezetőség. Sőt más munkahelyekről is oda mentek. Mint édesanyám -később- bármi okból elmondta, hogy ő a Garay uti piacra ment Gagarint NÉZNI, aztán be is vásárolt... Amikor a főnök kérdőre vonta, hogy miért nem látta, anyám lesütött szemmel bevallotta, hogy ő bizony a Garay-n kereste, de mivel nem találta, no és, hogy hová kellett volna mennie? Ezt valahogy félre is hallotta. Így be is vásárolt... ha már ott volt :rohog:Különben édesanyám a Baross téri Bp.Főv.Elektromos Műveknél dolgozott. Onnan közel volt a Garay... Mármint a piac.
 
Az ominózus eset, amiről a topiknyitó cikk szólt, egy települési rendezvény volt, a képeken is látható, hogy a pár helyin kívül nem nagyon voltak jelen. Nem sok értelme lett volna a biodíszletezésnek. Kinek fényezték volna magukat? Az ovisoknak? Mert a helyiek ismerik nyilván a polgármestert, a tevékenységét is, őket nem tudja kábítani. Más meg nem is tudott volna az egészről, ha azok, akiknek érdekükben állt, nem kavarnak vihart a biliben. Meglett az örömük.
Csak az a probléma hogy a gyerekek nem az utcán járták anno végig térdelve a falut hanem bementek a házakhoz és ott térdeltek le.
Ez így mesterkélt. (engem nem zavar)
 
A Nyugat.hu írt róla először, a Trió TV Dunántúl Facebookon közzétett fotói alapján. Minden más portál tőlük vette át a hírt, sokan meg is írták, ahogy az itteni cikkben is ott van a hivatkozás linkje.
És szerinted Melittának kötelessége lett volna végigkövetnie a teljes hivatkozási link-láncot, hogy megtalálja az ősforrást, mert hátha az a cikk amire ráakadt, nem teljes az ősforráshoz képest? Nem gondolod-e hogy efféle net-nyomozói munkát elvárnod tőle finoman szólva is túlzás?

Különben is biztos lehetett benne, valamelyik fidesznyik elvégzi helyette. FELESLEGESEN. A lényegen ugyanis semmit nem változtat.
 
Miért?
miért kell a rezsicsökkentésnek szerepelni mindenhol??
miért kell ..?
Azért hogy beléd legyen súlykolva hogy ez a kormány TESZ mindent az érdekedbe...eddigiek..azok..(de, hogy nem haltunk éhen eddig?)
Szóval önfényezés a polgármester óhaját leső önként kivezényelt térdeplő, lucázásba csomagolt hírverés!!
Épp úgy mint a behazudott pirossal kiemelt rezsicsökkentés
Kitől kaptuk ajándékba azt utat?
A Fidesztől!!!!!!!! értsd meg te kuka.
Kiverjük a szemed ha nem érted
Pedig csak az elszedett pénzünkből adtak vissza egy cseppet amikor megcsinálták azt az utat
Amit szó nélkül megcsináltak 1960 as években.A testvéreit másutt.
Mert akkor is voltak útcsinálások
De trombita nélkül.
Aztán olyan is volt akkor lett út: ha beszálltak a lakók.
De mit ne mondjak
1960 és 1970 között az egész városba bevezették a vizet
1970 és 1978 között az egész várost lecsatornázták
Mindenféle trombitaszó és óvodások nélkül
A tanácselnök se ment parádézni.
 
Szóval önfényezés a polgármester óhaját leső önként kivezényelt térdeplő lucázásba csomagolt hírverés épp úgy mint a behazudott pirossal kiemelt rezsicsökkentés
Kitől kaptuk ajándékba atz utat?
A Fidesztől!!!!!!!! értsd meg te kuka
Kiverjük a szemed ha nem érted
Pedig csak az elszedett pénzünkből adtak vissza egy cseppet amikor megcsinálták azt az utat
Amit szó nélkül megcsináltak 1960 as években
Mert akkor is voltak útcsinálások
De trombita nélkül.
Aztán olyan is volt akkor lett út: ha beszálltak a lakók.
De mit ne mondjak
1960 és 1970 között az egész városba bevezették a vizet
1970 és 1978 között az egész várost lecsatornázták
Mindenféle trombitaszó és óvodások nélkül
A tanácselnök se ment parádézni.
De, akkor elnyomás alatt éltünk..
Most meg büszkének kell lenni. hIsz csak az öntudatos ember az igazi magyar.
 
7603BkJexbJkFUBcs.jpeg


"Óvodásokat térdeltettek az aszfalton, majd a polgármester átadta a felújított főutcát"
-
Miaz nincsen már kukorica, szalmán kell térdeljenek a gyerekek? :rohog:
 
7603BkJexbJkFUBcs.jpeg


"Óvodásokat térdeltettek az aszfalton, majd a polgármester átadta a felújított főutcát"
-
Miaz nincsen már kukorica, szalmán kell térdeljenek a gyerekek? :rohog:
Ezt az óvodás műsort másutt az óvodában vagy kultúrteremben esetleg színházteremben fűtött helyiségben polgármester nélkül csinálják.
Mert nem a polgármestert ünneplik hanem a gyerekek saját szórakoztatására csinálják
 
-
Látom felfüggesztették a magyar népszokás idelyére a burka-tilalmat. :)



Lassan visszatér valami a keresztény nevelésböl, ott nem lopott fárol és szalmárol volt szo, hanem
egy keresztény hitre tért szép fiatal (valoszinü muszlem) lányrol, aki felajánlotta a szüzességét Jézusnak.
Jézus nem tudom miért, nem fogadta el az ajándékot.
-
Fiu-gimnázium lévén, a "Szabad e Lucázni?" kérdésnél mindig szemérmetlenségre gondoltunk
és szerettül volna a képzeletbeli fiatal szépséget megmenteni a földi örömök számára. :rolleyes:
 
-
Látom felfüggesztették a magyar népszokás idelyére a burka-tilalmat. :)



Lassan visszatér valami a keresztény nevelésböl, ott nem lopott fárol és szalmárol volt szo, hanem
egy keresztény hitre tért szép fiatal (valoszinü muszlem) lányrol, aki felajánlotta a szüzességét Jézusnak.
Jézus nem tudom miért, nem fogadta el az ajándékot.
-
. :rolleyes:


A mohamedan vallas nagyjabol 600 evel krisztus utan alakult ki, ugy hogy meglepo lenne ha ez a lany moszlim lett volna:)
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,308
Tagok
615,644
Legújabb tagunk
boborján2
Oldal tetejére