Páll Zsófia

Sophiaso

Új tag
Körülnézett, és megállapította, hogy nincs bent senki. Így hát vette a bátorságot, és bement. Hűvös szellő suhant végig rajta, mikor becsapódott mögötte a vaskos ajtó.
- Gyere közelebb - szólt egy hang, amely távolinak tűnt, de ő mégis tudta, hogy itt van, egészen közel.
A petróleum fényénél kirajzolódott egy fej, majd egy test: homályos volt, de azért látszottak rajta a tapasztalat és bölcsesség jelei. A test hirtelen visszahúzódott a sötétségbe. Olyan volt, mint valaki, aki fél a fénytől. Ő közelebb ment, és ekkor észrevett valamit: a földön egy könyv hevert. Lehajolt, hogy felvegye. Mikor felegyenesedett, az ismeretlen már nem volt ott. Furcsa - tűnődött, majd kinyitotta a könyvet. Lapozgatta. Kétségkívül üres - mondta magában. Ekkor kiesett egy kis papiros a lapok közül. Felvette, elolvasta. A cetlin egy név állt, címmel.
Őt valahogy attól az utcától, ami a cetlin állt, kirázta a hideg. Gyermekkorában sokat járt azon a környéken, de arra a helyre sosem merészkedett. Talán maga sem tudta, hogy miért nem. Gondolt egyet, és elment a megadott címre.
Ahogy az utcán botorkált, csendesen, óvatosan, egy külső szemlélőnek úgy tűnhetett, mintha Ő valami öregember lenne, aki eltévedt. Baljósan szemlélte az öreg házakat. Akadt ott kertes, vagy éppen kertnek nem nevezhető tákolmányos ház. De mindegyik ugyanolyan volt. Legalábbis számára. Hatalmas, kiismerhetetlen, de mindenek felett: félelmetes.
Elérkezett az utca legbarátságosabb házához. - Ez lesz az - tűnődött. A ház óriási volt, gyönyörű kerttel. Mégis, a bájossága miatt talán egy mézeskalács házikóra hasonlított.
Belépett a kertkapun. Madárcsicsergést hallott, szökőkút csobogását, levelek moraját. Úgy érezte, hogy le tudná itt élni az életét. Lassan elindult a bejárat felé. Odaérvén megállt, hátranézett, megcsodálta újra az elétáruló panorámát, beleszagolt a levegőbe.
Csöngetett. Kisvártatva ajtónyikorgást hallott. Egy elegánsan öltözött középkorú férfi nyitott ajtót.
- Gyere beljebb. Már vártunk rád.
Ez a ház belülről is milyen gyönyörű - gondolta, és beljebb ment. Ebben a pillanatban déja-vu érzése támadt: mintha már járt volna itt. A férfi felvezette az emeletre, ott egy szobába.
- Itt várjon - mondta kedvesem.
Néhány perccel később belépett az Ő szakasztott mása.
- Úgy örülök, hogy végre újra…
És belesétált Ő-be.
 
Oldal tetejére