Hírek Pánikhangulat alakult ki a lakosságban a hívások alapján

A szakember szerint félő, hogy egyre inkább euróban határozhatjuk majd meg sok árucikk és ingatlannak az árát, így a forint csak másodlagos lesz.

Zsiday szerint a forint árfolyamát sok külső tényező befolyásolja, amit a jelenlegi lejtőre a jegybanki változtatás lökött.

Van ez a lehetetlen szentháromság, ami azt mondja ki leegyszerűsítve, hogy a szabad tőkemozgás, a forintárfolyam és a kamatok közül kettőt tud a monetáris politika meghatározni, őszig úgy tűnt, hogy az árfolyamot fogják stabilizálni, de ez most változni látszik

- mondta a szakember.

Azzal folytatta, hogy a jegybank sokáig próbálta stabilizálni a forintot, időközben végül megijedhettek attól, hogy a magas kamatok rosszak lesznek a hazai gazdaságnak, majd kiszálltak, csakhogy a hátraarcot bünteti a piac. A forint gyengülése azonban az inflációs várakozások széthullásához vezetett, aminek köszönhetően kialakult egy olyan felfogás, hogy a forint úgyis tartósan gyengül. Így a cégek mentalitásban is változás állt be, és úgy gondolkodnak, hogy minden évben bért, vagy árat kell emelniük. Zsiday szerint ezzel viszont egy olyan rendszerbe léptünk át, ahonnan a gazdaságot nagyon nehéz visszakormányozni.

„A legnagyobb félelmem, hogy Magyarországon átalakultak az inflációs várakozások, és mindenki úgy készül a következő időszakra, hogy úgyis árat fogok emelni. Úgyis bért kell emelnem, ha nem is akarok. Ez a spirál egy önerősítő folyamattá válik, és már vált is, amit aztán nagyon nehéz letörni.”

A szakértő arra is kitért, hogy azon hívások, melyeket az elemzői szektorban dolgozók kaptak az elmúlt napokban, azt mutatják, hogy

pánikhangulat alakult ki a lakosságban, ami könnyen tőkemenekítéssé válhat. Ez pedig egy veszélyes folyamat.

Arról nem is beszélve, hogy egyre inkább euróban határozhatjuk majd meg sok árucikk és ingatlannak az árát, így a forint csak másodlagos lesz.

Zsiday attól viszont nem tart, hogy államcsőd következne be. Ugyanis kevés a hamarosan lejáró devizaadósság, mindemellett az MNB devizatartaléka bőven elegendő ahhoz, hogy ezek kifizethetővé váljanak. A jegybank pedig forintot akármikor tud teremteni, tehát klasszikus államcsődtől nem kell tartani, attól nagyon messze vagyunk.

1664872979945.png
 
Hát nem tudom, hogy mennyire szakember ez a Zsiday, de én pl. egy vonásnyit sem lattam az MNB stabilizációs erőlködéséből.
Nem vagyok szakember ezen a téren (sem), de, ha a bank az árfolyamromláson nyer, márpediglen nyer milliárdokat és ezt a penzt a törvényi előírás ellenére nem a költségvetésbe, hanem az alapítvßnyaiba teszi, akkor nehezen hiszem, hogy egy szalmaszálat is keresztbetettek volna a Forint érdekében...
 
Ha jól rémlik, még az első Orbán kormány 2000 környékén a konvertibilis valamit megváltoztatta, mert akkor még Eurót akartak, igy ma kevesebb eszköz van a jegybank kezében.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,710
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére