Péntektől orvosi végzettség sem kell a háziorvosi ügyelethez

Kásler Miklós miniszter rendelete miatt nem lesz szükség orvosi végzettségre a háziorvosi ügyelethez.

A portál szerint az új szabályozás péntektől kezdve lép érvénybe. „A háziorvosi ügyeleti szolgálatban a szakképzettségének megfelelő tevékenységben részt vehet a mentőtiszt vagy okleveles kiterjesztett hatáskörű ápoló is” – mondja ki a rendelet, azzal a kitétellel, hogy ebben az esetben egy korábbi jogszabályban felsorolt 12-féle szakorvosi képesítés valamelyikével rendelkező orvosnak kell szakmailag felügyelnie a mentőtiszteket, ápolókat.

Hajdú-Bihar megyében július 1-től kezdve már tesztelnek is egy újfajta ügyeleti rendszert, amelynek értelmében kevesebb helyen lesz orvosi ügyelet, valamint a jelenlegi három fős stábok helyett egyetlen mentőtiszt vagy kiterjesztett hatáskörű ápoló fogadná az ellátásra szorulókat.

A mentőtisztek és az okleveles kiterjesztett hatáskörű ápolók nem orvosok ugyan, de őket is egyetemen képzik. Az ügyeleti rendszerbe való bevonásuk összefügghet azzal, hogy egyre több a betöltetlen háziorvosi állás.

Bereznay István

orvosi ugyelet.jpg
 
Azért valószínűleg ez a 2+4 év azért mégsem egyenértékű egy orvosi egyetemmel.
Természetesen nem.
De ha sulyos esetrol van szó, a háziorvos zomeben mentot hiv.
Egy infarktusnál a mentotiszt dolga, hogy mig bevisznek a megyeszékhelyre stabilizálják az állapotodat, és felkészitsenek a kardiologiai eljarasokra.

A mentotisztek felkeszultsége elott le a kalappal!
 
Senki nem vitatja a tudásukat, de nem orvosok. Az esetkocsi előtt azért ott robog az orvosi kocsi is!
 
Senki nem vitatja a tudásukat, de nem orvosok.
A változás nem is teszi oket azzá.
De az ugyelet lényege, hogy amig nincs orvos(unnepnap, vasarnap) egy szakember rendelkezésre álljon, hogy el tudja donteni valoban surgos esetrol van-e szó, vagy nagyobb az ijedtseg mint a baj .

Egy mentotisztnek tobbek kozt pont azt kell tudnia, hogy mikor vqan szukség olyan beavatkozasra, ami szakembert igenyel.

Nem tudom jo-e ez a rendszer, de sok nyugtai és foleg amerikai pelda zt mutatja, hogy nem a drága orvosokkal végeztetik ezt a munkát.
A 911 is egy általános szám, ahol a kikepzett diszpecsernek kell ledontenie hogy a tuzoltok, mentok, vagy rendorok szuksegesek. Ráadásul van amerikai tuzolto ismerosom, aki azt mondja komoly eü kikepzest kapnak és sokszor ok mennek mentokent(termeszetesen nem a nagyvarosokban)

A fene tudja nalunk mennyire fog ez bevalni, de én adok nekik egy esélyt
 
Igen ezért írtam én is hogy sikeres lesz.
 
Azért jó lenne, ha eldöntenék, hogy orvosi vagy egészségügyi ügyeletre alapozzák az eü rendszert.
Mert az a kevés fűrészpor a fajemben azt mondatja velem, hogy az orvosi ügyeletet orvosnak kell ellátni.
Különben, ha továbbvisszük ezt a szálat, akkor a seregben sem kell a katonáknak ügyelni a harcálláspontokon. Elég, ha pár polgári védelmis elüldögél ott és, ha megtámadnak, majd akkor szólnak a katonáknak.
De hozhattam volna a rendőrségtől a katasztrófavédelemig tucatnyi ilyenpéldát...
 
Az a lényeg hogy olcsó legyen
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Keresem shadows-tól a nyári emlék midijét ha vaki tudna segítsen.Köszönöm
fonixportal wrote on worker's profile.
Szia olvastam az egyik topikban itt https://canadahun.com/temak/képregények-ii.53601/page-44#post-5063789 a hozzászólásodnál hogy neked megvan az összes Botond képregény ha szépen kérem feltudnád valahova tenni hogy letölthessem köszönöm.
KÉREK MINDENKIT, HOGY HAGYJANAK EZZEL BÉKÉN EGYSZER ÉS MINDENKORRA!!!

KRESLEY COLE HALHATATLANOK ALKONYAT UTÁN 16-17. RÉSZ NEKEM SINCS MEG!!!!
MIndenkinek írnám, hogy nem tudom honnan terjed ez a fars információ, nekem is csak azok a részek vannak meg, amiket kiadtak magyarul. Senki nem fordít olyan könyvet, ami kiadói gondozásban van. Nem vagyok semmilyen különleges csoport tagja. KÉREK MINDENKIT, HOGY HAGYJANAK EZZEL BÉKÉN EGYSZER ÉS MINDENKORRA!!!

NINCS MEG MAGYARUL A 16-17. RÉSZ!!!!!

Statisztikák

Témák
36,810
Üzenet
4,479,092
Tagok
594,964
Legújabb tagunk
Tanyi Nóra
Oldal tetejére