Hírek Péntektől orvosi végzettség sem kell a háziorvosi ügyelethez

Kásler Miklós miniszter rendelete miatt nem lesz szükség orvosi végzettségre a háziorvosi ügyelethez.

A portál szerint az új szabályozás péntektől kezdve lép érvénybe. „A háziorvosi ügyeleti szolgálatban a szakképzettségének megfelelő tevékenységben részt vehet a mentőtiszt vagy okleveles kiterjesztett hatáskörű ápoló is” – mondja ki a rendelet, azzal a kitétellel, hogy ebben az esetben egy korábbi jogszabályban felsorolt 12-féle szakorvosi képesítés valamelyikével rendelkező orvosnak kell szakmailag felügyelnie a mentőtiszteket, ápolókat.

Hajdú-Bihar megyében július 1-től kezdve már tesztelnek is egy újfajta ügyeleti rendszert, amelynek értelmében kevesebb helyen lesz orvosi ügyelet, valamint a jelenlegi három fős stábok helyett egyetlen mentőtiszt vagy kiterjesztett hatáskörű ápoló fogadná az ellátásra szorulókat.

A mentőtisztek és az okleveles kiterjesztett hatáskörű ápolók nem orvosok ugyan, de őket is egyetemen képzik. Az ügyeleti rendszerbe való bevonásuk összefügghet azzal, hogy egyre több a betöltetlen háziorvosi állás.

Bereznay István

orvosi ugyelet.jpg
 
Mindig tudtam, hogy ha kórházba kerülök a portás meg a takarítónő okosabb bármelyik orvostól. Lassan őket is beállítják a hiányzó dokik helyére!
Reménykedek abban, hogy ha ez a retkes körmű bármi miatt orvosra szorul csak egy ápolót találjon aki majd jól eldönti mi történjen vele!
 
Mindig tudtam, hogy ha kórházba kerülök a portás meg a takarítónő okosabb bármelyik orvostól. Lassan őket is beállítják a hiányzó dokik helyére!
Reménykedek abban, hogy ha ez a retkes körmű bármi miatt orvosra szorul csak egy ápolót találjon aki majd jól eldönti mi történjen vele!
Én azért annak sem örülnék, ha egy online oktatáson diplomát szerzett orvos kezei közé kerülnék!
 
Kiderült, hogy a propaganda nem gyógyít. Orvosok is kellenének hozzá.
Dehát pont ellenkezőleg!
Csak mi, tudatlan állampolgárok képzeljük ezt.
Bezzeg prof. Med. Dr.... Kásler szerencsére rendelkezik olyan széles látókörrel, hogy helyettünk is átlátja.

Isten bizony én már azt vízionálom, hogy hétvégén nem csak a fagyis kocsi, meg a gázpalackos, hanem a drótostót mintájára, a vándororvos is járni fogja a falvakat valami olyan szlogennel, hogy:
Indiába sóért mezitláb ment Ghandi.
Írasson nálam receptet Jancsi, Pista, Bandi!
 
A kérdés már csak az, felvállalja-e ennek felelősségét egy (akármilyen jól képzett) ápoló, vagy mentőtiszt.... vagy ott leszünk, ahol a mádi honpolgár, ütre-hatra hívogatják/juk majd a mentőket és irány az ispotály.
Jól kepzett???
Már megint elkanyarodtunk.
Ha diploma nem kell, akkor majd a képzettség? Nanemá'!
Nem mindegy, hogy van papírja vagy nincs?
Erről az a vad bikát tartó parasztbácsis vicc jut eszembe:
A finánc ellenőrzi a paraszt portáját.
Az öreg azt mondja:
- Bárhova mehet, csak a hatsó pajtába ne menjen be, mert...
A finánc a szavaba vág:
- Nekem olyan papírom van bátyám, amivel bárhova bemehetek.
Majd elindult egyenest a pajtába.
Kisvártatva nagy robaj és ordítás, majd rohanva menekül a finánc.
Mire az öreg:
- A papirt! Mutassa neki a paírost!
 
Mindig tudtam, hogy ha kórházba kerülök a portás meg a takarítónő okosabb bármelyik orvostól.
Nem tudom miként és miért jutott több ember területileg szocializáltság és sok egyéb különbség ellenére.
Ugyanerre a következtetésre.
De ha kutatok emlékeimben.
Nem ezt vélekedtem1960-1970 táján
Akkor volt tekintélye és becsülete sok orvosnak előttem
Ahogy a lelkiismeretességük emberszeretetük emberközeliségük került egyre lejjebb és váltak bürokrata hivatalnokká úgy csúsztak lejjebb megítélésemben.
Az utolsó híres gyermekorvos(későbbi bőr és nemi-beteggondozó) Váradi Mária volt
Az egész város ma is Őt emlegeti.Mint csodálatos orvos
Pedig mi technika állt rendelkezésére akkor?
Sztetoszkóp, kézkopogtatás, kitapintás(kézi diagnosztikák sokasága és tapasztalat és bátorság, segíteni akarás és szerénység)
Háziorvosommal ma aránylag meg vagyok elégedve.
De eltávolodott az emberektől és vált bürokrata hivatalnokká
Pont Kasler félék vezetése miatt
Jutottunk oda hogy bürokrata hivatalnokúság miatt eltűnnek az orvosi képességek a végzett orvosból is
Kásler Miklós miniszter rendelete miatt nem lesz szükség orvosi végzettségre a háziorvosi ügyelethez.
 
Istenem! Ezt is megértük, ezután meg következik majd az, hogy hasonló végzettséggel is lehet egy adott körzetet ellátni. Beugrik az öreg állatorvos, a szomszéd faluból a hentes és mészáros, a kukutyini csontkovács, meg egyebek. Van még ennél lejjebb?? Vagy már a falun élő népnek mindegy ki vizsgálja meg őket, maximum majd az orvosi könyvből keresgélnek rá a tünetekre!? Mi jöhet még?
 
Istenem! Ezt is megértük, ezután meg következik majd az, hogy hasonló végzettséggel is lehet egy adott körzetet ellátni. Beugrik az öreg állatorvos, a szomszéd faluból a hentes és mészáros, a kukutyini csontkovács, meg egyebek. Van még ennél lejjebb?? Vagy már a falun élő népnek mindegy ki vizsgálja meg őket, maximum majd az orvosi könyvből keresgélnek rá a tünetekre!? Mi jöhet még?
Azt a körzeti rendőr is meg tudja mondani ránézésre, hogy a szülészetre, belosztályra vagy a sebészetre menjen a beteg. Minek ehhez háziorvos vagy ügyelet?
 
"Ma sok az olyan ismeret, ami nem időtálló. Fontos lenne – hála Istennek már van rá példa – hogy etikát, vallást, valláserkölcsöt oktassanak. A tízparancsolat nem kizárólag csak vallási útmutatás, nem dogma, hanem a legtökéletesebb törvénykönyv. Jogász édesapám – én is elvégeztem a jogot – mindig azt mondta, ha nem szeged meg a tízparancsolatot, soha nem kerülsz szembe, sem a törvénnyel, sem embertársaiddal. Tökéletes etikai kódex is emellett. Én mint orvos azt mondom: még népegészségügyi program is, mert ha azt betartják, el lehet kerülni a fertőző nemi betegségeket, néhány daganatos betegséget, de még a lelki és vegetatív betegségek jelentős részét is." Kásler nyilatkozata.


Már értem...Ez a vén m@rha majd beveti a tízparancsolatot a gyógyításba. Akik mennek oda rendelni, majd alkalmazzák a bibliai ismereteket. Édes jó anyám, mekkora lett az állatkert!!!!
 
Azt a körzeti rendőr is meg tudja mondani ránézésre, hogy a szülészetre, belosztályra vagy a sebészetre menjen a beteg. Minek ehhez háziorvos vagy ügyelet?
Nono!
Van nehány rendőr ismerősöm (rendszeresen elsütöm a "Nem vagyok rendőr csak elbambultam" dumát és még mindig élek),
És tényleg, szúlés levezetésől a törés rögzítéséig sokmindenhez kell értsenek (mármint a talpasok).
De azért egy belső vérzést vagy egy koszorúér gondot kötve hiszem, hogy tudna ránézésre diagnosztizálni...
Ettől függetlenül még bekövetkezhet.:(
 
De azért egy belső vérzést vagy egy koszorúér gondot kötve hiszem, hogy tudna ránézésre diagnosztizálni...
Ettől függetlenül még bekövetkezhet.:(
Nem diagnosztizálni, hanem elő a nikkelezett szemmértékkel:
1. nagy a hasa - szülészet (kivéve Orbán és rezsiszilárd)
2. vérzik - sebészet
3. minden egyéb - belgyógyászat, majd ott megmondják ha nem odavaló.
Ennyi!
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,741
Tagok
615,332
Legújabb tagunk
Kecskés Loretta
Oldal tetejére