Emberke (pályázat 1 vers)
Téltavasz
Egyre hamarabb búcsúzott a nap
Egyre hamarabb jött el a sötét
Szürkébe burkolt mint börtön-falakat
Bezárta világom a fagy és a jég.
Fehér leplével mennyasszony-táncát
Járja egyre a süvítő szél
Kioltja hamar égő-tűz fáklyát
Fagyos hideggel gyűrűz a tél.
Halotti lepel hó-fedte dombok
Megannyi sírkereszt rajta a fák
Szívemben sírnak csendben a gondok
Veszítve otthont, veszítve hazát.
Gúnyosan kacagó, dermedő szél
Hó-dermedt csöndben lapít az élet
Megannyi örömöt temet a tél
Fehér-lepel kísértet-remények.
Nézem a tájat, könny-fátyol szememen
Rég kihűlt szívemben nem tombol érzelem
Szívem kertjében puszta-sír világ
De nézd! amott kibujt egy virág!
Kecses fejét ringatja egyre
Támadó szélnek fittyet hányva
Fagy-halálnak lészen keresztje
Sirató táncát büszkén járja.
Mintha megannyi harang szólna
Csilingel messze e kis hóvirág
Mint ébresztő vezény-szóra
Lerázza dermét a téli világ.
Rügy-szemük nyitják sorba a fák
Csatára hívva a jég-tábornokát
De már lágyan simogat a szél
Tavaszt kiáltva menekül a tél.
Kicsiny alak közelít felém
Szívemben lassan éled a remény
Dermedt fagya engedni látszik
Tűz-fény gyermek kacagva játszik
Nevetve int - virágok nyílnak
Hab-fodrot sző amott a pataknak
Dallamot ad a madár-hadaknak
Hangot ígér hallgatag szavaknak.
Tavasz-tündér! Közelíts hozzám
Hajad lágyan simítsa orcám
Szemed fénye gyújtsa meg tüzemet
Szóljon nékem e remény-üzenet
Virágzó völgyet, erdőt, réteket
Sötétség űző tavasz-fényeket
Ígérjél nekem mosoly-éveket
Veled töltött örök életet ...
Téltavasz
Egyre hamarabb búcsúzott a nap
Egyre hamarabb jött el a sötét
Szürkébe burkolt mint börtön-falakat
Bezárta világom a fagy és a jég.
Fehér leplével mennyasszony-táncát
Járja egyre a süvítő szél
Kioltja hamar égő-tűz fáklyát
Fagyos hideggel gyűrűz a tél.
Halotti lepel hó-fedte dombok
Megannyi sírkereszt rajta a fák
Szívemben sírnak csendben a gondok
Veszítve otthont, veszítve hazát.
Gúnyosan kacagó, dermedő szél
Hó-dermedt csöndben lapít az élet
Megannyi örömöt temet a tél
Fehér-lepel kísértet-remények.
Nézem a tájat, könny-fátyol szememen
Rég kihűlt szívemben nem tombol érzelem
Szívem kertjében puszta-sír világ
De nézd! amott kibujt egy virág!
Kecses fejét ringatja egyre
Támadó szélnek fittyet hányva
Fagy-halálnak lészen keresztje
Sirató táncát büszkén járja.
Mintha megannyi harang szólna
Csilingel messze e kis hóvirág
Mint ébresztő vezény-szóra
Lerázza dermét a téli világ.
Rügy-szemük nyitják sorba a fák
Csatára hívva a jég-tábornokát
De már lágyan simogat a szél
Tavaszt kiáltva menekül a tél.
Kicsiny alak közelít felém
Szívemben lassan éled a remény
Dermedt fagya engedni látszik
Tűz-fény gyermek kacagva játszik
Nevetve int - virágok nyílnak
Hab-fodrot sző amott a pataknak
Dallamot ad a madár-hadaknak
Hangot ígér hallgatag szavaknak.
Tavasz-tündér! Közelíts hozzám
Hajad lágyan simítsa orcám
Szemed fénye gyújtsa meg tüzemet
Szóljon nékem e remény-üzenet
Virágzó völgyet, erdőt, réteket
Sötétség űző tavasz-fényeket
Ígérjél nekem mosoly-éveket
Veled töltött örök életet ...