Pedofilbotrány miatt az egész chilei püspöki kar lemond

Felajánlották lemondásukat Ferenc pápának a chilei püspökök a latin-amerikai ország egyházát ért pedofíliavádak miatt az e heti vatikáni válságtanácskozáson - áll pénteken megjelentetett közleményükben.

36581.jpg

Ez az első alkalom, hogy a katolikus egyház egyik országának püspöki kara testületi lemondást ajánl fel a pápának a tagjait érő pedofilvádak miatt - írja az atv.hu.

A közleményt spanyol és olasz nyelven Fernando Ramos Pérez, a chilei püspöki kar titkára adta át a sajtónak Rómában. A szövegben a chilei püspökök bocsánatot kérnek a papok által elkövetett szexuális visszaélésekért és köszönetet mondanak a sajtónak, hogy az "igazságot szolgálta".

Köszönetüket fejezik ki az áldozatoknak is bátorságukért, mivel egymást is segítve szembe tudtak szállni a "hatalmas nehézségekkel" és gyakran "az egyházi közösségtől is induló támadásokkal".

A chilei püspöki kar tagjai azt követően ajánlották fel lemondásukat, hogy május 14. és 17. között Ferenc pápával a Vatikánban tanácskoztak.

Harmincnégy chilei püspökről van szó, köztük hárman nyugalmazottak: az egyházfő egyenként dönthet szolgálatuk felfüggesztéséről.

Ferenc pápa csütörtökön rövid levélben összefoglalta a chilei püspökökkel tartott találkozót, elismerve, hogy ami a latin-amerikai országban papok által elkövetett pedofíliaügyeket illeti, súlyos hiányosságok történtek. A pápa hozzátette: a személyek elmozdítása szükséges, de nem elegendő intézkedés. Ezen kívül a pápa 10 oldalas nem nyilvános dokumentumot is adott nekik, amely a chilei visszaélésekről készült.

Ferenc pápa április közepén nyilvános levélben szólította fel a chilei püspöki kar tagjait a latin-amerikai ország egyházát megrázó pedofil-botrányok tisztázására, ami miatt a Vatikánba hívatta őket, elismerve, hogy maga is súlyos hibát vétett a történtek értékelésében.

Ferenc pápa a januári chilei látogatását övező bírálatokra utalt. Az egyházfő útját tiltakozás kísérte, mivel elnézően bánt a papi pedofília ügyek elhallgatásával gyanúsított Juan Barros püspökkel. Ferenc pápa akkor még úgy nyilatkozott, semmi nem bizonyítja a püspök bűnösségét.

Barros püspököt hazájában azzal vádolták, hogy szemet hunyt a befolyásos lelkipásztor, a 2011-ben Vatikánban bűnösnek talált Fernando Karadima által elkövetett visszaélések fölött.

Ferenc pápa vizsgálatot rendelt el, és január végén Charles Scicluna érsekre bízta a chilei pedofíliaügyeket. Charles Scicluna a Hittani Kongregáció ügyésze, aki a kiskorúakkal szemben elkövetett visszaélések eseteivel foglalkozik. Az érsek 2300 oldalas jelentést készített 64 áldozat tanúvallomásával.

Ferenc pápa április utolsó hétvégéjén Karadima három áldozatával találkozott a Vatikánban. A pápa vatikáni szálláshelyén a Szent Márta-házban laktak, és többször külön és együtt is beszámoltak Ferenc pápának a történtekről.

A ma már felnőtt Juan Carlos Cruz, James Hamilton és José Andrés Murillo római sajtótájékoztatójukon elmondták, az egyház szemében évtizedeken át ellenségnek számítottak. Ferenc pápa személyében az egyház "szeretettel teljes" arcát ismerték meg, de azt várják tőle, hogy a bocsánatkérésen túl "példát mutasson".

Kiemelték, hogy a szexuális visszaéléssel egyformán súlyos a hatalmukkal visszaélő és a pedofíliát elhallgató püspökök felelőssége is, amely "járványként" terjedt el az egész egyházban. Emlékeztettek, hogy a pedofília áldozatai közül ezt nem mindenki élte túl.

atv
 
Igen mint setni is írja a némaság és az elhallgatás a legnagyobb bűn.. Pedig egy tavalyi kutatás szerint a pedofilok
által elkövetett büncselekményeknek csak 0,3% írható az egyházi személyek terhére. A pedofilia ugyanis nem bűncselekmény, hanem diagnózis... S csupán az ebben a betegségben szenvedők elenyésző része követ el bűncselekményt egy felmérés alapján több mint húszezer megkérdezett 18 és 70 év közötti 8,3% -a vallotta be hogy vonzódik szexuálisan a gyermekekhez. Németországban több mint tíz éve egy egyedülálló program keretében próbálnak segíteni abban, hogy a pedofilok úrrá tudjanak lenni késztetéseiken. A statisztikákról a programról az alábbi oldalt érdemes felkeresni...
www.mikado-studie.de
Az egyházi személyek által elkövetett cselekmények azért kapnak az átlagosnál is nagyobb média figyelmet az összes hasonló cselekményhez viszonyítva elhanyagolhatóan alacsony számuk ellenére, mert az Egyházak azok akik az erkölcsi tisztaság bajnokaiként lépnek fel. Németországban 1998 és 2017 között 271 ezer gyermekkorú ellen követtek el szexuális erőszakot, ezekből több mint 80 % családon belül történt, s valós számok ennél valószínűleg magasabbak.
Az első botrányok is amik az egyházi személyekkel kapcsolatban kiderültek Németországhoz kötődnek, s ezután sorra borultak ki a csontvázak a világ számos pontján.. 1962-ben XXIII. János pápa (a norma internában) egy belső levélben az egyházi jog hatálya alá vonta a papok által elkövetett szexuális visszaéléseket. Ez közvetlen vatikáni ellenőrzést jelentett illetve az államilag büntetett cselekmények eltitkolását az igazságszolgáltatás elöl. 2001-ben Ratzinger mikor a testvére is hasonló ügybe keveredett az Epistula de delictis gravioribus a világ minden püspökéhez intézett körlevelében megerősítette XXIII János rendelkezéseit, sőt a pápai titoktartás alá vonta ezeket a bűnöket, s kivizsgálasukat a Hittani Kongregációra bízta teljes titoktartással... Talán mostanában történik valami a Vatikánban is bár megint olyan javaslatok születnek amik nyilvánvalóan nem a valós célt fogják szolgálni.. Hiszen nyilvánvaló, hogy nem a papi nőtlenség az oka a pedofiliának, hanem mint ahogy a világiak, úgy az egy háziak között is vannak pedofilok, akik soha nem követnek el semmilyen visszaélést bűncselekményt de fontos ezeknek az embereknek a kezelése, elsősorban felderítése az egyházon belül, ami különösen a katolikus egyházban nagyon egyszerű, s amennyiben bármilyen visszaélést követnek el a világi igazságszolgáltatásra bízni az eljárást, az egyházi testületekből azonnal elbocsájtani Őket , mert ez lenne az igazi visszatartó erő.. Mert így a nyilvánosság megakadályozná, hogy a reverenda mögé bújva háborítatlanul visszaéljenek helyzetükkel...

Még azt hozzáfűzném, hogy Írországban a tízéves vizsgálat alapján 1 milliárd € kártérítést fizettek ki 14 ezer esetre, s itt a kormányzat vette át a vizsgálatokat és több mint 800 pap és apácáról derült ki hogy megrontott kiskorúakat. Amerikában az állam és az egyház közös bizottsága megállapította, 4700 katolikus pap követett el visszaélést 6700 kiskorú terhére 1952-2002 között, ezért több mint 2 milliárd $ kártérítést fizettek ki. De itt legalább a további megelőzés érdekében két millió egyházi személy részere szerveztek tanfolyamokat...
Na de ha a katolikus papok bűnénél leragadunk, akkor mi lesz azzal a 99 %-al ,ami talán még több is, s nem is kap ekkora figyelmet? Látható ez nem is a jéghegy csúcsa, csak azon lévő hósapka....
 
Utoljára módosítva:
Felajánlották lemondásukat Ferenc pápának a chilei püspökök a latin-amerikai ország egyházát ért pedofíliavádak miatt az e heti vatikáni válságtanácskozáson - áll pénteken megjelentetett közleményükben.

36581.jpg

Ez az első alkalom, hogy a katolikus egyház egyik országának püspöki kara testületi lemondást ajánl fel a pápának a tagjait érő pedofilvádak miatt - írja az atv.hu.

A közleményt spanyol és olasz nyelven Fernando Ramos Pérez, a chilei püspöki kar titkára adta át a sajtónak Rómában. A szövegben a chilei püspökök bocsánatot kérnek a papok által elkövetett szexuális visszaélésekért és köszönetet mondanak a sajtónak, hogy az "igazságot szolgálta".

Köszönetüket fejezik ki az áldozatoknak is bátorságukért, mivel egymást is segítve szembe tudtak szállni a "hatalmas nehézségekkel" és gyakran "az egyházi közösségtől is induló támadásokkal".

A chilei püspöki kar tagjai azt követően ajánlották fel lemondásukat, hogy május 14. és 17. között Ferenc pápával a Vatikánban tanácskoztak.

Harmincnégy chilei püspökről van szó, köztük hárman nyugalmazottak: az egyházfő egyenként dönthet szolgálatuk felfüggesztéséről.

Ferenc pápa csütörtökön rövid levélben összefoglalta a chilei püspökökkel tartott találkozót, elismerve, hogy ami a latin-amerikai országban papok által elkövetett pedofíliaügyeket illeti, súlyos hiányosságok történtek. A pápa hozzátette: a személyek elmozdítása szükséges, de nem elegendő intézkedés. Ezen kívül a pápa 10 oldalas nem nyilvános dokumentumot is adott nekik, amely a chilei visszaélésekről készült.

Ferenc pápa április közepén nyilvános levélben szólította fel a chilei püspöki kar tagjait a latin-amerikai ország egyházát megrázó pedofil-botrányok tisztázására, ami miatt a Vatikánba hívatta őket, elismerve, hogy maga is súlyos hibát vétett a történtek értékelésében.

Ferenc pápa a januári chilei látogatását övező bírálatokra utalt. Az egyházfő útját tiltakozás kísérte, mivel elnézően bánt a papi pedofília ügyek elhallgatásával gyanúsított Juan Barros püspökkel. Ferenc pápa akkor még úgy nyilatkozott, semmi nem bizonyítja a püspök bűnösségét.

Barros püspököt hazájában azzal vádolták, hogy szemet hunyt a befolyásos lelkipásztor, a 2011-ben Vatikánban bűnösnek talált Fernando Karadima által elkövetett visszaélések fölött.

Ferenc pápa vizsgálatot rendelt el, és január végén Charles Scicluna érsekre bízta a chilei pedofíliaügyeket. Charles Scicluna a Hittani Kongregáció ügyésze, aki a kiskorúakkal szemben elkövetett visszaélések eseteivel foglalkozik. Az érsek 2300 oldalas jelentést készített 64 áldozat tanúvallomásával.

Ferenc pápa április utolsó hétvégéjén Karadima három áldozatával találkozott a Vatikánban. A pápa vatikáni szálláshelyén a Szent Márta-házban laktak, és többször külön és együtt is beszámoltak Ferenc pápának a történtekről.

A ma már felnőtt Juan Carlos Cruz, James Hamilton és José Andrés Murillo római sajtótájékoztatójukon elmondták, az egyház szemében évtizedeken át ellenségnek számítottak. Ferenc pápa személyében az egyház "szeretettel teljes" arcát ismerték meg, de azt várják tőle, hogy a bocsánatkérésen túl "példát mutasson".

Kiemelték, hogy a szexuális visszaéléssel egyformán súlyos a hatalmukkal visszaélő és a pedofíliát elhallgató püspökök felelőssége is, amely "járványként" terjedt el az egész egyházban. Emlékeztettek, hogy a pedofília áldozatai közül ezt nem mindenki élte túl.

atv
*
Egyre jobban megvetem és utálom a papokat. Fel nem fogom agyilag, miért nem engedélyezik már a katolikusoknak és egyéb felekezetűeknek, akiknek most még tilos, a családalapítás. Változtatni kellene, mert ez így nem maradhat. Aki egyedül akar élni, tegye. Vonuljon kolostorba, de akinek vannak vágyai, legyen felesége, családja. Legyen élete. U.ezt gondolom az apácákra is. Természet ellenes ez az önmegtartóztatás. Hallottam olyat is, hogy önmagukat korbácsolták, no ez is bizonyos nemi eltévelyedés... Mint tudjuk. A szenvedésben örömködik.
 
Szerintem Ti valamit nagyon félreértetek..
A papi nőtlenségnek semmi köze a pedofiliához... A pedofilok valós száma és azok, akik közülük szexuális büncselekményt is elkövetnek, s itt hozzászámolva azokat is akiknek tettei rejtve maradnak hívatalosan, mert ugye a kiskorúak sérelmére elkövetett cselekmények 80-85 %-a családon belüli, a hivatalosan ismert esetek nagyjából 1800 szorosa... ,s ennek 0,3 % át követik el csak egyházi személyek.. Mivel is kellene akkor leginkább foglalkozni?
 
ennek 0,3 % át követik el csak egyházi személyek.. Mivel is kellene akkor leginkább foglalkozni?
Erre saját válaszod adom:
Az egyházi személyek által elkövetett cselekmények azért kapnak az átlagosnál is nagyobb média figyelmet az összes hasonló cselekményhez viszonyítva elhanyagolhatóan alacsony számuk ellenére, mert az Egyházak azok akik az erkölcsi tisztaság bajnokaiként lépnek fel.
3 válasz létezik arra hogy ne kapjanak figyelmet a papok.
1. ne kerüljön nyilvánosság elé(ez nem megy)
2.ne legyenek papok akik ilyen hajlamúak.
3.Ne legyen erkölcsi tisztaság bajnoka az egyház.Hát akkor mi legyen?
 
Utoljára módosítva:
Egyet is ertek amit irtatok, de kiegeszitenem azzal hogy az erkolcsi tisztasag mellett gyerekekkel foglalkoznak ezek az emberek,nem csak hiteletet tanitanak es erkolcst az iskolaba ami azt jelenti tanarkent tekint ra a gyerek akibe megbizik akire felnez ezzel visszaelni , nagyobb becstelenseg mint a civil eletbe eloforulolo pedofil bunozo aki nem kerul kapcsolatba csak az aldozataval es nem egy egesz sor gyereket tud tonkretenni.
Az elbiralas meg se azonos mert akar 8-10 evet is kapnak ezek az emberek jogosan az egyhazakban valahogy kisiklik az igazsagszolgaltatas alol, felmentik athelyezik, missiora kuldik mas orszag hogy ne legyen szem elott de meg egy papot nem hallottam hogy bevonuljon ilyen ugy miatt a bortonbe.
HA egy tanar csinal ilyen egyenlo elbiralas ala esik barmelyik elkovetovel, a papok nem.
A szuloknek a hituk mellett oda kell figyelniuk a papokra mikor rabizak gyerekuket. A gyereket is ki kell oktatni ,hogy figyeljen es azonal szoljon ha azt a 3 lepes tavolsagot nem tartja be a pap.
 
Erre saját válaszod adom:
3 válasz létezik arra hogy ne kapjanak figyelmet a papok.
1. ne kerüljön nyilvánosság elé(ez nem megy)
2.ne legyenek papok akik ilyen hajlamúak.
3.Ne legyen erkölcsi tisztaság bajnoka az egyház.Hát akkor mi legyen?

Bocsánat, de az én válaszom nem ez volt. Leginkább Melittáéhoz közelít.... Ha olyan személy követ el kiskorúakkal szemben szexuális bűnt, akire rábízzák a gyermeket, s ez legyen pedagógus, pap, vagy akár családtag annak megítélése sokkal súlyosabb legyen mint egy "ismeretlen" elkövetőé, akár a büntetési tétel duplája. Az egyházak saját hitelük érdekében deklarálják, hogy a gyanú esetén is az állami igazságszolgáltatást értesítik, s a törvények az ilyen eseteket eltitkolókat, még ha családtag is, ugyanolyan büntetéssel sújtsák, mint az elkövetőt... (mert minden ötödik családon belül történik...) De ez még kevés, hisz a nyilvánosság számára is egyértelművé kell tenni, hogy ezek még a gyilkosságnál is súlyosabb cselekmények, mert nem csak a gyermek , de későbbi felnőtt korukra, sőt sok esetben az Ő gyermekeik életére is rányomják a bélyeget ezek a traumák... Én nem akartam abba bele mélyedni, hogy bizonyos kultúrákban amit esetleg mi gyermekekkel szembeni fajtalankodásnak nevezünk, az a mindennapi élet része, különösen azért is mert a nemi érés életkora egyre lejjebb kerül. Valamint sajnálatosan a mély szegénységben élők egyetlen "árucikke" a gyermek és serdülőkorúak..(erről nem nagyon van szó, pedig mivel ezt nem tartják akkora bűnnek, sőt általában természetesnek veszik, talán még méreteiben a pedofiliánál is jelentősebb.. S hasonlóan évtizedes károkat okoz a fiatalok fejlődésében)... Tehát amiről én írtam az, hogy mindent meg kelltenni az esetek nyilvánosságra kerüléséért, következetes büntetés, kiközösítés, de a legfontosabb a megelőzés, az odafigyelés a legapróbb jelekre. S mint írtam , meg Ernő is írta a késztetés önmagában nem bűncselekmény, de kezeléssel, a szigorú törvényekkel, a nyilvánosság visszatartó erejével, a tett megakadályozható....
 
Közben megszakadt az internetem így lemaradt...
Szerintem sem a papi nőtlenség feloldása(aminek ugye nincs is köze hozzá) sem az utólagos kasztrálás, pláne az egyházi vezetők lemondása nem megoldás..
De ha ezek az egyházi vezetők börtönbe kerülnének bűnpártolásért, azonnali hatása lenne....Na és bizonyos szakmákban az alkalmazás feltételekénti tesztek az erre utaló kérdéssorokat is tartalmazzák, ezáltal számos eset megelőzhető lenne, s a "beteg" is megkapná időben a segítséget...
 
Bocsánat, de az én válaszom nem ez volt.
Ha visszamész meglátod hogy a te saját üzenetedet adtam én válasznak idézetben van csak nézd
Így írom:"Erre saját válaszod adom:"
És a kettőspont után betettem saját írásod egy részét
Amit a legvégén írtam és te azt idézted be miszerint azt nem te írtad.Természetes hogy nem te csak most már találd ki te ha már ennyire összekeverted ami ott volt
De már nem számít ez nem sikerült én túlléptem
 
Igen, a Bibliában is szó szerint benne van "nincs Isten", csak azt amit előtte, meg utána írtak kell figyelmen kívül hagyni...
Legyen szép napod...
 
Igen, a Bibliában is szó szerint benne van "nincs Isten", csak azt amit előtte, meg utána írtak kell figyelmen kívül hagyni...
Legyen szép napod...
Mi bajod ezzel a válasszal arra mit írtál?
Főleg mert a mellett érveltél nagy a nyilvánosság és csupán ezért kerül előtérbe sok Különben alig van
3 válasz létezik arra hogy ne kapjanak figyelmet a papok.
1. ne kerüljön nyilvánosság elé(ez nem megy)
2.ne legyenek papok akik ilyen hajlamúak.
3.Ne legyen erkölcsi tisztaság bajnoka az egyház.Hát akkor mi legyen?
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,670
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére