Pert nyertek a kétfarkúak az ajkai rendőrökkel szemben

A Kutyapárt aktivistáinak nem engedték, hogy ingyen gyűjtsenek aláírást Ajkán. A nem jogerős ítélet szerint szabálytalanul jártak el a rendőrök a betiltás során.

Elsőfokon elvetette a Fővárosi Törvényszék az ajkai rendőrkapitányság érvelését, amellyel határozatban nem engedélyezte, hogy területhasználati díj lefizetése nélkül gyűjtsön november és december folyamán aláírást a Magyar Kétfarkú Kutyapárt a Veszprém megyei város főterén -írja a Mérce.

A portál idézi a bíróság indoklását is: e szerint az ajkai rendőrség rosszul döntött, amikor a Kutyapárt helyi tagjainak kérelmét, mely szerint a törvény hatálya alatt folytatólagos„közterületi nyilvános gyűlésként” jelentette be, elutasította. A rendőrök ezt arra hivatkozva tették, hogy szerintük a gyűjtés már nem a gyülekezési, hanem a közterületi rendtartási törvény hatálya alá esik – mint mondjuk egy kirakodóvásár – amelyért így használati díjat is elkérhetnének.
A bíróság azonban most adott indokolásában kimondta: „Elöljáróban a törvényszék kiemelni kívánja, hogy az Alkotmánybíróság a már fentebb hivatkozott AB határozatban megállapította, hogy az Alaptörvény VIII. cikk (1) bekezdéséből fakadó alkotmányos követelmény, hogy a gyülekezési jogról szóló 1989. évi III. törvény 9. §-a szerinti bírói felülvizsgálatnak van helye a rendőrségnek a rendezvény bejelentéséről hozott, hatáskör hiányát megállapító határozatával szemben. Az Alkotmánybíróság előbbi döntésben rámutatott arra is, hogy a bíróság a hatáskör hiányát megállapító rendőrhatósági határozat jogszerűségét és megalapozottságát érdemben vizsgálja.

Mindezekre figyelemmel a törvényszék egyrészt megállapította, hogy az alperes lényegi eljárási jogszabálysértést követett el, amikor a felperes által gyülekezési jog hatálya alá tartozó nyilvános gyűlésként megjelölt rendezvény bejelentése tárgyában hozott, hatáskör hiányát megállapító döntését az Ákr. szerinti végzésként, nem pedig a Gytv. szerinti eljárásban, határozati formában hozta meg.”

A bíróság továbbra figyelmeztette arra az ajkai rendőrséget, a jövőben ne tájékoztassa félre a bejelentőket, és a Veszprémi Törvényszék helyett a gyülekezési törvényt érintő bírósági ügyekkel foglalkozó Fővárosi Törvényszékhez küldje őket, ha keresetet akarnak benyújtani.

Hadházy Ákos volt LMP-s társelnök még szeptemberben hirdette meg mozgalmát, amelynek célja hogy egymillió aláírást gyűjtsön össze egy népszavazás kiírása érdekében, hogy Magyarország csatlakozzon a hamarosan felálló Európai Uniós Ügyészséghez. A Kutyapárt ezt a kezdeményezést segíti Budapesten és vidéki városokban is felállított, aláírásgyűjtő standokkal. A mostani, nem jogerős ítélet az ügyben azt is jelenti, hogy az standolás, aláírásgyűjtés a jövőben is a gyülekezési törvény, és nem a közterületi törvény alá tartozik, ingyen és bérmentve is be lehet tehát jelenteni, és pénzt sem kérhetnek érte, még akkor sem ha hosszabb időre szól a bejelentés.

upload_2018-11-21_6-24-27.png
 
Utoljára módosítva:
Nem tudom mekkora az a párt Bicskén de ha beférnek egy étterembe akkor nem lehetnek sokan.
Képzeljük el, hogy Németországban elmegy egy halom ember egy étterembe, és ott nem menyasszony-tánc van hanem esznek, isznak beszélgetnek és ezt be kell jelenteni. :D
-

-
Erre mondom én hogy az ellenzék is szerencsétlenkedik vagy provokál...
 
Erre mondom én hogy az ellenzék is szerencsétlenkedik vagy provokál...

Ezt nem értem. Én már évek óta rendszeresen találkozom egy étteremben egy halom emberrel akik egy egyesületet alkotunk, vagy éppen most karácsonyi ünnepséget tartunk. Az idők során többször változtattuk a vendéglőt mert többen lettünk, mert túl hangos volt és nem volt lehetőség kisebb előadásokra. Gondolom a Momentum sem akart többet.
-
Röviden, az étterem vezetőjén kívül nem kellett senki mással egyeztetni.
Természetes, hogy a tulajdonos elvárja, hogy a vendégek fogyasszanak valamit és ez ne legyen sokkal kevesebb mind az átlag bevétel, legyen valaki aki esetleges "elfelejtett" megrendelést kiegyenlít. :)
-
Nem értem, hogy mit értesz provokáció alatt?
-
De legyünk gonoszak és mondjuk azt, hogy az emberek kiakarják tapogatni, hogy a törvényeket betartja az állam vagy nem, akkor mi van? Vagy érvényesek a törvények vagy nem? Tök mindegy, hogy milyen céllal találkozom a barátaimmal.
-
Látom, már te is sunyítasz, mert félsz. :):)
 
Nos amit provokálásnak is tekenthetek az az hogy minek kellett engedélyt kérniük ha tudták hogy nem kell engedély egy programhoz ami nem az utcán fog zajlani.
Erre értettem azt hogy most vagy bénák vagy provokálják a hatóságokat hogy mit lépnek.
Ráaádásul ennek az lesz az üzenete hogy ezután kevesebben merik kiadni a vendéglátóhelyiségüket politikai pártoknak.
Szerinted kinek használ ez?
Ez lenne az ellenzék???
 
Utánanéztem, "gyülekezésnek számít" ha több mind 2 személy összejön politikai célból.
Ha nem nyílt területen történik akkor valóban elég a helység tulajdonosával megegyezni.
-
A helyzet sajnos az, hogy Magyarországon nem ajánlatos rendőri biztonság nélkül összegyűlnie az ellenzéknek, különösen este, mert vagy összevernek a sötétben, vagy megrongálják a járműveidet.
-
Nem minden magyar pártnak van paramilitáns egysége. :)
-
Én minden nap átélem az interneten, hogy életveszélyesen megfenyegetnek pedig nagyon udvariasan fejezem ki magamat. Nem hiszem, hogy élőben udvariasabbak lennének ezek a meggyőződésesek.
-
 
Utoljára módosítva:
Ez lenne az ellenzék???
Már megint a gyengét bántod?
Igen ez, legyél te jobb.
Mit kritizálod?
Szerintem a rendőrség berkeiben való zavart keltés elbizonytalanítás része lehet kipróbálnak mindent mit lépnek rá.
Nos amit provokálásnak is tekenthetek
Ha az engedélyt nem igényelt helyzetet elutasítják.
Az jól mutatja a rendőrség nem tudja mit kell tenni.
Jól csinálták.
Hetente kéne ilyen.
A döntési bizonytalanságba lehet kergetni a rendőrséget.
A vendéglős sem megfélemlítés felé fog haladni.
Ezt meg én mondom neked.
Az esetek száma dönti el mikor lesz nevetség tárgya egy törvény.
És ha azzá vált senki nem tarja be.
Igen a bizonytalanítás is eszköz.
Ha jól és sűrűn tudnak vele élni.
Íme a bizonyítékom fogalma sincs a jogalkalmazónak mit kell tenni:
A rendőrök ezt arra hivatkozva tették, hogy szerintük a gyűjtés már nem a gyülekezési, hanem a közterületi rendtartási törvény hatálya alá esik – mint mondjuk egy kirakodóvásár – amelyért így használati díjat is elkérhetnének.
Azt ne hidd hogy fél év alatt bele jön a hatalom.
Nem egyszerű oknál fogva nem
Magyarországon olyan fajta jogbizonytalanság van
Túl gyakran változnak és foltozzák a törvényeket
Senki se érti már, az se aki hozta.akadozik a gépezet.
Ez a jogbizonytalanság
Ezt ki lehet használni provokálásokkal.Nevetségessé tenni a hivatalt.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,743
Tagok
615,333
Legújabb tagunk
canoon
Oldal tetejére