Hírek Pintér Sándorék megváltoztatták az abortusz szabályait Magyarországon

A rendelet szeptember 15-én lép hatályba.

A magzati élet védelméről szóló törvény végrehajtásáról szóló rendelet módosítása a keddi Magyar Közlönyben jelent meg Pintér Sándor belügyminiszter aláírásával.
A „magzati életfunkciók működésére utaló tényező” nem más, mint a szívhang, a lap szerint tehát mostantól minden kismamának meg kell hallgatnia a magzat szívhangját, mielőtt az abortusz mellett dönt.

Szakértők szerint nem a szívhang meghallgatása miatt lesz kevesebb abortusz, inkább megfelelő szexuális felvilágosítás kellene az iskolákban.
Ugyanis egyre több tinédzser esik teherbe – és veteti el a magzatát. 1990-ben a 28 éves nőknél volt a leggyakoribb a művi abortusz, 10 évvel később a 22 éveseknél, 2016-ban pedig a 20 éves nők körében. Az elmúlt 15 évben stagnál a tinédzserterhességek száma is, évente mintegy tízezer 18 év alatti magyar lány esik teherbe, döntően a legszegényebb rétegekből.

306806597_5153215648141305_852541841906198198_n.jpg
 
Ismét ráéreztek az emberek véleményére, mert tényleg fontos a születendő magzat védelme. Persze most nekiugrottak a rendeletnek de, ennek kudarc lesz a vége.
Természetesen védeni kell az anyát is hisz rengeteg dolog miatt is dönthet úgy hogy nem kell a gyerek.
-erőszak
-genetikai betegségek
De, talán jobb lenne ha előbb gondolkodnának és utána kapkodnának.
Van sok ismerősöm akiknek 3-.4 gyerekük van és egyet sem ők nevelnek!!! Jó apa is van több....
Mert ha nem vetethetik el akkor mi is történhet?
-megszülik és otthagyják a kórházban
-megszülik és az inkubátorba teszik
-megszülik és ........(..)
Tudom nincs arról szó hogy nem vetethetik el a magzatot.
De,....
Habár nem árt ha egy kicsit nagyobb felelősségre próbálják rávenni a nőket mert nem arról van szó hogy oppsz ismét megyek elvetetni.
Ja. és miért nem említem a férfiakat? Mert a nőké a felelősség és a stressz.
 
"... Habár nem árt ha egy kicsit nagyobb felelősségre próbálják rávenni a nőket..."

Már megbocsáss, de kettőn áll a vásár és bizony sokszor nem a nő mondja, hogy nem kell a gyerek.

Mellesleg még lesz a jövőben, nem is túl sokára böjtje a szexuális felvilágosítás álszent, szemforgató kiiktatásának az iskolákból.
 
Ja. és miért nem említem a férfiakat? Mert a nőké a felelősség és a stressz.
Hát igen. A férfi csak jelen van és élvezi a szexet. A nőnek meg ugyebár az a dolga, hogy széttegye .... meg ilyesmi. Hiszen amint írtad, a nőké a stressz a felelősség miatt.
Ha így van, akkor hogyan is van ez? A Földön az embernek nevezett állatfajnak kétféle fajtája van: a nők és a férfiak. A nők dolga a gyermekszülés és a háztartás (by fidesz). Ja, hogy ebbe belegebed, az a fajtájának a sorsa. A másik fajta, a férfi, meg azt csinál, amit akar. Akár agyon is verheti a nőt és ha ügyesen csinálja, a büntit is megússza. Lásd a soroksári esetet, ahol a eü futását tartó nőt elkapták, megerőszakolták és megölték. Több, mint 10 évig nem volt meg a tettes. Meg a vak komondoron átesett nő esete. Meg a lesavazott, szőnyegbe tekert nő esete. (Itt a doktor urat, mert ő volt a tettes felfüggesztett börtönbüntire itélték. Hiszen a nő ezt akarta ....) Mert ők megtehetik.
Hát én minden nő, akár fehér, fekete, sárga, tarka, meg barka nevében kikérem magamnak és az embeberi faj nevében is! Az ilyeneknek börtönben a helyük és szexeljenek egymással, ha nem bírnak magukkal.
 
"... Habár nem árt ha egy kicsit nagyobb felelősségre próbálják rávenni a nőket..."

Már megbocsáss, de kettőn áll a vásár és bizony sokszor nem a nő mondja, hogy nem kell a gyerek.

Mellesleg még lesz a jövőben, nem is túl sokára böjtje a szexuális felvilágosítás álszent, szemforgató kiiktatásának az iskolákból.
A lányaimnak (ma 45 és 30 évesek) a gimiben megvolt a szexuális felvilágosítás.
Bement az ofő órára egy orvos és elmagyarázta a hogyant és a miértet. A megelőzés fontosságát. A megelőzés módjait. És ha bekapták a legyet, akkor mi a teendő. S hogy világosabb legyen elővett egy nagy, fából faragott fütyit és megmutatta nekik az óvszer helyes használatát.
16-17 éves lányoknak és fiúknak is, vegyesen. Volt ám irulás-pirulás, meg vihogás ezerrel.
 
Hát igen. A férfi csak jelen van és élvezi a szexet. A nőnek meg ugyebár az a dolga, hogy széttegye .... meg ilyesmi. Hiszen amint írtad, a nőké a stressz a felelősség miatt.
Ha így van, akkor hogyan is van ez? A Földön az embernek nevezett állatfajnak kétféle fajtája van: a nők és a férfiak. A nők dolga a gyermekszülés és a háztartás (by fidesz). Ja, hogy ebbe belegebed, az a fajtájának a sorsa. A másik fajta, a férfi, meg azt csinál, amit akar. Akár agyon is verheti a nőt és ha ügyesen csinálja, a büntit is megússza. Lásd a soroksári esetet, ahol a eü futását tartó nőt elkapták, megerőszakolták és megölték. Több, mint 10 évig nem volt meg a tettes. Meg a vak komondoron átesett nő esete. Meg a lesavazott, szőnyegbe tekert nő esete. (Itt a doktor urat, mert ő volt a tettes felfüggesztett börtönbüntire itélték. Hiszen a nő ezt akarta ....) Mert ők megtehetik.
Hát én minden nő, akár fehér, fekete, sárga, tarka, meg barka nevében kikérem magamnak és az embeberi faj nevében is! Az ilyeneknek börtönben a helyük és szexeljenek egymással, ha nem bírnak magukkal.
Nem értelek,
Igen a nők hordják ki a gyereket a férfi ha akar leléphet a nő NEM.
A nő eközben nem fekszik és pihen ugyanúgy ellátja a dolgokat mint előtte közben meg egy.vagy több magzatot nevelget.
 
Az én véleményem az, hogy mindketten ugyanolyan felelősek, és ha valaki nagyon nem akar gyereket, akkor tegyen meg érte mindent, legyen az férfi, vagy nő. Ezt már az alapiskolában tanítani kellene, tudatosítani a tinikkel, hogy mik lesznek a következmények. Szerintem ez fontosabb bármilyen tantárgynál....
 
A két fél felelőssége nem éppen ugyanakkora....főleg most az egy éjszakás kapcsolatokról beszélek.
Gyermeket vár az esti ismerősöm? Jól van ...majd fizetek ha lesz miből..
A nő a leendő anya meg ott van egy magzattal a hasában.....ha a család nem támogatja mi lesz vele??? Iskola= vége, munkahely = vége...
Tanítani kellene?? Ajjaj. Azt lehet hogy ahogy írod tudatosítani kellene hogy mi is lehet, lesz a következménye a szexnek.
(ahogy körbenézek nem nagyon látom a felelősséget hisz már a tizen éves leányzók is harcolnak a hímekért divatos ruhák, külföldi nyaralások ...autók a családban.
ezekért sokat bevállalnak a fiúk meg élvezik és válogathatnak...)
 
Amirol irtam masrol szol!
A feloelotlenség, és nemtorodomseg ott van, amikor valaki abszolut nem torodik a kovetkezményekkel, mert majd "megoldja".

Homokba dugja a fejet, ..engem nem érdekel...dumaval, aztan lesz ahogy lesz

Amikor valaki anyagi okokbol meghoz egy dontést, akkor mérlegel. Mi az amit meg meg tud tenni mi az amit nem.
De ha valaki csak "balesetként" fogja fel az egeszet, azt tényleg nem lehet maskepp ertekelni, mint megtgfondolatlan felelotlen valami, amihez neki szinte semmi koze!
Jonnek majd az ellenzok, hogy jo hogy nem mar az en mehemmel akar más rendelkezni...
Vegul is nem lehet ez utobbit vitatni, csak ez annak a "nevelésnek" a kovetkezménye, ami minden rosszat masra harit, mindent meg tud magyarazni ami kényelmes
 
Igen másról IS írtál.
Te próbálod gondolatisággal megoldani vagy inkább magyarázni a teherbe esés előtti- utáni gondokat én inkább gyakorlati úton közelítettem meg ezt.
 
Ez minden csak nem új. Citeráztunk eleget kis barátnőmmel fiatal koromban. Valamivel többet dugnak az élvezetért mint a szaporodásért
Érdekes, hogy a feleloseg kerdesere nem reagalnak.
Elbeszelunk egymas mellett!

Bar teny, hogy olyasmivel, hogy feleloseg ma kevesen foglalkoznak...majd lesz valahogy nem?
 
Érdekes, hogy a feleloseg kerdesere nem reagalnak.
Elbeszelunk egymas mellett!

Bar teny, hogy olyasmivel, hogy feleloseg ma kevesen foglalkoznak...majd lesz valahogy nem?
Felelősség?
Kinek a felelőssége? Az orvosé? A tanáré? A szülőé?
A fiataloké akik lehet azt sem tudják mi a következmény? Kitől kérdezzenek?
Ott a net nézzenek meg egy szex csatornát.
Mindenkinek van okos telefonja vannak ismerősök és azoktól is kérdezhetnek.
Milyen felelősségre gondolsz???
Ennyi lehetőség az utóbbi 50 évben nem volt mint most.
Aki ezek közül nem tud választani az tényleg jobb ha (nem írom le)...
 
Senkie!

Az ölés alapjog!
Ennyi
 
Érdekes, hogy a feleloseg kerdesere nem reagalnak.
Elbeszelunk egymas mellett!

Bar teny, hogy olyasmivel, hogy feleloseg ma kevesen foglalkoznak...majd lesz valahogy nem?
Csak az tud a felelőségről beszélni aki akarja a gyereket. Nekem nincs gyerekem, mert nem akartam a felelőségget.
Szerencsémre nem kerültem abba a helyzetbe, hogy választanom kelljen.
 
Senkie!

Az ölés alapjog!
Ennyi
Eléggé általános megjegyzés.
Az ölés alapjog? Vagy ez csak cinikus válasz?
Az biztos hogy az abortusz az nem egy olyan dolog hogy hm...beugrok és ennyi.
Először meg kellene nézni hogy mennyi ilyen eset van volt magyarországon vagyis szükség van-e módosításokra.
Vagy hozzátok világra majd lesz valami velük....
 
A napokban volt itt egy hir egy canadai birorol, aki egy éjszakat a sotet erdoben toltetett azzal, aki ott hagyott egy kismacskat.
De egy gyermek szivhangjat meghalgatni az bezzeg kegyetlenseg!

Álszent, képmutato magyarazatok az anyagiakrol, meg hasonlokrol!
Kozbenben ha valaki kirak egy kutyat, azt megszoljak.
Ha valaki megver egy állatot az még a tv-ben is benne van.
Egy meg meg nem szuletett gyxereket kinyirni meg természetes!

A nyugati civilizacio(civilizácio?) hazugsagai kozul talan ez az egyik legnagyobb!

" Tőled félek, a véletlentől, mely kiszakított a semmiből, és a méhemhez kapcsolt. Sosem voltam igazán felkészülve a jöveteledre, bár mindig nagyon vártalak. Újra és újra feltettem magamnak a szörnyű kérdést: és ha neked nincs kedved megszületni? Mi lesz, ha majd egyszer a szememre hányod: „Ki kért rá, hogy a világra hozzál? Miért tetted ezt velem? Miért?” Az élet nem könnyű, gyermekem. Naponta ismétlődő háború, az öröm percei csak rövid zárójelek, súlyos árat kell értük fizetni. Honnan tudhatom, hogy nem az volna-e a helyes, ha eldobnálak magamtól, hogy találjam ki, nem a csendet akarod-e inkább? Hiszen nem tudsz szólni. Az a csöppnyi élet, ami vagy, még csak egy éppen hogy elkezdődött sejtcsomó. Talán nem is élet, csak az élet lehetősége. És mégis sokért nem adnám, ha a segítségemre lennél egy jellel, ha tudatnád, hogy mit akarsz. Anyám azt állítja, hogy én jeleztem neki, és ezért hozott a világra."

De egy gyermek szivhangjat meghalgatni az bezzeg kegyetlenseg!
Ezt honnan vetted?
Álszent, képmutato magyarazatok az anyagiakrol, meg hasonlokrol!
Ha a gyereket nem tudja úgy felnevelni ahogy elképzelte a jövőt akkor igenis fontos az anyagi lét.
Most mondjak példákat?
Van ahol 17 gyerek is volt. Van ahol 5... életben maradt 2...
Felelősség.
Tagadhatod az anyagi és ˝álszent˝ magyarázatokat de, akkor elszakadsz a valótól.
Egy gyereket fel kell nevelni útra kell bocsájtani lehet hogy ez a mostani nemzedék nem kapott meg valamit a szüleitől amitől könnyebb lenne az élet.
Semmi bajom a szívhang meghallgatással hisz már írtam hogy az ellenzék rosszul teszi ha ilyesmibe száll bele.
Nem mintha bárkinek köze lenne hozzá hogy mit tegyen a magzattal.
Hisz ha nem lesz akkor is meglesznek a kiskapuk.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

eddy56 wrote on Stack's profile.
2021. november 30. az angol nyelvu megjelenés dátuma, ugyhogy gondolom egy ev mig a forditas és a nyomdai munka elkélszul
Leviathan Falls
ez a cime

és itt az angol nyelvu konyv pdf-ben
attila.p wrote on aniko45's profile.
Szervusz Anikó.

olvastam itt az oldalon, hogy Bakóczi Sára könyveit kedveled....nincs meg esetleg (és tudnád elküldeni e-bookban) "A város és a rózsa" c.könyvet

köszönettel attila.p
Pityesz46 wrote on garszt's profile.
Nagyon szépen köszönöm a munkádat! Leírnád milyen programmal csináltad és ha lehet elküldenéd nekem itt privátban?
Pintér Teréz wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon hálás vagyok az eddigiekért, remélhetem, hogy jön folytatása a vérfarkasok világának? Köszi mundent: Teréz
Amortisha wrote on sziporka78's profile.
Fantasztikus vagy, ezer köszönet. :)

Statisztikák

Témák
37,382
Üzenet
4,602,496
Tagok
602,592
Legújabb tagunk
Emsz
Oldal tetejére