Piros besorolású országgá nyilvánította Magyarországot Belgium

A koronavírus-járvány szempontjából magas kockázatú, piros besorolású országgá nyilvánította Magyarországot Belgium, ami a belga külügyminisztérium honlapján kedden közzétett információk szerint azt jelenti, hogy tilos a nem alapvető fontosságú utazás Magyarországra.

A szaktárca tájékoztatása szerint a magas kockázatú országokból érkezők számára Belgium kötelező karantént és vírustesztet ír elő.

A The Brussels Times című angol nyelvű belga hírportál információi szerint azokra, akik a frissített besorolás közzétételét követő 48 órán belül visszatérnek, illetve beutaznak Belgiumba, az utazásuk kiinduló országára vonatkozó korábbi besorolás szerinti kötelezettségek vonatkoznak. A vírusteszt elvégzése, valamint az önként vállalt házi karantén azonban esetükben is ajánlott.

A járványügyi szempontból magas kockázatú országok listáján Magyarország mellett Andorra, Bulgária, Horvátország, Franciaország, Spanyolország és Nagy-Britannia egyes régiói, valamint Dánia, Finnország, Málta és Románia szerepel.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) kedden javított Belgium járványügyi besorolásán. Világos narancssárga, azaz járványügyi szempontból kockázatos, de a fertőzöttséget tekintve kevésbé súlyos országok közé sorolta az országot. A szeptember elsejétől érvényes besorolás oka, hogy a 100 ezer lakosra jutó fertőzöttek száma 60 alá csökkent, 56,1-re mérséklődött a mintegy 11,5 millió lakosú országban.

A belga nemzeti közegészségügyi intézet kedden közzétett jelentése szerint továbbra is lefelé tart a fertőzési mutató Belgiumban. A múlt hét folyamán átlagosan 431 ember esetében lett pozitív a vírusteszt eredménye, ami 12 százalékos csökkenést jelent az azt megelőző hét adataihoz képest. A kórháza szállítottak száma 41 százalékkal, átlagosan napi 14,4-re esett vissza. Jelenleg 243 az ápoltak száma, közülük 71-en részesülnek intenzív ellátásban. Mindként mutató jelentős csökkenést mutat. A betegségben elhunytak átlagos napi száma 4 volt, ami 44 százalékkal marad el az előző hét adataitól. Ez idáig 9895-en váltak a járvány áldozatául, valamint megjelenése óta 85 236 fertőzöttet jegyeztek fel Belgiumban.

images
 
Ezeknek a besorolásoknak se füle se farka. Kb. mint hányan haltak meg a koronavírusban. Országonként más a protokol és az egészet megfejeli a politikai akarat. Ha azt akarom Belgium is vörös lesz vagy sárga. A gond az, hogy senki sem akarja teljesen lelőni a gazdaságát, de nincs is közös európai terv sem. Egységes szempontok szerinti ellenőrzés, teszt, karantén az összes Eu határon, nincs különutazás sem a migránsokkal, sem a vendégmunkásokkal.
 
Ha a munkások nem utaznak: előbb utóbb nem lesz mit enni senkinek, mert nem lesz aki termel, feldolgoz és végül a kereskedőnek nem lesz mit eladnia.
Inkább használni kellene a védőeszközöket a cirkuszbemutatók helyett, és továbbra is tesztelés-tesztelés! Sajnos ez már csak így megy.
Redredington, már nálunk így is vörösek, hiszen csak indokolt esetben jöhetnek Mo-ra, kivétel a 3 a 4-es társaságból. Nem mintha azoknál tiszta lenne minden.
 
Ha a munkások nem utaznak: előbb utóbb nem lesz mit enni senkinek, mert nem lesz aki termel, feldolgoz és végül a kereskedőnek nem lesz mit eladnia.
Inkább használni kellene a védőeszközöket a cirkuszbemutatók helyett, és továbbra is tesztelés-tesztelés! Sajnos ez már csak így megy.
Redredington, már nálunk így is vörösek, hiszen csak indokolt esetben jöhetnek Mo-ra, kivétel a 3 a 4-es társaságból. Nem mintha azoknál tiszta lenne minden.
Ez tisztta sor. Én csak azt hiányolom, hogy nem az unió határán van egy egységes védővonal hanem az unión belül minden ország maga zárja vagy nyitja a határjait.
Most látszik igazán milyen kiszipolyozóak a hajdejó nyugati államok. Millió számra van szükségük vendégmunkásokra, hogy ne rohadjon a mezőn a termény vagy legyen elég ápoló az idősekothonában. Sajna ez a szimbiózis nem működhet ha a kibocsátó államokban pl. ukrajna szintén veszélyes a helyzet. Ez egy nagyon komplex probléma, amit ki tudja mikorra oldanak meg.
 
Mivel az országok az uniós kapcsolattól eltekintve szuverének, önálló a közigazgatásuk, szerintem ezt soha nem is lennének hajlandók közösen megoldani. Tudod a szerelem csak névleges! Szerintem soha. Gondolj az egymásnak való állami szintű beszólogatásra.
 
Ez tisztta sor. Én csak azt hiányolom, hogy nem az unió határán van egy egységes védővonal hanem az unión belül minden ország maga zárja vagy nyitja a határjait.
Most látszik igazán milyen kiszipolyozóak a hajdejó nyugati államok. Millió számra van szükségük vendégmunkásokra, hogy ne rohadjon a mezőn a termény vagy legyen elég ápoló az idősekothonában. Sajna ez a szimbiózis nem működhet ha a kibocsátó államokban pl. ukrajna szintén veszélyes a helyzet. Ez egy nagyon komplex probléma, amit ki tudja mikorra oldanak meg.
Mi értelme lenne az únió határán egy védővonalnak? Az egyes országok eltérő mértékben vannak tele fertőzöttekkel...
Az viszont tény, hogy az ázsiaiakon kívül egyetlen nemzet sem képes fegyelmezett, összehangolt és következetes védekezésre. Ha itt azt mondja az országvezetés, hogy a jóparasztok csináljanak valamit, akkor pont az ellenkezőjét fogják, mert hogy nekik senki se mondja meg, hogy mit kell csinálni...
 
A problema hogy piros jelzest adtak es kaptak, de kivetel a visegradi orszagok hisz ok haverok a tobbi Eus orszagnak stoptabla van kiteve.

A munkaugy az teljesen mas kerdes, nem is tudja az ember felsorolni hany helyen lassitanak vagy bezarnak.
Ma reggel az erkelyen neteztem es par hazzal arebb van egy suli, jott a zold kuka , utana a masik es szemet nem igen volt amit elvigyenek.
Hamarosan vagy ritkitjak a jaratokat vagy beszuntetik,mert igy fentartani ....igy is mar csak a sofor van ezen a nagy kukas autokon neki kell kiszallni a bolyakat mashova vinni hogy betudjon menni, sok helyen le is zarjak a kukakat azt neki kell nyitni majd mikor kiontotte a szemetet beloluk ujbol kiszallni lezarni a kukat stb.
 
Lesz itt még fehér az ország ,világ ,nemcsak télen havazáskor.Felépülnek az 5G tornyok ,a robotok is megnyugodva veszik tudomásul és azt is letagadja a nagyhatalom,hogy ilyen járvány létezett.Ja ezt álmodtam,mert már nagyon zavar ,hogy van járvány ,nincs járvány,rohamosan nől a betegek száma,még arra is azt mondják,hogy a vírusba halt bele aki baleset áldozata lett.
 
Utoljára módosítva:
Ja ezt álmodtam,mert már nagyon zavar ,hogy van járvány ,nincs járvány,rohamosan nől a betegek száma,még arra is azt mondják,hogy a vírusba halt bele aki baleset áldozata lett.
járvány, vörös zóna nem számít ... igy szállítják a munkaerőt.csak tudnám miért törölték az előbb ezt a hozzászólást, kit zavar a valóság?
 
járvány, vörös zóna nem számít ... igy szállítják a munkaerőt.csak tudnám miért törölték az előbb ezt a hozzászólást, kit zavar a valóság?...
Olyan ismerős a kép - csak néhány századdal régebben a hajófenékbe terelték a rabszolgákat, most meg repülőgépbe.
 
Mivel Belgium az EU esze....könnyen nyilatkoznak-ezt-azt...
Persze jobb lenne ha a saját házuk táján néznének szét.....könnyen pofázik egy semmi állam az EU védettségében.
Én ha Magyarország élén lennék,vígan deportálnám a beutazókat "migránsokat" Hollandiába,Belgiumba.:D Mint ahogy Ausztria is tette 2015-ben.... :D :D
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Üdvözlök Mindenkit. Szeretném kérdezni hogy saját verseket lehet-e feltenni az oldalra. Köszönöm szépen. Mária.
vorosmart wrote on sziporka78's profile.
Köszönöm szépen az az új fordítást, nagyon vártam.
Sziasztok!
Nagyon keresném Project 2 Fourth edition angol könyv,felmérőit,témazáróit!
Ha meg lenne valakinek nagyon meg köszönöm!
Árgyelán Anikó wrote on Kerecsenyné Szilvia's profile.
Sziasztok! Full blast 3 module 6 érdekelne. Köszönöm.

Statisztikák

Témák
36,798
Üzenet
4,476,064
Tagok
594,763
Legújabb tagunk
Piller Anita
Oldal tetejére