Plusz pénzzel és szabadnapokkal szoktatnák le az embereket a dohányzásról

A brit KCJ Training and Employment Solutions négy extra szabadnapot biztosít azoknak a dolgozóknak, akik nem dohányoznak. A cég vezetője szerint nem büntetni kell a dohányosokat, hanem ösztönözni őket, valamint jutalmazni azokat, akik nem élnek a káros szenvedéllyel.

Don Bryden, a KCJ ügyvezető igazgatója szerint kompenzálni kell azokat a dolgozókat, akik nem dohányoznak. Számításai szerint egy átlagos dohányos napi háromszor tart 10 perces cigiszünetet, ez pedig egy év alatt több mint 16 nyolcórás munkanapot jelent.

Byrden szerint a legjobb esetben is napi egyszer, tíz perces szünetet tartanak a dohányosok, ez pedig 5 munkanapnyi szünetet jelent.

A KCJ ügyvezetője szerint emiatt a cég négy nap extra szabadságot ad azoknak, akik nem dohányoznak. Emellett kellő motivációt biztosítanak a leszokni vágyóknak is, hiszen három dohányfüstmentes hónap után egy, míg hat hónap után két szabadnap jár.

20181010health-tobacco-horizontal-in-this.jpg

illusztrációForrás: AFP/Johannes Eisele
A briteknél népegészségügyi kérdéssé vállt a dohányzás és egy új tervezet szerint 2030-ra füstmentessé tennék az országot. Ennek oka, hogy egy átlagos brit életének 16-19 évét tölti betegségben.

A javaslatok közé tartozik, hogy minden kórházba került dohányos automatikusan ingyenes segítséget kapjon a leszokáshoz. Korábban is voltak hasonló tervek, azonban a briteknél a felnőttek körében továbbra is 14 százalék a dohányosok aránya, a teljesen füstmentessé válás dátumát pedig további öt évvel kitolták.

Korábban szó volt arról is, hogy kötelező jelleggel kellene a brit dohányforgalmazóknak finanszíroznia a leszokás népszerűsítését. Ezt 120 egészségügyi csoport kezdeményezte, azonban a nagy dohánygyárak azzal érveltek, hogy a dohánytermékek árának kétharmada így is adó, ezzel pedig bőven megfizetik a részüket.

Más országokban is harcolnak a füstmentes társadalomért. Japánban például több város utcáin tilos a dohányzás, ezt csak kijelölt dohányzózónákban tehetik meg. Kiotóban komoly büntetés jár azért, ha valaki az utcán a nem arra kijelölt helyen gyújt rá.

Ennek ellenére a legtöbb bárban és éttermében továbbra is engedélyezett a dohányzás.

A furcsa kettősség oka, hogy Japánban nem egészségügyi gondként kezelik a dohányzást, hanem inkább rossz szokásként fogják fel. Az ottani szokások szerint például kifejezetten illetlen dolog elállni a járdát, vagy az utcán menet közben ételt vagy italt fogyasztani. A dohányzásnál, akárcsak az utcai étkezés esetében is sokakat zavarhat a szag, valamint a dohányzó társaságok elállják az utat, így az embereknek kerülgetniük kell őket.

Éppen ezért alakították ki az úgynevezett dohányzó zónákat. Japánban a jólneveltség része, hogy ha valakinek bármilyen dolga akad a járdán a sétáláson kívül (telefonál, beszélget) akkor a járda legbelső részéhez, vagy a fal mellé áll. Inkább ezt az elvet és nem az egészségügyi kockázatokat tartották szem előtt a szabályozás kialakításánál.

Van, ahol azonban nagyon extrém lépéseket tesznek a dohányzás ellen. A 30 ezer munkavállalóval rendelkező arizonai székhelyű U-Haul februártól nem vesz fel olyan munkavállalót, aki bármilyen nikotinos készítményt fogyaszt. A jelentkezőket ráadásul tesztelni is fogják, aki pedig megbukik a nikotin teszten azt nem fogják alkalmazni.


20170818woman-breaking-a-cigarette-stop.jpg

illusztrációForrás: Getty Images/iStockphoto/AdamGregor/Adamgregor
Más vállalatok, akárcsak a KCJ inkább a jutalmazásban, semmint a büntetésben hisznek. Ennek pedig bizonyítottan pozitív hatásai vannak. A General Electric még 2005-ben támogatott egy kísérletet, amelyben a dohányosokat két csoportra osztották. Mindkét csoport megkapta ugyanazokat a leszokást segítő eszközöket, ám az egyik csoport tagjainak 750 dollár készpénzt is felajánlottak, ha leteszik a cigit. A pénz által motivált csoport teljesített jobban a kísérletben.

Japánban a Piala nevű vállalat már 2017 óta ajánl 6 szabadnapot a dolgozóknak, akárcsak a KCJ. Számítások szerint hatalmas gazdasági kiesést jelentenek a cigiszünetek. A brit vállalatok évente 8,4 milliárd fontot veszítenek emiatt, egy dohányos dolgozóra lebontva 1815 fontot. Azonban sokan nem veszik figyelemben, hogy sok nyugati országban hat óránként 20 perces szünet illeti meg a dolgozókat, ezt pedig bármivel, akár dohányzással is tölthetik.
 
Remélem, a MÁV is olvassa a posztodat, és holnaptól kötelező lesz a vonatokon a dohányzás a klotyóban. Ha elég sűrű lesz a füst, talán még a látvány sem riaszt el a használatától. :)

Azelőtt darabra is lehetett cigarettát vásárolni az üzletekben. A "gyerekvédelem" úgy működött, hogy a boltos miközben egy papírba becsomagolta a 10 szál cigarettát, úgy hogy a fele kilátszott, megkérdezte: "Kinek lesz ?"
-
Senki nem jött zavarba hanem rögtön megválaszolta: "Az Édesapámnak!"
A helyzet tragédiája, hogy ez néha igaz is volt, különösen a hónap vége felé. :rolleyes:
-
A cigarettával való kínálás Magyarországon az alacsony fogyasztási ár miatt elterjedt volt.
Később Németországban meg voltam lepődve, hogy itt az emberek fukarabbak voltak.
A legutóbb - ennek is már több éve - Londonban kért tőlem cigarettát egy koldus.
Szerencsére velem volt a fiam, aki honnan honnan nem ki tudott segíteni.
 
Utoljára módosítva:
Jó, majd szóljál, ha pozitív motivációval sikerült leszoktatnod egy dohányost :-D
Így van. Engem is egy fura "negatív" élmény szoktatott le.
Dentálhygéniai kezelésen voltam. A nő rendkívül jó beszédképességgel rendelkezett és olyan intenzitással magyarázta a nikotines füst káros hatását a kicsit már visszahúzódó foginyemre, hogy rákiabáltam. Azonnal hagyja abba, mondtam neki nevetve.
Hatott. Nem éppen fiatal korom ellenére nagyobbrész anyámtol kapott fogaimat használom. Nem akartam őket elveszíteni.
Kidolgoztam magamnak egy stratégiát tapasz meg tabletták nélkül és abbahagytam.
 
Megbocsáss, de ezzel nem tudok egyet érteni. Úgy tűnik te még nem láttál agresszív alkoholistát, olyat pláne nem, hogy maradva a te példádnál, nem talál innivalót, vagy nem engedik tovább inni. Remélem nem is fogsz látni, tapasztalni.
Akkor te most az agresszivitás mértékét akartad összehasonlítani a nikotinhoz nem jutott dohányos és az alkoholista agresszivitását?
Hogyan is lehet két agresszivitást összehasonlítani? mi lenne a mértékegység és a mérési módszer?
Én ezt írtam:
Épp csak fordítva is nézd meg:Ne találjon cigit aki erős dohányos.
Vagy ne engedjék rágyújtani, okoz akkora feszültséget mint a beivottan agresszívvá vált alkoholista.
"okoz akkora feszültséget", nem agresszivitást írtam
Bár a feszült állapot, sem összehasonlítható.
Hogy kiből tör ki agresszivitás nem tudhatjuk.
Néha egy vélt sérelem is elég.Néha 20 forint.És vernek ölnek
Nem is jól közelítetted meg az agresszivitáson keresztül.
Ezért mondtam nézd a másik lehetőséget is.Békés dohányos agresszív alkoholista
Ez a te állításod volt.
És az agresszív dühöngő dohányos és az alkoholtól hamar elalvó alkoholista?
Épp fordított eset.
Sokféle est van nem csak agresszív alkoholista.Békés piás is van és mindjárt elalvó is.
Rosszul lett közelítve, simán általánosító sablonnal és előítéletet is látok benne.
 
Utoljára módosítva:
Több évtizede németnyelvü területen élek. Ott ennek Volkswirtschaf = Népgazdaság a neve.
Nem tudom miért a magyar terminológia az ország gazdaságát nemzetgazdaságnak mondja vagy a közgazdaság pedig gazdaságnak.
Itt Magyarországon eltörülték a nép szót .Szinte mindenhol a nemzet jelent meg.Még a dohányboltnál is
Nem tudom van-e még népbolt.
Vagy nemzeti dohánybolton kívül más.Nép tánc még nép tánc vagy nemzettánc?
Egyébként viccnek szántam a rég nem használt népgazdaság kifejezést
Azt a szocializmus használta.Hogy felétek népgazdaság a neve.Én innen néztem és innen viccesnek láttam.:eek:
Hisz itt éppen mindent eltörölnek mi 1945 után volt.Talán sehol nem maradt meg egy népköztársaság utca se köztársaság utca vagy tér.
Na szóval engem meglepett és humorosnak láttam így 30 évvel a rendszerváltás után meglátni.Bocs ha te nem láttad humorosnak.
 
Megoszthatnád a tapasztalataidat! Azt a részt, hogy hogyan nem lehet leszokni tablettákkal és tapaszokkal, azt nem kell, abból van saját is, több tucatnyi. :D
A legfontosab az elhatározás volt. Nem megpróbálni akartam, hanem abbahagyni.
Előkészítettem magam. Úgy döntöttem, hogy nem mondom el senkinek és nem hisztizem. Nem mutatom társaságban semmi jelét annak hogy valami bajom van. Két hét mulva vették csak észre kollegáim a munkahelyen, pedig együtt kávéztunk a szünetekben.
Aztán a leszokási tüneteket betegségnek állítottam be. Nehéz betegségnek amibe nem halhatok bele, de idővel egész biztos, hogy kigyógyulok belőle.
Ez volt talán a leghatásosabb "önszuggesszió"

Pénteken hazafelé bevásároltam és hétfő reggelig nem mentem sehova. Ez ment három hétig. Aztán egy társasággal elutaztam Indiába.
Ezt már előre belekalkuláltam. A három hetes rádzsastáni kőrutazás alatt, se a kocsiban se a látogatott helyeken nem lehetett dohányozni.
Volt elfoglaltság, rengeteg új benyomás. A többiek sem dohányoztak. Jó barátomrol ott derült ki, hogy ő is abbahagyta. Biztattuk egymást.
Még egy hetet voltunk Thaifoldön pihenni. Sok gyümölcs, könnyű kaják, sok dilizés és a "csakazértse"
Az utolsó nap már rosszul voltam. Zürichben rögtön bementem a sürgüsségire. Aztán két hetet feküdtem tüdőgyulladás miatt. Nem gondolkodtam a cigarettán.
Idővel mániám lett a leszokás. Almát rágcsáltam. Így sikerült. A barátom két honap mulva már utálta a cigarettát és a dohányosokat.
Nálam ez nem így van. Néha rágyujtanék. Sokszor álmodom róla, hogy cigarettázom.
Nem zavarnak a dohányosok, de a fiatalok kezéböl kitudnám tépni a cigarettát. Fogalmuk sincs róla, milyen nehéz abbahagyni.
Szóval kemény volt. Muszáj volt valamit csinálnom, mert minimum 2 dobozzal elszívtam naponta.
Megérte. Aránylag rövid idő mulva jobban éreztem magam. Az ízek intenzivebbek lettek, és a szervezetem is "örült" neki.
Én az életemet mindig a "legkevesebb ellenállás irányába" rendeztem be. Jó vizsga volt, mert a füvezést is fel kellett adnom.
Csináld végig. Sok sikert kívánok neked.;)

A bőrömön is sokat javított a nemdohányzás. Kisimultak a ráncok az arcomon.
Híztam tíz kilót. :D
 
Utoljára módosítva:
Atestek a lo tulso oldalara!Emlekszem,hogy a 1970-es evekben meg egeszseges dologkent reklamoztak adohanyzast!Ugy,mint stresszoldo,etvagycsokkento,hangulatjavito,stb! Ma a ,dohany,bele ertve a cigarettakat is ,a filtert,papirt szintetikus,vegyileg kezelt szarok. Regen a Magyar parasztember ugy alutt el,hogy a szajaban volt a pipaja,es nem gyujtotta fel a hazat,sot valoszinuleg szep alma is volt!Persze Magyar szuzdohanyt szivott. FELREERTES NE ESSEK,nem a dohanyzast vedem,csak nem ez az elsoszamu egeszseg rombolo dolog.sokkal,de sokkal artalmasabbak a mu kajak,italok,nem beszelve a gyogyszerek eltitkolt mellekhatasairol. Nem a kozepkor,vagy az okor volt veszelyes az emberisegre,hanem a mi korunk!!!!!!!!!!!!!!!bOCS HELESIRASERT,DE KULFOLDROL IROK,AHOL MAS A KLAVIATURA billentyuzet!
 
Ennek most olyan "mi nem, de ők is" ize van.
Csak nem békés zugalkoholista vagy. ;)
se nem dohányos se nem alkoholt szerető.
Egyszerűen nem tetszik hogy az alkoholistát alapból agresszívnek titulálták.
Az alkohol egyértelműen gátlás lazító de nem tesz mindenkit agresszívvá.
Ez előítéletes általánosítás volt részetekről.
Ezért hoztam ellenpéldának az álomba ivott részeget.
Hisz azokból is vannak.
Olyanok kik csendessé válnak ha isznak.
Én még abba se mennék bele mit mutat a statisztika mennyi % csendes piás, mennyi agresszív.
Azt azért bátran mondható a hírek száma nem azonos a valósággal
A média vadássza a rendkívülieket, eltúlozza ugyanazt többször leadja több csatornán
És ez torzít.

Az más kérdés hogy mindkettőt károsnak tartom.
És az alkohol mivel drágább, ezért jobban taszít alacsony élethelyzetbe.
Ha pedig ingyen volna akkor meg azért, mert mértéket tartó szenvedélyest nem igen látni, még csokievőben sem.

Ez pedig:
A lóversenypálya ellőtt is láthattál ilyet:Józan férfi felpofoz majd visszamegy lovizni
Nem másra példa mint az agresszivitás, bármi szenvedélybetegnél előfordulhat.Sőt ha molesztálta a szenvedélye miatt, még inkább érthető.
Nem bölcs viselkedés egy lovi szenvedélyest molesztálni.
Hisz azt is tudjuk bujkálásra hazudozásra készteti, ha akadályozzák.
 
Utoljára módosítva:
Akkor te most az agresszivitás mértékét akartad összehasonlítani a nikotinhoz nem jutott dohányos és az alkoholista agresszivitását?
Hogyan is lehet két agresszivitást összehasonlítani? mi lenne a mértékegység és a mérési módszer?
Én ezt írtam:
"okoz akkora feszültséget", nem agresszivitást írtam
Bár a feszült állapot, sem összehasonlítható.
Hogy kiből tör ki agresszivitás nem tudhatjuk.
Néha egy vélt sérelem is elég.Néha 20 forint.És vernek ölnek
Nem is jól közelítetted meg az agresszivitáson keresztül.
Ezért mondtam nézd a másik lehetőséget is.Békés dohányos agresszív alkoholista
Ez a te állításod volt.
És az agresszív dühöngő dohányos és az alkoholtól hamar elalvó alkoholista?
Épp fordított eset.
Sokféle est van nem csak agresszív alkoholista.Békés piás is van és mindjárt elalvó is.
Rosszul lett közelítve, simán általánosító sablonnal és előítéletet is látok benne.

A te megközelítésed éppoly "sablonos", hisz elvi, nem gyakorlati, az enyém viszont tapsztalati is és csak tanácsolni tudom, mélyedj el kicsit a témában, olvasgass, beszélgess érintettekkel.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,671
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére