Portfólió készítés

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

zanda

Állandó Tag
Állandó Tag
Nekünk azt már kedden 3-ig el kellett küldeni. 100-as lett :)
Akkor te nagyon előttem jársz már a tudás ösvényén:dr_24:
Nekünk /Q csop./ a második tanulási egység gyakorló feladatait 2014. június 25-e 20 óráig kell beküldeni az az ma estig, és én az előbb küldtem az 1. tan. feladatát is.
 

lendvy

Állandó Tag
Állandó Tag
Köszönöm szépen Kros a részletes válaszodat,teljesen érthető !
Nagyon örülök és hálás vagyok neked ,hogy előhoztad ezt a rendeletet ,felhívtad figyelmemet a körültekintésre!! :)
 

Gemeli

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem is a mestert kellene megcélozni, hanem a kutatótanárit, hiszen ha jól értelmezem van doktori fokozat és rendszeres publikációk. Egyenlőre a kutató tanári pályázat még nincs kiírva. Már dolgoznak a rendszeren, de még nincs ilyen lehetőség. Mesterbe csak akkor kerülhetett volna, ha jelentkezik a normál minősítő eljárásra, vagyis azok közé, akik novemberig tölthetik a portfóliót. Ehhez azonban kellett volna szakvizsga is. A doktori nem helyettesíti a szakvizsgát.
A kutatótanárokat 4 fős bizottság minősíti majdan. Lesz köztük egy akadémiai küldött is.

Én úgy tudom, hogy a doktori kiváltja a szakvizsgát. Kutató művészettörténész-muzeológusként - és persze egyetemi tanári diplomával - tanítok részmunkaidőben, nem is értem, hogy miért kéne külön szakvizsga.
 

kros

Állandó Tag
Állandó Tag
Én úgy tudom, hogy a doktori kiváltja a szakvizsgát. Kutató művészettörténész-muzeológusként - és persze egyetemi tanári diplomával - tanítok részmunkaidőben, nem is értem, hogy miért kéne külön szakvizsga.
Az egyetemi, középiskolai tanár végzettség (vagy: a főiskolai végzettség) után volt/van lehetőség a pedagógus szakvizsga letételére. Ez egy posztgraduális, két éves képzés, többnyire összetett, s általában két végzettséget ad: pedagógus szakvizsgát és még pl. közoktatás-vezetői, fejlesztő-pedagógusi, minőségbiztosítási stb. végzettséget.
A mostani portfóliózás egyik feltétele volt, bizonyos számú szakmai gyakorlati év megléte mellett a pedagógus szakvizsga is.
Ha visszalapozol itt, ami a 11556 hozzászólást elnézve nem kis feladat, olvashatod valahol, mert ideírtuk, hogy van rá előírás, mit tekintenek még szakvizsgának, vagy azzal egyenértékűnek. (Föntebb a mindenki által ismerteket írtam).
 
Utoljára módosítva:

bisne

Állandó Tag
Állandó Tag
Én úgy tudom, hogy a doktori kiváltja a szakvizsgát. Kutató művészettörténész-muzeológusként - és persze egyetemi tanári diplomával - tanítok részmunkaidőben, nem is értem, hogy miért kéne külön szakvizsga.
Idézet az OH egyik dokumentumából, ami itt érhető el
https://www.kir.hu/kir2szny/Content/Sugo.pdf

"a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 35. § (4) bekezdés alapján a pedagógus-szakvizsgával egyenértékű a munkakör ellátásához
szükséges végzettséghez és szakképzettséghez kapcsolódó szakterületen szerzett tudományos fokozat, valamint
a doktori cselekmény alapján szerzett doktori cím. A pedagógus-szakvizsgával egyenértékű továbbá a klinikai és a pedagógiai szakpszichológusi, a fogyatékosság típusának megfelelő szakorvosi, a gyermekgyógyász, a gyermek neurológus, a pszichiáter szakorvos és a szociális szakvizsga."
 

kros

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez a Súgó sohasem jutott volna az eszembe... de hogy itt ezt és más, hasonló eseteket úgy április vége felé tárgyaltunk, az biztos.
 

ladysla

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Utoljára módosítva:
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére