Portfólió készítése 2014. november 30-ig

angyalka2524

Állandó Tag
Állandó Tag
A jogszabály nem teszi kötelezõvé a tíz éven belül nyugdíjba vonuló pedagógusok számára a minõsítési eljárásban való részvételt. Amennyiben a pedagógus mégis élni kíván a minõsítés lehetõségével, jelentkezhet minõsítési eljárásra. Ezt természetesen csak akkor teheti meg, ha a többi pedagógushoz hasonlóan, megfelel a jogszabályban elõírt feltételeknek, azaz 14 év gyakorlattal és szakvizsgával rendelkezik.

Ez így nem igaz. Mindig az érvényes feltételnek kell megfelelnie. Szakvizsgához már a 30 év esetében sem volt kötve.
 
drica1

Állandó Tag
Állandó Tag
Újabb kérdés. Négy szabadon választott dokumentum kell. Az lehet akár mind a négy "egyéb" dokumentum is? Én készítettem egy publikációs tevékenységet, az egyébbe pedig: szülői levél, tanórán kívüli tevékenység, esetleírás és IKT tananyag. A véglegesítés alatt pedig csak kettő látszik: publikációk tevékenység, egyéb dokumentum.
Ez így normális?
 
Vargáné Szigeti Irén

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez így nem igaz. Mindig az érvényes feltételnek kell megfelelnie. Szakvizsgához már a 30 év esetében sem volt kötve.
Nkt. 97.§ (21.) bekezdése Nem vonatkozik a minősítési kötelezettség arra a pedagógus-munkakörben, valamint pedagógiai szakértő, pedagógiai előadó munkakörben foglalkoztatottra, aki a 2013. szeptember 1-jétől számított tizedik tanév végéig eléri a rá vonatkozó öregségi nyugdíjkorhatárt
 
angyalka2524

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Irén! Én a 14 év és szakvizsgához írt megjegyzésedet szerettem volna pontosítani a jogszabály ismeretében. :)
Akkor nem is lehet PedII, nem lehet magasabb a fizetése, nem mutathatja meg, hogy ő is képes még szakmailag erre?
Kérheti a minősítését, de nem kötelezhető.
 
Szöszi tanárnéni

Állandó Tag
Állandó Tag
Szeretném azoktól megkérdezni, akik már készen vannak a portfólió feltöltésével, hogy kb hány Mbájt anyagot töltöttek fel? Tudom, hogy nem a mennyiség, hanem a minőség számít.
:)
 
jutkabe

Állandó Tag
Állandó Tag
Újabb kérdés. Négy szabadon választott dokumentum kell. Az lehet akár mind a négy "egyéb" dokumentum is? Én készítettem egy publikációs tevékenységet, az egyébbe pedig: szülői levél, tanórán kívüli tevékenység, esetleírás és IKT tananyag. A véglegesítés alatt pedig csak kettő látszik: publikációk tevékenység, egyéb dokumentum.
Ez így normális?
Amennyire ez az egész normális... Én csak "egyebet" töltöttem, nekem csak egyéb dokumentum látszik
 
zizike2

Állandó Tag
Állandó Tag
Ahol a foglakozásokat töltöm fel, a tantárgyi kapcsolódásnál hiába választom ki azt,hogy nem tantárgyhoz kötött,a mentés után megint pirossal jelzi,hogy nincs kiválsztva.Mit csinálok rosszul?
 
Vargáné Szigeti Irén

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Irén! Én a 14 év és szakvizsgához írt megjegyzésedet szerettem volna pontosítani a jogszabály ismeretében. :)
Akkor nem is lehet PedII, nem lehet magasabb a fizetése, nem mutathatja meg, hogy ő is képes még szakmailag erre?
Kérheti a minősítését, de nem kötelezhető.
Természetesen kérheti, ha ped 2-be akar kerülni, de sokan már a nyugdíj előtt nem vállalják ezt a procedúrát.
 
drica1

Állandó Tag
Állandó Tag
Szeretném azoktól megkérdezni, akik már készen vannak a portfólió feltöltésével, hogy kb hány Mbájt anyagot töltöttek fel? Tudom, hogy nem a mennyiség, hanem a minőség számít.
:)
Most tartok 5MB-nál úgy, hogy még se tematikus terv, se óravázlat nincs fent. Készen vannak, finomítom őket. Ez nagyban függ attól is, hogy a megvalósítás dokumentumaiként beillesztett képek mekkorák, kicsinyíted-e őket...
 
Szöszi tanárnéni

Állandó Tag
Állandó Tag
Most tartok 5MB-nál úgy, hogy még se tematikus terv, se óravázlat nincs fent. Készen vannak, finomítom őket. Ez nagyban függ attól is, hogy a megvalósítás dokumentumaiként beillesztett képek mekkorák, kicsinyíted-e őket...
Azért kérdeztem, mert nekem 20Mbájt a 100-ból és azt gondoltam, hogy keveset írtam.;)
 
drica1

Állandó Tag
Állandó Tag
Azért kérdeztem, mert nekem 20Mbájt a 100-ból és azt gondoltam, hogy keveset írtam.;)
Azt a képek okozzák. Nekem anno a 80 oldalas szakdolgozatom mindössze 3,5 MB volt.
Eredetileg a felület arra készült, hogy képeket, videókat is feltöltsünk, csak időközben változtak a dolgok. Elvileg a kézzel írt portfóliót is elfogadják, az pedig egyenként beszkennelve meg tudja dobni a MB menyiségét, pláne h vki nem ért hozzá, hogy lehet a minőség megtartása mellett kicsinyíteni a fájl méretét.
 
Köszi, akkor remélem elég lesz.
 
Semostyán Erika

Állandó Tag
Állandó Tag
Olyan képet, amin a gyerekek felismerhetőek, már nem lehet feltölteni.
Én úgy tudom, hogy a nyilatkozat, amit a szülők év elején aláírnak, a csoportnapló melléklete. Ebben a nyilatkozatban az áll, hogy a gy-ről készült fotók felhasználhatók tudományos anyagba, feltölthetők internetre., stb.. Ezt a nyilatkozatot kell majd bemutatni, amikor ellenőriznek. A tematikus terv végére pedig oda kell írni, megjeleníteni, hogy a gyermekekről készült képek a szülők hozzájárulásával készültek. Nálunk vannak szakértők, azt mondták lehet betenni képeket.
 
Oldal tetejére