Hírek Prérifarkassípokat osztogatnak egy kanadai városban, miután öt embert támadtak meg az állatok

Félnek az emberek a kanadai Burlington városában, miután az elmúlt időszakban 5 alkalommal támadtak emberre a prérifrkasok (coyote). A városházán most prérifarkas-sípokat osztogatnak, amely segíthet elhárítani a támadást.

Az 5 áldozat közül 4 felnőtt volt, egyszer pedig az állatok megpróbáltak elhurcolni egy gyereket a család kertjéből. A támadásokban senki sem vesztette életét, de akit megharaptak, annak egy több héten át tartó és igen fájdalmas, veszettség elleni egészségügyi kezelésen kell átesnie - írja a Toronto Sun.

A szülők féltik a gyerekeiket, ugyanis a prérifarkasok hajnalban és reggel aktívak, amikor iskolába kell menni.

A vadvédelmi szakemberek keresik a támadásban részt vevő állatokat, egyet már ki is lőttek.

Az emberek a hibásak​

Bár a támadásokat az áldozatok nem provokálták, az emberek az átgondolatlan viselkedésükkel is konfliktusokat generálhatnak a vadvilág és maguk között. Tavaly a vancouveri Stanley Parkban például többen etetni kezdték a coyotokat, aminek az lett a következménye, hogy az állatok már egyáltalán nem féltek az emberektől és el is kezdték megtámadni őket.

Apróság, de ha valaki túl hamar kiteszi a kukáját, vagy eteti a madarakat és a kihulló maguk odavonzzák a prérifarkasok zsákmányállatait, akarva-akaratlanul nem kívánt találkozásokat generál.

A prérifarkas a farkasnál kisebb, de a rókánál nagyobb ragadozó 45-53 centiméteres magassággal és 22 kilogrammos maximális tömeggel. Sokszor vadásznak falkában gyakorlatilag mindenre amit meg tudnak ölni. Egy ember számára a futás esélytelen, mert a prérifakasok 65 kilométer per órás sebességgel is képesek szaladni.


index.jpg
 

Csatolások

  • 1662009148832.png
    1662009148832.png
    90.1 KB · Olvasás: 74
Szóval lehet hogy a babusgatás nem helyes mód.
Sosem értettem hogy egyesek azonnal ityiripityirizik az állatokat főleg ha vadállat.
A házi sertés is veszélyes...a szarvasmarha szintén. De, mondhatom én ezt...mindig kell két méter távolság. De, addig senki sem veszi komolyan míg meg nem harapja vagy rúgja egy ló.
 
Svájcban a tehenek és kirándulók közötti konfliktus örök. Ha borjuk van
különösen agresszívak.
Nem győzik a turistákat figyelmeztetni, hogy a kutyáikat pórázon vezessék
ha legelőkön mennek át.

Jó fejek a tehenek. Általában békések és hihetetlen kíváncsiak.
Társaságunk, közösen több évig bérelt egy parasztházat a hegyek között.
Ha néha pár tehenet tereltek a hozzá tartozó legelőre, nem tudtunk napozni.
Azonnal jöttek barátkozni. :)
 
Nálunk a medvékkel van gond, kukáznak, az emberektől ne tartanak, kicsit elszaporodtak.

No igen, ha a természetes élőhelye egy vadállatnak lecsökken (és azáltal a táplálékszerzés lehetősége is) kénytelen az életben maradáshoz alternatív megoldásokat találni.... és persze a kisebb ellenállás (energia ráfordítás) miatt is egyszerűbb a kukázás.
 
Svájcban a tehenek és kirándulók közötti konfliktus örök. Ha borjuk van
különösen agresszívak.
Nem győzik a turistákat figyelmeztetni, hogy a kutyáikat pórázon vezessék
ha legelőkön mennek át.

Jó fejek a tehenek. Általában békések és hihetetlen kíváncsiak.
Társaságunk, közösen több évig bérelt egy parasztházat a hegyek között.
Ha néha pár tehenet tereltek a hozzá tartozó legelőre, nem tudtunk napozni.
Azonnal jöttek barátkozni. :)

 

...és milyen finom a frissen fejt langyos tej. Tehén íze van.:D
Svájci feleségem nagybátyának 20 tehene volt. Nagyon
szerettem a friss tejet.
A nejem utálta. Nem bírta lenyelni. A kávét is feketén itta.
Viszont a sajtot imádta.
Ő szoktatott rá. Ettem előtte is nagyon ritkán.
Ő aztán a nőkre jellemző kitartással dugdosta a számba. :D
Csak ezt a kis darabot próbáld meg, na meg ezt is. Mindig volt a hűtőben 4-5 fajta. (Most is van :cool2: )
Úgy harminc éve még lehetett kapni reggelenként a tejes üzletecskékben friss tejet.
Itt élő nagybátyám túrót gyártott házilag nekünk.
Egyszer aztán betiltották, csak pasztőrözöttet árulhattak és a kis üzletek is lassan eltűntek.
Egyetlen sajt üzlet maradt meg a belváros szélén.
A szupermarketek vették át. Persze a minőség az maradt.
 
"... de akit megharaptak, annak egy több héten át tartó és igen fájdalmas, veszettség elleni egészségügyi kezelésen kell átesnie - írja a Toronto Sun."

Ez úgy marhaság ahogy van. Engem kb. 20 (!) éve harapott meg egy kóbor "gyámolítottam" , tetanusz, kisműtét és francia veszettség elleni ismételt oltások, amik nem fájdalmasabbak egy szimpla injekciónál.
Nem tudom ez a város melyik tartományban van, de gondolom egyikben sem gond beszerezni a francia oltást, a régi hasba adott, valóban fáldalmas helyett.
 
...és milyen finom a frissen fejt langyos tej. Tehén íze van.:D
Svájci feleségem nagybátyának 20 tehene volt. Nagyon
szerettem a friss tejet.
A nejem utálta. Nem bírta lenyelni. A kávét is feketén itta.
Viszont a sajtot imádta.
Ő szoktatott rá. Ettem előtte is nagyon ritkán.
Ő aztán a nőkre jellemző kitartással dugdosta a számba. :D
Csak ezt a kis darabot próbáld meg, na meg ezt is. Mindig volt a hűtőben 4-5 fajta. (Most is van :cool2: )
Úgy harminc éve még lehetett kapni reggelenként a tejes üzletecskékben friss tejet.
Itt élő nagybátyám túrót gyártott házilag nekünk.
Egyszer aztán betiltották, csak pasztőrözöttet árulhattak és a kis üzletek is lassan eltűntek.
Egyetlen sajt üzlet maradt meg a belváros szélén.
A szupermarketek vették át. Persze a minőség az maradt.

Egyszer ittam közvetlenül fejés utáni tőgymeleg tejet gyerekkoromban, de rögtön továbbítottam is a rókának,,, jahh, a pasztőrözött városi tej után nem csoda... :D

Egyébként itt is voltak pár éve automaták, amikből friss tejet lehetett vásárolni, de behalt a dolog, nagy valószínűséggel higiénés okok miatt - nem pucolták rendesen a készülékeket, nem távolították el a megsavanyodott maradékot, stb.

A magyar sajtokról, mint a halottakról, vagy jót, vagy semmit, de ezek ára is már csillagászati, az importoké pedig elhagyta a Tejútat is, hogy stílusos legyek...:confused:
 
Egyszer ittam közvetlenül fejés utáni tőgymeleg tejet gyerekkoromban, de rögtön továbbítottam is a rókának,,, jahh, a pasztőrözött városi tej után nem csoda...
Nálam fordítva kezdődött először a tőgy meleg tej. Majd mikor városba költöztem jött a pasztőrözött.
Utána csak úgy tudtam meginni a nyers házi tejet ha nem vettem levegőt a szagától (illatától) undort éreztem.
 
Remélhetőleg ez a prérifarkas síp nem olyan mint az alaszkai jegesmedve csengő, amit az emberek a ruhájukra varrnak.
A medvét nem ijeszti el, de ha a medvekakiban kis csengőcskét találnak, akkor sötétedés után nem ajánlatos a településen túl elkódorogni. :D
(By: Hadházi)
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,658
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére