Elhunyt Kosaras “Pufi” Vilmos
Kosaras Pufi, az egyszemélyes intézmény.
Toronto – Pótolhatatlan veszteség érte a demokratikus érzelmű amerikai-kanadai magyar emigrációt. Augusztus 13-án elhunyt Kosaras “Pufi”, a torontói Kanadai Magyar Televízió tulajdonosa és producere, színházi rendező, a torontói Magyar Színház volt vezetője, a nácik és nyilasok állandó céltáblája, a liberális, demokratikus felfogású, becsületes és tisztességes magyarok védelmezője, erős harcosa és szószólója. Igaz barát, az Amerikai Népszava nagy híve és támogatója.
Pufi váratlanul ment el, nagy lelkiismeretfurdallás közepette hagyva a barátait és az ismerőseit, akik mindig úgy fogják érezni, hogy adósai maradtak Pufinak, a barátságáért, a szeretetéért, a lelki közösségért, a bátor kiállásért. Kosaras Pufi a legbátrabb és legegyenesebb magyar ember volt, akit valaha ismertem. A torontói magyar nyilasoktól körülvéve állta a sarat, egy életen át küzdött velük, és nem tudtak vele mit kezdeni, mert erősebb volt mindnyájuknál, erősebb volt az igazsága, és felülmúlhatatlan a bátorsága. Soha nem ijedt meg tőlük, mindig az igazság és az üldözöttek oldalán állt. Nagyon megörült az Amerikai Népszavának, amikor az egyre határozottabban szabadságpárti, szabadelvű és demokratikus értékek mellett elkötelezett értékeket közvetített. Azt mondta, hogy sok évtized után végre nincs egyedül.
És mi sem voltunk egyedül, mert Pufira mindig számíthattunk, a tanácsaira, az ötleteire, a vigasztalására és a barátságára. Jó volt órákon át beszélni vele esténként. Soha nem múló fájdalma volt, hogy a nyugati magyarságról lemondott az óhaza. Egyedül maradt, magánügye lett a magyar kultúra ápolása Torontóban. Mert Pufi egyszemélyes intézmény volt. Színházat rendezett, tévét üzemletetett, újságot adott ki, ő volt a menóra című újság kiadója és főszerkesztője is, kultúrális programokat szervezett. Fáradhatatlan munkása volt a magyar kultúrának. Évtizedeken át szervezte a magyar művészeket New Yorkba és Torontóba. Szívügye volt a színház. Valamikor Pesten színházaknál dolgozott, majd a Merlinben, a Moulin Rouge-ban. Amíg Pesten élt, fogalom volt a neve. Torontóban Faludy György köréhez tartozott. A rendszerváltáskor Amerikába és Kanadába hozta az új demokrácia politikusait, különösen jó kapcsolatai voltak a demokratikus ellenzék tagjaival. Pufi vidám, nagykedélyű, csupaszív ember volt. Az utóbbi időben sokat betegeskedett, az orvosok tanácsára sokat fogyott is, de nem az az ember volt, aki egyszer majd meghal. Mindig azt mondtam neki, hogy “Pufi, Te túlélsz engem”.
Nagyon nehéz szavakat találni egy kedves barát, harcostárs, egy csodálatos ember elvesztésekor. Pufinak nagyon szép családja van, szép unokái, Mira, a fantasztikus felesége. Most velük együtt siratjuk Kosaras Vilmost, a férjet, apát, nagyapát és barátot. Kérjük olvasóinkat, hogy ismeretlenül is szeretettel emlékezzenek meg egy nagyszerű emberről, akinek távozása igen nagy veszteség a tengeren túlon, de az egész egyetemes magyarságnak is.
Kedves drága Pufi, szólhattál volna. Mondtam volna, hogy ne csináld, ne menj még! Szükségünk van Rád! Legyen nyugodt és békés álmod, mert itt a Földön sok nyugalom nem adatott meg Neked. Gondolj arra a sok szépre, amit csináltál, a sok örömre, amit annyi embernek szereztél, a teltházas előadásokra, és mindarra, amit magad mögött hagysz, mindazokra, akik nagyon sok szeretettel emlékeznek Rád, és soha el nem felejtenek.
Pufikám, siratunk, Isten áldjon meg! Köszönünk mindent. Hiányzol!
Bartus László
Amerikai Nepszava