Jó az esélye annak, hogy a brexittel mind a britek, mind az EU jól jár, a felek olyan viszonyba kerülhetnek egymással, mint Kanada és az Egyesült Államok. Különösen jó vége lehet a történetnek, ha Joe Biden lesz az USA elnöke jövő januártól.
Teljesen biztosra vehető, hogy Vlagyimir Putyin orosz államfő éppen azt a végeredmény kapta a 2016-os brit függetlenségi népszavazáson, amit szeretett volna. Biztos lehetett benne, hogy a brexit győzelmével, azaz az Egyesült Királyság távozásával az Európai Unióból meggyengül a nyugati gazdasági és katonai szövetség, ami szerinte jó Oroszországnak. Az elmúlt hónapok fejleményei azonban arra utalnak, hogy hosszabb távon nem jön be az orosz elnök számítása: az EU megerősödhet a britek távozásával, miközben a szigetország sem jár rosszul, a nyugati szövetségi rendszer pedig, aminek része az USA is, új erőre kaphat - véli Gideon Rachman, a Finacial Times (FT) vezető publicistája.
Hosszabb távon az EU és az Egyesült Királyság kapcsolatai az USA és Kanada viszonyának analógiájára rendeződhetnek. A britek/kanadaiak nem óhajtanak csatlakozni az EU-hoz/USA-hoz. Elfogadják, hogy a nagy szomszéddal aszimmetrikus a kapcsolatuk, ez az ára annak, hogy megtarthatják politikai függetlenségüket. Ezt leszámítva mindkét félnek előnyösek a szoros gazdasági kapcsolatok, illetve a stratégiai együttműködés a közös érdekek, értékrend és földrajzi közelség alapján.
Jobb, hogy nem voltak itt
A legutóbbi uniós csúcsértekezlet megmutatta, miért előnyös, hogy a britek házon kívülre kerültek. Az EU-s vezetők egyik leghosszabb tanácskozásukon megállapodtak abban, hogy országaik közösen fognak hitelt felvenni a pénzpiacokon. Kezdetben ez azt szolgálja, hogy enyhítsék koronavírus-válság következményeit, ám az akció világossá teszi, hogy ha az unió kiváló adós, ezért igen olcsón tud kölcsönhöz jutni. A forrásból, amit így szerez, a jövőben olyan ambiciózus programokat finanszírozhat, mint a klímacélok elérése vagy a közös védelmi képességek erősítése. Az új adósság a pénzvilágban biztonságos befektetésnek fog minősülni, ami erősíteni fogja az eurót és az EU politikai befolyását.
Az FT publicistája szerint ezzel az EU történelmi lépést tett afelé, hogy megvalósítsa célját: az egyre szorosabb integrációt, ami nem jött volna össze, ha az Egyesült Királyság még a júliusi csúcs idején is tagja lett volna az EU-nak. A négy "fösvény" tagállam (Hollandia, Dánia, Svédország és Ausztria) derekasan harcolt, hogy megfúrja a közös kölcsön felvételét - amelynek felét uniós támogatásként fogják szétosztani a rászoruló országok között -, ám nem állt mögöttük a szigetország, amely elég nagy lett volna ahhoz, hogy megvétózza az egyezséget.
Így nem tudták megállítani a francia-német hengert, amely támogatta a közös hitelfelvételt. Ráadásul ez utat nyit a közös adók kivetése előtt, amelyekből finanszírozni lehet a felvett kölcsönök visszafizetését - így joggal feltételezhető, hogy az EU tett egy nagy lépést a politikai unió irányába is.
Szokatlan egyetértés
Ez magában hordozza, hogy beigazolódjon az EU két nagy politikai blokkjának, a federalistáknak és a brexitereknek egy-egy dogmája. Az előbbiek meg voltak győződve arról, hogy az Egyesült Királyság blokkolja az európai projekt, azaz az integráció előrehaladását, míg az utóbbiak úgy vélték, hogy a britek soha nem lesznek kibékülve egy mélyebben integrálódó Európai Unióval. A dolgok ugyan még rosszra fordulhatnak, ha például a nemzeti parlament keresztbe tesznek a júliusi csúcs döntéseinek, ám valószínűbb, hogy 20 év halvány eredményei után felgyorsul az európai projekt megvalósítása - véli az FT cikkírója.
És a történet még rózsásabban alakulhat azt követően, hogy az USA élére - három hónap vagy négy év múlva - új vezetés kerülhet. Ez felismerheti, hogy az új Kína-Egyesült Államok rivalizálásban szükség van a nyugati szövetségi rendszer felélesztésére. Donald Trump elnök várható kihívója, Joe Biden volt alelnök stábja tudja, hogy az USA az erős Kínával, az izmozó Oroszországgal és más veszélyes hatalmakkal, mint például Iránnal szemben nem tudja egyedül fenntartani a második világháború után kialakult dominanciáját a világon. Eközben az EU is beláthatja ugyanezt: Kínával, Oroszországgal, a bizonytalan Közel-Kelettel és Afrikával szemben szüksége van arra a támaszra, amit az USA kínál.
Végül a harmadik szereplő, az Egyesült Királyság is megtalálhatja a helyét ebben a rendszerben: beláthatja, hogy nem az EU az ellenfele a világ porondján, ellenkezőleg: az európai demokráciák nélkülözhetetlen partnerei az Európán túli fenyegetésekkel szemben, főként az autoritárius rezsimek kel szemben. Az EU-nak nem kell a jövőben idegeskednie, hogy a britek belülről fékezik az integrációja erősítését, így kreatívan építheti kapcsolatait a szigetországgal.
Teljesen biztosra vehető, hogy Vlagyimir Putyin orosz államfő éppen azt a végeredmény kapta a 2016-os brit függetlenségi népszavazáson, amit szeretett volna. Biztos lehetett benne, hogy a brexit győzelmével, azaz az Egyesült Királyság távozásával az Európai Unióból meggyengül a nyugati gazdasági és katonai szövetség, ami szerinte jó Oroszországnak. Az elmúlt hónapok fejleményei azonban arra utalnak, hogy hosszabb távon nem jön be az orosz elnök számítása: az EU megerősödhet a britek távozásával, miközben a szigetország sem jár rosszul, a nyugati szövetségi rendszer pedig, aminek része az USA is, új erőre kaphat - véli Gideon Rachman, a Finacial Times (FT) vezető publicistája.
Hosszabb távon az EU és az Egyesült Királyság kapcsolatai az USA és Kanada viszonyának analógiájára rendeződhetnek. A britek/kanadaiak nem óhajtanak csatlakozni az EU-hoz/USA-hoz. Elfogadják, hogy a nagy szomszéddal aszimmetrikus a kapcsolatuk, ez az ára annak, hogy megtarthatják politikai függetlenségüket. Ezt leszámítva mindkét félnek előnyösek a szoros gazdasági kapcsolatok, illetve a stratégiai együttműködés a közös érdekek, értékrend és földrajzi közelség alapján.
Jobb, hogy nem voltak itt
A legutóbbi uniós csúcsértekezlet megmutatta, miért előnyös, hogy a britek házon kívülre kerültek. Az EU-s vezetők egyik leghosszabb tanácskozásukon megállapodtak abban, hogy országaik közösen fognak hitelt felvenni a pénzpiacokon. Kezdetben ez azt szolgálja, hogy enyhítsék koronavírus-válság következményeit, ám az akció világossá teszi, hogy ha az unió kiváló adós, ezért igen olcsón tud kölcsönhöz jutni. A forrásból, amit így szerez, a jövőben olyan ambiciózus programokat finanszírozhat, mint a klímacélok elérése vagy a közös védelmi képességek erősítése. Az új adósság a pénzvilágban biztonságos befektetésnek fog minősülni, ami erősíteni fogja az eurót és az EU politikai befolyását.
Az FT publicistája szerint ezzel az EU történelmi lépést tett afelé, hogy megvalósítsa célját: az egyre szorosabb integrációt, ami nem jött volna össze, ha az Egyesült Királyság még a júliusi csúcs idején is tagja lett volna az EU-nak. A négy "fösvény" tagállam (Hollandia, Dánia, Svédország és Ausztria) derekasan harcolt, hogy megfúrja a közös kölcsön felvételét - amelynek felét uniós támogatásként fogják szétosztani a rászoruló országok között -, ám nem állt mögöttük a szigetország, amely elég nagy lett volna ahhoz, hogy megvétózza az egyezséget.
Így nem tudták megállítani a francia-német hengert, amely támogatta a közös hitelfelvételt. Ráadásul ez utat nyit a közös adók kivetése előtt, amelyekből finanszírozni lehet a felvett kölcsönök visszafizetését - így joggal feltételezhető, hogy az EU tett egy nagy lépést a politikai unió irányába is.
Szokatlan egyetértés
Ez magában hordozza, hogy beigazolódjon az EU két nagy politikai blokkjának, a federalistáknak és a brexitereknek egy-egy dogmája. Az előbbiek meg voltak győződve arról, hogy az Egyesült Királyság blokkolja az európai projekt, azaz az integráció előrehaladását, míg az utóbbiak úgy vélték, hogy a britek soha nem lesznek kibékülve egy mélyebben integrálódó Európai Unióval. A dolgok ugyan még rosszra fordulhatnak, ha például a nemzeti parlament keresztbe tesznek a júliusi csúcs döntéseinek, ám valószínűbb, hogy 20 év halvány eredményei után felgyorsul az európai projekt megvalósítása - véli az FT cikkírója.
És a történet még rózsásabban alakulhat azt követően, hogy az USA élére - három hónap vagy négy év múlva - új vezetés kerülhet. Ez felismerheti, hogy az új Kína-Egyesült Államok rivalizálásban szükség van a nyugati szövetségi rendszer felélesztésére. Donald Trump elnök várható kihívója, Joe Biden volt alelnök stábja tudja, hogy az USA az erős Kínával, az izmozó Oroszországgal és más veszélyes hatalmakkal, mint például Iránnal szemben nem tudja egyedül fenntartani a második világháború után kialakult dominanciáját a világon. Eközben az EU is beláthatja ugyanezt: Kínával, Oroszországgal, a bizonytalan Közel-Kelettel és Afrikával szemben szüksége van arra a támaszra, amit az USA kínál.
Végül a harmadik szereplő, az Egyesült Királyság is megtalálhatja a helyét ebben a rendszerben: beláthatja, hogy nem az EU az ellenfele a világ porondján, ellenkezőleg: az európai demokráciák nélkülözhetetlen partnerei az Európán túli fenyegetésekkel szemben, főként az autoritárius rezsimek kel szemben. Az EU-nak nem kell a jövőben idegeskednie, hogy a britek belülről fékezik az integrációja erősítését, így kreatívan építheti kapcsolatait a szigetországgal.
