Hírek Putyin heteken belül átadhatja a hatalmat egy orosz kormányzati forrás szerint

Egy népszerű orosz közösségi oldal, egy magas rangú orosz kormányzati forrásra hivatkozva, azt állítja, hogy Vlagyimir Putyin rákos, ezért műteni kell, ami miatt néhány napig nem fogja tudni ellátni a hivatalát.

Vlagyimi Putyin orosz elnök egészségügyi állapotáról évek óta keringenek különféle találgatások, amik az Ukrajna ellen indított háború óta csak felerősödtek. Az utóbbi hetekben több, az orosz elnökről készült videó is felerősítette a találgatásokat, azokon ugyanis Putyin igencsak furcsán viselkedik.

Most a General SVR Telegram-csatorna azt állítja egy, a Kremlben dolgozó magas rangú forrásra hivatkozva, hogy Putyinon műtétet kell végrehajtani rákbetegsége miatt, amit a közeljövőben fognak végrehajtani – írta a Daily Mail című brit bulvárlap. Emiatt akár több napig képtelen lesz irányítani az országot, és Oroszország vezetését az orosz hírszerzés egykori vezetőjére, a hetvenéves Nyikolaj Patrusevje hagyja. A Biztonsági Tanács jelenlegi vezetője ugyanis az egyetlen ember, akiben Putyin teljesen megbízik.
A General SVR közlése szerint az operációt eredetileg április elején akart végrehajtani, de el kellett halasztani. Bár a műtét nem sürgős, tovább már nem lehet halogatni annak végrehajtását, amit feltehetően a május 9-ei győzelmi parádé után hajtanak majd végre – közölte a csatorna.

A Kreml évek óta tagadja, hogy az orosz elnöknek bármiféle egészségügyi problémája lenne, de ez nem oszlatta el a találgatásokat és pletykákat Putyin állítólagos betegségeiről. Leginkább rákot, egészen pontosan pajzsmirigyrákot emlegetnek, de szóba került, hogy esetleg Parkinson-kórja lehet.
A találgatásokat áprilisban két videó is felerősítette. Az egyiken védelmi miniszterével, Szergej Sojguval találkozott, és közben Putyin furcsa benyomást keltett testtartásával, illetve azzal, hogy görcsösen kapaszkodott egy asztal szélébe.

1651410819974.png
 
A botox hatása pár hónapnyi csupán. A két fotó között meg van vagy 30 év különbség. A botoxtól senki sem lesz kövérebb, se kopaszabb. Ha azt mondod plasztikázták a fejét (kétségtelenül nem sok sikerrel), azzal nem szállok vitába :-D
A pletykalapokat nem érdemes olvasni
Itt találgatni kép alapján szintén nem más mint az illető előrefixált elképzeléséhez kényszer magyarázat.
A hozott videókról annyit
Ugyanezt eljátszották Orbán kényszermozgásos viselkedéséről.
A natúr igazság kép alapján csupán annyi: megváltozott és meglátszik a kor
az hogy beteg-e?
Azt pedig egy fórumtárs írta:
Ezt a pletyka fel lett eresztve 2 éve 2020 ban is
Neked van igazad:
A két fotó között meg van vagy 30 év különbség. A botoxtól senki sem lesz kövérebb, se kopaszabb.
A botox hatása pár hónapnyi csupán. A két fotó között meg van vagy 30 év különbség. A botoxtól senki sem lesz kövérebb, se kopaszabb. Ha azt mondod plasztikázták a fejét (kétségtelenül nem sok sikerrel), azzal nem szállok vitába :-D
 
A két fotó között meg van vagy 30 év különbség.
Nevetséges így keresni bizonyítékot egy előrefixált véleményhez
Az ítélet hamarább született mint a tárgyalás
1651556498571.png

Fiatalabb soványabb izmosabb a régi fotón haja akkor se volt túl sűrű.
Hogy mi van vele majd meglátjuk.
De ezen látni megoldást a háborúra.Nem a realitás hanem a kuruzslás területe.
Miért nem maradunk ettől távol?
NATO védelmi stratégiát nem pletykalapokra kell szerkeszteni.
 
Utoljára módosítva:
"Ferenc pápa: Orbán azt mondta a találkozón, hogy május 9-én vége lesz a háborúnak" - Telex

Egy újabb jele annak, hogy Orbán Putyin beépített embere!

"Magyarország előre tudott az Ukrajna elleni orosz támadásról, és a mellett, hogy nyíltan együttműködik Oroszországgal, arra számított, hogy megszerzi magának Ukrajna egy részét" – mondta Alekszej Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági Tanács titkára egy tévéműsorban. - hvg
 
Ja, annyira be van építve, hogy akkor nem a háború ér véget, hanem akkor üzennek csak hadat hivatalosan???
Kb olyan ez, mint a Vendéglő A Világ Végénben a Galaxis Útikalauz félreértett passzusa:
„A mohó bogárpattintó fenevad kedvelt eledele a turistának”, ahelyett hogy így szólt volna: „A mohó bogárpattintó fenevad kedvelt eledele a turista”
 
Egy népszerű orosz közösségi oldal, egy magas rangú orosz kormányzati forrásra hivatkozva, azt állítja, hogy Vlagyimir Putyin rákos, ezért műteni kell, ami miatt néhány napig nem fogja tudni ellátni a hivatalát.

Vlagyimi Putyin orosz elnök egészségügyi állapotáról évek óta keringenek különféle találgatások, amik az Ukrajna ellen indított háború óta csak felerősödtek. Az utóbbi hetekben több, az orosz elnökről készült videó is felerősítette a találgatásokat, azokon ugyanis Putyin igencsak furcsán viselkedik.

Most a General SVR Telegram-csatorna azt állítja egy, a Kremlben dolgozó magas rangú forrásra hivatkozva, hogy Putyinon műtétet kell végrehajtani rákbetegsége miatt, amit a közeljövőben fognak végrehajtani – írta a Daily Mail című brit bulvárlap. Emiatt akár több napig képtelen lesz irányítani az országot, és Oroszország vezetését az orosz hírszerzés egykori vezetőjére, a hetvenéves Nyikolaj Patrusevje hagyja. A Biztonsági Tanács jelenlegi vezetője ugyanis az egyetlen ember, akiben Putyin teljesen megbízik.
A General SVR közlése szerint az operációt eredetileg április elején akart végrehajtani, de el kellett halasztani. Bár a műtét nem sürgős, tovább már nem lehet halogatni annak végrehajtását, amit feltehetően a május 9-ei győzelmi parádé után hajtanak majd végre – közölte a csatorna.

A Kreml évek óta tagadja, hogy az orosz elnöknek bármiféle egészségügyi problémája lenne, de ez nem oszlatta el a találgatásokat és pletykákat Putyin állítólagos betegségeiről. Leginkább rákot, egészen pontosan pajzsmirigyrákot emlegetnek, de szóba került, hogy esetleg Parkinson-kórja lehet.
A találgatásokat áprilisban két videó is felerősítette. Az egyiken védelmi miniszterével, Szergej Sojguval találkozott, és közben Putyin furcsa benyomást keltett testtartásával, illetve azzal, hogy görcsösen kapaszkodott egy asztal szélébe.

Csatolás megtekintése 1857930
*
Rosszat nem kívánok senkinek. A feltételes mód viszont taszít, adja át a hatalmát annak, aki valóban jól tudna azzal sáfárkodni. Legyen béke, a meglévő hatalmas "birodalomban" legyen biztonság és jólét, teljes szívből ezt kívánom. Reménykedem, a megbízott vezető végleges lesz és nem eszement. P. pedig gyógyulgasson a rezidenciáján, ha már körbe tudja sétálni, mert óriási a területe a parkjának, ha minden szobájába be tud majd menni, emelje égnek a kezeit és elégedjen meg azzal, hogy napi életritmusát le tudja élni. Ne akarjon több halált, ne akarjon békétlenséget, legyen már nyugalom e Földön és minden sarkában.
 
OFF
Régi vicc, de...:rohog:

Budapesti távirat Moszkvába:
- Megváltoztattuk a Moszkva tér nevét STOP
- Széll Kálmán térre STOP
- Tarlós István STOP
Válasz:
- Üdvözöljük a névválasztást STOP
- Kőolaj STOP
- Földgáz STOP

ON
 
évek óta keringenek különféle találgatások,
ez az
Ami nem lep meg az a következetlenség.
a bulvárlapok ötletelgetése.
A gombhoz keresik a kabátot.
Egy következetesség van: Hogy az orosz tagad mindent.
Ez egy szokott gyakorlat.
Mint ahogy nyugati bulvárlapok pletykálkodása is szokott dolog.
De legalább ha hasra-ütötten diagnózist hasalgatnak.Legyen már a tippelés stabil.

Hozta az az agyas a 35 évvel ezelőtti képet
Aminek épp úgy semmi értelme mint ennek a szintén profilból fotózott 2008 (14 éves) képnek
Egyszerűen függ a "hogy néz" ki a szögtől a világítástól stb:
1651738039592.png

Nyikolaj Patrusev és Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin
 
Utoljára módosítva:
Na...na..na
És utána mi lesz a találgatókkal?

Érdekes, hogy amikor Frau Merkel a tűző napon állva "beremegett" az elvtársaid ugyan ugy spekuláltak mint most.

- Természetes, hogy az embereket érdekli a vezető politikusok egészségi állapota.
- Ronald Regent egészségi állapota után is érdeklődtek miután hasba lőtte öt egy merénylő.
- Nem az volt a kérdés, hogy életben marad e, hanem milyen pszichológiai következményei lesznek.
- Egy államfőtől objektiv értékelést és nem bosszút várnak el nyugaton a választók.

- Demokratikus országban ez nem nagy téma, mert a jog és a rendszer nincs egy kézbe koncentrálva
- Oroszország és Magyarország viszont autokráciák, ahol egyeduralkodók vannak,
- a demokratikus utón való leválasztásuk a jog elferdítése miatt nem várható
- Ha történelmi hasonlóságokat keresünk akkor csak Rasputin és Csaucseszku jut az eszünkbe

- Hogy Orbán kiöltögeti a nyelvét az nem nagy probléma,
- az ember legjobb barátja is ezt teszi ha szomjas és nincs a közelben egy disznó körömnyi innivaló.
- a nyakkendő igazitásokat és begombolkozást nem értem.
- rendben van, hogy begombolja a zakóját de mitől nyílik ki?
- Bizonyos kényszermozgások specifikus ideg-betegségek szimptómái,

- Nagyon kíváncsi vagyok mi lesz a Fidesz filmnek a vége
 
Érdekes, hogy amikor Frau Merkel a tűző napon állva "beremegett" az elvtársaid ugyan ugy spekuláltak mint most.

naaa ... azért emlékszünk még, több nyilvános eseményen tört rá a "beremegés", mellesleg pont Zelenszkijvel találkozott, mikor először vették észre, hogy reszketni kezdett a himnusz alatt.
Merkel már a múlté, rá már nincs semmi se bízva... de mit szólsz Bidenhez, hogyan fog kezet a szellemekkel, ott aztán evidens a szellemi leépülés.
 
Utoljára módosítva:
Ugy látszik a feleségem első benyomását megerősítették Brit biztonsági szakértő:
"Putyin nem beteg, de igen gyakran használ botoxot" :)

Szerintem az egyik nem zárja ki a másikat, miért lenne egy egészséges férfinek szüksége botoxra?

orban_disznovagas.jpg

Magyarországon, más a helyzet:
"Oculus domini saginat equos" vagyis a gazda szeme hizlalja a jószágot és forditva.
 
Elképesztő a hiúsága. Mivel akkora mint egy térdeplő mellszobor, a cipője is "Botox" kúrát kapott. :D

Az orosz elnök valójában jó tíz centivel alacsonyabb, mint amennyinek látszik.

Utoljára módosítva:
Elképesztő a hiúsága. Mivel akkora mint egy térdeplő mellszobor, a cipője is "Botox" kúrát kapott. :D

Az orosz elnök valójában jó tíz centivel alacsonyabb, mint amennyinek látszik.

Ezzel a 70 éves átlagmagyart vígasztalod, aki kifulladás nélkül legfeljebb a hűtőszekrényig, de a 2. emeletre már nem képes felvonszolni magát?
 
A film egy fiktiv jövőbeli forgatókönyv szerint működő miniatürizált drónokkal fenyeget amik fejlett arcfelismeréssel keresik meg a célpontjukat. Úgy programozták őket, hogy a nem kívánt embereket robbanótöltettel célozzák meg.

„Ez a rövidfilm több, mint spekuláció” – mondja Stuart Russell, a Kaliforniai Egyetem mesterséges intelligencia szakértője, aki közreműködött a videóban. „Megmutatja, mi történik, ha miniatürizáljuk és kombináljuk a már meglévő technológiákat.”

Lehet, hogy Putyin az ilyen fegyverek miatt változtatta meg a fizimiskáját?
 
"Ferenc pápa: Orbán azt mondta a találkozón, hogy május 9-én vége lesz a háborúnak" - Telex

Egy újabb jele annak, hogy Orbán Putyin beépített embere!

"Magyarország előre tudott az Ukrajna elleni orosz támadásról, és a mellett, hogy nyíltan együttműködik Oroszországgal, arra számított, hogy megszerzi magának Ukrajna egy részét" – mondta Alekszej Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági Tanács titkára egy tévéműsorban. - hvg
*
Mai napon 2022. június 17.-e van, s még mindig megy a rombolás és a civil lakosság létbizonytalansága... Ennyit erről a bizonyos bemondott dátumról. A civilekre, a gyerekeiket ölelő, bizonytalanságba menekülő családanyákra gondolok. A férjekre, a fiúkra, akikre a behívó vár... Nem azért szülték, szültük a gyerekeinket, hogy megöljék őket... Végtelenül fel vagyok háborodva. No igen, az ukránok is undormány módon viselkedtek a magyarokkal, mert ha értették is a magyar szót, semmibe vették az ott élőket. Elítélem ezt. De most mégis arra kényszerültek, hogy ide, Magyarországra meneküljenek gyerekeikkel, idős szüleikkel, mindent hátuk mögött hagyva. A történelem már sokszor kisemmizte az embereket, itt és most is ez történik Ukrajnában. Mélységesen elítélem. Az emberek békében, nyugalomban szeretnének élni, dolgozni, gyereket nevelni, ünnepelni - és a hétköznapoknak is örömködni. Ennyi. Most is, mint már oly sokszor, eszement politikusok felborították, életüket, biztonságukat, reményeiket veszítik el mindazok, akik menekülésre kényszerülnek.
 
Kreml: Oroszország azonnal véget vet az offenzívának, ha Kijev megadja magát

Akár már ma is leállíthatná a háborút az ukrán fél– nyilatkozta az újságíróknak Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője, majd hozzátette, hogy ehhez csupán annyira van szükség, hogy megparancsolják a nacionalista egységeknek és az ukrán katonáknak, hogy tegyék le a fegyvert. Ha Kijev teljesítené az orosz feltételeket, mindennek vége lenne egy nap alatt. Peszkov szerint Oroszország nem szabott meg sem menetrendet, sem határidőt, és a katonai különleges művelet terv szerint zajlik.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,558
Tagok
615,324
Legújabb tagunk
Vahl Rózsa
Oldal tetejére