Hírek Putyin megborult: Ukrajna megtámadása után megfenyegette az egész világot

Olyan következményekkel fenyegette meg Ukrajna segítőit, “amelyek még történelemben nem történtek”.


Csütörtök hajnalban több irányból megtámadta Ukrajnát Oroszország. Az agresszor Oroszország légicsapásokat hajtott végre, melynek halálos áldozatai is vannak.
A támadással egyidőben Vlagyimir Putyin figyelmeztette a Nyugatot, hogy súlyos következményei lesznek, ha “kívülről akarnak beleavatkozni a háborúba”.


Mindenkinek üzenem, aki fontolóra veszi, hogy kívülről beavatkozik, súlyos következményekkel kell szembenéznie.
Olyanokkal, amelyek még történelemben nem történtek
.

mondta Putyin csütörtök reggeli hadüzenetében, amellyel súlyos figyelmeztetést adott a nyugati szövetségeseknek. Az orosz elnök hozzátette: szerinte “a nácizmus felszámolása” a tét Ukrajnában.


A tragikus eseményeket követően, szinte azonnal összeült az ENSZ Biztonsági Tanácsa, amely figyelmeztette Oroszországot, hagyjon fel a katonai akcióval, de Putyin ezt figyelmen kívül hagyva bombázza Ukrajnát.


Joe Biden amerikai elnök szerda este így reagált Putyin akciójára:


Az egész világ imái ma este Ukrajna népével vannak, amely az orosz katonai erők indokolatlan és indokolatlan támadását szenvedi el.


Putyin elnök egy előre megfontolt háborút választott, amely katasztrofális emberveszteséget és emberi szenvedést fog okozni. Oroszország egyedül felelős a halálért és a pusztításért.


Az Egyesült Államok, valamint szövetségesei és partnerei egységesen és határozottan fognak válaszolni.



A világ felelősségre fogja vonni Oroszországot!”



1645706708184.png
 
Elena Ceauşescu-kunak doktori fokozata volt,tudományos esszéket jelentetett,pedig írni se tudott.
Az a legelkeserítőbb, hogy a tárgyi tudás, a szakértelem teljesen világgá ment. S a milliárdokkal kitömött tramplik, a jachton demizsonból vedelők üres tekintete, a papíron férfiak droggal fűtött agressziója, a vallások képviselőinek kenetes álszentsége stb. már az értelmesebb középiskolásokat is arra ösztönzi, hogy körbenézzenek a nagyvilágban.
 
Swift. Ezen át fizetünk az orosz gázért. Ha nem fizetünk nincs gáz ill.gáz van. Jelenleg nincs alternatív lehetőség és több mint valószínű a jővőben is nehezen,több évig fog tartani helyetesíteni. Amikor elfoglalták a Krim félszigetet ill.bocs az ottani lakoság kérésére támogata őket,akkor már szó volt róla,de utána elkényelmesedtünk és maradt minden a régi kerékvágásban. 8 év volt rá,hogy Európa megszüntese az orosz gáztól,olajtól való függőséget,de nem tettünk semmit. Most aztán van nagy kapkodás,fejfájás. A legrosszabb helyzetben a németek vannak,mert a gáztárolókban tél végére kévés a gáz ill.nagyon sok üzleti válalkozása van az oroszoknál. Ha kizárják az oroszokat a Swift-ből nincs rá mód,hogy fizesünk,az oroszok csak akkor adnak ha jön a pénz. Szlovákia pl.95%-ban függ az orosz gáztól. Róka fogta csuka. A gazdasági megszorítások csak lassan hatnak és csak később lesz foganatja,igaz,hogy akkor ébrednek majd rá az oroszok mit is jelent ez a számukra,de addigra vége lesz a háborúnak,és nagyon remélem,hogy nem ők nyernek. A cseh elnök erősen fogalmazott a pszichopatát el kell határolni mindentől, mindenkitől és a csehek az elsők között voltak akik fegyvereket is küldtek. A volt Csehszlovákia lakosai nagyon jól emlékeznek 1968.8.21.-ei napra amikkor minket is ,, jöttek megvédeni az ellenforradalomtól,, ill.és az 1956-os Magyarországi ,,forradalom,, leverése. Putyin arról álmodozik,hogy visszaállitja a volt Szovjetuniót csatlós államokkal együtt,azután peddig egész Európát is elfoglalja és az orosz érdekszférába igáza.Rosszabb mint Sztálin és Hitler együtt (mert akkor a Világgazdasági válság után kirobbantoták a ll.w.w.-t,és együtt elfoglalták Lengyelországot,a Katyini erdőben az oroszok kivégezték a lengyel vezérkart (cca.17000 katonát),csak utána egymás ellen fordultak).Senki nem akarta elhinni,hogy a 21.-dik században Európa területén lesz olyan ország aki háborút robbant ki,és atomfegyverrel is fenyegetőzik ha más országok is beavatkoznak ami persze kétélű fegyver mert akkor mindenki ellindítja a saját bombáit (kb.12,5-ször tudjuk ellpusztítani a Földi életet),tehát nyertes nem lesz.
Az hagyján, hogy mi...mi majd megoldjuk pl. a kinaiakon át.

De, ha az oroszok nem tudnak titánt szállitani az amiknak....akkor miböl lesz F-35-s repülö....?
Meg neon gáz nélkül mi lesz az iparral?
 

A legjobb titántermelő országok​

Sok orszag el a asvanykincseibol, banyaszott erceikbol az olajrol mar nem is beszelve.

A legjobb titántermelő országok​

RangOrszágTitántermelés (tonnában), 2013
1Kína100.000
2Oroszország45.000
3Japán40.000
4Kazahsztán27.000
5Ukrajna10.000
6India500
 
Az hagyján, hogy mi...mi majd megoldjuk pl. a kinaiakon át.

De, ha az oroszok nem tudnak titánt szállitani az amiknak....akkor miböl lesz F-35-s repülö....?
Meg neon gáz nélkül mi lesz az iparral?
A tozsden minden orszag el akar adni.
Amcsikat enm kell felteni nekik egy nagyon jol bejaratott gazdasaguk van.
Az oroszok kieseset o fogja tudni potolni.
 
Donald Tusk úgy kiosztotta a Putyin-csatlós Orbánt és Szijjártót, egész Európa megtapsolhatja
Tusk

“Orbánnak és Szijjártónak holmi kitüntetéseknél valami komolyabb jár Putyintól. A Gazprom igazgatótanácsában két szék megfelelő ellentételezés lenne a lojalitásukért“​

– írta Twitter üzenetében Donald Tusk, volt lengyel kormányzó, az ellenzéki Polgári Platform elnöke, az Európai Néppárt vezetője.


Tusk a magyar kormánynak arra a hétfői bejelentésére reagálhatott, melyben bejelentették, hogy Magyarország nem járul hozzá ahhoz, hogy nyugati fegyverszállítmányokat az országon keresztül juttassák el Ukrajnába. Orbánék ezt nagy valószínűséggel arra a hírre dobták be terelésként, hogy hétfőn kiderült: magyar felségjelű NATO-géppel szállították Ukrajnába a Hollandia által felajánlott fegyvereket.
 

Magyar katonai gép szállít rakétákat Ukrajnának​



2022-02-26T173630Z_1335269061_RC2TRS9IZXI1_RTRMADP_3_UKRAINE-CRISIS.JPG

A páncéltörő és légvédelmi rakéták mellett mesterlövész puskák is lesznek a szállítmányban.

A Pápán állomásozó NATO Nehéz Légiszállító Ezred egyik magyar felségjelzésű C-17 repülőgépe 50 darab német Panzerfaust-3 páncéltörőt 200 rakétával, 400 darab Stinger légvédelmi rakétát szállít Hollandiából Ukrajnának - írja a hvg.hu. 100 darab mesterlövész puskát is visz a gép Hollandiából 30 ezer tölténnyel, és két aknakereső tengeri búvárhajót.

Ez abból a fotóból derül ki, amelyet a holland védelmi minisztérium rakott ki az oldalára, és amelyet a Mi Hazánk Mozgalom azzal osztott meg, hogy tiltakozik ellene. A párt közleményéhez mellékelte a posztot is, amelyen jól látható a repülő, illetve a rakomány.
1646093257959.png
 
Utoljára módosítva:

Magyar katonai gép szállít rakétákat Ukrajnának​



2022-02-26T173630Z_1335269061_RC2TRS9IZXI1_RTRMADP_3_UKRAINE-CRISIS.JPG

A páncéltörő és légvédelmi rakéták mellett mesterlövész puskák is lesznek a szállítmányban.

A Pápán állomásozó NATO Nehéz Légiszállító Ezred egyik magyar felségjelzésű C-17 repülőgépe 50 darab német Panzerfaust-3 páncéltörőt 200 rakétával, 400 darab Stinger légvédelmi rakétát szállít Hollandiából Ukrajnának - írja a hvg.hu. 100 darab mesterlövész puskát is visz a gép Hollandiából 30 ezer tölténnyel, és két aknakereső tengeri búvárhajót.

Ez abból a fotóból derül ki, amelyet a holland védelmi minisztérium rakott ki az oldalára, és amelyet a Mi Hazánk Mozgalom azzal osztott meg, hogy tiltakozik ellene. A párt közleményéhez mellékelte a posztot is, amelyen jól látható a repülő, illetve a rakomány.
Csatolás megtekintése 1847879

Megint nem igaz.
A gép sem magyar, a pilota sem magyar. Ami magyar, az Pápa, ahol a gép földi kiszolgálása és karbantartása történik.
 
A kanadai Ontario nagyforgalmazója, a Liquor Control Board Of Ontario visszavonta minden orosz származású ital (legfőképpen vodka) kereskedelmét, az USA-ban pedig üzletek százai öntik ki a földre a tömény italt. Természetesen fotók és videók is készülnek a műveletekről, amellyel kis mértékben, de szeretnék megkárosítani az általuk aggresszívnak és indokolatlannak tartott orosz cselekvést.
(van egy üveg 40 éves Szmirnoff vodkám....kiönteném ha jönne valaki segíteni ...meginni...)
 
Pontosan az ilyen ˝hírek˝miatt röhögik ki az ellenzékieket!!!
Miért nem néznek, olvasnak utána??
Ebben persze - ha igaz lenne - az a legveszélyesebb, hogy a holland hadügy oldalát esetleg az orosz hirszerzés is nézegeti.
S akkor azt a gépet az oroszok leszedik.Ha humánusak, akkor lehozza egy elfogó vadász, ha nem humánusak, akkor leszedi a légvédelem. Amellett, ha az a gép fel akart volna szállni, arra is nyilván gondoltak a tulipánosok, hogy le is kell szállni.Majd.Valahol. Ahogy mondják: gép még nem maradt fennt a levegöben.

A legvalószinübb, hogy ez szinház csak, s amit el akarnak juttatni, másképp juttatják célba, ha egyáltalán.
 
Gumelig ,
gondolod az amerikai katonák nemeröszakoltak meg mondjuk német nöket ?? Vagy te azt képzeled , hogy mi angyalok voltunk a Szovjetuniába ?? Nehogy már !
csak épp a rohadt komenisták direkt parancsba adták a tömeges nemi erőszakot, olvass már utána, ennyire tudatlannak lenni szégyen. Mig más hadseregeknél ez "mellékhatás" volt, elszigetelt esetek és a felettesek nem támogatták (legfeljebb nem szankcionálták). Van "némi" különbség a két eset között, tényeket meg erkölcsi megitélést tekintve.
 
A kanadai Ontario nagyforgalmazója, a Liquor Control Board Of Ontario visszavonta minden orosz származású ital (legfőképpen vodka) kereskedelmét, az USA-ban pedig üzletek százai öntik ki a földre a tömény italt. Természetesen fotók és videók is készülnek a műveletekről, amellyel kis mértékben, de szeretnék megkárosítani az általuk aggresszívnak és indokolatlannak tartott orosz cselekvést.
(van egy üveg 40 éves Szmirnoff vodkám....kiönteném ha jönne valaki segíteni ...meginni...)
1646124957974.png
 
Setni,

ha ez a hir igaz, akkor hütsd be azt a wodkát, s vedd elö a poharakat. Többet ugysem iszol-).

 
csak épp a rohadt komenisták direkt parancsba adták a tömeges nemi erőszakot, olvass már utána, ennyire tudatlannak lenni szégyen. Mig más hadseregeknél ez "mellékhatás" volt, elszigetelt esetek és a felettesek nem támogatták (legfeljebb nem szankcionálták). Van "némi" különbség a két eset között, tényeket meg erkölcsi megitélést tekintve.
ezen röhögsz?
hm, akkor nem csak riasztóan tudatlan vagy, de erkölcsileg is elég toprongyos.
 
ezen röhögsz?
hm, akkor nem csak riasztóan tudatlan vagy, de erkölcsileg is elég toprongyos.
B.Tibor ,
ki mennyire toprongyos arról még beszélgethetünk !
De nehogymár megprobáld nekem bemagyarázni mennyire lovagiasak voltak a nyugati katonák a német nökkel szemben !Eggyik kutya a másik eb ! Gondolod hogy egy háborúba mindegy melyik oldaról is szólegyen különbség van a katonák vagy tisztek között ? Ez mindig is a propogandától függ ! Lásd a mostani háborúkat is , sajnos !
 
Setni,

ha ez a hir igaz, akkor hütsd be azt a wodkát, s vedd elö a poharakat. Többet ugysem iszol-).


A hirt a NATO még tegnap kifejezetten cáfolta:
NATO confirmed that the Alliance is not a party to the military conflict in Ukraine. The Kiev’s official claims that Poland, Bulgaria and Slovakia are sending warplanes to support Ukrainian soldiers were denied. NATO member states are not sending military aircraft to Ukraine.


On March 1, Polish President Andrzej Duda at a joint press conference with NATO Secretary General Jens Stoltenberg confirmed that Poland does not send its planes to Ukraine.


“Gentlemen, as Secretary General has now said, we are not sending any jets to Ukraine because that would open a military interference in the Ukrainian conflict. We are not joining that conflict. NATO is not a party to that conflict. However as I said, we are supporting Ukrainians with humanity aid. However, we are not going to send any jets to the Ukrainian airspace.” – Mr Duda claimed.


In its turn, Bulgaria also denied reports that fighter jets of the Bulgarian army and other Soviet-made Eastern European countries could be transferred to Ukraine to try to regain control of its airspace. Prime Minister Kiril Petkov said at a briefing that Bulgaria itself suffers from the lack of combat-ready aircraft.


“In general we lack planes, we can’t give the only planes we have to anyone. We have a small number of flying planes, we have a problem with the supply of parts,” the prime minister said. “It is completely absurd to give them away”

On February 28th, the press service of the Naval Forces of the Armed Forces of Ukraine announced on its official Facebook page that Bulgaria, Poland and Slovakia are transferring 70 military aircraft to Ukraine, which will be able to be based at Polish airfields. According to the statement, Bulgaria would transfer 16 MiG-29 fighters and 14 Su-25 attack aircraft to Ukraine, Poland – 28 MiG-29 aircraft, Slovakia — 12 MiG-29. Shortly after, reports about Ukrainian pilots going to Poland to fly new warplanes to Ukraine were spread by the media.


The involvement of NATO member states into Ukrainian conflict would entail Russian strikes on their territories. Thus, the world would face a WWIII.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,797
Tagok
615,335
Legújabb tagunk
KevinSon
Oldal tetejére