Puzsér Róbert a fideszes propagandát támogatja

Az állítólag főpolgármesternek készülődő nemzeti troll hosszú interjút adott tegnap a 444-nek. Én meg lehet, hogy mazohista vagyok, mert elolvastam, és persze felszökött a vérnyomásom. Puzsér Róbert ugyanis – miközben azt bizonygatta, hogy új ellenzék kell – alig foglalkozott a NER bírálatával, inkább az ellenzéket ekézte.


Persze belerúgott Kálmán Olgába és Karácsony Gergelybe is, ám fő mondanivaló az volt, hogy nincs különbség a Fidesz, illetve az MSZP és a DK között, Gyurcsány – aki szerinte az ellenzék vezére – meg pont olyan, mint Orbán. Puzsér olyan hosszasan gyurcsányozott, mint a mai pártállam szóvivői szoktak.

A félreértések elkerülése végett le kell szögeznem, hogy nem vagyok Gyurcsány hívő, de két szerintem nagyon is fontos dolgot – amit már évekkel ezelőtt megírtam – megint el kell magyaráznom.

Hiába töketlenkedik az ellenzék, nem lehet összemosni a Fidesszel, Gyurcsány meg nem azonos Orbánnal.
Egészen más ugyanis, ha valaki a demokrácia keretei között rosszul kormányoz, akár súlyos hibákat követve el, és az, ha valaki ügyesen arra használja a hatalmát, hogy fokozatosan lebontsa a demokráciát és némileg álcázott diktatúrát építsen fel.

Puzsér szerint viszont Gyurcsány 2010 előtt a NER-hez hasonló rendszert akart létrehozni és az általa vezetett ellenzék ma is diktatúrát akar építeni. Mondjuk a tények Puzsérnak nem fontosak, elég ha erre csak annyit válaszolok, hogy akkor nem kezdték el a választási rendszer átalakítását, valamint a fékek és ellensúlyok, a sajtó, a bírói függetlenség, az oktatás és a tudomány szabadságának a leépítését.

Amiről eddig szó volt nem igen lepett meg Puzsér esetében, azt viszont még tőle sem vártam, hogy Sukoró ügyével is előhozakodik. Ezt mondta az interjúban: “Nyilvánvaló, hogy a sukorói aktákkal már rég le lehetett volna csukatni Gyurcsányt – de miért is kéne? Orbán Viktor egyvalamiben biztos: Gyurcsánnyal szemben mindörökké kiállja az összevetést.”

Puzsér eltévedt Sukorónál
Akkor tisztázzuk (kicsit hosszabban): a Sukoró ügy volt az első jelentős alkalom, amikor a fideszes ügyészség politikai célokból manipulált egy nyomozást és majdnem összehozott egy koncepciós pert. Az igazság ugyanis az, hogy nem a sukorói beruházás megvalósítása okozott volna kárt az országnak, hanem éppen a megfúrása, lehetetlenné tétele okozott nagyon is nagy veszteséget. Több ezer munkahelyről, jelentős beruházásról, folyamatos adóbevételről mondtunk le.

A vád alapja egy Fidesz-közeli értékbecslő tendenciózus véleménye a cserére kijelölt földterületek értékéről – ez pedig ellentmond az összes többi értékbecslésnek. De még ha igaz is lenne a “vád” és a beruházó túl olcsón jutott volna a szükséges földterülethez, az sem lenne bűn, csak beilleszkedett volna abba a szokásba, hogy az állam támogatással vonzza a befektetőket. A föld árának állítólagos leértékelése pedig sokkal kisebb támogatást jelentett volna, mint amiről gyakran olvashatunk mostanában az Orbán-kormány alatt is: a beruházók súlyos milliókat kapnak állami támogatásként minden egyes új munkahely után, meg elengedik évekig az adójukat.

Ennél is érdekesebb azonban, hogy az ügyészség által felkért értékbecslő becslése eltér a több értékbecslőétől. A többi vélemény persze nem számít, a Polt Péter vezette ügyészség csak a neki kedvező véleményt idézgette.

A kormányközeli értékbecslő csalásait egy másik fontos ügyben sikerült részletesen leleplezni.
A moszkvai kereskedelmi kirendeltségről volt szó, ami az értékbecslő szerint 52 millió dollárt ért, viszont áron alul, 23,3 millióért adták el egy offshore cégnek. Egy másik, nemzetközi értékbecslő (a Cushman & Wakefield) korábban 20 millió dollárra értékelte az ingatlant.

Az ügyészség által felkért “szakértő” ordító hibákat követett el, szerencsére maga az értékbecslés nyilvánosságra került:

1. Az ingatlan értékébe beleszámították az építmény alatti telket, miközben az végig szovjet, majd orosz állami tulajdon volt.

2. Az értékbecslő szerint az ingatlan “per, teher és igénymentes”. Hát nagyon nem az: az orosz államnak lényegében vevőkijelölési joga volt. Egyrészt a telek miatt, másrészt az orosz állami intézmények közelsége, nemzetbiztonsági szempontok miatt. (Vulgáris hasonlattal élve: egy budapesti lakás sem ér annyit, mint egyébként érne, ha alatta a telek valaki másé, aki mindenbe beleszólhat, plusz még mondjuk haszonélvezeti jog terheli.)

3. Az 52 millió dolláros árba beleszámították a lepukkadt épület felújítását is. Csak éppen senki nem újította fel az ingatlant az eladás előtt.

4. Hiányzik a szakvéleményből a tulajdoni lap…

5. Az ingatlan értékét egy moszkvai ingatlanhirdetési újság két számának árai alapján számolták ki. Szóval a referencia árak hirdetési irányárak voltak és nem megvalósult eladások szerződés szerinti tényleges árai. (Nagy különbség… Nem jutott eszükbe orosz szakemberekkel konzultálni?)

A fentiekhez képest már csak apróságok az olyan felületességek, mint az, hogy a szakvéleményben eltévesztették az ingatlan adásvételi szerződésének dátumát és az aláírók személyét.

A meggyanúsított volt moszkvai nagykövet szerint az orosz állam által vevőnek kijelölt offshore cég nevében az orosz titkosszolgálat két magas rangú tábornoka és egy Kreml közeli nagyvállalkozó emberei tárgyaltak. Az ügyészség a nevüket nem akarta jegyzőkönyvbe foglalni, nehogy nemzetközi bonyodalom támadjon…

Elgondolkodtató, hogy ugyanez az értékbecslő cég dolgozott az ügyészség megbízásából a Sukoró ügyön, ellentmondva négy másik értékbecslésnek.
Nehéz szabadulni attól a benyomástól, hogy ez egy haveri cég, amely vagy tényleg ilyen baromi amatőr, vagy – ami még rosszabb – politikai megrendeléshez igazítja az értéket.

Puzsér, a “nagyon ellenzéki” főpolgármester-jelölt persze nem így látja…

safe_image.php
 
A LMP-nek nem a párttámogatás az első? De talán az ellenzéki választók mindegyike tudja már ezt...
"Orbán Viktor egyvalamiben biztos: Gyurcsánnyal szemben mindörökké kiállja az összevetést.” :)
 
Ki ne tudta volna elsőre kitalálni:
Miként igyekezik a kormány megfúrni a főpolgármesteri jelöltvitát?
A szokott módja az ál ellenzéki jelöltek állításával
Ez látszott a Mindenkit lebarmoló Puzsér állításával.
A dupla móka benne hogy nem is ellenzéki ezt tudni lehetett.
Az meg külön jólesik a Puzsérnak hogy mindenkit ócsárolhat
.Vagyis akár kapott rá parancsot akár nem.
Tudni lehetett milyen ember.Miket fog beszélni.
Épp olyan Ő funkcióban mint Bayer.
A kormányzati kiküldött tapló.
Eszköz a machinátorok kezében.
 
A LMP-nek nem a párttámogatás az első? De talán az ellenzéki választók mindegyike tudja már ezt..
Most mented vagy átkozod mindkettőt?
Az LMP-ről sokkal később derült ki mi felé romlott el.
Nem ennek indult az LMP.
És még 2018-ban sem kamupárt volt hanem egy egy simán hülye és nem a támogatásért hanem az ellenzéki tér elárulására kapta a feladatát.
Új név született az ilyenekre szatellit párt.
Több szatellit párt lett és szűnik lassan meg.
Mindég újak és újakat hoznak létre.És ezeket túl egyszerű volna a támogatásért indulóknak nevezni.
Ennél összetettebb a játszma. Lásd Puzsér esetét.
 
Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd hivatalos jelöltje nyerte az ellenzéki főpolgármesterek előválasztását.
 
ha valaki ügyesen arra használja a hatalmát, hogy fokozatosan lebontsa a demokráciát és némileg álcázott diktatúrát építsen fel.
Érdekes dolog ügyesnek tompítani a visszaélést.
Amit az alkotmány írástól kezdve elkövetett.
A Puzsér minek nevezné a Bankok visszaélését mikor embereket tesznek tönkre? Látszólagosan joggal .Az jogi csűr csavar nem ügyesség.Hatalmi fölénynél főleg nem.
Inkább bűnözés(fehérgalléros?)
De mára már átment tökéletes és nyílt kirablásba.
 
Az állítólag főpolgármesternek készülődő nemzeti troll hosszú interjút adott tegnap a 444-nek. Én meg lehet, hogy mazohista vagyok, mert elolvastam, és persze felszökött a vérnyomásom. Puzsér Róbert ugyanis – miközben azt bizonygatta, hogy új ellenzék kell – alig foglalkozott a NER bírálatával, inkább az ellenzéket ekézte.


Persze belerúgott Kálmán Olgába és Karácsony Gergelybe is, ám fő mondanivaló az volt, hogy nincs különbség a Fidesz, illetve az MSZP és a DK között, Gyurcsány – aki szerinte az ellenzék vezére – meg pont olyan, mint Orbán. Puzsér olyan hosszasan gyurcsányozott, mint a mai pártállam szóvivői szoktak.

A félreértések elkerülése végett le kell szögeznem, hogy nem vagyok Gyurcsány hívő, de két szerintem nagyon is fontos dolgot – amit már évekkel ezelőtt megírtam – megint el kell magyaráznom.

Hiába töketlenkedik az ellenzék, nem lehet összemosni a Fidesszel, Gyurcsány meg nem azonos Orbánnal.
Egészen más ugyanis, ha valaki a demokrácia keretei között rosszul kormányoz, akár súlyos hibákat követve el, és az, ha valaki ügyesen arra használja a hatalmát, hogy fokozatosan lebontsa a demokráciát és némileg álcázott diktatúrát építsen fel.

Puzsér szerint viszont Gyurcsány 2010 előtt a NER-hez hasonló rendszert akart létrehozni és az általa vezetett ellenzék ma is diktatúrát akar építeni. Mondjuk a tények Puzsérnak nem fontosak, elég ha erre csak annyit válaszolok, hogy akkor nem kezdték el a választási rendszer átalakítását, valamint a fékek és ellensúlyok, a sajtó, a bírói függetlenség, az oktatás és a tudomány szabadságának a leépítését.

Amiről eddig szó volt nem igen lepett meg Puzsér esetében, azt viszont még tőle sem vártam, hogy Sukoró ügyével is előhozakodik. Ezt mondta az interjúban: “Nyilvánvaló, hogy a sukorói aktákkal már rég le lehetett volna csukatni Gyurcsányt – de miért is kéne? Orbán Viktor egyvalamiben biztos: Gyurcsánnyal szemben mindörökké kiállja az összevetést.”

Puzsér eltévedt Sukorónál
Akkor tisztázzuk (kicsit hosszabban): a Sukoró ügy volt az első jelentős alkalom, amikor a fideszes ügyészség politikai célokból manipulált egy nyomozást és majdnem összehozott egy koncepciós pert. Az igazság ugyanis az, hogy nem a sukorói beruházás megvalósítása okozott volna kárt az országnak, hanem éppen a megfúrása, lehetetlenné tétele okozott nagyon is nagy veszteséget. Több ezer munkahelyről, jelentős beruházásról, folyamatos adóbevételről mondtunk le.

A vád alapja egy Fidesz-közeli értékbecslő tendenciózus véleménye a cserére kijelölt földterületek értékéről – ez pedig ellentmond az összes többi értékbecslésnek. De még ha igaz is lenne a “vád” és a beruházó túl olcsón jutott volna a szükséges földterülethez, az sem lenne bűn, csak beilleszkedett volna abba a szokásba, hogy az állam támogatással vonzza a befektetőket. A föld árának állítólagos leértékelése pedig sokkal kisebb támogatást jelentett volna, mint amiről gyakran olvashatunk mostanában az Orbán-kormány alatt is: a beruházók súlyos milliókat kapnak állami támogatásként minden egyes új munkahely után, meg elengedik évekig az adójukat.

Ennél is érdekesebb azonban, hogy az ügyészség által felkért értékbecslő becslése eltér a több értékbecslőétől. A többi vélemény persze nem számít, a Polt Péter vezette ügyészség csak a neki kedvező véleményt idézgette.

A kormányközeli értékbecslő csalásait egy másik fontos ügyben sikerült részletesen leleplezni.
A moszkvai kereskedelmi kirendeltségről volt szó, ami az értékbecslő szerint 52 millió dollárt ért, viszont áron alul, 23,3 millióért adták el egy offshore cégnek. Egy másik, nemzetközi értékbecslő (a Cushman & Wakefield) korábban 20 millió dollárra értékelte az ingatlant.

Az ügyészség által felkért “szakértő” ordító hibákat követett el, szerencsére maga az értékbecslés nyilvánosságra került:

1. Az ingatlan értékébe beleszámították az építmény alatti telket, miközben az végig szovjet, majd orosz állami tulajdon volt.

2. Az értékbecslő szerint az ingatlan “per, teher és igénymentes”. Hát nagyon nem az: az orosz államnak lényegében vevőkijelölési joga volt. Egyrészt a telek miatt, másrészt az orosz állami intézmények közelsége, nemzetbiztonsági szempontok miatt. (Vulgáris hasonlattal élve: egy budapesti lakás sem ér annyit, mint egyébként érne, ha alatta a telek valaki másé, aki mindenbe beleszólhat, plusz még mondjuk haszonélvezeti jog terheli.)

3. Az 52 millió dolláros árba beleszámították a lepukkadt épület felújítását is. Csak éppen senki nem újította fel az ingatlant az eladás előtt.

4. Hiányzik a szakvéleményből a tulajdoni lap…

5. Az ingatlan értékét egy moszkvai ingatlanhirdetési újság két számának árai alapján számolták ki. Szóval a referencia árak hirdetési irányárak voltak és nem megvalósult eladások szerződés szerinti tényleges árai. (Nagy különbség… Nem jutott eszükbe orosz szakemberekkel konzultálni?)

A fentiekhez képest már csak apróságok az olyan felületességek, mint az, hogy a szakvéleményben eltévesztették az ingatlan adásvételi szerződésének dátumát és az aláírók személyét.

A meggyanúsított volt moszkvai nagykövet szerint az orosz állam által vevőnek kijelölt offshore cég nevében az orosz titkosszolgálat két magas rangú tábornoka és egy Kreml közeli nagyvállalkozó emberei tárgyaltak. Az ügyészség a nevüket nem akarta jegyzőkönyvbe foglalni, nehogy nemzetközi bonyodalom támadjon…

Elgondolkodtató, hogy ugyanez az értékbecslő cég dolgozott az ügyészség megbízásából a Sukoró ügyön, ellentmondva négy másik értékbecslésnek.
Nehéz szabadulni attól a benyomástól, hogy ez egy haveri cég, amely vagy tényleg ilyen baromi amatőr, vagy – ami még rosszabb – politikai megrendeléshez igazítja az értéket.

Puzsér, a “nagyon ellenzéki” főpolgármester-jelölt persze nem így látja…

safe_image.php
*
Puzsértól mentsen meg (ha van???!) Teremtő meg a Jó Isten! Miért? 1.) Pszichológiai beteg, elismerte, hogy rendszeresen pszichológus segítségére szorul. 2.) Tévészereplései alatt bizonyítottan, nem bírja a feszültséget, de tud is ám "gerjeszteni"... Bántani... De előre gondolkozni, tervekkel élhetőbbé tenni Budapestet és főleg gondos munkával, jó költségvetéssel, no ezt azért megkérdőjelezném. Nem erre készült, nem ez a hívatása, maradjon a kaptafánál...
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,668
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére