Rémisztő állapotok a röszkei senki földjén

Azért utaztam a szerb–magyar határon kialakított tranzitzónához, hogy megtudjam: miért tiltottak ki két segélyszervezetet a területről akkor, amikor több ezer, bebocsátásra váró menekült szorul segítségre. Talán megváltozott a helyzet, és a magyar állam olyan elánnal osztja az ételt, a ruhát, és annyi orvost rendelt a környékre, hogy a lelkes amatőrök csak láb alatt lennének?


A helyszínen, a röszkei zónában mindenesetre nyoma sem volt az állam intenzív humanitárius munkájának. A napfényben szikrázó kerítés előtt rendőrök és katonák ácsorogtak napszemüvegekben, a kerítés mögött pedig menekültek bóklásztak a rongyokból emelt sátortáborban. Egyetlen tájidegen elem tűnt fel: egy fiatal férfi, aki kívülről a kerítésbe kapaszkodva a rendőrökkel vitatkozott.

Nem sokkal később kiderült, hogy jó volt a megérzésem: a férfi segélyszervezeti munkásként érkezett, a vita pedig pont a kitiltásokról szólt. De azt is megtudtam, hogy nem valami különleges pillanatot sikerült elkapnom.


Galéria: Csecsemőket tart a mocsokban a magyar állam (15 kép)Fotó: Földes András / Index
„Segélyszervezeteknek dolgozom, segélyszervezeti munkások napi működését koordinálom. Én tartom számon, hogy mik a problémák, milyen eszközökre van szükség, hova kell menni – magyarázta a rendőröktől távolabb sétálva. – De a közelmúltban kiderült, hogy a tranzitzónába már én sem léphetek be, így sokkal nehezebb lett a munkám”.

Kezdett felsejleni előttem a területet igazgató rendszer, amikor a férfi elárulta: nem indokolták meg kitiltását, csak elméletei vannak az okokról. Mélyebben nem tudtunk belemenni ezek elemzésébe, mert egészen gyorsan kiderült, hogy valójában mi áll a kitiltások mögött. A területet igazgató önkény.


Galéria: Csecsemőket tart a mocsokban a magyar állam (15 kép)Fotó: Földes András / Index
De mielőtt ebbe mélyebben belemennénk, gyorsan elmagyarázzuk, hogy néz ki a déli határon kialakított menekültellenes rendszer. A zóna három részből áll:

  1. Kerítés a szerb–magyar határon
  2. Két tranzitzóna: Ez egy kapu a kerítésen, amelynek magyar oldalán egy 40-50 ember befogadására alkalmas, börtönszerű ketrec van.
  3. Senki földje a kerítés Szerbia felőli oldalán
A kerítést nem kell magyarázni.


Törvényes menekülteket hagyunk szenvedni a senki földjén
Éheznek a gyerekek a határon kialakított senkiföldjén, de a katonák nem engedik, hogy enni adjanak a segélyszervezetek. Sok a beteg, de orvosok sem mehetnek a közelükbe. Ön szerint ilyen nem történhet Magyarországon? Meg fog lepődni. A helyszínen jártunk.Tovább
A tranzitzónára azért van szükség, mert nem lehet megtenni, hogy egyáltalán ne engedjük be azokat az embereket, akik menedéket kérnek. A kerítésen két helyen – Röszkén és Tompán – ajtók épültek, ahol a kormány elmondása szerint bebocsátást kapnak azok, akik legálisan szeretnének bejönni Magyarországra. Az ajtók azonban egy ketrecbe vezetnek, ahol napokig aszalják mindenfajta ok nélkül a menekülteket, akik aztán nyílt táborba kerülnek. Erről bővebben itt írtunk.

A senki földje a magyar kormány igazi fejlesztése. Az ajtókon csak napi tizenöt embert engednek be, így a kerítés másik oldalán, de magyar területen, ezrek kényszerülnek hetekig, hónapokig várakozni. A menekültek a földön alszanak és segélyeken élnek, egyetlen vízcsapon és a túléléshez elegendő élelmen túl semmit nem kapnak: nincs szállás, se bolt, se vécé. Néhány hete a szerb hatóságok állítottak fel pár toi-toi vécét. Ez az a terület, ahol nem engedik, hogy a Migszol és az Oltalom munkatársai segíthessenek a rászorulókon.

Önkény, káosz
Csatlakozzunk vissza történetünkbe, hogy rögtön kiderüljön: a menekültek fogadására kialakított terület legfontosabb jellemzője a káosz és az önkény.

Át akartunk kelni a kerítés másik oldalára, a senki földjére, de az ott strázsáló rendőr a közeli tranzitzónához irányított minket. A segélyszervezet dolgozója meglepődött, mert eddig ez az ember volt felelős az átengedésért. A tranzitzónában, a kerítés mögött álldogálók hosszasan telefonálgattak, majd azt mondták, kísérőm átmehet, én nem. Miért? Ez nem derült ki, ahogy az sem, miért tiltják meg a fotózást, noha a megyei rendőrségtől engedélyt kaptam, hogy a tranzitzóna kerítésén kívül állva bármit fotózhatok. Később azt állították, csak a rendőröket nem fotózhatom, noha ilyen jogszabály sem létezik.


Galéria: Csecsemőket tart a mocsokban a magyar állam (15 kép)Fotó: Földes András / Index
Egyre erősebb lett a gyanúm, hogy a határszélen a harmincas évek csendőrvilága uralkodik, ahol a kakastollas tiszt mondja meg, mit szabad, és mit nem. Ez egybevágott a segítő történetével, aki elmondta: a két segélyszervezetet egy helyi tiszt küldte el, erről papírt sem kaptak. „Lehet, hogy ha holnap kérdezitek, simán átmehettek ételt vagy ruhát osztani?” „Lehet” – bólintott, majd nyomatékul elmesélte: a napokban érkezett a területre egy angol önkéntes, aki teherautóból ruhát osztott a menekülteknek. Másnap ugyanebből az autóból cukrot és teát akartak eljuttatni az embereknek, de hiába. Az aznapi tiszt elzavarta őket. Miért? Csak.

Központi utasítás vagy helyi önkény?
A röszkei határszélen tapasztalt állapotokról megkérdeztük a Belügyminisztériumot is (BM). A tárca sajtóosztályának ezeket a kérdéseket küldtük el, válaszokat cikkünk megjelenéséig nem kaptunk:

– A kitiltás központi utasításra történt-e, vagy az ott szolgálatot teljesítők határoztak így?

– Ha az utóbbi, akkor milyen döntési jogosítványaik vannak a helyben szolgálóknak: kitilthatnak egyéb szervezeteket, a sajtót, orvosokat is?

Hiba lenne azt gondolni az esetlegesség okának, hogy a terület távol van a fővárostól, és a vad pusztában már csak ilyen kaotikusan mennek a dolgok. A rendszer védelmi oldalát ugyanis olyan precízen rakták össze, hogy ha az adórendszerünk nézne ki így, akkor Magyarország fektetne be Németországban, és nem fordítva. A határ mentén néhány száz méterenként egy katona, és egy rendőr párosa strázsált. A kerítés és a pengés drót akkurátusan elhelyezve. A kerítés előtti terület homokkal felszórva és elgereblyézve. A rendőrök már érkezésem előtt megkapták adataimat, csak biccenteni kellett a kocsiból, hogy végigdöcöghessünk a határzónán.

Ezek után nehéz elképzelni, hogy a kerítés másik oldalán tomboló állapot a véletlen műve lenne, nem pedig a kormány szándékos akciója.

Katasztrófaövezet kormányutasításra

Menekültlázadás a görög határon: így ejtették túszul a szíreket
Vascsövekkel felfegyverzett marokkóiak támadnak a szírekre. Menekülő rendőrök. Kifosztott segélyszervezetek. Elmagyarázzuk, hogyan lehet néhány egyszerű lépésben katasztrófát okozni. Riportunk a macedón határ válságzónájából.Tovább
Megdöbbentő volt ugyanis, amit a senki földjén láttam. A helyzet még a macedón–görög határ hírhedt tábornál is vadabb volt. Idomeniben ugyanis legalább sátrakban laktak az emberek.Magyarország szélén, az olimpiarendezésre készülő Budapesttől 200 kilométerre azonban ágakból, pokrócokból, nejlonlapokból épült egy egész falu. Csak néhány sátrat láttam.

„A rendőrök jellemzően nem engedik, hogy sátrakat vigyünk be” – magyarázta a segítő olyan hangon, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy a rendőrök védtelen emberek szívatásával vannak elfoglalva.


Galéria: Csecsemőket tart a mocsokban a magyar állam (15 kép)Fotó: Földes András / Index
Kísérőm gyors léptekkel járta körbe a telepet: tudakolta, kinek milyen ruhára van szüksége, begyűjtötte az angolul jól beszélő afgán újságírólány elromlott mobilját, végül pedig egy égett lábú gyereket keresett meg, hogy kiderítse, át kell-e kötözni a sebét.

A 700-1000 embernek otthont adó nyomortelepen bolyongva megállapítottam, hogy lehetetlen lenne itt olyan felvételt készíteni, amelyiken nem látszanak sem nők, sem gyerekek. A sátrak közt rengeteg gyerek játszott, egy ajtón bepillantva zöldségeket szeletelő nőket láttam, az apró gödrökben rakott tűz felett spagetti főtt. Kisgyerekek mosogattak a röszkei senki földje egyetlen vízcsapjánál, a férfiak pedig műanyag palackban hordták a vizet a sátorhoz.

Szívszorító volt látni, hogy a sárban, porban tartott emberek még itt is megpróbálnak civilizáltan élni. A sátrak előtt mindenhol levetett cipők álltak, hiszen a lakásba nem trappolunk be sáros lábbal.


Galéria: Csecsemőket tart a mocsokban a magyar állam (15 kép)Fotó: Földes András / Index
Kormánypropaganda a csecsemők nyomorával
A hely brutalitása mégis akkor mutatkozott meg teljes valójában, amikor csatlakozott hozzánk az egyik segélyszervezetnél dolgozó gyermekorvos. A fehér ruhás, sztetoszkópos nő révén a tábor egy addig nem látott oldala tárult fel előttem.

Tíznapos csecsemőket hoztak elénk, az orvos a még meglévő köldökcsonkot fertőtlenítette, és szemcseppel ápolta a babák begyulladt szemét. Egyedül a tompai senki földjén négy, egy hónaposnál fiatalabb csecsemőt kellett ellátni. Családjaik három-négy hete táboroztak a porban, pokrócokból és lombokból tákolt viskókban, és még ugyanennyi várt rájuk a bebocsátásig.


Tíznapos a kisbaba, mutatja az anyja a doktornőnekGaléria: Csecsemőket tart a mocsokban a magyar állam (15 kép)Fotó: Földes András / Index
Ismételjük át: nem azért kell a kisgyerekeknek a porban lakniuk, mert nincs számukra más lehetőség. A menekülttáborokban van elég férőhely, és a családok a hosszú várakozás után mindenképpen bebocsátást nyernek valamelyik állomásra. De a magyar állam – vélhetően a menekültek elriasztása végett – igyekszik olyan mostoha körülményeket teremteni, amilyet csak lehet.

A magyar szervek nemtörődömsége már a tranzitzónába beléptetésnél kézzelfogható. Az oda belépni jogosult 15 embert ugyanis nem a rendőrség vagy a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) választja ki, hanem három menekült végzi a helyszínen, miközben a magyar hatóságok a helyiek elmondása szerint egyáltalán nincsenek képben: ki mennyi ideje várakozik, ki családos, és kinek vannak egészségügyi problémái. Természetesen arról is megkérdeztük a BM-et, hogy miért ilyen módon zajlik az adminisztráció, illetve mi lesz később, ha ezek az önkéntesek átjutnak, ki állítja majd össze a listákat, amelyekben számon van tartva, ki mikor érkezett, családdal érkezett-e, van-e egészségügyi problémája. A cikk megjelenéséig erre sem kaptunk választ.


Galéria: Csecsemőket tart a mocsokban a magyar állam (15 kép)Fotó: Földes András / Index
Az angolul jól beszélő Mosan, Hanif és az Afganisztánban újságíróként dolgozó Katira állítják össze a várakozók listáját, rangsorolják az embereket családi és egészségügyi állapot szerint, és ők számítják ki azt is, hogy kire mikor kerülhet sor. A több ezer nevet tartalmazó papírokat a kerítésnél adják le a rendőröknek. Az ügyintézés persze nem mindig megy zökkenőmentesen. Néhány napja is nagy kavarodás volt a nevekkel, tudtam meg a helyszínen. A magyar hatóságok ugyanis véletlenül összekeverték a papírokat.

Földes András
roszke.jpg
 
Ne haragudj de ahogy a biztonsági szakember a M. TV-ben azt állitotta, hogy a szülök, a nyugati ujságirok spricceltek paprikasprayt a gyerekek szemébe a hatás kedvéért az nagyon nagy manipulálás, ami engem a naci és kommunista propagandára emlékeztet.

Sajnos éppen a nyugati sajtóról derült ki nem is egy esetben, hogy manipulálták a tudósításaikat. De te jó alany vagy. ;)
 
Az ilyen "aproságok" orjásian befolyásolják a fejlödö országokban uralkodo állapotokat a nök hétrányos helyzetét.
Nem véletlen tettem be a provokativ képet.
A melltartót se felejtsük ki!! Afrikai országokban óriási kincs az is! A ruhaadományokból azt válogatják ki először, direkt épült rá egy szakma akik a varrásával javításával foglalkoznak .
Szívesen belinkelnék egy képet de inkább nem teszem mert akkor eltérünk nagyon a témától..:dr_9:
 
Senki se gondolja, hogy végtelen számu embernek tudnánk segiteni de te sem közlöd a gyerekked, hogy hol a határ a segitségnyujtásnál.

Egyik szavaddal agyoncsapod a másikat, de nem baj.
Bizony hogy közlöm a gyerekemmel, még szép! Ha hazahoz egy kóbor kutyát, vagy macskát, még oké. Legközelebb hazahoz még egyet, egye fene, még tudunk gondoskodni arról is. De ha naponta hoz haza kettőt-hármat, vagy egyszerre hozna százat, akkor csak azt mondanám, hogy ennyiről már nem tudunk gondoskodni, gond nélkül.
Ez csak egy hasonlat, még mielőtt azzal vádolnál, hogy a menekülteket bármilyen állathoz hasonlítom.
 
A melltartót se felejtsük ki!! Afrikai országokban óriási kincs az is! A ruhaadományokból azt válogatják ki először, direkt épült rá egy szakma akik a varrásával javításával foglalkoznak .
Szívesen belinkelnék egy képet de inkább nem teszem mert akkor eltérünk nagyon a témától..:dr_9:

Ugyan már, a véres gatyás csaj után pár cicifix már meg se kottyan! :p
 
Szervusztok ,
de arrol itt senki sem beszél , pofázik ugye hogy az a tolokocsis csaló Schäuble Szerbiába akart egy menekült befogadó állomást épiteni amit a szerbek nemtetszését válltotta ki. Aztán mivel Szerbiát bekell az EU-ba venni igy lehet Magyarországon azt a menekült tábort felépitani ! Na itt van ám a nyúl elásva !! vagy a szolgálati troll erröl nem beszél ? persze neki csak a tampon a fontos hiszen neki arra van szüksége :rohog:
 
-
Senki se gondolja, hogy végtelen számu embernek tudnánk segiteni

Óóóó, dehogynem gondolja, mit gondolsz, miért várakoznak most is több ezren a magyar határon, hogy átjuthassanak hozzátok?
Méghogy senki sem gondolja... Á, nem csak az egész Közel-Kelet, meg egész Afrika és fél Ázsia, beleértve a törököt! Merkel anyunak körültekintőbben kellett volna fogalmazni, mert úgy tűnik, néhányan félreértették.
 
Az EU Magyarország kizárásán gondolkodik.

Nincs nekünk olyan szerencsénk.

Amúgy egyáltalán nem gondolkodik ezen az EU, ezt csak egy Asselborn nevű luxemburgi miniszter hozta fel. Na igen, mert Luxemburg jelentős nagyhatalom az EU-ban, komoly területtel és lakossággal, nyilván sokat nyom a latban az egyik minisztere. Ezt megint benézted, Ernoe. Sajnos.
 
Egyik szavaddal agyoncsapod a másikat, de nem baj.
Bizony hogy közlöm a gyerekemmel, még szép! Ha hazahoz egy kóbor kutyát, vagy macskát, még oké. Legközelebb hazahoz még egyet, egye fene, még tudunk gondoskodni arról is. De ha naponta hoz haza kettőt-hármat, vagy egyszerre hozna százat, akkor csak azt mondanám, hogy ennyiről már nem tudunk gondoskodni, gond nélkül.
Ez csak egy hasonlat, még mielőtt azzal vádolnál, hogy a menekülteket bármilyen állathoz hasonlítom.

igen, ez alszent lenne. hatarok kellenek az elet szamos területén. ha az allatos hasonlatot valaki sertonek talalna, akkor legyen itt egy szendvicses példa: csomagolok a kölöknek szendvicset a suliba. egy szegény osztálytarsa éhes és neki adja. rendben. csomagolok masnap kettőt, hogy neki is tudjon adni. de nem egy szegény osztálytarsa van.... ott mar kevés ha én nagyüzemben gyartom a szendvicseket 2 okból is: egyik ramegy ingem-gatyám, mellette egyre több éhes száj van ahol már másra van szükség.
 
ÓÓÓ! Csak nem?!? Hát hogyhogyhogyhogy? :D És te ezért szomorú vagy? :(

Az EU, ha tehetné, az egész lakosságot kizárná az Európai Unióból, mert akadályozzák őket a csodálatos terveik végrehajtásában, elsősorban a nemzetek szétverésében és eliszlámosításában, valamint Richard Coudenhove-Kalergi tervének végrehajtásában.

Hát sajnos, az igaz, hogy Junckert, Schulzot és Merkelt nem lehet leváltani, de a népet sem.:D
Dehogynem! Éppen most folyik. Merkel leváltja a német népet, és hozza helyette a menedékkérőket.
 
T
EGY BAJOR FALU TELJES LAKOSSÁGA MAGYARORSZÁGRA AKAR KÖLTÖZNI MERT FÉLNEK A MIGRÁNSOKTÓL.

EGY BAJOR FALU TELJES LAKOSSÁGA MAGYARORSZÁGRA AKAR KÖLTÖZNI MERT FÉLNEK A MIGRÁNSOKTÓL.


Mostanában sokat hallani a német-osztrák határon fekvő kisvárosról Freilassingról . Itt lépnek be Ausztriából Bajorországba a migránsok.


Keveset hallani azonban a környező kis településekről ahol ugyancsak eluralkodott a káosz. Így van ezzel Haberland kis falucskája is, ami Freilassingtól csupán 500 méterre van. Ugyan az zajlik már csaknem egy hónapja mint a német határvárosban. A falucska 1200 lakója pedig egyre nehezebben viseli, hogy eddigi nyugodt életük teljesen a feje tetejére állt. A falu polgármester hiába kérte a hatóságokat, hogy kezdjenek valamit a bevándorlókkal csak süket fülekre talált. A falu lakossága teljesen kétségbe van esve és és nem látják a kiutat a káoszból, sőt az a véleményük, hogy egyre több migráns fog érkezni. A polgármester ezért alternatív lehetőségen kezdett gondolkozni.

Kraizber úr néhány hete hallott róla, hogy Magyarország kerítést épít és nem engedi be az illegális bevándorlókat. Mivel a faluban lakosságának 80 százaléka nyugdíjas, akiknek teljesen mindegy, hogy a nyugdíjukat melyik bankautomatából veszik fel felvetődött a gondolat, hogy a teljes falu Magyarországra költözik. Már ki is néztek maguknak több lehetséges magyar települést ahol olcsón megvásárolnák az üresen álló házakat, majd elkezdődne az építkezés és modern épületeket húznának fel.

Forrás: http://adatlistazo.hu/egy-bajor-fal...gra-akar-koltozni-mert-felnek-a-migransoktol/
 
-
Továbbá azért is tartom nagyon fontosnak ezt megemliteni mert a nationalista országotokban elfelejtitek, hogy a történelmet nem vezérek, királyok hanem a természet irányitja.

Bizony, bizony! Ne feledkezzünk meg a jó öreg Darwninról. Pro Darwin. Ő mondotta volt, hogy az erősebb, céltudatosabb, vallási összefogásban egységesült halak megeszik a gyengébb, megtévesztett halakat, és az erősebbek szaporodnak tovább boldogan Németországban!
Ez a természetes evolúció, szerintem sem kell ebbe nationalista módon beleavatkozni.
 
EGY BAJOR FALU TELJES LAKOSSÁGA MAGYARORSZÁGRA AKAR KÖLTÖZNI MERT FÉLNEK A MIGRÁNSOKTÓL.

EGY BAJOR FALU TELJES LAKOSSÁGA MAGYARORSZÁGRA AKAR KÖLTÖZNI MERT FÉLNEK A MIGRÁNSOKTÓL.


Mostanában sokat hallani a német-osztrák határon fekvő kisvárosról Freilassingról . Itt lépnek be Ausztriából Bajorországba a migránsok.


Keveset hallani azonban a környező kis településekről ahol ugyancsak eluralkodott a káosz. Így van ezzel Haberland kis falucskája is, ami Freilassingtól csupán 500 méterre van. Ugyan az zajlik már csaknem egy hónapja mint a német határvárosban. A falucska 1200 lakója pedig egyre nehezebben viseli, hogy eddigi nyugodt életük teljesen a feje tetejére állt. A falu polgármester hiába kérte a hatóságokat, hogy kezdjenek valamit a bevándorlókkal csak süket fülekre talált. A falu lakossága teljesen kétségbe van esve és és nem látják a kiutat a káoszból, sőt az a véleményük, hogy egyre több migráns fog érkezni. A polgármester ezért alternatív lehetőségen kezdett gondolkozni.

Kraizber úr néhány hete hallott róla, hogy Magyarország kerítést épít és nem engedi be az illegális bevándorlókat. Mivel a faluban lakosságának 80 százaléka nyugdíjas, akiknek teljesen mindegy, hogy a nyugdíjukat melyik bankautomatából veszik fel felvetődött a gondolat, hogy a teljes falu Magyarországra költözik. Már ki is néztek maguknak több lehetséges magyar települést ahol olcsón megvásárolnák az üresen álló házakat, majd elkezdődne az építkezés és modern épületeket húznának fel.

Forrás: http://adatlistazo.hu/egy-bajor-fal...gra-akar-koltozni-mert-felnek-a-migransoktol/
Csak arra vigyázzanak, hogy ne Zugló, vagy Szeged legyen, ahol házakat vesznek!
 
Bizony, bizony! Ne feledkezzünk meg a jó öreg Darwninról. Pro Darwin. Ő mondotta volt, hogy az erősebb, céltudatosabb, vallási összefogásban egységesült halak megeszik a gyengébb, megtévesztett halakat, és az erősebbek szaporodnak tovább boldogan Németországban!
Ez a természetes evolúció, szerintem sem kell ebbe nationalista módon beleavatkozni.

Látom, hogy lázba jöttetek, és sok zagyvaságot beszéltek kinotokban.
-

Luxemburg Külügyminisztere Asselbom, néhány nappal az EU 27 vezetöjének a találkozása elött felszolitotta az EU-Bizotságot, hogy zárják Magyarországot az EU-bol. Az ország megszegi az alapvetö emberi jogokat, a menekülteket majdnem rosszabbul kezeli mind az állatokat.
-
ungarn-213~_v-videowebl.jpg

-
Mo.-ot csak egy hajszál választja el a löparancstol - mondja a miniszter.
-
Ha elolvasom az itteni hozzászolások egy jo részét akkor teljes mértékben igazat adok a miniszternek, a hozzászolásaitok legitimálást sugároznak.
-

Nagyon kár, hogy ezeket a beszélgetéseket kedves Jászladány nem angolul vagy németül folytatjuk, igy magyarul egy sunyiság.
-
 
Látom, hogy lázba jöttetek, és sok zagyvaságot beszéltek kinotokban.
-

Luxemburg Külügyminisztere Asselbom, néhány nappal az EU 27 vezetöjének a találkozása elött felszolitotta az EU-Bizotságot, hogy zárják Magyarországot az EU-bol. Az ország megszegi az alapvetö emberi jogokat, a menekülteket majdnem rosszabbul kezeli mind az állatokat.
Mo.-ot csak egy hajszál választja el a löparancstol - mondja a miniszter.
-

Kedves Erone, mi baj lenne a lőparanccsal? Az amerikaiaknál nincs lőparancs? Hogy is hívják azt a német hölgyet aki azt mondta, hogy a határőröknél nem dísznek van a fegyver...tudod valami pártnak a vezetője.
Merkel nem azt kérte Erdogantól tartsa féken a migránsokat, mindegy hogyan majd nem nézünk oda...szóval lőnek a török határon is. De van ahol el van aknásítva a határ, nem szedik fel mert nem akarják, jól jön az még.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,636
Tagok
615,328
Legújabb tagunk
KissViktória12
Oldal tetejére