Rémisztő állapotok a röszkei senki földjén

Azért utaztam a szerb–magyar határon kialakított tranzitzónához, hogy megtudjam: miért tiltottak ki két segélyszervezetet a területről akkor, amikor több ezer, bebocsátásra váró menekült szorul segítségre. Talán megváltozott a helyzet, és a magyar állam olyan elánnal osztja az ételt, a ruhát, és annyi orvost rendelt a környékre, hogy a lelkes amatőrök csak láb alatt lennének?

A helyszínen, a röszkei zónában mindenesetre nyoma sem volt az állam intenzív humanitárius munkájának. A napfényben szikrázó kerítés előtt rendőrök és katonák ácsorogtak napszemüvegekben, a kerítés mögött pedig menekültek bóklásztak a rongyokból emelt sátortáborban. Egyetlen tájidegen elem tűnt fel: egy fiatal férfi, aki kívülről a kerítésbe kapaszkodva a rendőrökkel vitatkozott.

Nem sokkal később kiderült, hogy jó volt a megérzésem: a férfi segélyszervezeti munkásként érkezett, a vita pedig pont a kitiltásokról szólt. De azt is megtudtam, hogy nem valami különleges pillanatot sikerült elkapnom.

Galéria: Csecsemőket tart a mocsokban a magyar állam (15 kép)Fotó: Földes András / Index
„Segélyszervezeteknek dolgozom, segélyszervezeti munkások napi működését koordinálom. Én tartom számon, hogy mik a problémák, milyen eszközökre van szükség, hova kell menni – magyarázta a rendőröktől távolabb sétálva. – De a közelmúltban kiderült, hogy a tranzitzónába már én sem léphetek be, így sokkal nehezebb lett a munkám”.

Kezdett felsejleni előttem a területet igazgató rendszer, amikor a férfi elárulta: nem indokolták meg kitiltását, csak elméletei vannak az okokról. Mélyebben nem tudtunk belemenni ezek elemzésébe, mert egészen gyorsan kiderült, hogy valójában mi áll a kitiltások mögött. A területet igazgató önkény.

Galéria: Csecsemőket tart a mocsokban a magyar állam (15 kép)Fotó: Földes András / Index
De mielőtt ebbe mélyebben belemennénk, gyorsan elmagyarázzuk, hogy néz ki a déli határon kialakított menekültellenes rendszer. A zóna három részből áll:

  1. Kerítés a szerb–magyar határon
  2. Két tranzitzóna: Ez egy kapu a kerítésen, amelynek magyar oldalán egy 40-50 ember befogadására alkalmas, börtönszerű ketrec van.
  3. Senki földje a kerítés Szerbia felőli oldalán
A kerítést nem kell magyarázni.

Törvényes menekülteket hagyunk szenvedni a senki földjén
Éheznek a gyerekek a határon kialakított senkiföldjén, de a katonák nem engedik, hogy enni adjanak a segélyszervezetek. Sok a beteg, de orvosok sem mehetnek a közelükbe. Ön szerint ilyen nem történhet Magyarországon? Meg fog lepődni. A helyszínen jártunk.Tovább
A tranzitzónára azért van szükség, mert nem lehet megtenni, hogy egyáltalán ne engedjük be azokat az embereket, akik menedéket kérnek. A kerítésen két helyen – Röszkén és Tompán – ajtók épültek, ahol a kormány elmondása szerint bebocsátást kapnak azok, akik legálisan szeretnének bejönni Magyarországra. Az ajtók azonban egy ketrecbe vezetnek, ahol napokig aszalják mindenfajta ok nélkül a menekülteket, akik aztán nyílt táborba kerülnek. Erről bővebben itt írtunk.

A senki földje a magyar kormány igazi fejlesztése. Az ajtókon csak napi tizenöt embert engednek be, így a kerítés másik oldalán, de magyar területen, ezrek kényszerülnek hetekig, hónapokig várakozni. A menekültek a földön alszanak és segélyeken élnek, egyetlen vízcsapon és a túléléshez elegendő élelmen túl semmit nem kapnak: nincs szállás, se bolt, se vécé. Néhány hete a szerb hatóságok állítottak fel pár toi-toi vécét. Ez az a terület, ahol nem engedik, hogy a Migszol és az Oltalom munkatársai segíthessenek a rászorulókon.

Önkény, káosz
Csatlakozzunk vissza történetünkbe, hogy rögtön kiderüljön: a menekültek fogadására kialakított terület legfontosabb jellemzője a káosz és az önkény.

Át akartunk kelni a kerítés másik oldalára, a senki földjére, de az ott strázsáló rendőr a közeli tranzitzónához irányított minket. A segélyszervezet dolgozója meglepődött, mert eddig ez az ember volt felelős az átengedésért. A tranzitzónában, a kerítés mögött álldogálók hosszasan telefonálgattak, majd azt mondták, kísérőm átmehet, én nem. Miért? Ez nem derült ki, ahogy az sem, miért tiltják meg a fotózást, noha a megyei rendőrségtől engedélyt kaptam, hogy a tranzitzóna kerítésén kívül állva bármit fotózhatok. Később azt állították, csak a rendőröket nem fotózhatom, noha ilyen jogszabály sem létezik.

Galéria: Csecsemőket tart a mocsokban a magyar állam (15 kép)Fotó: Földes András / Index
Egyre erősebb lett a gyanúm, hogy a határszélen a harmincas évek csendőrvilága uralkodik, ahol a kakastollas tiszt mondja meg, mit szabad, és mit nem. Ez egybevágott a segítő történetével, aki elmondta: a két segélyszervezetet egy helyi tiszt küldte el, erről papírt sem kaptak. „Lehet, hogy ha holnap kérdezitek, simán átmehettek ételt vagy ruhát osztani?” „Lehet” – bólintott, majd nyomatékul elmesélte: a napokban érkezett a területre egy angol önkéntes, aki teherautóból ruhát osztott a menekülteknek. Másnap ugyanebből az autóból cukrot és teát akartak eljuttatni az embereknek, de hiába. Az aznapi tiszt elzavarta őket. Miért? Csak.

Központi utasítás vagy helyi önkény?
A röszkei határszélen tapasztalt állapotokról megkérdeztük a Belügyminisztériumot is (BM). A tárca sajtóosztályának ezeket a kérdéseket küldtük el, válaszokat cikkünk megjelenéséig nem kaptunk:

– A kitiltás központi utasításra történt-e, vagy az ott szolgálatot teljesítők határoztak így?

– Ha az utóbbi, akkor milyen döntési jogosítványaik vannak a helyben szolgálóknak: kitilthatnak egyéb szervezeteket, a sajtót, orvosokat is?

Hiba lenne azt gondolni az esetlegesség okának, hogy a terület távol van a fővárostól, és a vad pusztában már csak ilyen kaotikusan mennek a dolgok. A rendszer védelmi oldalát ugyanis olyan precízen rakták össze, hogy ha az adórendszerünk nézne ki így, akkor Magyarország fektetne be Németországban, és nem fordítva. A határ mentén néhány száz méterenként egy katona, és egy rendőr párosa strázsált. A kerítés és a pengés drót akkurátusan elhelyezve. A kerítés előtti terület homokkal felszórva és elgereblyézve. A rendőrök már érkezésem előtt megkapták adataimat, csak biccenteni kellett a kocsiból, hogy végigdöcöghessünk a határzónán.

Ezek után nehéz elképzelni, hogy a kerítés másik oldalán tomboló állapot a véletlen műve lenne, nem pedig a kormány szándékos akciója.

Katasztrófaövezet kormányutasításra

Menekültlázadás a görög határon: így ejtették túszul a szíreket
Vascsövekkel felfegyverzett marokkóiak támadnak a szírekre. Menekülő rendőrök. Kifosztott segélyszervezetek. Elmagyarázzuk, hogyan lehet néhány egyszerű lépésben katasztrófát okozni. Riportunk a macedón határ válságzónájából.Tovább
Megdöbbentő volt ugyanis, amit a senki földjén láttam. A helyzet még a macedón–görög határ hírhedt tábornál is vadabb volt. Idomeniben ugyanis legalább sátrakban laktak az emberek.Magyarország szélén, az olimpiarendezésre készülő Budapesttől 200 kilométerre azonban ágakból, pokrócokból, nejlonlapokból épült egy egész falu. Csak néhány sátrat láttam.

„A rendőrök jellemzően nem engedik, hogy sátrakat vigyünk be” – magyarázta a segítő olyan hangon, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy a rendőrök védtelen emberek szívatásával vannak elfoglalva.

Galéria: Csecsemőket tart a mocsokban a magyar állam (15 kép)Fotó: Földes András / Index
Kísérőm gyors léptekkel járta körbe a telepet: tudakolta, kinek milyen ruhára van szüksége, begyűjtötte az angolul jól beszélő afgán újságírólány elromlott mobilját, végül pedig egy égett lábú gyereket keresett meg, hogy kiderítse, át kell-e kötözni a sebét.

A 700-1000 embernek otthont adó nyomortelepen bolyongva megállapítottam, hogy lehetetlen lenne itt olyan felvételt készíteni, amelyiken nem látszanak sem nők, sem gyerekek. A sátrak közt rengeteg gyerek játszott, egy ajtón bepillantva zöldségeket szeletelő nőket láttam, az apró gödrökben rakott tűz felett spagetti főtt. Kisgyerekek mosogattak a röszkei senki földje egyetlen vízcsapjánál, a férfiak pedig műanyag palackban hordták a vizet a sátorhoz.

Szívszorító volt látni, hogy a sárban, porban tartott emberek még itt is megpróbálnak civilizáltan élni. A sátrak előtt mindenhol levetett cipők álltak, hiszen a lakásba nem trappolunk be sáros lábbal.

Galéria: Csecsemőket tart a mocsokban a magyar állam (15 kép)Fotó: Földes András / Index
Kormánypropaganda a csecsemők nyomorával
A hely brutalitása mégis akkor mutatkozott meg teljes valójában, amikor csatlakozott hozzánk az egyik segélyszervezetnél dolgozó gyermekorvos. A fehér ruhás, sztetoszkópos nő révén a tábor egy addig nem látott oldala tárult fel előttem.

Tíznapos csecsemőket hoztak elénk, az orvos a még meglévő köldökcsonkot fertőtlenítette, és szemcseppel ápolta a babák begyulladt szemét. Egyedül a tompai senki földjén négy, egy hónaposnál fiatalabb csecsemőt kellett ellátni. Családjaik három-négy hete táboroztak a porban, pokrócokból és lombokból tákolt viskókban, és még ugyanennyi várt rájuk a bebocsátásig.

Tíznapos a kisbaba, mutatja az anyja a doktornőnekGaléria: Csecsemőket tart a mocsokban a magyar állam (15 kép)Fotó: Földes András / Index
Ismételjük át: nem azért kell a kisgyerekeknek a porban lakniuk, mert nincs számukra más lehetőség. A menekülttáborokban van elég férőhely, és a családok a hosszú várakozás után mindenképpen bebocsátást nyernek valamelyik állomásra. De a magyar állam – vélhetően a menekültek elriasztása végett – igyekszik olyan mostoha körülményeket teremteni, amilyet csak lehet.

A magyar szervek nemtörődömsége már a tranzitzónába beléptetésnél kézzelfogható. Az oda belépni jogosult 15 embert ugyanis nem a rendőrség vagy a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) választja ki, hanem három menekült végzi a helyszínen, miközben a magyar hatóságok a helyiek elmondása szerint egyáltalán nincsenek képben: ki mennyi ideje várakozik, ki családos, és kinek vannak egészségügyi problémái. Természetesen arról is megkérdeztük a BM-et, hogy miért ilyen módon zajlik az adminisztráció, illetve mi lesz később, ha ezek az önkéntesek átjutnak, ki állítja majd össze a listákat, amelyekben számon van tartva, ki mikor érkezett, családdal érkezett-e, van-e egészségügyi problémája. A cikk megjelenéséig erre sem kaptunk választ.

Galéria: Csecsemőket tart a mocsokban a magyar állam (15 kép)Fotó: Földes András / Index
Az angolul jól beszélő Mosan, Hanif és az Afganisztánban újságíróként dolgozó Katira állítják össze a várakozók listáját, rangsorolják az embereket családi és egészségügyi állapot szerint, és ők számítják ki azt is, hogy kire mikor kerülhet sor. A több ezer nevet tartalmazó papírokat a kerítésnél adják le a rendőröknek. Az ügyintézés persze nem mindig megy zökkenőmentesen. Néhány napja is nagy kavarodás volt a nevekkel, tudtam meg a helyszínen. A magyar hatóságok ugyanis véletlenül összekeverték a papírokat.

Földes András
roszke.jpg
 
nem fogok sirva fakadni ha ez megtortenik, de az eu-nak nagyon is kell olyan orszag ahol a szar munkat elvégeztethetik szar bérért. ezt egy néme sosem csinálná hogy futószalag mellett áll anp mint nap és monoton béna feladatokat végez. ledegradálták a magyarokat a rabszolga szintre.

Hulyesegeket irsz , biztos nem dolgoztal nemeteknek. Rabszolgaber az otthon van a kozmunkaval aki egesznapos munkaval annyit keres 50ezer Ft mint aki ugyan azt amunkat csinalja csak nem kozmunkaskent. Amennyiben kimegy dolgozni akkor rabszolga munkat csinal..................................
 
Szervusztok ,
ácsi Drága társaim az Úrban !
Ki is mi is ez az asselborn ? egy adócsalok kishercegségnek a fönöke mindjárt Junker elvtársat követve ! Ök csak adómenekülteket fogadnak , más menekült nekik nem létezik ! Nézzük csak meg , hogy hány sok ezer adómenekült multinacionális cégnek adnak adócsalásra lehetöséget illetve más országok lakóinak ugynevezett offshor cégek bejegyzését szorgalmaztattja ! Akkor ez hogyan is van ? ez eggyeztettö az EU-s eszmékkel . Amugy szerintem , tetszik e nekem OV. királyunk vagy sem de tudomásom szerint van egy ugynevezuett schengeni szerzödés , ez a kisfalucska ha nem csalatkozom akkor Asselborn elvtár falujában helyezkedik el ! Aztán van egy olyan is hogy Dublini szerzödés ! akkor ki franc irta ezt elö ! jellenkezzenek azzok a férgek akiknek az ötlete volt ennek a szerzödésnek a megszervezése , megfogalmazása . mert , hogy férgek voltak az biztosan mivel csak a külsö országokra gondoltak , kétszinüek mint Poncius Pilátus . Illetve némely társunk aki gyilkosoknak titulálja a katonákat mert maga fosik magát megvédeni és más gyerekét küldi Afganisztánba meghalni !
 
Utoljára módosítva:
Rabszolgaber az otthon van a kozmunkaval aki egesznapos munkaval annyit keres 50ezer Ft mint aki ugyan azt amunkat csinalja csak nem kozmunkaskent.

Azért tisztázni kellene a dolgokat, gondolom Kanadában sem az állam dolga biztosítani a munkalehetőséget, gondolom kapitalizmus van...a kommunisták biztosították a kötelező munkahelyeket.
El kell dönteni kapitalizmus kell a népnek, vagy kommunizmus.
 
T Kgyula
Orban ur nem utasitja el az offshore megoldasokat meg a menekult kotvenyenel sem.
Kello tiztelettel beszelj azokrol a katonakrol akik a te fenekedet is megvedik hogy nyugotan tudjal kritizalni.
Ultolso figyelemztetesem nem fergezunk senkit le.
 
Utoljára módosítva:
Azért tisztázni kellene a dolgokat, gondolom Kanadában sem az állam dolga biztosítani a munkalehetőséget, gondolom kapitalizmus van...a kommunisták biztosították a kötelező munkahelyeket.
El kell dönteni kapitalizmus kell a népnek, vagy kommunizmus.
Kommunizmus kell az embereknek és akiknek ez nem elég azok majd kimennek nyugatra.
 
Hulyesegeket irsz , biztos nem dolgoztal nemeteknek. Rabszolgaber az otthon van a kozmunkaval aki egesznapos munkaval annyit keres 50ezer Ft mint aki ugyan azt amunkat csinalja csak nem kozmunkaskent. Amennyiben kimegy dolgozni akkor rabszolga munkat csinal..................................

Szerintem ircz úgy értette, hogy a német munkáltató nem fizet annyit a magyar munkásnak ugyanazért a munkáért, mint Németországban az ottani melósnak. Ezért éri meg neki itt gyártatni.
Csak hát sajnos épp azért, mert nyugatabbra magasabbak a bérek, az a melós, akire itt lenne szüksége, elmegy nyugatra dolgozni, itt meg lassan nem marad neki (sem) melós.
 
Szerencsére. Mert emiatt most kénytelenek emelni a multik a magyarországi béreket. Azt a vinnyogást, amit ezért levágnak, na persze, végül is ők pont azért telepítették ide a konténergyáraikat, mert a politikusaink (mindegyik) olcsó munkaerőt ígértek nekik. És micsoda szörnyűség nettó 70 ezer helyett most már akár 140-et is kénytelenek fizetni!!! Kész csőd!
És egy informatikusnak 400 ezret! Hűűűű...
Mi lesz, ha itt is az ötszörösét kell majd fizetni nekik, mint az EU-ban?
 
T
Kommunizmus kell az embereknek és akiknek ez nem elég azok majd kimennek nyugatra.
Azért tisztázni kellene a dolgokat, gondolom Kanadában sem az állam dolga biztosítani a munkalehetőséget, gondolom kapitalizmus van...a kommunisták biztosították a kötelező munkahelyeket.
El kell dönteni kapitalizmus kell a népnek, vagy kommunizmus.
...szerintetek...akik jönnek nagy szeretettel,van fogalmuk róla ezek a szavak mit jelentenek??... Ahol ott vannak,nem lesz ott sem kommunizmus,sem kapitalizmus!!!..
 
Szerintem ircz úgy értette, hogy a német munkáltató nem fizet annyit a magyar munkásnak ugyanazért a munkáért, mint Németországban az ottani melósnak. Ezért éri meg neki itt gyártatni.

na erre van egy kétéves sztorim, Pécs német tulajdonú cég fémmegmunkálással foglalkoznak , 35 fős társaságot kiküldtek továbbképzésre Németországba, a Németektől lejött az egyik "nagy főnök" előadást tartott a magyar melósoknak, hogy úgy becsüljék meg magukat kinn a 2 hónapos képzésen, hogy a német melós az olyan hozzájuk képest mint a vadászpilóta , ők meg kb a traktorosok. Na kimentek , a lényeg annyi volt, hogy a 35 főből 31 kin maradt Németországban dolgozni , igaz, hogy más cégnél, de mint a barátom mondta , kevesebb a munka, a 8 óra az nyolc óra , jobbak a körülmények, nincs stressz... és nem utolsósorban 8x a fizu. A német főnök meg amíg itt alázta a népet elfelejtette velük aláíratni , hogy 2 évig nem mennek máshova dolgozni a képzésért cserébe.

Tehát ennyit a külföldi tőke jóakaratáról amiért felkarolja a szegény szerencsétlen keletieket.
 
nem hiszek abban hogy Nemetorszag talpon fog maradni. meg fog roggyanni mert ahhoz hogy a legoptimalisabb esetet figyelembevéve a bevandorlokat munkara tudjak fogni (akik ne szépitsuk a dolgokat sajnos nem tanult emberek, nincs képzettségük) az legalább 10 év. alja munkat pedig nem fognak végezni. láttal te már utcat seperni tőlök valakit? vagy futoszalag mentén monotonul dolgozni?

Ha Merkel ismerné a Koránt, és általában az iszlámot, meg se fordult volna a fejében ilyen ostobaság, hogy a muszlimok majd a németeknek fognak dolgozni.
Egy arab nem dolgozik, mert a pénz az ő vallásuk szerint nem munkából származik, azt Allah adja!
Pláne nem dolgozik kafíroknak, ki látott már ilyet, meg is büntetné érte Allah, aki azt mondta, hogy a hitetlenek legyenek az ő rabszolgáik, nem pedig megfordítva!

És az araboknak igazuk van, hiszen az olaj is Allah ajándéka, és milyen sok pénzt lehet kapni érte, azon meg lehet jó sok fegyvert venni, és vidáman öldökölni egymást, és mindenki jól jár, főleg a fegyverkereskedők, na de a harcosok is, mert egyből a mennybe jutnak!
És lehet belőle jó sok mecsetet is építeni a németeknél meg a franciáknál! Ami különösen kedves Allahnak!
Hiába na, jól találta ki ezt Mohamed (áldassék a próféta neve).
 
na erre van egy kétéves sztorim, Pécs német tulajdonú cég fémmegmunkálással foglalkoznak , 35 fős társaságot kiküldtek továbbképzésre Németországba, a Németektől lejött az egyik "nagy főnök" előadást tartott a magyar melósoknak, hogy úgy becsüljék meg magukat kinn a 2 hónapos képzésen, hogy a német melós az olyan hozzájuk képest mint a vadászpilóta , ők meg kb a traktorosok. Na kimentek , a lényeg annyi volt, hogy a 35 főből 31 kin maradt Németországban dolgozni , igaz, hogy más cégnél, de mint a barátom mondta , kevesebb a munka, a 8 óra az nyolc óra , jobbak a körülmények, nincs stressz... és nem utolsósorban 8x a fizu. A német főnök meg amíg itt alázta a népet elfelejtette velük aláíratni , hogy 2 évig nem mennek máshova dolgozni a képzésért cserébe.

Tehát ennyit a külföldi tőke jóakaratáról amiért felkarolja a szegény szerencsétlen keletieket.

Így lesz a csóri traktorosból pikk-pakk vadászpilóta. :D
 
Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter visszautasította kedden Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter felvetését, miszerint Magyarországot ideiglenesen vagy véglegesen ki kellene zárni az EU-ból.

A kormányülés előtt nyilatkozva Sebastian Kurz elfogadhatatlannak nevezte Asselborn szavait. Úgy vélte: lehetséges, hogy az unióban komolyabb szóváltásra is sor kerül, azonban a médián keresztüli üzengetés nem járul hozzá a közös munkához.

“Magyarország európai állam, uniós tagország, és Ausztria szomszédja” – szögezte le Kurz, és aláhúzta: “tiszteletre van szükség, hogy ne kerüljön veszélybe az európai béke”.

Nem osztja luxemburgi kollégája véleményét Magyarországról Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter, aki kedden Rigában azt mondta, hogy egy uniós tagállamot sem kellene kitessékelni a közösség ajtaján.

“Ez nem egy egyeztetett európai álláspont” – mutatott rá a lett fővárosban tartózkodó Steinmeier egy sajtótájékoztatón. “Megértem, hogy Magyarországot figyelve néhányan egyre türelmetlenebbek Európában az Európai Bizottság és a magyar kormány folyamatos csörtéi miatt” – magyarázta a szocialista Asselborn személyes jó barátjának számító Steinmeier.

Ugyanakkor az én személyes hozzáállásom nem engedi meg, hogy kitessékeljünk egy európai tagállamot az ajtón” – tette hozzá. “Néha nem spórolhatjuk meg magunknak a bonyolult vitákat.”

Lettország külügyminisztere, Edgars Rinkevics “hangszóró-diplomáciának” nevezte Asselborn javaslatát. “Ez a retorika nem segít rajtunk” – mondta.

Véleményét Linas Linkevicius litván külügyminiszter is osztotta, aki szerint “az ilyen radikális kijelentések nem mindig lendítenek a dolgokon”.
 
Naná, amelyik EU politikusnak van esze, az pontosan látja, mi lenne, ha Magyarország nem EU tagállam lenne. Különösen látja az osztrák! :D
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,801
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére