Rémisztő állapotok a röszkei senki földjén

Azért utaztam a szerb–magyar határon kialakított tranzitzónához, hogy megtudjam: miért tiltottak ki két segélyszervezetet a területről akkor, amikor több ezer, bebocsátásra váró menekült szorul segítségre. Talán megváltozott a helyzet, és a magyar állam olyan elánnal osztja az ételt, a ruhát, és annyi orvost rendelt a környékre, hogy a lelkes amatőrök csak láb alatt lennének?


A helyszínen, a röszkei zónában mindenesetre nyoma sem volt az állam intenzív humanitárius munkájának. A napfényben szikrázó kerítés előtt rendőrök és katonák ácsorogtak napszemüvegekben, a kerítés mögött pedig menekültek bóklásztak a rongyokból emelt sátortáborban. Egyetlen tájidegen elem tűnt fel: egy fiatal férfi, aki kívülről a kerítésbe kapaszkodva a rendőrökkel vitatkozott.

Nem sokkal később kiderült, hogy jó volt a megérzésem: a férfi segélyszervezeti munkásként érkezett, a vita pedig pont a kitiltásokról szólt. De azt is megtudtam, hogy nem valami különleges pillanatot sikerült elkapnom.


Galéria: Csecsemőket tart a mocsokban a magyar állam (15 kép)Fotó: Földes András / Index
„Segélyszervezeteknek dolgozom, segélyszervezeti munkások napi működését koordinálom. Én tartom számon, hogy mik a problémák, milyen eszközökre van szükség, hova kell menni – magyarázta a rendőröktől távolabb sétálva. – De a közelmúltban kiderült, hogy a tranzitzónába már én sem léphetek be, így sokkal nehezebb lett a munkám”.

Kezdett felsejleni előttem a területet igazgató rendszer, amikor a férfi elárulta: nem indokolták meg kitiltását, csak elméletei vannak az okokról. Mélyebben nem tudtunk belemenni ezek elemzésébe, mert egészen gyorsan kiderült, hogy valójában mi áll a kitiltások mögött. A területet igazgató önkény.


Galéria: Csecsemőket tart a mocsokban a magyar állam (15 kép)Fotó: Földes András / Index
De mielőtt ebbe mélyebben belemennénk, gyorsan elmagyarázzuk, hogy néz ki a déli határon kialakított menekültellenes rendszer. A zóna három részből áll:

  1. Kerítés a szerb–magyar határon
  2. Két tranzitzóna: Ez egy kapu a kerítésen, amelynek magyar oldalán egy 40-50 ember befogadására alkalmas, börtönszerű ketrec van.
  3. Senki földje a kerítés Szerbia felőli oldalán
A kerítést nem kell magyarázni.


Törvényes menekülteket hagyunk szenvedni a senki földjén
Éheznek a gyerekek a határon kialakított senkiföldjén, de a katonák nem engedik, hogy enni adjanak a segélyszervezetek. Sok a beteg, de orvosok sem mehetnek a közelükbe. Ön szerint ilyen nem történhet Magyarországon? Meg fog lepődni. A helyszínen jártunk.Tovább
A tranzitzónára azért van szükség, mert nem lehet megtenni, hogy egyáltalán ne engedjük be azokat az embereket, akik menedéket kérnek. A kerítésen két helyen – Röszkén és Tompán – ajtók épültek, ahol a kormány elmondása szerint bebocsátást kapnak azok, akik legálisan szeretnének bejönni Magyarországra. Az ajtók azonban egy ketrecbe vezetnek, ahol napokig aszalják mindenfajta ok nélkül a menekülteket, akik aztán nyílt táborba kerülnek. Erről bővebben itt írtunk.

A senki földje a magyar kormány igazi fejlesztése. Az ajtókon csak napi tizenöt embert engednek be, így a kerítés másik oldalán, de magyar területen, ezrek kényszerülnek hetekig, hónapokig várakozni. A menekültek a földön alszanak és segélyeken élnek, egyetlen vízcsapon és a túléléshez elegendő élelmen túl semmit nem kapnak: nincs szállás, se bolt, se vécé. Néhány hete a szerb hatóságok állítottak fel pár toi-toi vécét. Ez az a terület, ahol nem engedik, hogy a Migszol és az Oltalom munkatársai segíthessenek a rászorulókon.

Önkény, káosz
Csatlakozzunk vissza történetünkbe, hogy rögtön kiderüljön: a menekültek fogadására kialakított terület legfontosabb jellemzője a káosz és az önkény.

Át akartunk kelni a kerítés másik oldalára, a senki földjére, de az ott strázsáló rendőr a közeli tranzitzónához irányított minket. A segélyszervezet dolgozója meglepődött, mert eddig ez az ember volt felelős az átengedésért. A tranzitzónában, a kerítés mögött álldogálók hosszasan telefonálgattak, majd azt mondták, kísérőm átmehet, én nem. Miért? Ez nem derült ki, ahogy az sem, miért tiltják meg a fotózást, noha a megyei rendőrségtől engedélyt kaptam, hogy a tranzitzóna kerítésén kívül állva bármit fotózhatok. Később azt állították, csak a rendőröket nem fotózhatom, noha ilyen jogszabály sem létezik.


Galéria: Csecsemőket tart a mocsokban a magyar állam (15 kép)Fotó: Földes András / Index
Egyre erősebb lett a gyanúm, hogy a határszélen a harmincas évek csendőrvilága uralkodik, ahol a kakastollas tiszt mondja meg, mit szabad, és mit nem. Ez egybevágott a segítő történetével, aki elmondta: a két segélyszervezetet egy helyi tiszt küldte el, erről papírt sem kaptak. „Lehet, hogy ha holnap kérdezitek, simán átmehettek ételt vagy ruhát osztani?” „Lehet” – bólintott, majd nyomatékul elmesélte: a napokban érkezett a területre egy angol önkéntes, aki teherautóból ruhát osztott a menekülteknek. Másnap ugyanebből az autóból cukrot és teát akartak eljuttatni az embereknek, de hiába. Az aznapi tiszt elzavarta őket. Miért? Csak.

Központi utasítás vagy helyi önkény?
A röszkei határszélen tapasztalt állapotokról megkérdeztük a Belügyminisztériumot is (BM). A tárca sajtóosztályának ezeket a kérdéseket küldtük el, válaszokat cikkünk megjelenéséig nem kaptunk:

– A kitiltás központi utasításra történt-e, vagy az ott szolgálatot teljesítők határoztak így?

– Ha az utóbbi, akkor milyen döntési jogosítványaik vannak a helyben szolgálóknak: kitilthatnak egyéb szervezeteket, a sajtót, orvosokat is?

Hiba lenne azt gondolni az esetlegesség okának, hogy a terület távol van a fővárostól, és a vad pusztában már csak ilyen kaotikusan mennek a dolgok. A rendszer védelmi oldalát ugyanis olyan precízen rakták össze, hogy ha az adórendszerünk nézne ki így, akkor Magyarország fektetne be Németországban, és nem fordítva. A határ mentén néhány száz méterenként egy katona, és egy rendőr párosa strázsált. A kerítés és a pengés drót akkurátusan elhelyezve. A kerítés előtti terület homokkal felszórva és elgereblyézve. A rendőrök már érkezésem előtt megkapták adataimat, csak biccenteni kellett a kocsiból, hogy végigdöcöghessünk a határzónán.

Ezek után nehéz elképzelni, hogy a kerítés másik oldalán tomboló állapot a véletlen műve lenne, nem pedig a kormány szándékos akciója.

Katasztrófaövezet kormányutasításra

Menekültlázadás a görög határon: így ejtették túszul a szíreket
Vascsövekkel felfegyverzett marokkóiak támadnak a szírekre. Menekülő rendőrök. Kifosztott segélyszervezetek. Elmagyarázzuk, hogyan lehet néhány egyszerű lépésben katasztrófát okozni. Riportunk a macedón határ válságzónájából.Tovább
Megdöbbentő volt ugyanis, amit a senki földjén láttam. A helyzet még a macedón–görög határ hírhedt tábornál is vadabb volt. Idomeniben ugyanis legalább sátrakban laktak az emberek.Magyarország szélén, az olimpiarendezésre készülő Budapesttől 200 kilométerre azonban ágakból, pokrócokból, nejlonlapokból épült egy egész falu. Csak néhány sátrat láttam.

„A rendőrök jellemzően nem engedik, hogy sátrakat vigyünk be” – magyarázta a segítő olyan hangon, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy a rendőrök védtelen emberek szívatásával vannak elfoglalva.


Galéria: Csecsemőket tart a mocsokban a magyar állam (15 kép)Fotó: Földes András / Index
Kísérőm gyors léptekkel járta körbe a telepet: tudakolta, kinek milyen ruhára van szüksége, begyűjtötte az angolul jól beszélő afgán újságírólány elromlott mobilját, végül pedig egy égett lábú gyereket keresett meg, hogy kiderítse, át kell-e kötözni a sebét.

A 700-1000 embernek otthont adó nyomortelepen bolyongva megállapítottam, hogy lehetetlen lenne itt olyan felvételt készíteni, amelyiken nem látszanak sem nők, sem gyerekek. A sátrak közt rengeteg gyerek játszott, egy ajtón bepillantva zöldségeket szeletelő nőket láttam, az apró gödrökben rakott tűz felett spagetti főtt. Kisgyerekek mosogattak a röszkei senki földje egyetlen vízcsapjánál, a férfiak pedig műanyag palackban hordták a vizet a sátorhoz.

Szívszorító volt látni, hogy a sárban, porban tartott emberek még itt is megpróbálnak civilizáltan élni. A sátrak előtt mindenhol levetett cipők álltak, hiszen a lakásba nem trappolunk be sáros lábbal.


Galéria: Csecsemőket tart a mocsokban a magyar állam (15 kép)Fotó: Földes András / Index
Kormánypropaganda a csecsemők nyomorával
A hely brutalitása mégis akkor mutatkozott meg teljes valójában, amikor csatlakozott hozzánk az egyik segélyszervezetnél dolgozó gyermekorvos. A fehér ruhás, sztetoszkópos nő révén a tábor egy addig nem látott oldala tárult fel előttem.

Tíznapos csecsemőket hoztak elénk, az orvos a még meglévő köldökcsonkot fertőtlenítette, és szemcseppel ápolta a babák begyulladt szemét. Egyedül a tompai senki földjén négy, egy hónaposnál fiatalabb csecsemőt kellett ellátni. Családjaik három-négy hete táboroztak a porban, pokrócokból és lombokból tákolt viskókban, és még ugyanennyi várt rájuk a bebocsátásig.


Tíznapos a kisbaba, mutatja az anyja a doktornőnekGaléria: Csecsemőket tart a mocsokban a magyar állam (15 kép)Fotó: Földes András / Index
Ismételjük át: nem azért kell a kisgyerekeknek a porban lakniuk, mert nincs számukra más lehetőség. A menekülttáborokban van elég férőhely, és a családok a hosszú várakozás után mindenképpen bebocsátást nyernek valamelyik állomásra. De a magyar állam – vélhetően a menekültek elriasztása végett – igyekszik olyan mostoha körülményeket teremteni, amilyet csak lehet.

A magyar szervek nemtörődömsége már a tranzitzónába beléptetésnél kézzelfogható. Az oda belépni jogosult 15 embert ugyanis nem a rendőrség vagy a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) választja ki, hanem három menekült végzi a helyszínen, miközben a magyar hatóságok a helyiek elmondása szerint egyáltalán nincsenek képben: ki mennyi ideje várakozik, ki családos, és kinek vannak egészségügyi problémái. Természetesen arról is megkérdeztük a BM-et, hogy miért ilyen módon zajlik az adminisztráció, illetve mi lesz később, ha ezek az önkéntesek átjutnak, ki állítja majd össze a listákat, amelyekben számon van tartva, ki mikor érkezett, családdal érkezett-e, van-e egészségügyi problémája. A cikk megjelenéséig erre sem kaptunk választ.


Galéria: Csecsemőket tart a mocsokban a magyar állam (15 kép)Fotó: Földes András / Index
Az angolul jól beszélő Mosan, Hanif és az Afganisztánban újságíróként dolgozó Katira állítják össze a várakozók listáját, rangsorolják az embereket családi és egészségügyi állapot szerint, és ők számítják ki azt is, hogy kire mikor kerülhet sor. A több ezer nevet tartalmazó papírokat a kerítésnél adják le a rendőröknek. Az ügyintézés persze nem mindig megy zökkenőmentesen. Néhány napja is nagy kavarodás volt a nevekkel, tudtam meg a helyszínen. A magyar hatóságok ugyanis véletlenül összekeverték a papírokat.

Földes András
roszke.jpg
 
Nekem is van gyári munkás ismerősöm... a védőfelszerelést ,a bejárást,az ételt oldja meg,ahogy akarja.Amit a munkaadója ad az a hely,és talán a munka... (semmit nem finanszíroz!) Már ide jutottunk...És akkor egyből odavágáják az ember szemébe,hogy "Ha nem tetszik ellehet menni! "
Akkor mondok én is...gyárban dolgozok védőfelszerelés alap és kötelező ha nem használjuk az elbocsátást kockáztassuk, munkaruhát adják mossák ránk, szünetek vannak ebéd , reggeli bizonyos összegig ingyenes, a fizetés jó a juttatások is jók.
Ez egy USA-beli vállalat.
 
Szervusztok ,
mi a fenét háborogtok !!Mit is mondot Joska bátyátok ? Teccettek volna fegyverrel rendszerváltást csinyálni !! Ha meg akkor k.sss! Aztán mit gondoltok ? mi lesz még ha gyünn a TTIP ? mert hiszen jönni fog , bárhogyan is odzkodtok ellene ! Hiszen Asselborn meg Junker elvtár ezt már nyélbe is ütötte Luxenburgban a többi csak ámitás , gyerekek majd jönn ám a Kánaán :rohog::rohog:
 
Hű, Melitta, ez nagyon nem igaz, ennek ne dőlj be!
Ismerek itt több Spárban dolgozó hölgyet, még a 100 ezret is alig éri el a nettó keresetük. Nincs is dolgozó a Spárban, sokszor fel sincs töltve áruval, mert nincs rá ember, a dolgozók állandóan túlóráznak, szabadnap nélkül nyomják, de már nem bírják, menekül, aki tud! De nem nagyon tud hová, mert máshol se fizetnek többet. Az egyik ismerősöm elment egy maszek cukrászdába, na ott valamivel többet kap. De a multik nem fizetnek!
Ezt most speckó személyesen tudom, nem cikkekből.
Nem véletlenül mondják rájuk, hogy ők a fehér rabszolgák! Aki csak annyit keres, hogy éppen ne haljon éhen, az nem munkás, hanem rabszolga!
 
Szervusz CasaLoma ,
hát arról a Kánaánról Te ;), de ez csak a sziriai személyeknek szól ! Ök tölthetik a szabadságukat otthon ahol üldözték öket még a tavasszal :rohog:. Hol kapsz Te annyi HartzIV-et ? Majd jól eleveszem töled :) az neked még a haza utazásra sem elég .
 
http://www.penzcentrum.hu/karrier/ennel_a_multinal_havi_250_ezret_keresnek_a_betanitott_munkasok.1051374.html?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=penzcentrum_linkek&utm_campaign=hiraggregator'..'

Nekem is van gyári munkás ismerősöm... a védőfelszerelést ,a bejárást,az ételt oldja meg,ahogy akarja.Amit a munkaadója ad az a hely,és talán a munka... (semmit nem finanszíroz!) Már ide jutottunk...És akkor egyből odavágáják az ember szemébe,hogy "Ha nem tetszik ellehet menni! "

Itt is mondjak nem tetszik el lehet menni, kell a munka vagy nem.
Minden szerszamot maganak kell venni a dolgozonak nem adnak. A festonek nem adnak ecsetet vedoruhat , az autoszerelonek szerszamokat, a lakatosnak szerszamot, a kertesznek asot, a villanyszerelonek muszereket vedosisakot stb .
Pl.: Ikarus, Videoton, Orion, Alkaloida, Tungsram, Csepeli Vasművek, Konzervgyárak, Cukorgyárak, stb., stb.
Mozik, strandok... a Dagály különösen fáj!

A piac ment tonkre elsosorban aloluk es utana ok, de pl az Ikaruszt miert is zarta be a magyar nagytokes tulajdonos?
a Mozik 3D filmeket nem igen kepesek vetiteni es jott a video orulet ami kaszalt ma az is megszunt mert a vilag lepet egyet a 3D vilagaba.
Most neztem meg a Ben Hur felujitott valtozatat moziba 3D hat fantasztikus elmeny volt es telt haz.
A 90% a hiba hogy nem tudtak hol eladni a termelesuket, ahogy tonkre ment a KGST . Nyugatra meg nem felelt meg se a minoseg se az ar.
Emlekszek ano a kivalo magyar buzara reggeltol estig ezt hajtottak, es mikor a tozsdere kellett volna menni vele kiderutl nem felel meg fel se veszik.
Tudom a nyugat a hibas mindenert, de eltelt 25 ev miert nem oldotattok meg annyi milliardos van mint egen a csillag olyan jol ment ez a 25 ev.
Mar mindent modernizani kellett volna a z Ikarusnak a a felvilagnak szallitani buszokat villamosokat miert nem teszi?
A felzarkoztatasra megkaptatok a penz, kar a nyugatot hibaztatni barmiert.
 
Utoljára módosítva:
Szervusz Melitta ,
figyelj csak Akkor mondjad ezt a VÉDENCEDNEK Ernönek aki engem mivel katona voltam Potenciális gyilkosnak nevezett Vagy neki ezt szabad , pontosan ugy mint gyülölettel beszélni mindenkiröl Öt a kedveced miért nem utasitod rendre és fenyegeted meg kizárással ?? Mert Ö védett vagy mi ?

Drága Gyulám
-
Nem te vagy az elsö aki egy Kurt Tucholsky idézet miatt a kádihoz megy. Figyelmeztetlek eddig az összes kisérlet ebböl az idézetböl egy személyes sértést kicsikarni félre sikerült.
-
Még a Tucholsky darab elöadásáért felelös rendezöt, Carl von Ossietzky-t is felmentette a biroság pedig a vád idelyén (1934) ö már az NS-regime, esterwegeni KZ-jének volt a fogja.
-
180px-Bundesarchiv_Bild_183-93516-0010,_Carl_von_Ossietzky.jpg

-
A felmentés ellenére a nationálszocialisták továbbra is sértve érezték magukat de jogilag nem lehett belölle egy foglalkozás megsértését levezetni.
-
Tucholsky jomaga is katona volt az elsö világháboruban és utána (1919) megalapitotta a "Háboruban résztvevök béke-szövetségét", tehát további kapcsolatban volt katonákkal.
-
En jol emlékszem miért került a forumon szoba az idézet "Soldaten sind Mörder", mert a békemozgalom idelyén gyakran volt idézve, az akkori Bayor miniszterelnök, Franz Josef Strauß, két izben tett feljelentést pacifisták ellen, mindkét pert elvesztette.
-
(Hogy a nevet legyen hova kapcsolni, a magyar miniszterelnök O.V. 2001-ben kilett dekorálva a Franz-Josef-Strauß-érdemrenddel.)
-
Számtalan ember érezte magát németországban megsértve ettöl a mondattol, a pereskedés szinte minden alkalommal a legfelsöbb biroságon végzödött de egyik beleidigter Leberwurst sem kapott igazat.
-
Tucholsky-Zitat_an_Hauswand.jpg

-
A fenti felvétel egy Berlini ház falát mutatja 1996-ban. A szöveg valoszinü a Berlini Fal melett lelött 136 keletnémet menekült emlékére készült. Megvádolva valoszinü a Volksarmee van.
-
En nagyon jol emlékszem mit irtam neked több évvel ezelött, mégpedig a Frankfurti perröl irtam. Leirtam, hogy az orvos aki finoman "potentiális gyilkost" irt fellett mentve.
-
Mireföl a vádlott, az ügyvédje és a biro ellett árasztva gyilkos fenyegetéssel, ugy hogy hosszabb ideig rendöri felügyeletet kellett kapniuk. A vádlottak, egy idös keresztény házaspár volt.
-
Azért hangsulyozom, hogy keresztény, mert a per elvesztése után a Die Zeit magazinnak azt nyilatkozták, hogy befogják vonni a vádlottat az esti imájukba és életük végéig azért fognak könyörögni az Istenhez, hogy verje meg az orvost egy nagyon fájdalmas betegséggel.
 
Szervusz CasaLoma ,
hát arról a Kánaánról Te ;), de ez csak a sziriai személyeknek szól ! Ök tölthetik a szabadságukat otthon ahol üldözték öket még a tavasszal :rohog:. Hol kapsz Te annyi HartzIV-et ? Majd jól eleveszem töled :) az neked még a haza utazásra sem elég .
Én semennyi Hartz IV-et nem kapok, de ideje lenne már utána nézni a feltételeknek. Kevesebbel is beérném, én azzal is megelégszem, ha Európán belül el tudok menni minden évben 1-2 hétre nyaralni, azt mégse várnám el a német államtól, hogy világutazót csináljon belőlem! :)
 
rabszolga munka alatt termeszetesen nem azt értettem amit az 1800-as evekben csinaltak. hanem azt, hogy idejonnek autogyarak, összeszereloüzemek és itt mivel olcsobb a munkaero mint Némethonban busasan megéri nekik. itt nem azt a bert kapjak a dolgozok Melitta, mint Nemetorszagban. pedig az eu-nak arrol is kellene szolni a nagy egyenlőseg mellett, hogy ez a berekben is megmutatkozik.
*
A bérekről. Olvastam egy otthoni munka hirdetését. Már a szerződés megkötésekor ki merik írni, hogy a bér nem egyforma. Minden országban, a helyi minimál bért veszik figyelembe. Hogyan is van ez? Ha itt, vagy ott élek, ide vagy oda születtem, akkor, attól már a hátrányos, vagy éppen az előnyös helyzetben volnék? Bizony mondom megállt bennem az ütő. Más. A budapesti Penny Market-ekben a munkásoknak a bére több, mint a vidéki üzletekben. Kérdezem miért van ez így? Az ott dolgozók sem tudják, tanácstalanul széttárták a kezüket és tovább dolgoztak, mint az igás lovak. Szó szerint. Nagyon kevesen vannak, állandóan pakolnak, emelnek, rendet raknak, takarítanak, sütnek, pénztárba ugranak, ha kell. Sőt még a türelmetlen vásárlókkal is szót értenek. Minden tiszteletem az övéké. Az is igaz, hogy boldogok, hogy van munkahelyük. Egy kisebb településen, nincs munkalehetőség. Az utazás drága, s hiába adnának Pesten nagyobb, több pénzt, az utazás költsége ezt elvinné. Akkor itt helyben dolgoznak, s a kevesebbért, de legalább nem kell utazniuk. Több idejük van a családra, az esetleges háztájira, amivel pótolják a pénzüket. Már, akkor ha van erre erejük.
Itt ahol élek, az egyik pennys heti két alkalommal a lángosos sütődében dolgozik. Süt és kiszolgál. Ő ezzel pótolja a fizetését.
Amit írtam az bevezetőmben, az az igazán felháborító.
 
*
Gratulálok!



Ezek szerint Te Látó vagy. Mivel pontosan tudod, hogy mit és mikor csináltam vagy csinálok.

Azt látom, hogy most csak a jelenleg kialakult helyzetet bírálod, és keresed a felelőseit, pokolt, meg Gulágot emlegetsz. Egy szót sem ejtesz az okairól. Tehát feltételezem, hogy az nem zavart. Vagy igen? Ugyanígy elítélted? Mert akkor szívesen megkövetlek.
Nem mellesleg kérdés volt, nem állítás. ;)
 
Vannak segítő szervezetek, amelyek dolgozhatnak, és dolgoznak ott - még támogatást is kapnak a munkájukhoz. Akik politizálni meg uszítani mennek oda, azokat kitiltják - jogosan.
Nocsak, mégis vannak, akiket nem gáncsolnak?
A nejem a Máltaiaknál dolgozik és renszeres időközönként, felváltva, munkaidőn túl, hétvégeken
viszik és osztják az élelmiszert és a ruházatot a határnál, bármiféle ellenszolgáltatás nélkül.
Ezt a szervezet minden részlege megteszi, és van néhány az országban, no persze ez a külföld
szerint, gondolom nem Magyar segítség nyújtásnak számít, hiszen a Máltaiak teszik.
 
Igen , koncerteken az ember ha eszik vagy iszik nem fog az első sorból kimenni egy szalvétával..majd vissza. De ahol hosszabb időt terveznek ott azért kellene valami igény is a rendre tisztaságra.
Mert ahogy elnézem itt a senki földjén vagy hol, nem sorban állnak az emberek hanem szétszórva nem muszáj a hulladékot elejteni. Tudom sok-sok ember szemetel a határátkelőnél várakozók legalább megtisztelhetnék ezzel a befogadó államot, mert ezzel is csak maguk alatt vágják a fát hisz elég ezeket a felvételeket mutogatni és már mindenkinek tele a ...szóval elege van a migránsokból.
Vagyis sugallnák hogy ŐK igényesek.

Még ha elítélendő is, a fogyasztói társadalmakban az igénytelenség, hogy eldobálnak dolgokat, meg szemetelnek. De amit az emberek furcsállnak, az nem csupán a szemét - elkerülhetetlen, hogy ahol sok ember gyűlik össze, szemét van, kevés a gyűjtő is -, az, hogy az állítólag menekülő emberek, akik nélkülöznek, olyan adományokat is eldobálnak, amit mások meg se tudnak venni, vagy amire később is szükségük lehet. Honnan tudják, hogy akad majd másik?

9360_41441481484.jpg
 
Tudom a nyugat a hibas mindenert, de eltelt 25 ev miert nem oldotattok meg annyi milliardos van mint egen a csillag olyan jol ment ez a 25 ev.
Mar mindent modernizani kellett volna a z Ikarusnak a a felvilagnak szallitani buszokat villamosokat miert nem teszi?
A felzarkoztatasra megkaptatok a penz, kar a nyugatot hibaztatni barmiert.

Én egy szóval se hibáztattam a Nyugatot!
Szélesnek és társainak semmi köze a Nyugathoz, ha már szóba jött az Ikarus és a Videoton. Nem véletlenül milliárdosok! Saját politikusaink árulták ki alólunk az országot!
 
Ma olvastam a lidl 227ezer Ft fizet, a legolcsobb uzlet.
itt egy link a fizetesekrol.

Megkövetlek, utánakérdeztem, a 227 ezer igaz ugyan, de ez bruttó.
Ez nettóban 150 ezer Ft. És ez egy nagyon jó bér, ezért ment most át az ismerősöm a Spárból az Aldiba. Megkérdeztem, a Spár nettó 70-80 ezret fizet/hó.
Na most induljunk ki a abból, hogy egy kétszobás lakás fűtése cirka 25-30 ezer/hó.
Most jött ki egy vízszámlánk 17 ezer Ft-ról. Áram 12 ezer. Rezsicsökkentéssel! :D
Ezért van az, hogy van aki szalvétát gyűjt, van aki naptárat, és van aki csekkeket :D
 
Azt mondja a bácsi, hogy a szegénységben élőket ott kell segíteni, ahol laknak??? És ezért megtapsolják?
Akkor Orbán miért van ugyanezért a kijelentésért lerasszistafasisztázva?

Az emberek nem akarnak adománykbol élni, eléjük öntött rizset ennei, ök nem malacok. Az ilyesmi csak rövid idöre akceptálhato.
Mindenki szeretné megkeresni magának a betevö falatot, egy jövöt biztositani a gyerekeinek, nem várni, várni, hogy jön az ennivalo vagy sem.
-
Az emberi méltoságot nem szabad megsérteni.
-
"ahol laknak" mondod. A probléma csak, hogy a lakások levannak bombázva, nincs hol lakni az infrastruktura hiányzik, "üzér-árak vannak"
(ha tudja még valaki mit jelent az üzérkedés. 1 kg cukor 100 euro..., a szüleink átélték a háboru után, nemde?)
-
A "bácsi" egészen másrol beszél. Csak demonstrálni probálja, hogy segités adományokkal nem müködik hosszu távon.
Ez nem azt jelenti, hogy aszály, árviz, földrengés esetén ne segitsünk.
-
Tavaj egy különleges állapot volt Magyarországon
Ott táborozott vagy 150.000 ember (a pontos számnak majd utánanézek) embertelen körülmények között.
A magyarok nem segitettek mert a keritésbe ölték az összes energiájukat.
Egy cserkészfiu 15 perc alatt feltud állitani egy sátrat, a magyarok kértek "még két hetet", hogy felépitsenek egy sátrat.
A menekültek természetes modon nem birtak többet várni, a hooliganok provokálták öket, elindultak gyalog.
-
Mi lett volna ha az Osztrákok, Németek ugyan ugy reagáltak volna mind a magyarok és felhuztak volna ök is egy keritést?
-
A magyarok kezet csokolhatnak Merkelnek, mert a kérdésre a választ nem kell sokáig keresni. Vért folyt volna.

-
 
Azt mondja a bácsi, hogy a szegénységben élőket ott kell segíteni, ahol laknak??? És ezért megtapsolják?
Akkor Orbán miért van ugyanezért a kijelentésért lerasszistafasisztázva?
Igen, lehet játszadozni a számokkal ....
Egy menekült egy havi ellátása kb. 5 ezer euróba kerül Németországban (meg gondolom, Európa többi országában is). Ez az 5 ezer euró csak arra elég, hogy élelmet, ruhát és havi 350 euró zsebpénzt biztosítsunk belőle. Kb. hány embernek lehetne havi 5 ezer euróból jobb életkörülményeket biztosítani pl. egy afrikai országban, ahol 2 dollár alatt van a napi átlagkereset?
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,799
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére