Rémisztő állapotok a röszkei senki földjén

Azért utaztam a szerb–magyar határon kialakított tranzitzónához, hogy megtudjam: miért tiltottak ki két segélyszervezetet a területről akkor, amikor több ezer, bebocsátásra váró menekült szorul segítségre. Talán megváltozott a helyzet, és a magyar állam olyan elánnal osztja az ételt, a ruhát, és annyi orvost rendelt a környékre, hogy a lelkes amatőrök csak láb alatt lennének?


A helyszínen, a röszkei zónában mindenesetre nyoma sem volt az állam intenzív humanitárius munkájának. A napfényben szikrázó kerítés előtt rendőrök és katonák ácsorogtak napszemüvegekben, a kerítés mögött pedig menekültek bóklásztak a rongyokból emelt sátortáborban. Egyetlen tájidegen elem tűnt fel: egy fiatal férfi, aki kívülről a kerítésbe kapaszkodva a rendőrökkel vitatkozott.

Nem sokkal később kiderült, hogy jó volt a megérzésem: a férfi segélyszervezeti munkásként érkezett, a vita pedig pont a kitiltásokról szólt. De azt is megtudtam, hogy nem valami különleges pillanatot sikerült elkapnom.


Galéria: Csecsemőket tart a mocsokban a magyar állam (15 kép)Fotó: Földes András / Index
„Segélyszervezeteknek dolgozom, segélyszervezeti munkások napi működését koordinálom. Én tartom számon, hogy mik a problémák, milyen eszközökre van szükség, hova kell menni – magyarázta a rendőröktől távolabb sétálva. – De a közelmúltban kiderült, hogy a tranzitzónába már én sem léphetek be, így sokkal nehezebb lett a munkám”.

Kezdett felsejleni előttem a területet igazgató rendszer, amikor a férfi elárulta: nem indokolták meg kitiltását, csak elméletei vannak az okokról. Mélyebben nem tudtunk belemenni ezek elemzésébe, mert egészen gyorsan kiderült, hogy valójában mi áll a kitiltások mögött. A területet igazgató önkény.


Galéria: Csecsemőket tart a mocsokban a magyar állam (15 kép)Fotó: Földes András / Index
De mielőtt ebbe mélyebben belemennénk, gyorsan elmagyarázzuk, hogy néz ki a déli határon kialakított menekültellenes rendszer. A zóna három részből áll:

  1. Kerítés a szerb–magyar határon
  2. Két tranzitzóna: Ez egy kapu a kerítésen, amelynek magyar oldalán egy 40-50 ember befogadására alkalmas, börtönszerű ketrec van.
  3. Senki földje a kerítés Szerbia felőli oldalán
A kerítést nem kell magyarázni.


Törvényes menekülteket hagyunk szenvedni a senki földjén
Éheznek a gyerekek a határon kialakított senkiföldjén, de a katonák nem engedik, hogy enni adjanak a segélyszervezetek. Sok a beteg, de orvosok sem mehetnek a közelükbe. Ön szerint ilyen nem történhet Magyarországon? Meg fog lepődni. A helyszínen jártunk.Tovább
A tranzitzónára azért van szükség, mert nem lehet megtenni, hogy egyáltalán ne engedjük be azokat az embereket, akik menedéket kérnek. A kerítésen két helyen – Röszkén és Tompán – ajtók épültek, ahol a kormány elmondása szerint bebocsátást kapnak azok, akik legálisan szeretnének bejönni Magyarországra. Az ajtók azonban egy ketrecbe vezetnek, ahol napokig aszalják mindenfajta ok nélkül a menekülteket, akik aztán nyílt táborba kerülnek. Erről bővebben itt írtunk.

A senki földje a magyar kormány igazi fejlesztése. Az ajtókon csak napi tizenöt embert engednek be, így a kerítés másik oldalán, de magyar területen, ezrek kényszerülnek hetekig, hónapokig várakozni. A menekültek a földön alszanak és segélyeken élnek, egyetlen vízcsapon és a túléléshez elegendő élelmen túl semmit nem kapnak: nincs szállás, se bolt, se vécé. Néhány hete a szerb hatóságok állítottak fel pár toi-toi vécét. Ez az a terület, ahol nem engedik, hogy a Migszol és az Oltalom munkatársai segíthessenek a rászorulókon.

Önkény, káosz
Csatlakozzunk vissza történetünkbe, hogy rögtön kiderüljön: a menekültek fogadására kialakított terület legfontosabb jellemzője a káosz és az önkény.

Át akartunk kelni a kerítés másik oldalára, a senki földjére, de az ott strázsáló rendőr a közeli tranzitzónához irányított minket. A segélyszervezet dolgozója meglepődött, mert eddig ez az ember volt felelős az átengedésért. A tranzitzónában, a kerítés mögött álldogálók hosszasan telefonálgattak, majd azt mondták, kísérőm átmehet, én nem. Miért? Ez nem derült ki, ahogy az sem, miért tiltják meg a fotózást, noha a megyei rendőrségtől engedélyt kaptam, hogy a tranzitzóna kerítésén kívül állva bármit fotózhatok. Később azt állították, csak a rendőröket nem fotózhatom, noha ilyen jogszabály sem létezik.


Galéria: Csecsemőket tart a mocsokban a magyar állam (15 kép)Fotó: Földes András / Index
Egyre erősebb lett a gyanúm, hogy a határszélen a harmincas évek csendőrvilága uralkodik, ahol a kakastollas tiszt mondja meg, mit szabad, és mit nem. Ez egybevágott a segítő történetével, aki elmondta: a két segélyszervezetet egy helyi tiszt küldte el, erről papírt sem kaptak. „Lehet, hogy ha holnap kérdezitek, simán átmehettek ételt vagy ruhát osztani?” „Lehet” – bólintott, majd nyomatékul elmesélte: a napokban érkezett a területre egy angol önkéntes, aki teherautóból ruhát osztott a menekülteknek. Másnap ugyanebből az autóból cukrot és teát akartak eljuttatni az embereknek, de hiába. Az aznapi tiszt elzavarta őket. Miért? Csak.

Központi utasítás vagy helyi önkény?
A röszkei határszélen tapasztalt állapotokról megkérdeztük a Belügyminisztériumot is (BM). A tárca sajtóosztályának ezeket a kérdéseket küldtük el, válaszokat cikkünk megjelenéséig nem kaptunk:

– A kitiltás központi utasításra történt-e, vagy az ott szolgálatot teljesítők határoztak így?

– Ha az utóbbi, akkor milyen döntési jogosítványaik vannak a helyben szolgálóknak: kitilthatnak egyéb szervezeteket, a sajtót, orvosokat is?

Hiba lenne azt gondolni az esetlegesség okának, hogy a terület távol van a fővárostól, és a vad pusztában már csak ilyen kaotikusan mennek a dolgok. A rendszer védelmi oldalát ugyanis olyan precízen rakták össze, hogy ha az adórendszerünk nézne ki így, akkor Magyarország fektetne be Németországban, és nem fordítva. A határ mentén néhány száz méterenként egy katona, és egy rendőr párosa strázsált. A kerítés és a pengés drót akkurátusan elhelyezve. A kerítés előtti terület homokkal felszórva és elgereblyézve. A rendőrök már érkezésem előtt megkapták adataimat, csak biccenteni kellett a kocsiból, hogy végigdöcöghessünk a határzónán.

Ezek után nehéz elképzelni, hogy a kerítés másik oldalán tomboló állapot a véletlen műve lenne, nem pedig a kormány szándékos akciója.

Katasztrófaövezet kormányutasításra

Menekültlázadás a görög határon: így ejtették túszul a szíreket
Vascsövekkel felfegyverzett marokkóiak támadnak a szírekre. Menekülő rendőrök. Kifosztott segélyszervezetek. Elmagyarázzuk, hogyan lehet néhány egyszerű lépésben katasztrófát okozni. Riportunk a macedón határ válságzónájából.Tovább
Megdöbbentő volt ugyanis, amit a senki földjén láttam. A helyzet még a macedón–görög határ hírhedt tábornál is vadabb volt. Idomeniben ugyanis legalább sátrakban laktak az emberek.Magyarország szélén, az olimpiarendezésre készülő Budapesttől 200 kilométerre azonban ágakból, pokrócokból, nejlonlapokból épült egy egész falu. Csak néhány sátrat láttam.

„A rendőrök jellemzően nem engedik, hogy sátrakat vigyünk be” – magyarázta a segítő olyan hangon, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy a rendőrök védtelen emberek szívatásával vannak elfoglalva.


Galéria: Csecsemőket tart a mocsokban a magyar állam (15 kép)Fotó: Földes András / Index
Kísérőm gyors léptekkel járta körbe a telepet: tudakolta, kinek milyen ruhára van szüksége, begyűjtötte az angolul jól beszélő afgán újságírólány elromlott mobilját, végül pedig egy égett lábú gyereket keresett meg, hogy kiderítse, át kell-e kötözni a sebét.

A 700-1000 embernek otthont adó nyomortelepen bolyongva megállapítottam, hogy lehetetlen lenne itt olyan felvételt készíteni, amelyiken nem látszanak sem nők, sem gyerekek. A sátrak közt rengeteg gyerek játszott, egy ajtón bepillantva zöldségeket szeletelő nőket láttam, az apró gödrökben rakott tűz felett spagetti főtt. Kisgyerekek mosogattak a röszkei senki földje egyetlen vízcsapjánál, a férfiak pedig műanyag palackban hordták a vizet a sátorhoz.

Szívszorító volt látni, hogy a sárban, porban tartott emberek még itt is megpróbálnak civilizáltan élni. A sátrak előtt mindenhol levetett cipők álltak, hiszen a lakásba nem trappolunk be sáros lábbal.


Galéria: Csecsemőket tart a mocsokban a magyar állam (15 kép)Fotó: Földes András / Index
Kormánypropaganda a csecsemők nyomorával
A hely brutalitása mégis akkor mutatkozott meg teljes valójában, amikor csatlakozott hozzánk az egyik segélyszervezetnél dolgozó gyermekorvos. A fehér ruhás, sztetoszkópos nő révén a tábor egy addig nem látott oldala tárult fel előttem.

Tíznapos csecsemőket hoztak elénk, az orvos a még meglévő köldökcsonkot fertőtlenítette, és szemcseppel ápolta a babák begyulladt szemét. Egyedül a tompai senki földjén négy, egy hónaposnál fiatalabb csecsemőt kellett ellátni. Családjaik három-négy hete táboroztak a porban, pokrócokból és lombokból tákolt viskókban, és még ugyanennyi várt rájuk a bebocsátásig.


Tíznapos a kisbaba, mutatja az anyja a doktornőnekGaléria: Csecsemőket tart a mocsokban a magyar állam (15 kép)Fotó: Földes András / Index
Ismételjük át: nem azért kell a kisgyerekeknek a porban lakniuk, mert nincs számukra más lehetőség. A menekülttáborokban van elég férőhely, és a családok a hosszú várakozás után mindenképpen bebocsátást nyernek valamelyik állomásra. De a magyar állam – vélhetően a menekültek elriasztása végett – igyekszik olyan mostoha körülményeket teremteni, amilyet csak lehet.

A magyar szervek nemtörődömsége már a tranzitzónába beléptetésnél kézzelfogható. Az oda belépni jogosult 15 embert ugyanis nem a rendőrség vagy a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) választja ki, hanem három menekült végzi a helyszínen, miközben a magyar hatóságok a helyiek elmondása szerint egyáltalán nincsenek képben: ki mennyi ideje várakozik, ki családos, és kinek vannak egészségügyi problémái. Természetesen arról is megkérdeztük a BM-et, hogy miért ilyen módon zajlik az adminisztráció, illetve mi lesz később, ha ezek az önkéntesek átjutnak, ki állítja majd össze a listákat, amelyekben számon van tartva, ki mikor érkezett, családdal érkezett-e, van-e egészségügyi problémája. A cikk megjelenéséig erre sem kaptunk választ.


Galéria: Csecsemőket tart a mocsokban a magyar állam (15 kép)Fotó: Földes András / Index
Az angolul jól beszélő Mosan, Hanif és az Afganisztánban újságíróként dolgozó Katira állítják össze a várakozók listáját, rangsorolják az embereket családi és egészségügyi állapot szerint, és ők számítják ki azt is, hogy kire mikor kerülhet sor. A több ezer nevet tartalmazó papírokat a kerítésnél adják le a rendőröknek. Az ügyintézés persze nem mindig megy zökkenőmentesen. Néhány napja is nagy kavarodás volt a nevekkel, tudtam meg a helyszínen. A magyar hatóságok ugyanis véletlenül összekeverték a papírokat.

Földes András
roszke.jpg
 
Most beszélgettem egy nyugaton élö magyar ismerösömmel telefonon, azért hivott fel, hogy menjek vele népszavazni! :(
-
Szerinte nem baj ha nincs magyar állapolgárság, oktoberben mindenki választhat aki ott született !? Hogy ez igaz? :(
Hamar kiderült, hogy ö másképp látja a választás jelentöségét mind én.
-
Erdekes volt ahogy elöadta nekem milyen nagy nép vagyunk, "... az ezer éves birodalom..." (mindha már más országban is hallottam volna ezt a szot).
-
"Na és ügye melyik országban a legnagyobb az egy före esö nobeldijasok száma!?
- a felsorolásnál azonban mind a Knézy Jenö a Sziriai uszot, kihagyta az irodalmi nobeldijat" :(
-
Aztán felhivtam a figyelmét egy apro mathematikai hibára, nem azért mert nem lennék büszke, vagy nem szeretném a hires embereket de hát??
-
Attol függ, hogy a Kis- vagy a Nagy-Magyarországra vonatkoztatunk... Ha a mai 9 millios magyarországra vonatkoztatjuk a számot akkor a nobeldijasok gyakorisága valoban nagy, ha a holnapira akkor mégnagyobb... évente ugyanis 25.000-rel kevesebben élnek az országban.
-
Fantasztikus, nem is kellenek uj Nobeldijasok és mégis nöni fog az egy före esö nobeldijasok száma Mo.-on. :):)
-
 
Igen, lehet játszadozni a számokkal ....
Egy menekült egy havi ellátása kb. 5 ezer euróba kerül Németországban (meg gondolom, Európa többi országában is). Ez az 5 ezer euró csak arra elég, hogy élelmet, ruhát és havi 350 euró zsebpénzt biztosítsunk belőle. Kb. hány embernek lehetne havi 5 ezer euróból jobb életkörülményeket biztosítani pl. egy afrikai országban, ahol 2 dollár alatt van a napi átlagkereset?

Egyet ne felejtsünk, az 5000 euro itt marad az országba, vagy halottatok olyan lakásrol amit veszteségesen bérelnek ki? Akár mit vásárolunk az ado, a nyereség az itt marad. Per pillanat jol keresnek a kontener-épitök, a securiti emberek,
-
Emberekkel másképp kell számolni.
 
Egyet ne felejtsünk, az 5000 euro itt marad az országba, vagy halottatok olyan lakásrol amit veszteségesen bérelnek ki? Akár mit vásárolunk az ado, a nyereség az itt marad. Per pillanat jol keresnek a kontener-épitök, a securiti emberek,
-
Emberekkel másképp kell számolni.
Ne értsd félre, nekem tökmindegy, hogy a német állam mire költi a fölös pénzét.
Nem rosszallom, inkább csak nevetni tudok az olyanon, mint pl. az a menekült, aki olyan indokkal látogatott vissza szülőhazájába ahonnét ugye elmenekülni kényszerült, mert otthon az asszonynak gyereke született :D
 
Tavaj egy különleges állapot volt Magyarországon
Ott táborozott vagy 150.000 ember (a pontos számnak majd utánanézek) embertelen körülmények között.
A magyarok nem segitettek mert a keritésbe ölték az összes energiájukat.
Egy cserkészfiu 15 perc alatt feltud állitani egy sátrat, a magyarok kértek "még két hetet", hogy felépitsenek egy sátrat.
A menekültek természetes modon nem birtak többet várni, a hooliganok provokálták öket, elindultak gyalog.
-
Mi lett volna ha az Osztrákok, Németek ugyan ugy reagáltak volna mind a magyarok és felhuztak volna ök is egy keritést?
-
A magyarok kezet csokolhatnak Merkelnek, mert a kérdésre a választ nem kell sokáig keresni. Vért folyt volna.

-

De jó lenne tudni egyszer az életben, hogy mi a nyavalyáról beszélsz!

Az osztrákok kerítést húztak.
A németek azért nem húztak, mert a magyarok meg az osztrákok kerítést húztak. Meg a Macedónok. Akiknek ők is mentek segíteni. A német határ is le van zárva, csak hogy téjékoztassalak.

És mikor táborozott itt 150 ezer ember? Nézz már utána a pontos számnak, mert minimum egy nullát benéztél.
 
"ahol laknak" mondod. A probléma csak, hogy a lakások levannak bombázva, nincs hol lakni az infrastruktura hiányzik, "üzér-árak vannak"
(ha tudja még valaki mit jelent az üzérkedés. 1 kg cukor 100 euro..., a szüleink átélték a háboru után, nemde?)
-

Mióta vannak a lakások lebombázva Marokkóban, Pakisztánban, Algériában, Afganisztánban, most hadd ne soroljam már fel mind a 104 országot, ahonnan jönnek!!!
És ha magasak az árak valahol a világon, akkor onnan az emberek menjenek németbe?
HÁT MENJENEK! Támogatom!!!
Mondtam már! Menjenek hozzátok, áldásom rájuk! Mi a fenéről vitatkozunk?
 
Egyet ne felejtsünk, az 5000 euro itt marad az országba, vagy halottatok olyan lakásrol amit veszteségesen bérelnek ki? Akár mit vásárolunk az ado, a nyereség az itt marad. Per pillanat jol keresnek a kontener-épitök, a securiti emberek,
-
Emberekkel másképp kell számolni.

Hurrá!
Csak azt az egyet áruld el nekem, miért nem szállítjátok oda az embereket egyenesen magatokhoz, mert erre még egyszer sem válaszoltál!
Miért hagyjátok őket a tengeren csónakázni, a macedón sártengerben gázolni, meg a magyar kerítést rázni?
Hidd el, senki sem akadályozna benneteket ebben, nekünk se jutott volna eszünkbe kerítést húzni, ha a gazdasági csodátok létrehozóit nem mindenáron rajtunk keresztül akarnátok odacsődíteni!
 
T
Most beszélgettem egy nyugaton élö magyar ismerösömmel telefonon, azért hivott fel, hogy menjek vele népszavazni! :(
-
Szerinte nem baj ha nincs magyar állapolgárság, oktoberben mindenki választhat aki ott született !? Hogy ez igaz? :(
Hamar kiderült, hogy ö másképp látja a választás jelentöségét mind én.
-
Erdekes volt ahogy elöadta nekem milyen nagy nép vagyunk, "... az ezer éves birodalom..." (mindha már más országban is hallottam volna ezt a szot).
-
"Na és ügye melyik országban a legnagyobb az egy före esö nobeldijasok száma!?
- a felsorolásnál azonban mind a Knézy Jenö a Sziriai uszot, kihagyta az irodalmi nobeldijat" :(
-
Aztán felhivtam a figyelmét egy apro mathematikai hibára, nem azért mert nem lennék büszke, vagy nem szeretném a hires embereket de hát??
-
Attol függ, hogy a Kis- vagy a Nagy-Magyarországra vonatkoztatunk... Ha a mai 9 millios magyarországra vonatkoztatjuk a számot akkor a nobeldijasok gyakorisága valoban nagy, ha a holnapira akkor mégnagyobb... évente ugyanis 25.000-rel kevesebben élnek az országban.
-
Fantasztikus, nem is kellenek uj Nobeldijasok és mégis nöni fog az egy före esö nobeldijasok száma Mo.-on. :):)
-
Kedves Ernoe!

Fogadd sok szeretettel! :)
 

Csatolások

  • 53f029062ab71c47982e6bad61fc476b.jpg
    53f029062ab71c47982e6bad61fc476b.jpg
    14.6 KB · Olvasás: 20
*
A bérekről. Olvastam egy otthoni munka hirdetését. Már a szerződés megkötésekor ki merik írni, hogy a bér nem egyforma. Minden országban, a helyi minimál bért veszik figyelembe. Hogyan is van ez? Ha itt, vagy ott élek, ide vagy oda születtem, akkor, attól már a hátrányos, vagy éppen az előnyös helyzetben volnék? Bizony mondom megállt bennem az ütő. Más. A budapesti Penny Market-ekben a munkásoknak a bére több, mint a vidéki üzletekben. Kérdezem miért van ez így? Az ott dolgozók sem tudják, tanácstalanul széttárták a kezüket és tovább dolgoztak, mint az igás lovak. Szó szerint. Nagyon kevesen vannak, állandóan pakolnak, emelnek, rendet raknak, takarítanak, sütnek, pénztárba ugranak, ha kell. Sőt még a türelmetlen vásárlókkal is szót értenek. Minden tiszteletem az övéké. Az is igaz, hogy boldogok, hogy van munkahelyük. Egy kisebb településen, nincs munkalehetőség. Az utazás drága, s hiába adnának Pesten nagyobb, több pénzt, az utazás költsége ezt elvinné. Akkor itt helyben dolgoznak, s a kevesebbért, de legalább nem kell utazniuk. Több idejük van a családra, az esetleges háztájira, amivel pótolják a pénzüket. Már, akkor ha van erre erejük.
Itt ahol élek, az egyik pennys heti két alkalommal a lángosos sütődében dolgozik. Süt és kiszolgál. Ő ezzel pótolja a fizetését.
Amit írtam az bevezetőmben, az az igazán felháborító.

Nangyon kemeny munka senki nem allitotta hogy konnyu.Itt is az aru feltoltonek megallas nelkul pakolnia kell az arut ahogy az egyikkel vegzett ott a masik. Ezert kapja a fizeteset. A kis fizetesu emberek egyik allasbol esnek a masikba a szorgalmasabbja. A magyarok nagyresze szorgalmas.
Még ha elítélendő is, a fogyasztói társadalmakban az igénytelenség, hogy eldobálnak dolgokat, meg szemetelnek. De amit az emberek furcsállnak, az nem csupán a szemét - elkerülhetetlen, hogy ahol sok ember gyűlik össze, szemét van, kevés a gyűjtő is -, az, hogy az állítólag menekülő emberek, akik nélkülöznek, olyan adományokat is eldobálnak, amit mások meg se tudnak venni, vagy amire később is szükségük lehet. Honnan tudják, hogy akad majd másik?

9360_41441481484.jpg

Megmutatnad hol lehet latni a kepen egy kukat vagy szemetes kosarat?

Nem ezzel van a baj. Hanem hogy ugyanannál a cégnél ugyanazért a szalagmunkáért, ha Németországban csinálja a melós, jóval magasabb bért kap, mint ha Magyarországon csinálja.

Nemetorzagba egy kialakult kapitalista szisztema volt es van. a minimum fizetesel a szoc haloval a szakszrvezettel es minden egyebbel a gazdasagukhoz igazodva.
Mo ki kellett alakitani ami az adott gazdasaghoz tartozott.
Gondolom nem minden annyiba kerul otthon mint Nemetbe. Pl a lakas arak biztos a negyede otthon mint kint.
Onaluk van ugy kialakitva hogy a fiztesbol megtudjonak elni meg ha csak arufeltolto valaki akkor is.
Osszahasonlitgani nem lehet mert a gazdasagot se hasonlitgatod ossze.

PL nalunk 1 szobas konfortos lakas $1000 azaz 230 ezer Ft havonta sok esetben meg + a villany $50 + a parkolo$50 tv internet $150 korul de talan a minimum $100 heti egy tank benzin kozepes markaju autoba $70
1 boboz cigi $12 1kg kenyer $3.- 1 csomag vaj $5.
A minimum fizetes $10 korul van
 
Kezdesnek nem fizetnek sehol jol. Az idosgondozas fontos es nagyon sok retu. Van ahol vinnie kell kezelesekre a beteget van ahol mosni fozni takaritani kell es ellatni 24 oraba. a bentlakasos a bejaros stb
A bentlakasnal szamolnak egy szobaarat a kajara is valamennyit es ugy jon ki az alacsonyabbnak tuno fizetes.
Mikor egyenerteku a nemet munkavallaloval tudja hol kell idopontokat kerni , hol rendelheti meg az autot ha nincs stb akkor a fizetes is hasonlo.
 
Kezdesnek nem fizetnek sehol jol. Az idosgondozas fontos es nagyon sok retu. Van ahol vinnie kell kezelesekre a beteget van ahol mosni fozni takaritani kell es ellatni 24 oraba. a bentlakasos a bejaros stb
A bentlakasnal szamolnak egy szobaarat a kajara is valamennyit es ugy jon ki az alacsonyabbnak tuno fizetes.
Mikor egyenerteku a nemet munkavallaloval tudja hol kell idopontokat kerni , hol rendelheti meg az autot ha nincs stb akkor a fizetes is hasonlo.
Melitta, ez nem csak tűnik alacsonynak, hanem az is! Ha elosztod az 1380-at előbb 30-al (átlagosan ennyi nap van egy hónapban) és még 24 órával is, akkor sehogy sem jön ki még a minimálbér sem.
 
Szabadnapokat nem fizetik, csak ha valami jo nevu magan idos otthonba nem kerul valaki dolgozni. Oda meg refencia nelkul bekerulni .....
 
Szervusz Melitta ,
kis félinformáció amit Te Németországról elmesélsz ! Mert a Minimálbér az idén Januárban lett bevvezettve elöször amióta a BRD megalakult !!! Tehát nemtudom Te miröl is beszélsz ! Valamikor még Schmidt Kancellár idején megvolt az ugynevezett szociális hálló , de ez szépen kilett Kohl Kancellár kormányzása alatt lyuggatva és az "egyesülés" után meg szétszakitva ! A legnagyobb szociális röviditések Schröder idejében voltak mely szépen elis züllesztette az SPD nevü pártott 40-50 évnyi pártagsággal rendelkezök küldték vissza a tagságikönyvüket ! Berlinben és más nagyvárosokban majd az összes volt "szociális lakásokat eladták , melyek ma már megfizetthetettlenek a munk´sok számára . Több mint 2 millió gyermek éhezik és él a létminimum alatt , egésznap éhesen üllnek az iskolában . Az csak kamu duma , hogy egy árúfeeltöltö fizetéséböl Németországban megtud élni ! Mikor éltél Te mint árúfeltöltö Németországban ?? Már megbocsájts , de mindegy hogy kezdés vagy sem , de az állitolagos minimálbér az elsö perctöl járnia kéne !! ca. 5 millió ember dolgozik ugy Németországban 2-3 helyen , hogy utána még elmegy a tanács szociális osztályára támogatásért , hogy a lakbérét kitudja fizetni !! Melyik újságokból szerzed az információidat ?? Kérlek a szabadnapokat sseholsem fizetik , legfeljebb az Ünnepnapokat , ha nem vagy szolgálatban !
 
Canadarol beszelek Gyulam.$=dollar
Mi problemad ?en is ugyanazt irtam szabadnapokat nem fizetik. Az otthoniak tartjak jo fizetesnek a nemet bereket az idos apoloekat is.
 
Ne értsd félre, nekem tökmindegy, hogy a német állam mire költi a fölös pénzét.
Nem rosszallom, inkább csak nevetni tudok az olyanon, mint pl. az a menekült, aki olyan indokkal látogatott vissza szülőhazájába ahonnét ugye elmenekülni kényszerült, mert otthon az asszonynak gyereke született :D

Van erröl több informatiod is? Ha igaz a hir akkor egy kompliment a német kormány számára!
Engem a magyarok nem engedtek haza amikor az apám meghalt. Nem találtam viccesnek.

Nemcsak az, a rokonaim sem kaptak kiutazási engedélyt évekig Mo.-rol mert én nem mentem vissza. Sokáig csak Bécsbe találkozhattam az anyámmal is.
 
A nejem a Máltaiaknál dolgozik és renszeres időközönként, felváltva, munkaidőn túl, hétvégeken
viszik és osztják az élelmiszert és a ruházatot a határnál, bármiféle ellenszolgáltatás nélkül.
Ezt a szervezet minden részlege megteszi, és van néhány az országban, no persze ez a külföld
szerint, gondolom nem Magyar segítség nyújtásnak számít, hiszen a Máltaiak teszik.

A Magyar Vöröskereszt orvosai még Idomenibe is mennek kezelni a rászorulókat.
 
Tavaj egy különleges állapot volt Magyarországon
Ott táborozott vagy 150.000 ember (a pontos számnak majd utánanézek) embertelen körülmények között.
A magyarok nem segitettek mert a keritésbe ölték az összes energiájukat.
Egy cserkészfiu 15 perc alatt feltud állitani egy sátrat, a magyarok kértek "még két hetet", hogy felépitsenek egy sátrat.
A menekültek természetes modon nem birtak többet várni, a hooliganok provokálták öket, elindultak gyalog.
-
Mi lett volna ha az Osztrákok, Németek ugyan ugy reagáltak volna mind a magyarok és felhuztak volna ök is egy keritést?
-
A magyarok kezet csokolhatnak Merkelnek, mert a kérdésre a választ nem kell sokáig keresni. Vért folyt volna.

-

Annyit mantráztad már ezeket, hogy még el is hiszed. ;)
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,649
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére