Röntgen látás, 3. szem vagy micsoda ez?

O

oliyboty

Vendég
Sziasztok!

Nem tudom igazából melyik topicba kellett volna betegyem ezt a hozzászólásomat, mert igazándiból semelyikbe sem illik, azt se tudom, hogy melyik alfórumon belül kellene nyitnom a topicot (modok legyenek szívesek áthelyezni a megfelelő alfórumba, ha rossz helyen van), illetve abban sem vagyok teljesen biztos, hogy a topic nyítás címét jól választottam meg. De egyet tudok, azért nyitom ezt a topicot, mert szeretnék eme témával kapcsolatosan több mindent megtudni, információkat gyűjteni, még pedig azért, mert az elmúlt pár napban tapasztaltam igen furcsa dolgokat.

Elkezdtem megint rendszeresen futni naponta 20 és 40 perc között, és azóta jelentkeznek ezek a jelenségek. Valami szerintem kezd átalakulni vagy történni a látásommal, csak nem tudom, hogy micsoda, mivel ilyet eddig még életemben nem tapasztaltam meg, vagy az is lehet, hogy nem vettem észre eddig még.

Minden azzal kezdődött, hogy múlt héten bementem a fürdőszobába gyakorolni kicsit az auralátást a tükörbe, mindezt természetes fénynél és azt vettem észre, azon kívül, hogy egész jól látom a saját aurámat, egészen a csípőmig bezárólag, hogy ahogyan nézem magam a tükörben (bambulva), az arcomnál látom azt, ami az arcbőröm alatt van, szövetek (szövetpárnák vagy miknek hívják ezeket) kirajzolódása, erek, stb (de csak a bal oldalánál). De nem foglalkoztam vele, mert gondoltam nincsen jelentősége, biztos én nézek valamit félre.

Aztán most ahogy csináltam a mozgást, bent a szobámban félhomályban (csak a kis lámpám égett), a szekrényen tükör van és ott nézve magamat, miközben helyben futok és ürítem ki a gondolataimat, látom az arcomnál a csontszerkezetem halványan, mintha röntgen képet néznék róla, egy arckoponyát. S ahogy jobban figyelem meg, egyre erősebben látom ezt a dolgot...

Most a látásommal történt valami, vagy történik valami? Vagy micsoda ez és miért látom ezeket? Ilyet én még nem tapasztaltam eddig, és nem értem, hogy most miért tapasztalom, meg egyáltalán mi ez? Semmit nem tudok erről a fajta jelenségről és arról sem, hogy milyen esetekben alakulhat ki, fordulhat ilyen elő.

A topic nyitásom fő oka a fentebb leírt észrevételem. Erről szeretnék minél többet megtudni, illetve tanácsokat, ötleteket várok, fogadok, hogy szerintetek ez mi a fene? S történt-e valakivel hasonló dolog idáig?

Köszi mindenkinek!
Bernikiss
 
Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia Berni!
Én most olasom a Lombszan Rampa három kötetes könyvét. Ott van benne szó a harmadik szemről, az auráról, és az asztrális utazásról, a kundalíniről, és sokmindenről, ami úgy látom téged érdekel.
Szerintem el kellene olvasnod, mert beindult a harmadik szemed.
Legyen nagyon szép, és vidám napod!
Sok szeretettel Erzsi.
 
Szia Erzsi!

Köszi szépen, feltétlen el fogom olvasni. Bár arra is gondoltam, hogy lehet hallucinálok, ezért láttam ezeket. Csak az a fura, hogy soha nem hallucináltam még semmilyen körülmények esetében.

Puszi! Bernikiss
 
Szia Berni!kiss
Én 10 éve a belső tanítóm kezdeményezésére harmadik szemre vizualizációs gyakorlatot folytatok rendezetlen időközönként. Általában akkor, mikor ő ajánlja fel nekem. Ilyenkor érdekes dolgokat lehet látni, érzékelni. Szerintem jó lenne ha te is kipróbálnád. Én el szoktam lazulni, relax állapotban, és a harmadik szememre koncentrálok. Eleinte csak szines foltokat tudtam felismerni, utána formákat, pici fehér falú, piros tetejű falusi házakat. Később gyönyörű valósághű kertes házakat, lombos fákkal, fekete termőföldes kerttel, veteményekkel, virágokkal. Utána mint a filmszalagra vett képeket, egymásfölé helyezett képeket kellett felismernem. Kettőt felismertem, de többet már a takarás miatt nem. Most tegnap ismét folytattam ilyen gyakorlatot. Nagyon érdekes volt.___Kényelmesen elhelyezkedtem, és a harmadik szememre koncentráltam, a belső tanítóm vezetésével végeztem a soronkövetkező gyakorlatomat.
Először egy hófödte barlangot láttam egyben belülről, és kívülről. Olyan volt, mint az eszkimók jégkunyhója. Átalakult a belső egy terméskő kinézetű egyenesfalú barlanggá. Akkor felvillant bennem, BAZALT!
Rögtön jött, hogy _Eltaláltad, kiváló!_ Rájöttem, hogy a kép által sugalt fogalmat kell kitalálnom.
Ezután a barlangban felfelé néztem, és egy tágas, négyszögű kijáratot láttam. Fölöttem magasan a kék nyári égen bárányfelhők úsztak, és fölötte láttam a szentlélek galambot. _Isten, Atya-Fiú-Szentlélek!_ Igen, így van, eltaláltad!_Ezután a halált láttam különböző kinézetben. Kínai jelképeket is láttam. Kínai, japán angyalokat, tündéreket láttam._ Az életet átívelő veszélyek, kisértések megélése a képzelt világ megteremtése által. _ Mondták 90 százalék, majdnem jó. _ Az életet átívelő veszélyeket túlélést segítő képzelet világának megteremtése, tündérek, angyalok segítségével. De nem tökéletes, mást jelenthet. Megvan! Mihály arkangyal! _ Igen, így van, tökéletes! _ Majd a sárkányt láttam, ami negatív, és félelmetes volt, és ezután közvetlenül a fehér sárkányt láttam, ami szeretet sugárzott ki, mint a kínaiak szeretet sárkánya. Az jött érzés szerint, hogy az Isten akarták jelképezni vele. Mondtam, hogy ez nem tökéletes, mert az Isten háromból áll. Jobbra a feketesárkány, balra a fehér sárkány, középen a semleges Isten, aki mindkét formát elfogadja. Számára nem létezik sem sötét, sem világos, csak semleges._ Így van, tökéletes. Nem hittük volna, hogy rájössz. Ebben az esetben ez lett volna a tökéletes kép:_ Ekkor egy csodás réten tóparton láttam egy stilizált virágokkal borított totem oszlopot, ami egy tulipánszerűséget ábrázolt középen, de körben élő csodaszép virágok voltak. Jobb oldalán állt a japánok kutyaszerű sárkányuk ami fekete volt, az virágoszlop túloldalán ugyanez a kutyasárkány volt, de hófehérben. Körben is ez a különös túlvilági virágok virítottak.____
Remélem, hogy tudtam vele valamit segíteni!:D
Legyen nagyon szép, és vidám napod!
Sok szeretettel Erzsi.kiss
 
Már lassan kb fél éve én is csinálom a 3. szemre való koncentrációt, eleinte fura volt oda fókuszálni, mostanában pedig automatikusan ott van a figyelmem ahogy becsukom a szemem. Én ilyenkor erősebben szoktam érezni az illatokat is, jelennek meg olyan képek, amiket nem igen tudok hova tenni, kicsit értelmetlennek tűnnek a képek számomra, meg nem igazán tudom, hogy miért látok fura képeket. Olyan illatokat szoktam érezni, amiket nem tudok beazonosítani, ilyen kellemesen édeskés illatokat. De olyan szinten erősen. No meg milliméter pontossággal szoktam látni belülről házakat, mik hol helyezkednek el, hogyan néz ki, és tök érdekes mert mindent a 3. szememen át látok és egyenesen nézve periférikusan is. De szoktak emberek arcai is megjelenni előttem, meg volt egy pár példa arra is, hogy valami nagyon nem jót láttam és onnét tudom, hogy nem volt jó, mert az érzéseim is kellemetlenek voltak. Fényes nappal szabad szemmel azt szoktam észre venni, hogy az égen fekete vagy más színű pöttyök mennek jobbra balra, lefele. De ha rákoncentrálok, hogy jobban megfigyeljem őket, akkor ezek eltűnnek. Volt már olyanban is részem, hogy kint cigiztem a konyhában és a fehér fal környékén energiákat láttam, homályosan, és mozogtak, nagyon sok volt belőlük, aranysárgás szín keveredett az átlátszó (olyan, mint ha köd lett volna azon a helyen) színben. Szokott olyan lenni, hogy hullámzik előttem kinn a szabadban a levegő, nagyon lassan látom ezt a hullámzást is. De ezek nem mindig fordulnak elő. Volt még egy két féle szimbólum féle is, de ezekre már nem emlékszem, hogy mik voltak. De sokszor látom az univerzumban a csillagokat és nagyon közelinek érzem magamhoz őket.
Az egyik testkilépésem is 3. szemen keresztül történt, az valami fenomenális érzés volt, ott nagyon durván erősen éreztem, hogy a fizikai testem mintha kezdene átalakulni, ilyen energia bombává és mintha egy erős porszívóval szívnák le a bőrt a testemről, nagyon erős zsibbadással, forrósággal járt, és éreztem, ahogy a tudatom megy ki belőlem, a koronacsakrámból húzzák kifele. Ez nagyon erős szívveréssel járt és egyre erősödő hanggal, ahogyan a szívem ver, és az egész testemben dobogott. Itt 3. szemen keresztül kint voltam az univerzumban, mindenhol körülöttem arany barnás színű volt, az égitestek nagyon erősen világítottak és azt érzékeltem, hogy vagy én utazok nagyon nagyon gyorsan, vagy ezek jönnek velem szembe gyorsan. S mégis olyan volt, hogy gyorsan történik minden, de úszol ebben az egészben nagyon lassan. Gyönyörű volt minden, amit láttam, érzékeltem.
Csak hát megijedtem, mert ennyire drasztikusan erősen soha nem éreztem a fizikai testemet, és azt, hogy a lelkem és a testem elválik egymástól és a lelkem külön útra indul. Így nem sikerült a teljes testkilépés, mert fizikai testre gondoltam. Azóta bánom nagyon, hogy miért ijedtem meg, tovább kellett volna menjek. De most már nem félek tőle egyáltalán, mert minden egyes próbálkozásnál, meditációnál Istent kérem, mint belső vezetőm és az Ő áldását, hogy minden jól menjen végbe.
De pl. volt olyan is, mintha egy párhuzamos világba kerültem volna, valósághűen láttam egy kertvárost, gyönyörű szép tiszta éles színekkel (amilyenek ebben a világban nincsenek), messze voltak fák, modern szerű épületek, amiket szintén nagyon jól láttam, csak kicsike volt nagyon. És előttem egy férfi volt, ő volt az egyetlen ember a kertvárosban. Olyan szinten megjelent előttem, mintha velem szemben állt volna 30 centire. Nagyon jól láttam, hogy néz ki, milyen a szeme színe, milyen ruhát visel, stb.
Szóval voltak már ilyen utazásos dolgok és nagyon élveztem őket, de voltak az utazással együtt járó kellemetlen dolgok, amikor gyilkosság félét láttam, nagyon rossz embereket, hogy bántalmaznak valakit, stb. Ilyenkor próbáltam mindig gyorsan elmenni, hogy ne lássam őket, bár érzelmeket nem váltottak ki belőlem.
Volt olyan is, hogy láttam a szobámat, előttem volt az az asztal, ami az ágyam mögött szokott lenni, minden ugyanúgy helyezkedett el, kivéve azt az asztalt és láttam, hogy az asztalon valakinek a jobb karja helyezkedik el, laza állapotban kinyújtva, azt asztalon pihentetve. S utána jöttem rá, hogy basszus ez az én karom.

Puszillak, Bernikiss
 
Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia Berni!kiss
Gratulálok, akkor elkezdted a harmadik szemedet használni! Én húsz évvel ezelőtt éltem meg ezt, de annyira bepánikoltam, hogy vagy bezárták a földönkívüliek, mikor a munkahelyemen felhívtak telefonon, vagy én csuktam be. Utána 10 évre kezdtem lassan, lépésről-lépésre újra elkezdeni nyitogatni a belső tanítóm segítségével. Mert én is akarom használni, de szoknom kellett hozzá. Számomra álmomban természetes, csak ébren fényes nappal rémülök meg tőle. Így amiket írtál, és átéltél, én közvetlen álmom előtt, álmomban, és közvetlen álmomat követően élem meg. De én is nagyon vágyom rá, hogy legyen bátorságom fényes nappal, teljesen tudatomnál átéljem az asztrál utazást. Bátorság, jó uton haladsz! Isten védjen, és kísérjen a fény, szellem, megvilágosulás útján!
Legyen nagyon szép, és vidám napod!
Sok szeretettel Erzsi.kiss
 
O

oliyboty

Vendég
Ami viszont nem jelenti azt, hogy soha nem is fogsz... kiss
Mellesleg...honnan tudod, hogy még soha nem hallucináltál...?

Nyitott szemmel még biztos, hogy nem hallucináltam, alkoholtól maximum, ha pl pálinkát ittam. :D De ott szédültem is rendesen, meg forgott velem minden, de az sem volt olyan hallucináció.
Innen tudom, nem szoktam hallucinálni, nekem valahogy ezek kimaradtak az életemből.
 
O

oliyboty

Vendég
Szia Berni!kiss
Gratulálok, akkor elkezdted a harmadik szemedet használni! Én húsz évvel ezelőtt éltem meg ezt, de annyira bepánikoltam, hogy vagy bezárták a földönkívüliek, mikor a munkahelyemen felhívtak telefonon, vagy én csuktam be. Utána 10 évre kezdtem lassan, lépésről-lépésre újra elkezdeni nyitogatni a belső tanítóm segítségével. Mert én is akarom használni, de szoknom kellett hozzá. Számomra álmomban természetes, csak ébren fényes nappal rémülök meg tőle. Így amiket írtál, és átéltél, én közvetlen álmom előtt, álmomban, és közvetlen álmomat követően élem meg. De én is nagyon vágyom rá, hogy legyen bátorságom fényes nappal, teljesen tudatomnál átéljem az asztrál utazást. Bátorság, jó uton haladsz! Isten védjen, és kísérjen a fény, szellem, megvilágosulás útján!
Legyen nagyon szép, és vidám napod!
Sok szeretettel Erzsi.kiss

Szia Erzsi!kiss

Csak vannak időszakok, amikor semmi nem történik és nem tudom, hogy ez minek tudható be. És ez néha tökre elszomorít, hogy nem tudok 3. szemmel utazgatni, nem látok dolgokat, holott előtte meg ha akartam, ha nem, jött mindenféle dolog.

Én amit szeretnék megtanulni az az, hogyan tudom felnyitni teljesen a 3. szemem veszély mentesen, van-e erre valami mód, vagy nem szabad erőltetni, mert akkor csak baj lesz belőle?
 
O

oliyboty

Vendég
Jaj még egy nagyon fontos dolog, testkilépni 3. szemen keresztül csak akkor tudok, amikor olyan szinten le van fárasztva az elmém, hogy még levegőt venni sincsen szinte erőm. Ilyenkor olyan szinten ellazult állapotban vagyok a fáradtság végett, hogy megy a testkilépés. Csak mostanában bármit csinálok, nem tudom magam annyira lefárasztani, hogy bekerüljek ebbe az állapotba, hogy utána tudjak utazgatni, meg tudatosan álmodni és álmomban is utazgatni 3. szemen keresztül és ez tök elszomorító...., mert hiányzik az élmény, az érzés, mindenestől:confused:
 
Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia Erzsi!kiss

Csak vannak időszakok, amikor semmi nem történik és nem tudom, hogy ez minek tudható be. És ez néha tökre elszomorít, hogy nem tudok 3. szemmel utazgatni, nem látok dolgokat, holott előtte meg ha akartam, ha nem, jött mindenféle dolog.

Én amit szeretnék megtanulni az az, hogyan tudom felnyitni teljesen a 3. szemem veszély mentesen, van-e erre valami mód, vagy nem szabad erőltetni, mert akkor csak baj lesz belőle?

Szia Berni!kiss
Tudom, hogy mit érzel. Ez természetes jelenség. Tudod az ember lelke érzi, hogy ez lenne az eredeti, természetes dolog, de itt a fizikai világban nem csak ezek a dolgunk. Azt is végeznünk kell, amiért ide leszülettünk. Ha nagyon kötődik az ember az szellemi, asztrális dolgokhoz, van mikor hónapokra is kikapcsolják a szellemvilágból. Tapasztalat. Mikor nálam beindult, ujjongtam, zúdították rám a tapasztalatokat. Volt, hogy én kértem szünetet, mert úgy éreztem, hogy gyomorrontást kapok tőle, emésztenem kellett. Mikor már hiány érzetem volt, újra kértem, és folytatódott. Mikor már kb. annyit elértek velem, amiről azt gondolták, hogy már tudom illenék, leálltak. Na akkor aztán a hiányától szenvedtem. Mikor megszoktam, hogy nem okítanak, akkor újra kezdték. Nem szabad szenvedélyünké válni semminek sem. A fizikai szinten a kábítószert, a cigarettát, az alkoholt, a csokit, a kaját, stb. mondják. Szellemszinten sem szabad szenvedélyünké válni sem a harmadik szem, sem az asztrál utazás, stb. Meg kell tanulnunk, olyan szinten mint ahogy levegőt veszünk, de annyi. Éjjel akár ébren, akár álomban lehet utazgatni, de nappal azt kell élnünk, amit vállaltunk erre az életre. Mert igaz az a dal, hogy mióta az ember a földön jár, szerelemről álmodik az ég. Mikor itt élünk, akkor ezt az életet kell élveznünk, mikor viszont hazamegyünk, akkor meg azt. Nem jó mikor a fizikai világban vagyunk akkor hazavágyunk, mikor otthon vagyunk akkor meg visszavágyunk a fizikai síkra.
Nagyon érdekes a téma amit felvetettél. Engem is nagyon foglalkoztat. Köszönöm.
Legyen nagyon szép, és vidám napod!
Sok szeretettel Erzsi.kiss
 
V.T.

Állandó Tag
Állandó Tag
Oliy!

Olvasva a tapasztalataidat egyertelmu szamomra is mint Kicsifecskenek a 3. szemed nyilik!Marha komoly dolog!DE!Ne sietesd!Olyan fazisban vagy ami roppant nagy higgadtsagot es odafigyelest sot jozansagot igenyel.Ne legyen semmi fele elvarasod ami tortenik.Amit most erzel/tapasztalsz rongtenlatas ez egy igen komoly dolog.Nem tudom mi a celod pontosabban mi az ami teged motival.De ez a rongten latas a gyogyaszatban nelkulozhetetlen.Vagom mirol beszelsz hiszen mar en is ebben az allapotban vagyok egy jo ideje!Legyokerezett a labam amikor eloszor ilyet lattam!Engem sosenm erdekeltek a demonok meg az ilyen hasonlo dolgok.De amikor eloszor lattam magam a tukorben hogy az arcom atvalt szovetekre es csontokra - koponyara - ritty volt a gatyaban rendesen!!Visznek a csempesbe egybol!Engem a gyogyitas szinte szetszed!Komolyan csak ez jar a fejemben.Olyan elet cella valt elottem amit egyszeruen nem tudok kikerulni.Ezeket a tapasztalatokat azok is erositik hogy egy transzcendens meditacios csoportban is resztveszek es az elmenyek igen komolyak.Csoportosan egyutt utazni es a dolgokat/torteneseket atelni sokkal intenzivebb mint magunkban.Egy a lenyeg ne megszallotkent csinalj barmit.Engedd a dolgok termeszetes eljovetelet.Ha meditalsz gondolom mar megtalaltad a belso vezetodet mint ahogy KicsiFecske is mondja.Abszolut hallgass ra.Ne hamarkodj el semmit.Mindennek meg van a maga ideje.A hszeidet olvasva egy igazan forro feju szemelyiseg vagy aminek igazan orulni kell:)Van benned tuz ami ehhez az uthoz KOTELEZO!!Csak ne szallj el!Legyel jozan es TURELMES!!Az utobbira szukseged van ahogyan is megismertelek ezen a forumon hiszen eleg sok dologba fogtal bele egyszerre:)
 
Értem nagyon is, hogy miről beszélsz és tudom azt is, hogy a fizikai síkkal is kell foglalkozzunk és nem tehetjük mindig azt, amit szeretnénk. Csak pl. az Atlantisziak korában ez nem volt megszabva, hogy a fizikai világban nem használhatják a 3. szemüket és nem kommunikálhatnak állandó jelleggel telepátia útján, nem beszélhetnek a szellemvilággal. Nekik mégis lehetett használniuk ilyen spirituális képességeket, bár igaz, akkoriban más idők voltak, más volt teljesen minden.

Próbálok azért szüneteket tartani, hogy ne az legyen mindig, hogy szeretném ezt vagy azt csinálni. Bár hiányzik az utazás, meg ami ezzel jár, de igyekszem nem függő lenni tőle. Mert pl. a meditációnál már kialakult egyfajta függőség, és mikor 2 hónapig nem tudtam meditálni, mert nem ment, az nagyon rossz érzés volt, valahogy azt éreztem, hogy hiányzik valami és enélkül nem találom a helyemet... De pl. jó lenne, ha ott fenn megengednék azt, hogy ok használd a 3. szemed, kinyithatod teljesen, viszont te döntöd el, hogy miket szeretnél látni a szellemvilágból. Mert pl én még nem vágyom arra, hogy szellemeket lássak, mert még erre nem készültem fel és biztos, hogy bepánikolnék emiatt. Viszont ha lehetne látni a dimenziókat, hogy hol vannak azok a kapuk, vagy lehetne telepatikusan kommunikálni adott személyekkel, látni olyan dolgokat, amiket utazás alatt, az szuper lenne.:p
 
V.T.

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia Erzsi!kiss

... De pl. jó lenne, ha ott fenn megengednék azt, hogy ok használd a 3. szemed, kinyithatod teljesen, viszont te döntöd el, hogy miket szeretnél látni a szellemvilágból. Mert pl én még nem vágyom arra, hogy szellemeket lássak, mert még erre nem készültem fel és biztos, hogy bepánikolnék emiatt. Viszont ha lehetne látni a dimenziókat, hogy hol vannak azok a kapuk, vagy lehetne telepatikusan kommunikálni adott személyekkel, látni olyan dolgokat, amiket utazás alatt, az szuper lenne.:p

Ha ezt letisztazod magadban es nem lesznek "vagyaid" eme csodas "kepesseg" altal akkor meg fogod kapni az egeszet!!!Ezt en megkaptam - a magyarazatot - meditalas soran.Bar meg m indig vannak "elvarasaim" hiszen meg 100%osan nem mukodik:)
 
O

oliyboty

Vendég
Oliy!

Olvasva a tapasztalataidat egyertelmu szamomra is mint Kicsifecskenek a 3. szemed nyilik!Marha komoly dolog!DE!Ne sietesd!Olyan fazisban vagy ami roppant nagy higgadtsagot es odafigyelest sot jozansagot igenyel.Ne legyen semmi fele elvarasod ami tortenik.Amit most erzel/tapasztalsz rongtenlatas ez egy igen komoly dolog.Nem tudom mi a celod pontosabban mi az ami teged motival.De ez a rongten latas a gyogyaszatban nelkulozhetetlen.Vagom mirol beszelsz hiszen mar en is ebben az allapotban vagyok egy jo ideje!Legyokerezett a labam amikor eloszor ilyet lattam!Engem sosenm erdekeltek a demonok meg az ilyen hasonlo dolgok.De amikor eloszor lattam magam a tukorben hogy az arcom atvalt szovetekre es csontokra - koponyara - ritty volt a gatyaban rendesen!!Visznek a csempesbe egybol!Engem a gyogyitas szinte szetszed!Komolyan csak ez jar a fejemben.Olyan elet cella valt elottem amit egyszeruen nem tudok kikerulni.Ezeket a tapasztalatokat azok is erositik hogy egy transzcendens meditacios csoportban is resztveszek es az elmenyek igen komolyak.Csoportosan egyutt utazni es a dolgokat/torteneseket atelni sokkal intenzivebb mint magunkban.Egy a lenyeg ne megszallotkent csinalj barmit.Engedd a dolgok termeszetes eljovetelet.Ha meditalsz gondolom mar megtalaltad a belso vezetodet mint ahogy KicsiFecske is mondja.Abszolut hallgass ra.Ne hamarkodj el semmit.Mindennek meg van a maga ideje.A hszeidet olvasva egy igazan forro feju szemelyiseg vagy aminek igazan orulni kell:)Van benned tuz ami ehhez az uthoz KOTELEZO!!Csak ne szallj el!Legyel jozan es TURELMES!!Az utobbira szukseged van ahogyan is megismertelek ezen a forumon hiszen eleg sok dologba fogtal bele egyszerre:)

Szia!

Nem nem fogom siettetni semmiféleképpen. Nekem az életem célja a gyógyítás energiákkal és az új medicinával. Más nem is érdekel az életben, ezért is járok privátban tanulni, hogy tudjam ezeket csinálni. Ennek szeretném az egész életemet szentelni. Emiatt kezdtem el napi szinten tudatosan helyben futni 30-40 percet, hogy fárasszam az elmémet. S ekkor láttam félhomályban az arckoponya csontomat fehéres színben. Először azt hittem, hogy csak káprázik a szemem, de tényleg azt láttam amit láttam. Meg a tükörben is a bal arcomnál a szöveteket színekkel együtt láttam, semmiféle érzelmi reakció nem volt bennem, mert konkrétan eltöprengtem azon, hogy valami dolog biztos, hogy történik velem, vagy csak szimplán kezdek megkattanni. :p Jaj én nagyon tudok ilyen kis apró dolgoknak is örülni, hogy engedik, hogy megtapasztaljam ezeket, és hogy működnek nálam is. Én mindig Isten áldását és engedélyét kérem bármihez, amihez hozzáfogok. Nekem ő a belső vezetőm meg Jézus Krisztus. Az aurámat is erőteljesebben látom napról napra és most már nem csak a vállamig látom, hanem egészen a csípőm környékéig és egyre szélesebben. Meg látom a test burokjait vagy minek hívják ezeket, a mentális testet is láttam már sokszor az aurámmal együtt, meg másnál is láttam a mentális testet. Szóval vannak ám érdekes dolgok, amiket tapasztalok és látok, és nagyon örülök neki, nagyon hálás vagyok és Istennek mindig megköszönöm, hogy megajándékoz ezzel azzal, no meg a szellemvilágnak is. Amivel viszont nem tudok egyről a kettőre jutni az az aurámnak a színe. Kicsi sárga van benne, de a 90%-a vakító hófehér színű. Egyszer láttam benne ilyen kékes zöldes színt, de a fejem tetejénél az alsó réteg a napszínű sárga és felette mindent körbe vesz az a gyönyörű szép fehér szín. Egyik ismerősöm a sárgán és fehéren kívül még zöldet lát nálam. De nekem ez a szín nem akar jönni és próbálkoztam azzal is, hogy egóból tudatosan befolyásolom a színt másra, de nem tudom befolyásolni szándékosan. Úgyhogy mostanra már meggyőződtem arró, hogy az tényleg vakító fehér, az a fehér, amit egyszer meditációban láttam, mikor Istent tapasztaltam meg, eggyé váltam vele. Csak ami meg sántít kicsit, hogy nem vagyok olyan szinten tiszta, mint pl Krisztus, vagy Isten, mert azért van a fizikai testemben sok dzsuva, amit ki kell tisztítanom magamból. Bár nem tudom, hogy az aura színe is mivel van összefüggésben, a belső éned fejlettségével (az atmáddal)? Mert csak ebben az esetben lehetséges a fehér szín mindenhol.... Szóval vannak dolgok, amik foglalkoztatnak és egyelőre próbálom nem siettetni a dolgokat, mindent a maga idejébe.

Elszállni semmiképpen nem fogok, egóra ugyanúgy dolgozom továbbra is. No meg Isten segítségét is kérem mindig, és ő mindig segít nekem és ezért végtelenül hálás vagyok neki. Nagyon szeretem őt. És boldog leszek, mikor újból egyek leszünk. De ennek az ideje nem jött még el. kiss
 
O

oliyboty

Vendég
Ha ezt letisztazod magadban es nem lesznek "vagyaid" eme csodas "kepesseg" altal akkor meg fogod kapni az egeszet!!!Ezt en megkaptam - a magyarazatot - meditalas soran.Bar meg m indig vannak "elvarasaim" hiszen meg 100%osan nem mukodik:)

Ezért csinálom a fizikális túlterhelést, a futást, hogy az elmémet fárasszam nagyon tudatosan. Mert ha le van fárasztva, idővel eljutok arra a szintre, hogy tényleg egós vágy nélküli legyek. S mióta csinálom a futást, azóta kaptam még pluszban ezt a látásos dolgot, legalábbis úgy érzem, a fizikai leterhelés végett kaptam cserébe, mert végre elszántam magam, hogy napi szinten csináljam.
 
O

oliyboty

Vendég
Normális, hogy 25 évesen ilyesmik történnek valakivel? Nem lehetek elégszer hálás Istennek, mert nagyon sok mindent megtapasztaltam az elmúlt 2-3 év alatt, kaptam dolgokat, viszonylag elég hamar és azt vettem észre magamon, hogy nagyon értékelek mindent, ami velem történik és belül olyan boldogság tölt el mindig. Igazából V.T. a kérdésedet még azzal egészíteném ki, hogy igaz, hogy ami engem érdekel az egyedül a gyógyítás, csak hogy nem csak embereknél, hanem maga a Föld meggyógyítása is. Ez nálam egy olyanfajta dolog, ami belülről jön, de olyan szinten erősen, hogy nem tudod megmagyarázni sehogyan sem. Természetesnek veszed, mintha mindig is hozzátartozott volna az egész életedhez. Én ezt érzem a gyógyítással kapcsolatosan, és erősen, nagyon erősen. Csak ezt sem siettetem, majd idővel jönni fognak felerősödve azok a képességek, amikre szükségem lesz. Számomra nem létezik annál csodálatosabb dolog, mikor a testvéreidnek (az embertársaidnak) segítesz meggyógyulni, hozzásegíted őket valami csodálatos, áldott dologhoz. Amióta az eszemet tudom, azóta az volt a legfőbb vágyam, hogy egy olyan világban élhessünk, melyet szeretet vesz körül, segítjük, szeretjük egymást, nincsen harc, gyűlölködés, nincs ez a romlottság mindenütt. Ez a legbelsőbb vágyam, hogy egy ilyen világ jöjjön el, hogy ebben éljünk. Békében és szeretetben. Istenkétől mindig kérem, hogy segítsen benne, tegye jobbá a világunkat, benne az emberekkel. S emiatt szeretném azt is csinálni, ha lehetőséget kapok fentről, hogy maga a Földet is lehessen gyógyítani, mert a sok sok millió év alatt, megmérgeztük, elpusztítottuk. EZ az életcélom kizárólag.
 
V.T.

Állandó Tag
Állandó Tag
Az biztos hogy szep dolog a gyogyitas vagyakozas.De tenyelg nem szabad hogy csak a "hobort" vezessen.Meg az nem tisztazodott le bennem de van egy olyan "erzesem" ugy tudatos szinten hogy az emberek ahogy leszuletnek van egy bizonyos csoport ahova tartozunk.Van aki a gyogyitas van aki az emberek vezetese van aki a fejlodes(technikai)mellett koztelezte el magat.Nalam egyertelmu jelek mutatnak arra hogy a gyogyitas fele kell vennem az iranyt.Egyszeruen nem tehetek maskent.Barmerre is probaltam el menni mindig ide jutottam vissza.Amikor el kap a lelkesedes de az a fajta ami igazan belulrol jon akkor tuti hogy megtalaltad az eletfeladatodat.De ez az erzes nem osszekeverendo a hoborttal es a "trendivel":)Amikor belegondoltam ugy igazan hogy mi is az hogy maosokon segiteni es masok bajara egyaltalan tanacsot adni es azzal szembe talalkozni hogy akik megfogattak es bejott nekik a tanacs es tobbszor visszaternek hogy miujsag is van?!Ez biztos hogy onbizalmat ad.De ilyenkor kell helyen lenni az "eszednek"-bar ilyenkor az esz mar nem jatszik szerepet - hogy ketlabon a foldon maradj.Amikor tudatosul benned hogy amikor a masik "problemajat" meghallod akkor ra is hangolodsz es szinte aterzed a dolgot es egybol jon ra egy magyarazat de tudod es tisztaban vagy vele hogy ez nem "csak" beloled fakadt hanem fentrol kaptad ezt a "megerzest" az igen vakitoan hathad rad.Mint az en esetemben is tortent.Ha barmifele magyarazatot keresel csak is a meditalas adhat megoldast.Ezt mar tobbszor is megtapasztaltam.
 
Nem hóbort nálam a gyógyítás. Ez a feladatom, és ezen az úton járok, hogy tudjam csinálni majd megfelelően. S mondom ezt szívem legmélyéből. A motiválás szó nem találó erre, amit belül érzek ezzel kapcsolatosan. Azt tudom, hogy pici korom óta már van ez az erős vágy bennem, hogy másmilyen világ szeretnék élni, ahol nem ilyen gonoszak az emberek. Mindig azt mondtam kiskoromban is, hogy Isten országában szeretnék élni, pedig akkor még igen kicsi voltam és mit tudtam én a világról és a benne levő dolgokról. S emiatt is van ez a gyógyítás nálam, hogy nem csak az embereket, de a Földet is szeretném gyógyítani. Bár meditációban mindig küldök gyógyító és szeretet energiákat az embereknek, hogy ébredjenek fel, a fényt és szeretetet válasszák és a Földnek is megy mindig az energia. S ez is csak úgy belülről jön belőlem. Úgy gondolom, hogy csak akkor lehetek harmóniában a létezéssel, ha maga a létezést is mássá tesszük, úgy értem, hogy kitakarítjuk ezt a sok szennyet a világból, hogy harmóniában éljünk utána egymással és a létet is meg tudjuk élni, ami önmagunkban van, csak észre kellene venni. Én azt veszem észre magamon, hogy csak akkor vagyok harmóniában teljes mértékben, ha velem együtt mindenben ott a harmónia (természet, univerzum, állatkák, stb). Fura egy dolog, de így érzem. Ami talán még erre is hatással van, az az empátia. Ez is olyan erősen van bennem, hogy biztos oka van, dolgom van vele. Ezt úgy tudnám leírni jól, hogy pl vegyük az átlagos embernél az empatikus képességét, hogy az milyen. S ha az enyémet ehhez hozzáhasonlítom, kb. 1000x erősebb. Főleg a természetnél, az állatoknál érzem nagyon erősen. Embereknél is természetesen, de inkább azoknál akik bajban vannak, segítség kell nekik. S mit nem adnék, ha tudnék nekik segíteni. Azzal szoktam néha viccelődni, hogy már csak a stigmaták hiányoznak rólam. Ezt is kezelni nekem nagyon nehéz, csak bennem van, létezik. Érdekes dolgok ezek, és elgondolkodtatóak nagyon is, hogy vajon miért is kaptam ezeket a Jó Istentől ennyire erősen. Nagyon sokat szoktam Istenhez is beszélni, kérem a segítségét, mert sok minden van, amit nem értek még, főleg az embereket, meg ezt a mérhetetlen kapzsiságot, rosszindulatúságot. Ő az egyetlen olyan személy, aki által mindig megnyugszom, meglelem a belső békémet, rávilágít újabb és újabb dolgokra. Küldi a jeleket, mikor szükséges. Úgy érzem, hogy Ő az egyedüli támaszom lelkiekben (a szüleimen és persze a tanítómon kívül). Nagyon szeretem őt.

Ami még történt velem tavaly, életemben 2x össz vissz, az az, hogy "telepatikusan" véletlenül kommunikáltam egy férfival (állásinterjún voltam - tőzsde- éppen és spirituális dolgokról beszélgettünk szinte végig) és amit ő még csak gondolatban gondolt ki, én mondtam hangosan, ezek konkrétumok voltak, amiket mondtam helyette. Mindketten tökre meglepődtünk. Ennek is úgy örültem, bár nem tudom, minek a hatására sikerült ezt is megtapasztalnom. A másik eset az az volt, hogy az akkori volt barátomra, akibe nagyon szerelmes voltam, véletlenül sikerült úgy ráhangolódjak, hogy mindent éreztem, amit ő érez, és tök fura volt, meg rossz is, hogy érzem a saját érzelmeimet is, meg az övét is. Ilyen azóta sem történt velem.

De a kérdésnél maradva, igen, az életem értelme a gyógyítás. Csak még sokat kell tanulnom, fejlődnöm hozzá, hogy tudjam csinálni.
 
O

oliyboty

Vendég
Drága Erzsi!kiss

Amit még szerettem volna neked mondani a 3. szem meditációval kapcsolatosan, az az, hogy nagyon nagyon ritkán szoktam néha érezni, hogy picikét, tompán belefájdul a 3. szemem környékénél, utána elmúlik magától. De az egyik utazásom során is éreztem azt, hogy picit megfájdult a környékénél, de utána elmúlt szintén. Mostanában, ha kezdem érezni, hogy jön egy tompa szerű szúró érzés, inkább abbahagyom, és pihentetem, nem akarok semmit sem erőltetni.

Esetedben is hasonló dolgokra, jelekre figyeltél fel, mikor kezdett nyílni a 3. szemed? S szerinted miért van az, hogy legtöbbször az univerzumot látom és benne a csillagokat? Ott már sokszor jártam, kezdem egyre jobban ismerni a helyet.kiss
 
Oldal tetejére