RAKJ HOZZÁ EGY BETŰT - Te egyet, én egyet

szuperhaver

Állandó Tag
Állandó Tag
Aggódásaink mától nem hoznak semmi mást, csak fejlemények, nőtlenség és akarat-kertelő simogatásokat, vad szerelmeket.
Ez titkos viszony, és hatalmas érlelő szövevénye annak. A reménytelenségeskedés kegyvesztettségnek gyümölcse.
Ha már nem sírnál dúlna az erő, s éreznénk mily édes a kín. Sok nemlét után mi most újból látjuk, hiába várjuk a csodát. Beteljesedne, hiheted a végtelenségig, de ha nő a bátorságod,a merszed,akaratlagosan vallak téged.
Lent a kerti tónál úgy várnánk a harangok misére hívását, mint égi zenés ünnepet. Hol van a várvavárt tag, aki megtudhatja nem fordulhat meg a vándor. Ismeretlenül bámulva az új végetnemérő víz hullámait, mely egy gondolán érte el a partot. Kiküldői álmatlan bocsánatát kérné, pirkadni kezdene a hajnal, és fénye megcsillan messze az égen. Garatban áll az egymással, alkotoerővé ezt befogja érthetetlenül az ego,a teremtők eszközét ha cáfolás nélkül elfogadja és nem beszélhet, az erős szégyen kínozza. Az azt kereső élmunkás mindenkin átgázolva távolba rohan;égő arccal,piruló képpel vonul az emberek között.Lopva figyel és az ajtó mellé lép mikor éppen a főnökbe ütközött és a nagy mester szorgalom csínytevése után most rdően néz . Előszerződés naprakészen áll , lesznek abba
 

Screech

Állandó Tag
Állandó Tag
Aggódásaink mától nem hoznak semmi mást, csak fejlemények, nőtlenség és akarat-kertelő simogatásokat, vad szerelmeket.
Ez titkos viszony, és hatalmas érlelő szövevénye annak. A reménytelenségeskedés kegyvesztettségnek gyümölcse.
Ha már nem sírnál dúlna az erő, s éreznénk mily édes a kín. Sok nemlét után mi most újból látjuk, hiába várjuk a csodát. Beteljesedne, hiheted a végtelenségig, de ha nő a bátorságod,a merszed,akaratlagosan vallak téged.
Lent a kerti tónál úgy várnánk a harangok misére hívását, mint égi zenés ünnepet. Hol van a várvavárt tag, aki megtudhatja nem fordulhat meg a vándor. Ismeretlenül bámulva az új végetnemérő víz hullámait, mely egy gondolán érte el a partot. Kiküldői álmatlan bocsánatát kérné, pirkadni kezdene a hajnal, és fénye megcsillan messze az égen. Garatban áll az egymással, alkotoerővé ezt befogja érthetetlenül az ego,a teremtők eszközét ha cáfolás nélkül elfogadja és nem beszélhet, az erős szégyen kínozza. Az azt kereső élmunkás mindenkin átgázolva távolba rohan;égő arccal,piruló képpel vonul az emberek között.Lopva figyel és az ajtó mellé lép mikor éppen a főnökbe ütközött és a nagy mester szorgalom csínytevése után most rdően néz . Előszerződés naprakészen áll , lesznek abban
 

szuperhaver

Állandó Tag
Állandó Tag
Aggódásaink mától nem hoznak semmi mást, csak fejlemények, nőtlenség és akarat-kertelő simogatásokat, vad szerelmeket.
Ez titkos viszony, és hatalmas érlelő szövevénye annak. A reménytelenségeskedés kegyvesztettségnek gyümölcse.
Ha már nem sírnál dúlna az erő, s éreznénk mily édes a kín. Sok nemlét után mi most újból látjuk, hiába várjuk a csodát. Beteljesedne, hiheted a végtelenségig, de ha nő a bátorságod,a merszed,akaratlagosan vallak téged.
Lent a kerti tónál úgy várnánk a harangok misére hívását, mint égi zenés ünnepet. Hol van a várvavárt tag, aki megtudhatja nem fordulhat meg a vándor. Ismeretlenül bámulva az új végetnemérő víz hullámait, mely egy gondolán érte el a partot. Kiküldői álmatlan bocsánatát kérné, pirkadni kezdene a hajnal, és fénye megcsillan messze az égen. Garatban áll az egymással, alkotoerővé ezt befogja érthetetlenül az ego,a teremtők eszközét ha cáfolás nélkül elfogadja és nem beszélhet, az erős szégyen kínozza. Az azt kereső élmunkás mindenkin átgázolva távolba rohan;égő arccal,piruló képpel vonul az emberek között.Lopva figyel és az ajtó mellé lép mikor éppen a főnökbe ütközött és a nagy mester szorgalom csínytevése után most rdően néz . Előszerződés naprakészen áll , lesznek abban k
 

marta49

Állandó Tag
Állandó Tag
Aggódásaink mától nem hoznak semmi mást, csak fejlemények, nőtlenség és akarat-kertelő simogatásokat, vad szerelmeket.
Ez titkos viszony, és hatalmas érlelő szövevénye annak. A reménytelenségeskedés kegyvesztettségnek gyümölcse.
Ha már nem sírnál dúlna az erő, s éreznénk mily édes a kín. Sok nemlét után mi most újból látjuk, hiába várjuk a csodát. Beteljesedne, hiheted a végtelenségig, de ha nő a bátorságod,a merszed,akaratlagosan vallak téged.
Lent a kerti tónál úgy várnánk a harangok misére hívását, mint égi zenés ünnepet. Hol van a várvavárt tag, aki megtudhatja nem fordulhat meg a vándor. Ismeretlenül bámulva az új végetnemérő víz hullámait, mely egy gondolán érte el a partot. Kiküldői álmatlan bocsánatát kérné, pirkadni kezdene a hajnal, és fénye megcsillan messze az égen. Garatban áll az egymással, alkotoerővé ezt befogja érthetetlenül az ego,a teremtők eszközét ha cáfolás nélkül elfogadja és nem beszélhet, az erős szégyen kínozza. Az azt kereső élmunkás mindenkin átgázolva távolba rohan;égő arccal,piruló képpel vonul az emberek között.Lopva figyel és az ajtó mellé lép mikor éppen a főnökbe ütközött és a nagy mester szorgalom csínytevése után most rdően néz . Előszerződés naprakészen áll , lesznek abban ki
 

Kaily

Állandó Tag
Állandó Tag
Aggódásaink mától nem hoznak semmi mást, csak fejlemények, nőtlenség és akarat-kertelő simogatásokat, vad szerelmeket.
Ez titkos viszony, és hatalmas érlelő szövevénye annak. A reménytelenségeskedés kegyvesztettségnek gyümölcse.
Ha már nem sírnál dúlna az erő, s éreznénk mily édes a kín. Sok nemlét után mi most újból látjuk, hiába várjuk a csodát. Beteljesedne, hiheted a végtelenségig, de ha nő a bátorságod,a merszed,akaratlagosan vallak téged.
Lent a kerti tónál úgy várnánk a harangok misére hívását, mint égi zenés ünnepet. Hol van a várvavárt tag, aki megtudhatja nem fordulhat meg a vándor. Ismeretlenül bámulva az új végetnemérő víz hullámait, mely egy gondolán érte el a partot. Kiküldői álmatlan bocsánatát kérné, pirkadni kezdene a hajnal, és fénye megcsillan messze az égen. Garatban áll az egymással, alkotoerővé ezt befogja érthetetlenül az ego,a teremtők eszközét ha cáfolás nélkül elfogadja és nem beszélhet, az erős szégyen kínozza. Az azt kereső élmunkás mindenkin átgázolva távolba rohan;égő arccal,piruló képpel vonul az emberek között.Lopva figyel és az ajtó mellé lép mikor éppen a főnökbe ütközött és a nagy mester szorgalom csínytevése után most rdően néz . Előszerződés naprakészen áll , lesznek abban kiv
 

bogaras

Állandó Tag
Állandó Tag
Aggódásaink mától nem hoznak semmi mást, csak fejlemények, nőtlenség és akarat-kertelő simogatásokat, vad szerelmeket.
Ez titkos viszony, és hatalmas érlelő szövevénye annak. A reménytelenségeskedés kegyvesztettségnek gyümölcse.
Ha már nem sírnál dúlna az erő, s éreznénk mily édes a kín. Sok nemlét után mi most újból látjuk, hiába várjuk a csodát. Beteljesedne, hiheted a végtelenségig, de ha nő a bátorságod,a merszed,akaratlagosan vallak téged.
Lent a kerti tónál úgy várnánk a harangok misére hívását, mint égi zenés ünnepet. Hol van a várvavárt tag, aki megtudhatja nem fordulhat meg a vándor. Ismeretlenül bámulva az új végetnemérő víz hullámait, mely egy gondolán érte el a partot. Kiküldői álmatlan bocsánatát kérné, pirkadni kezdene a hajnal, és fénye megcsillan messze az égen. Garatban áll az egymással, alkotoerővé ezt befogja érthetetlenül az ego,a teremtők eszközét ha cáfolás nélkül elfogadja és nem beszélhet, az erős szégyen kínozza. Az azt kereső élmunkás mindenkin átgázolva távolba rohan;égő arccal,piruló képpel vonul az emberek között.Lopva figyel és az ajtó mellé lép mikor éppen a főnökbe ütközött és a nagy mester szorgalom csínytevése után most rdően néz . Előszerződés naprakészen áll , lesznek abban kivé
 

vberika

Állandó Tag
Állandó Tag
Aggódásaink mától nem hoznak semmi mást, csak fejlemények, nőtlenség és akarat-kertelő simogatásokat, vad szerelmeket.
Ez titkos viszony, és hatalmas érlelő szövevénye annak. A reménytelenségeskedés kegyvesztettségnek gyümölcse.
Ha már nem sírnál dúlna az erő, s éreznénk mily édes a kín. Sok nemlét után mi most újból látjuk, hiába várjuk a csodát. Beteljesedne, hiheted a végtelenségig, de ha nő a bátorságod,a merszed,akaratlagosan vallak téged.
Lent a kerti tónál úgy várnánk a harangok misére hívását, mint égi zenés ünnepet. Hol van a várvavárt tag, aki megtudhatja nem fordulhat meg a vándor. Ismeretlenül bámulva az új végetnemérő víz hullámait, mely egy gondolán érte el a partot. Kiküldői álmatlan bocsánatát kérné, pirkadni kezdene a hajnal, és fénye megcsillan messze az égen. Garatban áll az egymással, alkotoerővé ezt befogja érthetetlenül az ego,a teremtők eszközét ha cáfolás nélkül elfogadja és nem beszélhet, az erős szégyen kínozza. Az azt kereső élmunkás mindenkin átgázolva távolba rohan;égő arccal,piruló képpel vonul az emberek között.Lopva figyel és az ajtó mellé lép mikor éppen a főnökbe ütközött és a nagy mester szorgalom csínytevése után most rdően néz . Előszerződés naprakészen áll , lesznek abban kivét
 

gaborgabor81

Állandó Tag
Állandó Tag
Aggódásaink mától nem hoznak semmi mást, csak fejlemények, nőtlenség és akarat-kertelő simogatásokat, vad szerelmeket.
Ez titkos viszony, és hatalmas érlelő szövevénye annak. A reménytelenségeskedés kegyvesztettségnek gyümölcse.
Ha már nem sírnál dúlna az erő, s éreznénk mily édes a kín. Sok nemlét után mi most újból látjuk, hiába várjuk a csodát. Beteljesedne, hiheted a végtelenségig, de ha nő a bátorságod,a merszed,akaratlagosan vallak téged.
Lent a kerti tónál úgy várnánk a harangok misére hívását, mint égi zenés ünnepet. Hol van a várvavárt tag, aki megtudhatja nem fordulhat meg a vándor. Ismeretlenül bámulva az új végetnemérő víz hullámait, mely egy gondolán érte el a partot. Kiküldői álmatlan bocsánatát kérné, pirkadni kezdene a hajnal, és fénye megcsillan messze az égen. Garatban áll az egymással, alkotoerővé ezt befogja érthetetlenül az ego,a teremtők eszközét ha cáfolás nélkül elfogadja és nem beszélhet, az erős szégyen kínozza. Az azt kereső élmunkás mindenkin átgázolva távolba rohan;égő arccal,piruló képpel vonul az emberek között.Lopva figyel és az ajtó mellé lép mikor éppen a főnökbe ütközött és a nagy mester szorgalom csínytevése után most rdően néz . Előszerződés naprakészen áll , lesznek abban kivéte
 

FiFike

Állandó Tag
Állandó Tag
Aggódásaink mától nem hoznak semmi mást, csak fejlemények, nőtlenség és akarat-kertelő simogatásokat, vad szerelmeket.
Ez titkos viszony, és hatalmas érlelő szövevénye annak. A reménytelenségeskedés kegyvesztettségnek gyümölcse.
Ha már nem sírnál dúlna az erő, s éreznénk mily édes a kín. Sok nemlét után mi most újból látjuk, hiába várjuk a csodát. Beteljesedne, hiheted a végtelenségig, de ha nő a bátorságod,a merszed,akaratlagosan vallak téged.
Lent a kerti tónál úgy várnánk a harangok misére hívását, mint égi zenés ünnepet. Hol van a várvavárt tag, aki megtudhatja nem fordulhat meg a vándor. Ismeretlenül bámulva az új végetnemérő víz hullámait, mely egy gondolán érte el a partot. Kiküldői álmatlan bocsánatát kérné, pirkadni kezdene a hajnal, és fénye megcsillan messze az égen. Garatban áll az egymással, alkotoerővé ezt befogja érthetetlenül az ego,a teremtők eszközét ha cáfolás nélkül elfogadja és nem beszélhet, az erős szégyen kínozza. Az azt kereső élmunkás mindenkin átgázolva távolba rohan;égő arccal,piruló képpel vonul az emberek között.Lopva figyel és az ajtó mellé lép mikor éppen a főnökbe ütközött és a nagy mester szorgalom csínytevése után most rdően néz . Előszerződés naprakészen áll , lesznek abban kivétel
 

marta49

Állandó Tag
Állandó Tag
Aggódásaink mától nem hoznak semmi mást, csak fejlemények, nőtlenség és akarat-kertelő simogatásokat, vad szerelmeket.
Ez titkos viszony, és hatalmas érlelő szövevénye annak. A reménytelenségeskedés kegyvesztettségnek gyümölcse.
Ha már nem sírnál dúlna az erő, s éreznénk mily édes a kín. Sok nemlét után mi most újból látjuk, hiába várjuk a csodát. Beteljesedne, hiheted a végtelenségig, de ha nő a bátorságod,a merszed,akaratlagosan vallak téged.
Lent a kerti tónál úgy várnánk a harangok misére hívását, mint égi zenés ünnepet. Hol van a várvavárt tag, aki megtudhatja nem fordulhat meg a vándor. Ismeretlenül bámulva az új végetnemérő víz hullámait, mely egy gondolán érte el a partot. Kiküldői álmatlan bocsánatát kérné, pirkadni kezdene a hajnal, és fénye megcsillan messze az égen. Garatban áll az egymással, alkotoerővé ezt befogja érthetetlenül az ego,a teremtők eszközét ha cáfolás nélkül elfogadja és nem beszélhet, az erős szégyen kínozza. Az azt kereső élmunkás mindenkin átgázolva távolba rohan;égő arccal,piruló képpel vonul az emberek között.Lopva figyel és az ajtó mellé lép mikor éppen a főnökbe ütközött és a nagy mester szorgalom csínytevése után most rdően néz . Előszerződés naprakészen áll , lesznek abban kivétele
__________________
A BeNyuSzeVi párt dalos kiráji kincstárnoka , almaörzője , történésze, a múltbeli e-mail ásatások vezetője. +Irgalmatlan-irgalmas növér+++
:``: Az élet kellemes. A halál békés. Csak az átmenet aggasztó.

 

pannácska

Állandó Tag
Állandó Tag
Aggódásaink mától nem hoznak semmi mást, csak fejlemények, nőtlenség és akarat-kertelő simogatásokat, vad szerelmeket.
Ez titkos viszony, és hatalmas érlelő szövevénye annak. A reménytelenségeskedés kegyvesztettségnek gyümölcse.
Ha már nem sírnál dúlna az erő, s éreznénk mily édes a kín. Sok nemlét után mi most újból látjuk, hiába várjuk a csodát. Beteljesedne, hiheted a végtelenségig, de ha nő a bátorságod,a merszed,akaratlagosan vallak téged.
Lent a kerti tónál úgy várnánk a harangok misére hívását, mint égi zenés ünnepet. Hol van a várvavárt tag, aki megtudhatja nem fordulhat meg a vándor. Ismeretlenül bámulva az új végetnemérő víz hullámait, mely egy gondolán érte el a partot. Kiküldői álmatlan bocsánatát kérné, pirkadni kezdene a hajnal, és fénye megcsillan messze az égen. Garatban áll az egymással, alkotoerővé ezt befogja érthetetlenül az ego,a teremtők eszközét ha cáfolás nélkül elfogadja és nem beszélhet, az erős szégyen kínozza. Az azt kereső élmunkás mindenkin átgázolva távolba rohan;égő arccal,piruló képpel vonul az emberek között.Lopva figyel és az ajtó mellé lép mikor éppen a főnökbe ütközött és a nagy mester szorgalom csínytevése után most rdően néz . Előszerződés naprakészen áll , lesznek abban kivételes
 

pannácska

Állandó Tag
Állandó Tag
Aggódásaink mától nem hoznak semmi mást, csak fejlemények, nőtlenség és akarat-kertelő simogatásokat, vad szerelmeket.
Ez titkos viszony, és hatalmas érlelő szövevénye annak. A reménytelenségeskedés kegyvesztettségnek gyümölcse.
Ha már nem sírnál dúlna az erő, s éreznénk mily édes a kín. Sok nemlét után mi most újból látjuk, hiába várjuk a csodát. Beteljesedne, hiheted a végtelenségig, de ha nő a bátorságod,a merszed,akaratlagosan vallak téged.
Lent a kerti tónál úgy várnánk a harangok misére hívását, mint égi zenés ünnepet. Hol van a várvavárt tag, aki megtudhatja nem fordulhat meg a vándor. Ismeretlenül bámulva az új végetnemérő víz hullámait, mely egy gondolán érte el a partot. Kiküldői álmatlan bocsánatát kérné, pirkadni kezdene a hajnal, és fénye megcsillan messze az égen. Garatban áll az egymással, alkotoerővé ezt befogja érthetetlenül az ego,a teremtők eszközét ha cáfolás nélkül elfogadja és nem beszélhet, az erős szégyen kínozza. Az azt kereső élmunkás mindenkin átgázolva távolba rohan;égő arccal,piruló képpel vonul az emberek között.Lopva figyel és az ajtó mellé lép mikor éppen a főnökbe ütközött és a nagy mester szorgalom csínytevése után most rdően néz . Előszerződés naprakészen áll , lesznek abban kivételes h

__________________
 

Casidy

Állandó Tag
Állandó Tag
Aggódásaink mától nem hoznak semmi mást, csak fejlemények, nőtlenség és akarat-kertelő simogatásokat, vad szerelmeket.
Ez titkos viszony, és hatalmas érlelő szövevénye annak. A reménytelenségeskedés kegyvesztettségnek gyümölcse.
Ha már nem sírnál dúlna az erő, s éreznénk mily édes a kín. Sok nemlét után mi most újból látjuk, hiába várjuk a csodát. Beteljesedne, hiheted a végtelenségig, de ha nő a bátorságod,a merszed,akaratlagosan vallak téged.
Lent a kerti tónál úgy várnánk a harangok misére hívását, mint égi zenés ünnepet. Hol van a várvavárt tag, aki megtudhatja nem fordulhat meg a vándor. Ismeretlenül bámulva az új végetnemérő víz hullámait, mely egy gondolán érte el a partot. Kiküldői álmatlan bocsánatát kérné, pirkadni kezdene a hajnal, és fénye megcsillan messze az égen. Garatban áll az egymással, alkotoerővé ezt befogja érthetetlenül az ego,a teremtők eszközét ha cáfolás nélkül elfogadja és nem beszélhet, az erős szégyen kínozza. Az azt kereső élmunkás mindenkin átgázolva távolba rohan;égő arccal,piruló képpel vonul az emberek között.Lopva figyel és az ajtó mellé lép mikor éppen a főnökbe ütközött és a nagy mester szorgalom csínytevése után most rdően néz . Előszerződés naprakészen áll , lesznek abban kivételes ha
 

Culuka

Állandó Tag
Állandó Tag
Aggódásaink mától nem hoznak semmi mást, csak fejlemények, nőtlenség és akarat-kertelő simogatásokat, vad szerelmeket.
Ez titkos viszony, és hatalmas érlelő szövevénye annak. A reménytelenségeskedés kegyvesztettségnek gyümölcse.
Ha már nem sírnál dúlna az erő, s éreznénk mily édes a kín. Sok nemlét után mi most újból látjuk, hiába várjuk a csodát. Beteljesedne, hiheted a végtelenségig, de ha nő a bátorságod,a merszed,akaratlagosan vallak téged.
Lent a kerti tónál úgy várnánk a harangok misére hívását, mint égi zenés ünnepet. Hol van a várvavárt tag, aki megtudhatja nem fordulhat meg a vándor. Ismeretlenül bámulva az új végetnemérő víz hullámait, mely egy gondolán érte el a partot. Kiküldői álmatlan bocsánatát kérné, pirkadni kezdene a hajnal, és fénye megcsillan messze az égen. Garatban áll az egymással, alkotoerővé ezt befogja érthetetlenül az ego,a teremtők eszközét ha cáfolás nélkül elfogadja és nem beszélhet, az erős szégyen kínozza. Az azt kereső élmunkás mindenkin átgázolva távolba rohan;égő arccal,piruló képpel vonul az emberek között.Lopva figyel és az ajtó mellé lép mikor éppen a főnökbe ütközött és a nagy mester szorgalom csínytevése után most rdően néz . Előszerződés naprakészen áll , lesznek abban kivételes, hagy
 

soya77

Állandó Tag
Állandó Tag
Aggódásaink mától nem hoznak semmi mást, csak fejlemények, nőtlenség és akarat-kertelő simogatásokat, vad szerelmeket.
Ez titkos viszony, és hatalmas érlelő szövevénye annak. A reménytelenségeskedés kegyvesztettségnek gyümölcse.
Ha már nem sírnál dúlna az erő, s éreznénk mily édes a kín. Sok nemlét után mi most újból látjuk, hiába várjuk a csodát. Beteljesedne, hiheted a végtelenségig, de ha nő a bátorságod,a merszed,akaratlagosan vallak téged.
Lent a kerti tónál úgy várnánk a harangok misére hívását, mint égi zenés ünnepet. Hol van a várvavárt tag, aki megtudhatja nem fordulhat meg a vándor. Ismeretlenül bámulva az új végetnemérő víz hullámait, mely egy gondolán érte el a partot. Kiküldői álmatlan bocsánatát kérné, pirkadni kezdene a hajnal, és fénye megcsillan messze az égen. Garatban áll az egymással, alkotoerővé ezt befogja érthetetlenül az ego,a teremtők eszközét ha cáfolás nélkül elfogadja és nem beszélhet, az erős szégyen kínozza. Az azt kereső élmunkás mindenkin átgázolva távolba rohan;égő arccal,piruló képpel vonul az emberek között.Lopva figyel és az ajtó mellé lép mikor éppen a főnökbe ütközött és a nagy mester szorgalom csínytevése után most rdően néz . Előszerződés naprakészen áll , lesznek abban kivételes, hagya
 

pannácska

Állandó Tag
Állandó Tag
Aggódásaink mától nem hoznak semmi mást, csak fejlemények, nőtlenség és akarat-kertelő simogatásokat, vad szerelmeket.
Ez titkos viszony, és hatalmas érlelő szövevénye annak. A reménytelenségeskedés kegyvesztettségnek gyümölcse.
Ha már nem sírnál dúlna az erő, s éreznénk mily édes a kín. Sok nemlét után mi most újból látjuk, hiába várjuk a csodát. Beteljesedne, hiheted a végtelenségig, de ha nő a bátorságod,a merszed,akaratlagosan vallak téged.
Lent a kerti tónál úgy várnánk a harangok misére hívását, mint égi zenés ünnepet. Hol van a várvavárt tag, aki megtudhatja nem fordulhat meg a vándor. Ismeretlenül bámulva az új végetnemérő víz hullámait, mely egy gondolán érte el a partot. Kiküldői álmatlan bocsánatát kérné, pirkadni kezdene a hajnal, és fénye megcsillan messze az égen. Garatban áll az egymással, alkotoerővé ezt befogja érthetetlenül az ego,a teremtők eszközét ha cáfolás nélkül elfogadja és nem beszélhet, az erős szégyen kínozza. Az azt kereső élmunkás mindenkin átgázolva távolba rohan;égő arccal,piruló képpel vonul az emberek között.Lopva figyel és az ajtó mellé lép mikor éppen a főnökbe ütközött és a nagy mester szorgalom csínytevése után most rdően néz . Előszerződés naprakészen áll , lesznek abban kivételes, hagyat
 
Oldal tetejére