RAKJ HOZZÁ EGY BETŰT - Te egyet, én egyet

svirag

Állandó Tag
Állandó Tag
Aggódásaink mától nem hoznak semmi mást, csak fejlemények, nőtlenség és akarat-kertelő simogatásokat, vad szerelmeket.
Ez titkos viszony, és hatalmas érlelő szövevénye annak. A reménytelenségeskedés kegyvesztettségnek gyümölcse.
Ha már nem sírnál dúlna az erő, s éreznénk mily édes a kín. Sok nemlét után mi most újból látjuk, hiába várjuk a csodát. Beteljesedne, hiheted a végtelenségig, de ha nő a bátorságod,a merszed,akaratlagosan vallak téged.
Lent a kerti tónál úgy várnánk a harangok misére hívását, mint égi zenés ünnepet. Hol van a várvavárt tag, aki megtudhatja nem fordulhat meg a vándor. Ismeretlenül bámulva az új végetnemérő víz hullámait, mely egy gondolán érte el a partot. Kiküldői álmatlan bocsánatát kérné, pirkadni kezdene a hajnal, és fénye megcsillan messze az égen. Garatban áll az egymással, alkotoerővé ezt befogja érthetetlenül az ego,a teremtők eszközét ha cáfolás nélkül elfogadja és nem beszélhet, az erős szégyen kínozza. Az azt kereső élmunkás mindenkin átgázolva távolba rohan;égő arccal,piruló képpel vonul az emberek között.Lopva figyel és az ajtó mellé lép mikor éppen a főnökbe ütközött és a nagy mester szorgalom csínytevése után most rdően néz . Előszerződés naprakészen áll , lesznek abban kivételes hagyatékok napi bevételről . Fontos közlemény és nagy jövőbeli tervekkel teli beszélgetéseknek köszönhetően megállapodtak . Televizión közben vonók ha egésznek egyedüli ki
 
ÁDI76

Állandó Tag
Állandó Tag
Aggódásaink mától nem hoznak semmi mást, csak fejlemények, nőtlenség és akarat-kertelő simogatásokat, vad szerelmeket.
Ez titkos viszony, és hatalmas érlelő szövevénye annak. A reménytelenségeskedés kegyvesztettségnek gyümölcse.
Ha már nem sírnál dúlna az erő, s éreznénk mily édes a kín. Sok nemlét után mi most újból látjuk, hiába várjuk a csodát. Beteljesedne, hiheted a végtelenségig, de ha nő a bátorságod,a merszed,akaratlagosan vallak téged.
Lent a kerti tónál úgy várnánk a harangok misére hívását, mint égi zenés ünnepet. Hol van a várvavárt tag, aki megtudhatja nem fordulhat meg a vándor. Ismeretlenül bámulva az új végetnemérő víz hullámait, mely egy gondolán érte el a partot. Kiküldői álmatlan bocsánatát kérné, pirkadni kezdene a hajnal, és fénye megcsillan messze az égen. Garatban áll az egymással, alkotoerővé ezt befogja érthetetlenül az ego,a teremtők eszközét ha cáfolás nélkül elfogadja és nem beszélhet, az erős szégyen kínozza. Az azt kereső élmunkás mindenkin átgázolva távolba rohan;égő arccal,piruló képpel vonul az emberek között.Lopva figyel és az ajtó mellé lép mikor éppen a főnökbe ütközött és a nagy mester szorgalom csínytevése után most rdően néz . Előszerződés naprakészen áll , lesznek abban kivételes hagyatékok napi bevételről . Fontos közlemény és nagy jövőbeli tervekkel teli beszélgetéseknek köszönhetően megállapodtak . Televizión közben vonók ha egésznek egyedüli kiv
 
pecás76

Állandó Tag
Állandó Tag
Aggódásaink mától nem hoznak semmi mást, csak fejlemények, nőtlenség és akarat-kertelő simogatásokat, vad szerelmeket.
Ez titkos viszony, és hatalmas érlelő szövevénye annak. A reménytelenségeskedés kegyvesztettségnek gyümölcse.
Ha már nem sírnál dúlna az erő, s éreznénk mily édes a kín. Sok nemlét után mi most újból látjuk, hiába várjuk a csodát. Beteljesedne, hiheted a végtelenségig, de ha nő a bátorságod,a merszed,akaratlagosan vallak téged.
Lent a kerti tónál úgy várnánk a harangok misére hívását, mint égi zenés ünnepet. Hol van a várvavárt tag, aki megtudhatja nem fordulhat meg a vándor. Ismeretlenül bámulva az új végetnemérő víz hullámait, mely egy gondolán érte el a partot. Kiküldői álmatlan bocsánatát kérné, pirkadni kezdene a hajnal, és fénye megcsillan messze az égen. Garatban áll az egymással, alkotoerővé ezt befogja érthetetlenül az ego,a teremtők eszközét ha cáfolás nélkül elfogadja és nem beszélhet, az erős szégyen kínozza. Az azt kereső élmunkás mindenkin átgázolva távolba rohan;égő arccal,piruló képpel vonul az emberek között.Lopva figyel és az ajtó mellé lép mikor éppen a főnökbe ütközött és a nagy mester szorgalom csínytevése után most rdően néz . Előszerződés naprakészen áll , lesznek abban kivételes hagyatékok napi bevételről . Fontos közlemény és nagy jövőbeli tervekkel teli beszélgetéseknek köszönhetően megállapodtak . Televizión közben vonók ha egésznek egyedüli kivé
 
Culuka

Állandó Tag
Állandó Tag
Aggódásaink mától nem hoznak semmi mást, csak fejlemények, nőtlenség és akarat-kertelő simogatásokat, vad szerelmeket.
Ez titkos viszony, és hatalmas érlelő szövevénye annak. A reménytelenségeskedés kegyvesztettségnek gyümölcse.
Ha már nem sírnál dúlna az erő, s éreznénk mily édes a kín. Sok nemlét után mi most újból látjuk, hiába várjuk a csodát. Beteljesedne, hiheted a végtelenségig, de ha nő a bátorságod,a merszed,akaratlagosan vallak téged.
Lent a kerti tónál úgy várnánk a harangok misére hívását, mint égi zenés ünnepet. Hol van a várvavárt tag, aki megtudhatja nem fordulhat meg a vándor. Ismeretlenül bámulva az új végetnemérő víz hullámait, mely egy gondolán érte el a partot. Kiküldői álmatlan bocsánatát kérné, pirkadni kezdene a hajnal, és fénye megcsillan messze az égen. Garatban áll az egymással, alkotoerővé ezt befogja érthetetlenül az ego,a teremtők eszközét ha cáfolás nélkül elfogadja és nem beszélhet, az erős szégyen kínozza. Az azt kereső élmunkás mindenkin átgázolva távolba rohan;égő arccal,piruló képpel vonul az emberek között.Lopva figyel és az ajtó mellé lép mikor éppen a főnökbe ütközött és a nagy mester szorgalom csínytevése után most rdően néz . Előszerződés naprakészen áll , lesznek abban kivételes hagyatékok napi bevételről . Fontos közlemény és nagy jövőbeli tervekkel teli beszélgetéseknek köszönhetően megállapodtak . Televizión közben vonók ha egésznek egyedüli kivét
 
bmz

Állandó Tag
Állandó Tag
Aggódásaink mától nem hoznak semmi mást, csak fejlemények, nőtlenség és akarat-kertelő simogatásokat, vad szerelmeket.
Ez titkos viszony, és hatalmas érlelő szövevénye annak. A reménytelenségeskedés kegyvesztettségnek gyümölcse.
Ha már nem sírnál dúlna az erő, s éreznénk mily édes a kín. Sok nemlét után mi most újból látjuk, hiába várjuk a csodát. Beteljesedne, hiheted a végtelenségig, de ha nő a bátorságod,a merszed,akaratlagosan vallak téged.
Lent a kerti tónál úgy várnánk a harangok misére hívását, mint égi zenés ünnepet. Hol van a várvavárt tag, aki megtudhatja nem fordulhat meg a vándor. Ismeretlenül bámulva az új végetnemérő víz hullámait, mely egy gondolán érte el a partot. Kiküldői álmatlan bocsánatát kérné, pirkadni kezdene a hajnal, és fénye megcsillan messze az égen. Garatban áll az egymással, alkotoerővé ezt befogja érthetetlenül az ego,a teremtők eszközét ha cáfolás nélkül elfogadja és nem beszélhet, az erős szégyen kínozza. Az azt kereső élmunkás mindenkin átgázolva távolba rohan;égő arccal,piruló képpel vonul az emberek között.Lopva figyel és az ajtó mellé lép mikor éppen a főnökbe ütközött és a nagy mester szorgalom csínytevése után most rdően néz . Előszerződés naprakészen áll , lesznek abban kivételes hagyatékok napi bevételről . Fontos közlemény és nagy jövőbeli tervekkel teli beszélgetéseknek köszönhetően megállapodtak . Televizión közben vonók ha egésznek egyedüli kivéte
 
bandit

Állandó Tag
Állandó Tag
Aggódásaink mától nem hoznak semmi mást, csak fejlemények, nőtlenség és akarat-kertelő simogatásokat, vad szerelmeket.
Ez titkos viszony, és hatalmas érlelő szövevénye annak. A reménytelenségeskedés kegyvesztettségnek gyümölcse.
Ha már nem sírnál dúlna az erő, s éreznénk mily édes a kín. Sok nemlét után mi most újból látjuk, hiába várjuk a csodát. Beteljesedne, hiheted a végtelenségig, de ha nő a bátorságod,a merszed,akaratlagosan vallak téged.
Lent a kerti tónál úgy várnánk a harangok misére hívását, mint égi zenés ünnepet. Hol van a várvavárt tag, aki megtudhatja nem fordulhat meg a vándor. Ismeretlenül bámulva az új végetnemérő víz hullámait, mely egy gondolán érte el a partot. Kiküldői álmatlan bocsánatát kérné, pirkadni kezdene a hajnal, és fénye megcsillan messze az égen. Garatban áll az egymással, alkotoerővé ezt befogja érthetetlenül az ego,a teremtők eszközét ha cáfolás nélkül elfogadja és nem beszélhet, az erős szégyen kínozza. Az azt kereső élmunkás mindenkin átgázolva távolba rohan;égő arccal,piruló képpel vonul az emberek között.Lopva figyel és az ajtó mellé lép mikor éppen a főnökbe ütközött és a nagy mester szorgalom csínytevése után most rdően néz . Előszerződés naprakészen áll , lesznek abban kivételes hagyatékok napi bevételről . Fontos közlemény és nagy jövőbeli tervekkel teli beszélgetéseknek köszönhetően megállapodtak . Televizión közben vonók ha egésznek egyedüli kivétel
 
stenella

Lent a kerti tónál úgy várnánk a harangok misére hívását, mint égi zenés ünnepet. Hol van a várvavárt tag, aki megtudhatja nem fordulhat meg a vándor. Ismeretlenül bámulva az új végetnemérő víz hullámait, mely egy gondolán érte el a partot. Kiküldői álmatlan bocsánatát kérné, pirkadni kezdene a hajnal, és fénye megcsillan messze az égen. Garatban áll az egymással, alkotoerővé ezt befogja érthetetlenül az ego,a teremtők eszközét ha cáfolás nélkül elfogadja és nem beszélhet, az erős szégyen kínozza. Az azt kereső élmunkás mindenkin átgázolva távolba rohan;égő arccal,piruló képpel vonul az emberek között.Lopva figyel és az ajtó mellé lép mikor éppen a főnökbe ütközött és a nagy mester szorgalom csínytevése után most rdően néz . Előszerződés naprakészen áll , lesznek abban kivételes hagyatékok napi bevételről . Fontos közlemény és nagy jövőbeli tervekkel teli beszélgetéseknek köszönhetően megállapodtak . Televizión közben vonók ha egésznek egyedüli kivétele
 
kicsimarcsi

Taki

terusska

Állandó Tag
Állandó Tag
[Aggódásaink mától nem hoznak semmi mást, csak fejlemények, nőtlenség és akarat-kertelő simogatásokat, vad szerelmeket.

kivételes
 
bogaras

Állandó Tag
Állandó Tag
Aggódásaink mától nem hoznak semmi mást, csak fejlemények, nőtlenség és akarat-kertelő simogatásokat, vad szerelmeket.
Ez titkos viszony, és hatalmas érlelő szövevénye annak. A reménytelenségeskedés kegyvesztettségnek gyümölcse.
Ha már nem sírnál dúlna az erő, s éreznénk mily édes a kín. Sok nemlét után mi most újból látjuk, hiába várjuk a csodát. Beteljesedne, hiheted a végtelenségig, de ha nő a bátorságod,a merszed,akaratlagosan vallak téged.
Lent a kerti tónál úgy várnánk a harangok misére hívását, mint égi zenés ünnepet. Hol van a várvavárt tag, aki megtudhatja nem fordulhat meg a vándor. Ismeretlenül bámulva az új végetnemérő víz hullámait, mely egy gondolán érte el a partot. Kiküldői álmatlan bocsánatát kérné, pirkadni kezdene a hajnal, és fénye megcsillan messze az égen. Garatban áll az egymással, alkotoerővé ezt befogja érthetetlenül az ego,a teremtők eszközét ha cáfolás nélkül elfogadja és nem beszélhet, az erős szégyen kínozza. Az azt kereső élmunkás mindenkin átgázolva távolba rohan;égő arccal,piruló képpel vonul az emberek között.Lopva figyel és az ajtó mellé lép mikor éppen a főnökbe ütközött és a nagy mester szorgalom csínytevése után most rdően néz . Előszerződés naprakészen áll , lesznek abban kivételes hagyatékok napi bevételről . Fontos közlemény és nagy jövőbeli tervekkel teli beszélgetéseknek köszönhetően megállapodtak . Televizión közben vonók ha egésznek egyedüli kivételesen ke
 
corazone

Állandó Tag
Állandó Tag
Aggódásaink mától nem hoznak semmi mást, csak fejlemények, nőtlenség és akarat-kertelő simogatásokat, vad szerelmeket.
Ez titkos viszony, és hatalmas érlelő szövevénye annak. A reménytelenségeskedés kegyvesztettségnek gyümölcse.
Ha már nem sírnál dúlna az erő, s éreznénk mily édes a kín. Sok nemlét után mi most újból látjuk, hiába várjuk a csodát. Beteljesedne, hiheted a végtelenségig, de ha nő a bátorságod,a merszed,akaratlagosan vallak téged.
Lent a kerti tónál úgy várnánk a harangok misére hívását, mint égi zenés ünnepet. Hol van a várvavárt tag, aki megtudhatja nem fordulhat meg a vándor. Ismeretlenül bámulva az új végetnemérő víz hullámait, mely egy gondolán érte el a partot. Kiküldői álmatlan bocsánatát kérné, pirkadni kezdene a hajnal, és fénye megcsillan messze az égen. Garatban áll az egymással, alkotoerővé ezt befogja érthetetlenül az ego,a teremtők eszközét ha cáfolás nélkül elfogadja és nem beszélhet, az erős szégyen kínozza. Az azt kereső élmunkás mindenkin átgázolva távolba rohan;égő arccal,piruló képpel vonul az emberek között.Lopva figyel és az ajtó mellé lép mikor éppen a főnökbe ütközött és a nagy mester szorgalom csínytevése után most rdően néz . Előszerződés naprakészen áll , lesznek abban kivételes hagyatékok napi bevételről . Fontos közlemény és nagy jövőbeli tervekkel teli beszélgetéseknek köszönhetően megállapodtak . Televizión közben vonók ha egésznek egyedüli kivételesen kell
 
bogaras

Állandó Tag
Állandó Tag
Aggódásaink mától nem hoznak semmi mást, csak fejlemények, nőtlenség és akarat-kertelő simogatásokat, vad szerelmeket.
Ez titkos viszony, és hatalmas érlelő szövevénye annak. A reménytelenségeskedés kegyvesztettségnek gyümölcse.
Ha már nem sírnál dúlna az erő, s éreznénk mily édes a kín. Sok nemlét után mi most újból látjuk, hiába várjuk a csodát. Beteljesedne, hiheted a végtelenségig, de ha nő a bátorságod,a merszed,akaratlagosan vallak téged.
Lent a kerti tónál úgy várnánk a harangok misére hívását, mint égi zenés ünnepet. Hol van a várvavárt tag, aki megtudhatja nem fordulhat meg a vándor. Ismeretlenül bámulva az új végetnemérő víz hullámait, mely egy gondolán érte el a partot. Kiküldői álmatlan bocsánatát kérné, pirkadni kezdene a hajnal, és fénye megcsillan messze az égen. Garatban áll az egymással, alkotoerővé ezt befogja érthetetlenül az ego,a teremtők eszközét ha cáfolás nélkül elfogadja és nem beszélhet, az erős szégyen kínozza. Az azt kereső élmunkás mindenkin átgázolva távolba rohan;égő arccal,piruló képpel vonul az emberek között.Lopva figyel és az ajtó mellé lép mikor éppen a főnökbe ütközött és a nagy mester szorgalom csínytevése után most rdően néz . Előszerződés naprakészen áll , lesznek abban kivételes hagyatékok napi bevételről . Fontos közlemény és nagy jövőbeli tervekkel teli beszélgetéseknek köszönhetően megállapodtak . Televizión közben vonók ha egésznek egyedüli kivételesen kellőt v
 
Oldal tetejére