Reincarnacio

Karesz31

Kitiltott (BANned)
Bibliában nem szerepel a gyufa és még is létre jött neked még etalon a biblia: ÉBREDJkiss
Kedves ionon, összetéveszted a bibliát egy barkács könyvel, mert míg az utóbbi hozhat le olyan megállapításokat amelyek a későbbiekben hamisnak bizonyulnak (az ember soha sem fog repülni ugye), addig az előbbi olyan dolgokról ír ami konstans, akár hány ember, akár hány év, akár hány gondolat is fordul meg körülötte.

Ezért vannak követői még ma is, mert a gondolat amit megfogalmaz nem tud elévülni, ellentétben a barkácskönyveddel.

Többen úgy gondolják a buddhista és "felsőbb" tanításokat vallók közül itt, a topicon belül is hogy a biblia is pusztán egy korlát. Azt viszont úgy látom hogy még nem értették meg hogy az ember csak korlátok mentén képes fejlődni. Elenged egyet, meg fog egy másikat és feljebb kúszik akár egy torna óra keretében a bordás falon.
Ezért mondtam hogy mindenki a szintjének megfelelő hitvilágot ápol és semmi többet vagy semmi mást, éppen ezért a valóság fogalma is teljesen perspektív és szubjektív egy ilyen témában, magyarán senkinek nem lehet igazabb a véleménye mint a másiké.

A korlátokból ha túl sok van az életünkben akkor börtönnek számítanak, azonban ha túl kevés akkor megfeneklünk és nem tudunk továbblépni mert nem tudjuk hogy hova hiszen nem találunk szolid szellemi kapaszkodókat.
Mind a két véglet hordoz magában zsákutcákat és betegségeket.
 
Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Csevegni még mindig nincs időm, de ebben a topicban van a legtöbb kedves ismerős, és figyelmetekbe szeretném ajánlani újonnan létrehozott blogomat. Olvassátok el és nézzétek meg a videót, szerintem érdemes. Előre is köszi! :..:

(Aki már hallotta a történetet, legfeljebb felfrissíti.)
 
sirkan49

Tudom,hogy én nem annyira vagyok "kedves",de azért elolvashatom,ugye? :D
 
Toth Bandi

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves ionon, összetéveszted a bibliát egy barkács könyvel, mert míg az utóbbi hozhat le olyan megállapításokat amelyek a későbbiekben hamisnak bizonyulnak (az ember soha sem fog repülni ugye), addig az előbbi olyan dolgokról ír ami konstans, akár hány ember, akár hány év, akár hány gondolat is fordul meg körülötte.

Ezért vannak követői még ma is, mert a gondolat amit megfogalmaz nem tud elévülni, ellentétben a barkácskönyveddel.

Többen úgy gondolják a buddhista és "felsőbb" tanításokat vallók közül itt, a topicon belül is hogy a biblia is pusztán egy korlát. Azt viszont úgy látom hogy még nem értették meg hogy az ember csak korlátok mentén képes fejlődni. Elenged egyet, meg fog egy másikat és feljebb kúszik akár egy torna óra keretében a bordás falon.
Ezért mondtam hogy mindenki a szintjének megfelelő hitvilágot ápol és semmi többet vagy semmi mást, éppen ezért a valóság fogalma is teljesen perspektív és szubjektív egy ilyen témában, magyarán senkinek nem lehet igazabb a véleménye mint a másiké.

A korlátokból ha túl sok van az életünkben akkor börtönnek számítanak, azonban ha túl kevés akkor megfeneklünk és nem tudunk továbblépni mert nem tudjuk hogy hova hiszen nem találunk szolid szellemi kapaszkodókat.
Mind a két véglet hordoz magában zsákutcákat és betegségeket.

Én is így látom, de amint elengedi mindet?
Talán az az igazi fejlődés...
 
ionon

Tudod embereket tudatosan írtanak ki és a biblia a kezünkben van mert ott az alap a létezésre te nem tudnád eme információt, ha gyerekként nem érintett meg az igaztalansága a bibliának még felébredsz-hetsz álmodból.kissbarátom
 
Istenkereső

Nem könnyű megérteni a magyarázatodat kedves Ionon, mert valahogy a számomra elég furán fogalmazol, de megpróbálom...:D

Most Te véded a Bibliát, vagy szapulod? :confused:
 
Ionon sorait,fogalmazását a szemeddel olvasd,de a szíveddel lásd meg,és máris érthető lesz. :D

Szerintem egyértelmű,hogy "szapulja",mert a pap bibliával a kezében mond áldást azokra,akik háborúba indulnak,vagyis mások életének kioltására. A katonát megáldja,a fegyvert meg megszenteli. Szép,és nemes gesztus igaz?
 
steve3

Állandó Tag
Állandó Tag
Tudod embereket tudatosan írtanak ki és a biblia a kezünkben van mert ott az alap a létezésre te nem tudnád eme információt, ha gyerekként nem érintett meg az igaztalansága a bibliának még felébredsz-hetsz álmodból.kissbarátom
Szerintem összekevered Krisztus üzenetét az emberi gonoszság, és gyengeség megnyilvánulásával. De biztos te is jót akarsz.
 
ionon

Kitiltott (BANned)
Szerintem összekevered Krisztus üzenetét az emberi gonoszság, és gyengeség megnyilvánulásával. De biztos te is jót akarsz.
Emberi gonoszság ne továbja amit Jézussal tett Pál nézd a keresztre feszítet testének a bálványát és főleg abban a tudatban nézd a keresztes hadjáratok mentek téríteni a sok bálványt imádó embereket mit adtak helyette jézus bálványának az imádását, DE ELFELEDVE VÉGÜL KI IS Ő SZERETETT NEM ÖLÉSEN ALAPSZIK, de ezt tették vele mára mert anevében teszik mind a mai napik ezeket az öléseket.

Az én jóm neked rossz, a te jód nekem jó, a te rosszad nekem jó hisz értem jézus nyelvezetétt ami kimard a bibliából.
 
whatever22

Kitiltott (BANned)
Tudod embereket tudatosan írtanak ki és a biblia a kezünkben van mert ott az alap a létezésre te nem tudnád eme információt, ha gyerekként nem érintett meg az igaztalansága a bibliának még felébredsz-hetsz álmodból.kissbarátom
Tudom eme információt kedves ionon, de a koncepciód az alapjaitól nézve hibás mert kritikát fogalmazol meg. A kritika nézeteltérést szül a nézet eltérés viszályt, a viszály pedig ugyan azt az írtást ami ellen magad is felszólaltál.

Azt kapod vissza amit keresel. Te különbségeket keresel amibe bele lehet kötni és nem közös vonásokat amikkel össze lehet kapcsolni.
Idézek neked egy cikkből amit a mai napig a pénztárcámban hordok hogy emlékeztessem magam erre az apróságra:
"[...]a hazánkban jószerével ismeretlen, kiváló XIX. századi amerikai gondolkodó, Orestes Brownson figyelmeztetése jutott e sorok szerzőjének az eszébe - egy megszívlelendő gondolat. A mélyen vallásos Brownson egyik írásában azt hangsúlyozza, hogy még a hamis eszmerendszerben is benne van az igazság darabja, mert az Isten képére teremtett ember tudata egyszerűen nem tud vegytiszta hamissággal dolgozni. Ha tehát helyesen akarunk értelmezni egy érvrendszert, nem érhetjük be azzal hogy pusztán a hibáit tárjuk fel. A hamis rendszert kizárólag akkor értjük meg helyesen, ha a benne rejlő - több vagy kevesebb - igazság tartalmat is felismerjük, a meggyőző cáfolathoz ugyanis szükség van annak az igazságnak a felismerésére is, amelyet a téves gondolkodás félremagyaráz."

Ha nem akarod az idea esszenciális igazságát látni akkor az ideát sem érted, márpedig ha nem érted az ideát akkor felesleges nyilatkoznod róla hiszen olyasmiről beszélsz amit nem értesz.

És bár a kritizálástól sem tart vissza senki és sok mindent kritizálhatsz kedves ionon kezdve a Bibliától, azokig az emberekig akik terjesztik, akik megélnek belőle, akik kihasználják, elferdítik, azt lobogtatva ölnek meg másokat....... de azt az embert aki a halálában, a keresztre feszítve még a megfeszítőiért imádkozott nem kritizálhatod, mert az olyan szintű sötétségről tenne tanúbizonyságot a részedről amibe végül az egész érvelésed belefulladna.
 
Nem csak a kritika,de a felületes,figyelmetlen olvasás is nézeteltérést,viszály kelt.

Ha nem haragszol,én sehol nem láttam,nem olvastam,hogy Ionon Krisztust bírálta,vagy kritizálta volna !

Nem ártana,ha olvasás és értelmezés közben némi világosság gyúlna !!

Sajnos ezzel most magadnak mondasz ellent Sirkán, mert ahogy te is mondtad ionon írásait maximum a szíveddel láthatod meg, ha olvasni próbálod akkor csakhamar oda jutsz mint Istenkereső, hogy "akkor te most ellene vagy, vagy mellette".

Ionont már kb egy fél éve ismerem és nem egyszer fordult vele elő hogy a saját rémképeit másokra aggatva próbált összetörni valamit ami tulajdonképpen nem is volt ott, de végeredményben ez mindegy is, mert én pusztán annyit írtam le hogy a biblia ellen felszólalni badarság, ugyanis a biblia még senkit és semmit nem ölt meg. Vannak emberek, erők, elvek, ideológiák amelyek kiforgatják és arra használják fel hogy öljenek vele? Minden kétséget kizárólag vannak. Ez a biblia lényege? Közel sem.

Jó magad is leírtad hogy egyértelmű hogy szapulni kívánja a bibliát mint valamit ami hazugságokra épül és amihez emberek vére tapad. Mivel úgy tűnik ebben egyetértünk (hiszen mind a ketten ugyan azt olvastuk ki az írásából) azt hiszem neked is meg kellene próbálkoznod az értő olvasással ugyanis én pont ezt sérelmeztem az írásában.

Szívvel értelmezni, szívvel látni amúgy is rizikós dolog, mert azon keresztül a saját lényünk köszön vissza. A lényünk nem gondolkodik, a lényünk van. Ha meggyőződésed hogy a biblia rossz akkor a szíveddel sem fogsz többet látni, mert pontosan a szíved az ami nem tud visszaadni neked olyat ami nincs meg benned.

Ezért bátorkodtam megjegyezni hogy mielőtt egyáltalán szíved ügyévé tennéd a problémát, előbb talán próbáld meg minden aspektusát megérteni.
Amennyiben ezzel nem tudsz egyetérteni, úgy sincs semmi baj. Én azt is képes vagyok elfogadni hogy neked szükséged van valamire amit (mint valami rongy babát) mindenért felelőssé tehetsz és üthetsz.
 
whatever22

Kitiltott (BANned)
Egyébként így ezoterikus és reinkarnációs topickként megjegyzem hogy a dalai láma a hétvégét Magyarországon tölti és előadássorozatot tart amit az esoguru ingyen és élőben közvetít. Holnap még van két adása ahol őszentsége kérdésekre is reagál.
Ha érdekel valakit nézzen be.
 
steve3

Állandó Tag
Állandó Tag
Emberi gonoszság ne továbja amit Jézussal tett Pál nézd a keresztre feszítet testének a bálványát és főleg abban a tudatban nézd a keresztes hadjáratok mentek téríteni a sok bálványt imádó embereket mit adtak helyette jézus bálványának az imádását, DE ELFELEDVE VÉGÜL KI IS Ő SZERETETT NEM ÖLÉSEN ALAPSZIK, de ezt tették vele mára mert anevében teszik mind a mai napik ezeket az öléseket.

Az én jóm neked rossz, a te jód nekem jó, a te rosszad nekem jó hisz értem jézus nyelvezetétt ami kimard a bibliából.

Krisztus teste ,Isten teste Krisztus vére ,Isten vére Ez szerintem a nagy, és egyedülálló titok része.Jézus páratlan az odaadásában,és győzelmében.Ezért én nem látom Pált bálványozónak.Jézus Isten és Ember. És Jézus nevében mind a mai napig embereket ölnek,ez szerintem is igaz.A gonosz ami jónak mutatja magát, de valójában rossz.Ez az ördögi trükk. De a bibliából megkaphatod a helyes ismeretet .Egy feltétellel: Ha egy Szellem ,aki a Szent Szellem ,válogatja meg az ismeretet számodra.A Szent Szellem emlékeztet Jézus szavaira, belül a szívedben elmagyaráz dolgokat.Nehéz róla sokszor beszélni. Az utolsó mondatodat nemigen értem..
 
Toth Bandi

Állandó Tag
Állandó Tag
Értelmezés ?

Tudod embereket tudatosan írtanak ki és a biblia a kezünkben van mert ott az alap a létezésre te nem tudnád eme információt, ha gyerekként nem érintett meg az igaztalansága a bibliának még felébredsz-hetsz álmodból.kissbarátom

Sziasztok, hát igen Ionont néha nehéz értelmezni.

Nekem ezek a sorok, nem Jézust "szapulják"!
Szerintem ionon a történelemben "Jézus nevében" elkövetett dolgokról ír.(Pl. Keresztesháborúk).
Én ionon sorait nem Jézus elleninek, hanem a bármilyen nemű vallási fanatizmus elleninek látom.
Bár én is értelmezhetem rosszul-e sorokat.
 
Oldal tetejére